Autó cikkek


Rekordot döntött a Tesla

Rekordot döntött a Tesla 

Közel 8 százalékkal, 714 dollárra, több mint egy hónapja legmagasabb szintre emelkedett a Tesla amerikai elektromosjármű-gyártó árfolyama a New York-i tőzsde hétfői nyitását megelőző elektronikus kereskedésben a cégnek arra a bejelentésére, hogy rekordszámú autót szállított ki az első negyedévben.
A hazai autóflottákon is múlik, hogy fenntarthatóvá válik-e Európa

A hazai autóflottákon is múlik, hogy fenntarthatóvá válik-e Európa 

A céges-autóflották felelnek a teljes közúti károsanyag-kibocsátás feléért Európában – mutat rá az EY és az Eurelectric 16 iparágból 600 flottát elemző közös kutatása. A vállalatoknak el kell kötelezniük magukat az elektromos meghajtás mellett, hogy a kontinens képes legyen teljesíteni fenntarthatósági céljait.
Egyre több és egyre öregebb autót hajtanak a magyarok

Egyre több és egyre öregebb autót hajtanak a magyarok 

Nő, de rohamosan öregszik a személygépkocsi állomány.
Kgfb: mindjárt itt egy fontos határidő

Kgfb: mindjárt itt egy fontos határidő 

A kgfb-váltóknak oda kell figyelnie.
A 80-as évek óta nem láttak ekkora mélypontot a britek

A 80-as évek óta nem láttak ekkora mélypontot a britek 

Az 1980-as évek első felének szintjére zuhant tavaly a brit autóipar termelése, elsősorban a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások keresleti hatásai miatt.
Kezdődik az autóvásárlási roham

Kezdődik az autóvásárlási roham 

Sokan hosszú távon is felhagynának a tömegközlekedéssel a koronavírus-járvány miatt – derül ki az EY 3300 fogyasztó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. A hirtelen megváltozó keresletre a járműiparnak is fel kell készülnie.
Használtautók a járvány alatt: hogyan változott meg a piac?

Használtautók a járvány alatt: hogyan változott meg a piac? 

2020-ban a DataHouse adatai szerint 130 431 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami az előző évhez képest közel 17 százalékos visszaesést jelent. Míg az első félévben az autóvásárlások egy része az új autóktól a használtak felé rendeződött át, a második félév során ez a tendencia a visszájára fordult.
Kell a pénz? 700 millió forint sorsáról kell nyilatkoznia az autósoknak

Kell a pénz? 700 millió forint sorsáról kell nyilatkoznia az autósoknak 

Péntektől február végéig nyilatkozhatnak a Groupama Biztosító által felkínált, együttesen több mint 700 millió forint sorsáról a biztosító kgfb-s ügyfelei, akik a számukra felajánlott összeget megtarthatják vagy jótékony célra, az Országos Mentőszolgálat támogatására használhatják fel - közölte a Groupama Biztosító.
Az 5 legjobban várt elektromos autó 2021-ben

Az 5 legjobban várt elektromos autó 2021-ben 

Az alternatív meghajtású járművek iránt érdeklődők örülhettek 2020-ban, hiszen világszerte jelentősen bővült a villanyautó-kínálat, és ez a trend várhatóan a jövőben is folytatódni fog. Bár a Covid-19 járvány negatív hatásai az autóipart is elérték, az elektromos járművek eladási mutatói rekordokat döntöttek az elmúlt hónapokban Európában.
Hány új autó tűnt fel az európai utakon?

Hány új autó tűnt fel az európai utakon? 

Novemberben is csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban az egy évvel korábbihoz képest az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA csütörtökön publikált jelentése alapján.

Megvan a bérmegállapodás – hogy alakulnak a Mercedes gyár dolgozóinak fizetései? 

Kétéves bérmegállapodással zárultak az egyeztetések a Mercedes és az érdekképviseleti szervezetek között, amelynek értelmében 90 ezer forinttal nő az alapfizetés a következő két évben a kecskeméti gyárban – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

Közel 12 ezer új autó tűnt fel a magyar utakon 

Októberben 11 946 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 4 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete a DataHouse Kft. adatai alapján.

Kötelező biztosítás: ekkora áremelés jöhet 

Akár 120 ezren is válthatnak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást.

A magyarok teherautói újabbak, mint a személygépkocsik 

Négy városban, Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden 673 jármű műszaki-környezetvédelmi állapotát ellenőrizték szeptember 21. és 25. között.

A használt autók előtt nincs határzár - nőtt az import 

Idén szeptemberben a DataHouse adatai szerint 11 916 import személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami az előző hónaphoz képest 23 százalékos növekedést jelent, tavaly szeptemberhez viszonyítva ugyanakkor továbbra is 10 százalékkal marad el.

A kgfb-díjképzésén módosítana az ombudsman 

Jogszabály-módosítást javasol a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjképzésére az ombudsman - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.

Nem elég a koronavírus: újabb dolog miatt fájhat az autógyártók feje 

A szabályok és a fogyasztói elvárások miatt az autógyártók az elektromos meghajtás felé mozdultak el. Rossz hír viszont számukra, hogy ezek a modellek a darabszámok felfutásával sem lesznek olyan jövedelmezőek, mint a hagyományos típusok.

Jön a szigorítás – erre kell készülnie az európai autósoknak 

A tisztább és biztonságosabb közlekedés érdekében a keddtől érvénybe lépő új szabályok révén szigorodik a korábbi típusjóváhagyási és a teljes európai piacfelügyeleti rendszer, fokozódik a vizsgálatok minősége és függetlensége, valamint erősödik az uniós piacon már forgalomban lévő gépkocsik ellenőrzése - közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Zöld SUV-okkal támad a Ford 

Az utóbbi években a nemzetközi autópiacon két igazán sikeres, ma már kijelenthetjük, hogy hosszútávú trend alakult ki. Az egyik a SUV-ok térhódítása, a másik pedig a környezettudatos, “zöld” autó, amely elektromos vagy hibrid hajtással rendelkezik, ezáltal kímélve a környezetet és javítva a hatékonyságot. A Ford megtette, amit lehetett és az új Kuga és Puma bevezetésével ötvözték a fenti trendeket.

Szerethető-e egy SUV? 

A címben szereplő kérdésre egy Ford Kuga segítségével keressük a választ, melyet néhány napig Budapesten és a Balaton környékén teszteltünk a Ford Petrányi jóvoltából. A rövid válasz igen, de nézzük, lesznek-e ellenérvek és tanulságok – rendhagyó autóteszt következik.

Önvezető autózás: hol áll Magyarország? 

Mennyire állunk készen az önvezető autók közforgalomba való tömeges bevezetésére?  A KPMG elemzői 30 országot találtak arra alkalmasnak, hogy érdemben vizsgálják az önvezetési technológia befogadására való felkészültségét. Magyarországnak az összesített ranglistán elért 25. helye azt jelenti, hogy a tempót ugyan nem mi diktáljuk, de fent vagyunk a térképen.

Nagy nyári autógumi razzia: a vártnál jobb eredmények ellenére is születtek bírságok 

Az országos akció immár nyolcadik éve hívja fel a figyelmet arra, hogy egy nem megfelelő abroncsszett miatt már városi tempónál is akár autóhossznyi különbség is lehet a fékútban. Ezen pedig életek múlhatnak.

Az autóiparban most komoly lehetőségek rejlenek? 

A Covid-19 járvány nem kímélte a luxus fogyasztási cikkek piacát, és ez alól az autógyártók sem voltak kivételek. Jóllehet, kockázatok nyilván most is akadnak, a gépjármű-eladások látványosan magukhoz tértek, a cégek vezetői gyorsan léptek, hogy csökkentsék a költségeket, és a szabad pénzáramlás fokozatosan pozitívba fordul. A Fidelity International szakértői úgy vélik, hogy az ágazat most jó befektetési lehetőséget kínál.

Az autóipari beszállítók a járvány egyik nagy vesztesei 

A koronavírus-válság okán Alsó-Szászország miniszterelnöke, a Volkswagen AG felügyelőbizottságának a tagja, Stephan Weil jobban aggódik a beszállító cégek, mint maga az autógyártó konszern sorsáért.

Rácsaptak a nagycsaládosok a támogatásra – ezek a kedvenc autótípusok 

Több mint 15 ezer nagycsalád vett már autót kormányzati támogatással, közülük több mint 4 ezren lízingszerződéssel - közölte a Magyar Lízingszövetség.

Érdekes adatok születtek a megváltozott parkolási szokásokról 

Átfogó kutatás készült a parkolás jelenéről, jövőjéről valamint az elmúlt időszakban bekövetkezett változásokról. A kifejezetten autósokra fókuszáló adatgyűjtésből kiderült: a díjmentesség megszűnését követően is szimpatikusabb opció marad az utcai parkolás, bár nőtt az igény az autósokban a parkolóházak iránt is. A magyar fejlesztésű Parkl alkalmazás által megkérdezettek döntöttek a fizetés jövőjéről is: fontosabb lett az érintésmentes parkolási ügyintézés, mint eddig valaha.

Ráharaptak az olcsó használt autókra a magyarok - ezek a kedvenc modellek 

A Használtautó.hu statisztikái szerint az elmúlt hónapok drasztikus visszaesése után a júniusi keresési számok már a tavalyi eredményeken is túlmutatnak: a hirtelen növekvő kereslet arányosan elsősorban az 500 ezer forintnál olcsóbb használt autókat érinti. A vásárlókat nemcsak a személyes városi mobilitás felértékelődése, hanem a külföldi autós utazások elmaradása és a forint/euró váltószám is az olcsóbb használt autók felé tereli. Mindez pedig a kisebb áresés miatt az eladóknak is kedvezhet.

Újabb terület kapott óriási pofont a koronavírustól 

A koronavírus-járvány következményeként májusban is meredeken, több mint 50 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új személyautók száma az Európai Unióban.

Satufékezett az új autók piaca 

Az első negyedév, de főként a március után már egyértelmű a lassulás az autópiacon, amit az áprilisi számok is alátámasztanak. Új autókból az előző évi mennyiség fele fogyott, a használtak iránti kereslet pedig a negyedével apadt – derül ki a piacvezető Használtautó.hu elemzéséből.

Egy helyben áll az autó: mi lesz a gumiabroncsokkal? 

Mintegy 2,2 millió autót, azaz a személygépkocsik 60-70 százalékát nem, vagy alig használják tulajdonosaik a koronavírus-járvány miatti korlátozások idején.

Újabb tömegrendezvényt mondtak le a koronavírus miatt 

Három nappal a sajtómegnyitó előtt lemondták a szervezők a 90. Genfi Nemzetközi Autókiállítást.

Ragaszkodnak a magyarok az elöregedett autókhoz? 

Hiába nőtt - több mint 15 százalékkal - évtizedes csúcsára, 158 ezerre az újautó-eladások száma 2019-ben, a forgalomban lévő hazai személygépkocsik átlagéletkora tavaly év végére elérte a 14,4 évet, szemben az egy évvel korábbi 14,2 évvel.

Új autómegosztó jön Budapestre 

Még ebben az évben megkezdi működését Budapesten a We share, a Volkswagen és a Skoda autómegosztó szolgáltatása.

Még tovább szárnyalhat a használtautók piaca 

A használtautó-kereskedők a hazai használtautó-piac további 2-3 százalékos bővülésére, vagyis átlagosan mintegy 835 ezer gazdát cserélő személyautóra számítanak – derült ki a JóAutók.hu felméréséből.

Ilyen használt autót keresnek és veszek a magyarok 

Növekedett az új és a használt autók piaca is a tavalyi évben. A piacvezető hazai online használtautó-piac 458 millió keresése és az importált autók összetétele is azt mutatja, hogy a vásárlók egyre inkább józan, megfizethető és fenntartható autókra vágynak: a használtan behozott autók javát immár a kompakt, alsó-középkategóriás modellek adják. Azonban míg az adásvételek száma nőtt, az importált autók száma – 2009 óta először – csökkent, a Volkswagen, Opel és Ford egyeduralma viszont még így sem változott. 

Félmillió autót gyártana Berlinben a Tesla 

A Tesla elektromos autókat gyártó amerikai társaság évi 500 ezer járművet gyárt majd a Berlinhez közeli üzemében.

Kaliforniában kerül árverésre Porsche első versenygépe 

Húsz millió dollárért kelhet el egy kaliforniai aukción Ferdinand Porsche első, a 30-as évek végén készült versenyautója, az egyetlen 64-es típus, amely az elsőkből megmaradt.

Kitiltanák Bukarest belvárosából a szennyező autókat 

Kitiltaná a belvárosból az Euro 3-asnál rosszabb besorolású, környezetszennyező autókat a bukaresti főpolgármester.

Összesen két kulcs nélküli autótípust nem sikerült feltörni 

Széles körben elterjedt már a kulcs nélküli autónyitás: a vezető zsebében, táskájában rejlő kártya nyitja a zárat, amint a járműhöz közeledik. A gond csak az, hogy néhány kivétellel valamennyi gyártó ilyen rendszere könnyen kicselezhető és ellophatják az autót.

Szintet léphet a céges autólízing 

Népszerű, de a nyugati piacokhoz képest még alacsony a lízingelt gépjárművek száma Magyarországon. Amíg a nyugat-európai országokban akár a 40-50 százalékot is eléri az ilyen formán finanszírozott gépkocsik aránya, addig hazánkban a 2 százalékot közelíti a piaci részesedésük.

Családi autó: A lízingcégek felkészültek a rohamra 

Extra keresletet hoz a fokozatosan bővülő magyar újautó-piacra és a lízingcégeknek a nagycsaládosok számára júliustól elérhető állami támogatás. A kedvezmény elősegítheti, hogy csökkenjen a teljes magyarországi autóflotta 14 évet meghaladó átlagéletkora.

Így biztosíthatja be magát használt autó vásárlásakor 

Kevesen tudják, hogy használtautó vásárlásakor nemcsak egy év kellékszavatosságot garantálnak a jogszabályok, de egyes kereskedők úgynevezett kiterjesztett garanciát is adnak a járműre. De ha a kereskedő nem is kínál ilyet, az új tulajdonosnak érdemes megkötnie, mert így számos, váratlan és tetemes költségtől kímélheti meg magát.

Ford Focus: egy megújult legenda 

A Ford Focus, a kompakt kategória egyik legikonikusabb és legfontosabb képviselője, immár több mint húsz éve családok és cégek közkedvelt választása. Egyike a szegmens legjobb és legfejlettebb modelljeinek, amit az ára is kifejez. Dízelmotorral és automata váltóval teszteltük.

Saját akkugyára mentheti meg a Volkswagent 

Belátható időn belül nincs alternatívája az akkumulátorokkal hajtott autóknak, hangsúlyozta a Volkswagen vezetője, Herbert Diess a konszern részvényesei előtt. A VW a „dizelgate” súlyos veszteségei ellenére viszonylag jól áll, de szabadulnia kell nehézkes szerkezetétől és a magas költségektől.

Nem kell azonnali zöldülés ahhoz, hogy megfékezzük a klímaváltozást? 

Az ENSZ Klímaváltozási Kormányközi Testülete szerint 2030-ig át kell átállítani a gazdaság működését környezetbarát üzemmódra, különben elszabadul a globális felmelegedés. Tudósok szerint nem kell azonnal lecserélnünk minden autót és erőművet környezetkímélőre. Elegendő, ha az életciklusuk végén, amikor tönkremennek felváltjuk őket zöldebb alternatívákkal.

A fiatalok többségének nem fontos az autó 

A jelenleg szüleivel élő fiatalok 23 százaléka tartja fontosnak, hogy külön lakásba költözzenek. A többség – 64 százalék – szeretne ugyan önálló életet kezdeni, de egyelőre nem tartja nagyon fontosnak – a K&H ifjúsági indexe szerint.

Ennyit kell még hozzátenni, hogy meglegyen a családi autó 

Kedvező feltételekkel cserélhetik le a meglévő kocsijukat vagy vásárolhatnak új, hétüléses autót az állami támogatásra jogosult nagycsaládosok. A szükséges összeget akár személyi kölcsönből is finanszírozni lehet – a money.hu összeállítása szerint.

Tesla áráért vehet elektromos bogárhátút 

Kedveli még a régi, bogárhátú Volkswagent, de akar környezetbarátian, villanymotorral autózni? Megteheti – de annyiba kerül, amennyiért egy Teslát is vehet.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Bajba kerülhet, akinek már van jegye egy Ryanair-járatra

Bajba kerülhet, akinek már van jegye egy Ryanair-járatra 

Nem zárja ki a járattörlések lehetőségét a nyári menetrendben a fapados cég franciaországi igazgatója.

Adózás

Idén megmosolyogtató érdekességek is vannak a kormány adói között

Idén megmosolyogtató érdekességek is vannak a kormány adói között 

Ha az „alvó” reklámadó „újraaktiválását” nem számítjuk, akkor idén is ugyanannyi adófajtából táplálkozik a költségvetés, mint tavaly ilyenkor.

Jogi kisokos

Vége a dubaji álomnak? Magyar vállalkozók készülnek a visszatérésre

Vége a dubaji álomnak? Magyar vállalkozók készülnek a visszatérésre 

Hetek óta nem csupán az, hogy Dubaj vonzó célpont-e, hanem az is, hogy szükség esetén milyen áron lehet onnan hazatérni.

Cégblog

Apple Pay-felhasználókra vadásznak a csalók

Apple Pay-felhasználókra vadásznak a csalók 

A kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Klímablog

Óriási árat fizethetnek a cégek a klímaváltozásért

Óriási árat fizethetnek a cégek a klímaváltozásért 

Gyors ütemben növekednek a klímaváltozás okozta szélsőségek és az ehhez kapcsolódó fizikai kockázatok.

Gazdaság

Itt a lista a budapesti agglomeráció legolcsóbb és legdrágább településeiről

Itt a lista a budapesti agglomeráció legolcsóbb és legdrágább településeiről  

Hol lehet a budapesti agglomerációban a legolcsóbban családi házat venni, és hol kell ugyanezért a vásárlóknak a legmélyebben a zsebükbe nyúlni?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo