Agrárium cikkek


Tudtuk nélkül keveredhetnek áfacsalásba a cégek

Tudtuk nélkül keveredhetnek áfacsalásba a cégek 

Az agrár-kereskedelmi tevékenységek tisztaságát támogató intézkedések bevezetése, mint például a fordított áfa vagy az áfacsökkentések ellenére is fennáll a veszélye annak, hogy az ágazat szereplői áfacsalás áldozataivá válnak. Ennek kiszűrése és megelőzése érdekében tartottak szakmai előadást és vitát az ágazat vezető szereplői a K&H-ban rendezett Agrár Klubon.
Kereskedelem lehet az agráriumból

Kereskedelem lehet az agráriumból 

Az agrárkamarai törvényben felsorolt tevékenységi körök módosítását kéri a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ), mert a szervezet álláspontja szerint az élelmiszer, az ital, és a dohányáru nagykereskedelme nem az agrárium, hanem a kereskedelem része.
A vásárlók most érzik majd meg a madárinfluenzát

A vásárlók most érzik majd meg a madárinfluenzát 

Komoly készlethiányt okozott, így a kereskedőknél jelentős drágulást hoz a madárinfluenza kereskedők szerint. Legkorábban őszre rendeződhet a készletszint.
Új kihívások előtt a mezőgazdaság

Új kihívások előtt a mezőgazdaság 

Folytatódik a mezőgazdasági termékek két fő trendje: a növényi termékek magas készletszintje lefelé, míg az állati termékek esetében a kínai import élénkülése fölfelé tolja az árakat. A hosszú készletezés és a mérséklődő szállítási költségek miatt megjelenő új exportpiaci szereplők pedig mindeközben újabb kihívások elé állítják az ágazatot a K&H elemzése szerint.
Március végéig újabb 80 milliárd jön a Vidékfejlesztési programban

Március végéig újabb 80 milliárd jön a Vidékfejlesztési programban 

Tizenhárom pályázat révén még mintegy 80 milliárd forint forrás válik elérhetővé március végéig a Vidékfejlesztési programban - mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Portfolio Agrárium 2017 elnevezésű konferencián.
Ingyen hívható mostantól az agrárkamara

Ingyen hívható mostantól az agrárkamara 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) folyamatosan vezeti be új szolgáltatásait, és március 7-étől, ebben az ügyfélmegkeresések szempontjából kiemelten erős tavaszi időszakban közel 400 ezer tagja, valamint partnerei is ingyenesen hívhatják telefonon – belföldi vezetékes vagy belföldi mobilhálózatból – a szervezet ügyfélszolgálatát.
A növényvédő szerek több kárt okozhatnak a gazdaságnak, mint a kártevők

A növényvédő szerek több kárt okozhatnak a gazdaságnak, mint a kártevők 

A neonikotinoid rovarirtó szerek jelentős veszélyt jelentenek a vadon élő fajokra. Ezek a vegyszerek megjelennek a haszonnövények mellett a vadvirágokban is, és a méhek mellett így jelentősen veszélyeztetik többek között a pillangókat, bogarakat, vízi élőlényeket és a madarakat. A Greenpeace azt várja a hazai döntéshozóktól, hogy ne kérjenek derogációt a neonikotinoidok uniós szinten már betiltott használatára, és támogassák ezen vegyi anyagok további uniós tilalmát.
Vége az influenzajárványnak

Vége az influenzajárványnak 

Számos megyében feloldották a madárinfluenza miatti korlátozásokat, de még hónapokba telik, mire helyreáll a rend a baromfiágazatban a súlyos veszteségek után. Több mint hárommillió szárnyast kellett leölni a járvány miatt.
Sok komoly változás jön az agrártámogatásokban

Sok komoly változás jön az agrártámogatásokban 

Márciusban jelenteti meg a Földművelésügyi Minisztérium azt a jogszabályt, amelyből kiderül, milyen változások lesznek az idei egységes agrártámogatási kérelemben. Az agrártárcához tartozó jogcímek közül elsősorban a zöldítési és a termeléshez kötött támogatások módosulnak - közölte az Agrárszektor.hu.
Érdemi növekedés jöhet idén a zuhanás után

Érdemi növekedés jöhet idén a zuhanás után 

Miközben az idei gazdasági adatok kedvezőek lesznek, nem látszanak a jelei az EU-támogatások 2020 utáni kifutását követő időszakra való felkészülésnek a GKI elemzése szerint.gki

Gondban vannak az állam nélkül a baromfitartók 

Több mint hárommillió baromfit kellett eddig leölni a madárinfluenza miatt, a magyar baromfiágazat a krízishelyzetből csak fokozott állami szerepvállalással tud kilábalni a Baromfi Terméktanács szerint.

A járványoknak is kedvez a globális felmelegedés 

Gyakoribbá válnak az emberéleteket követelő kánikulák és számos tudós szerint jóval több áldozatot fognak szedni, mint ahogy azt a WHO jósolja. A globális felmelegedés a fertőzéses betegségek terjedését is elősegíti.

Lassú növekedésben bízik az agrárium 

Az agrártámogatások és a zöldítés idei módosításai, valamint a következő, 2020-ban kezdődő új uniós ciklus támogatásainak bizonytalansága komoly kihívás elé állítja a mezőgazdaságot. A K&H agrárkutatása szerint az agrárvállalatok többsége a gazdaság teljesítményének lassú növekedésére számít, beruházási szándékuk erősebb, mint a nem mezőgazdasággal foglalkozó vállalatoké, azonban a kormányzati gazdaságpolitika érzékenyen érintheti őket.

Nincs mese, a mezőre is kell az okoseszköz 

A digitalizáció nemcsak elemi kényszer, hanem egyben lehetőség is a fejlődésre, a piaci alkalmazkodásra az agrárágazatban – jelentette ki Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára.

Március 1-gyel lehet vége az influenzajárványnak 

Január vége óta házi szárnyasokban nem mutatták ki a madárinfluenza fertőzést, ha ez így marad, március elején valamennyi védő- és megfigyelési körzetet feloldhatnak - közölte Bognár Lajos a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára.

Nehezen indul az év az agrárcégek számára 

Nehezen indul az év a mezőgazdasági cégek számára. A termelői áraknál magasabb költségek, a madárinfluenza és a szokatlanul hideg időjárás komoly kihívást jelent az ágazat számára, amelynek megoldása technológiai fejlesztések nélkül hosszú távon nem lehet eredményes – véli a K&H.

CETA: Időt kellene nyerni, de már megszavazták 

Miközben az USA és az unió közötti szabadkereskedelmi egyezmény lefulladni látszik, „kisöccse”, az EU–Kanada megállapodás már túljutott az első fontosabb akadályokon. Ám még a nemzeti parlamenteknek is ratifikálniuk kell az egyezményt, ami évekbe telhet. Szükség is van időre ahhoz, hogy a hazai kis- és középvállalatok felkészüljenek a paktummal járó kihívásokra.

Csúcson a beruházási kedv az agráriumban 

A gazdálkodási környezet javulására számít a mezőgazdasági vállalkozások döntéshozóinak többsége a következő 12 hónapban – derült ki a Takarék Csoport második alkalommal ismertetett Takarék Agrárhangulati Indexéből. A jövedelmezőséget tekintve az agrárüzemek döntéshozóinak 33 százaléka javulást, 16 százalékuk romlást prognosztizál, míg 51 százalék változatlanságra számít. Ugyanakkor a válaszadók mintegy 83 százaléka tervez beruházást a következő egy évben.

Hiába leplezik le a csalásokat, az óriásvállalatok felsővezetői megússzák 

Mivel a nagyvállalatok dolgozói sokszor részvényopciókban kapják év végi jutalmukat, ezért az érdekük, hogy a cég mindenáron jól teljesítsen. Így fordulhat elő, hogy az esetleges jogsértéseket senki nem jelenti – hisz akkor zuhanna az árfolyam.

Gond lesz az agráriumban, ha nem változik az oktatás 

Az agrár-felsőoktatásban tapasztalható képzési problémák az ágazat versenyképességét veszélyeztetik, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felsőoktatási kerekasztal megbeszélést szervezett az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a főbb piaci szereplők részvételével. A találkozó legfőbb üzenete, hogy az oktatásnak a piaci igényekhez igazodva kell működnie, a kereslet és a kínálat hatékony összeegyeztetésével.

3000 állást vihet el a madárinfluenza 

Libamáj-nagyhatalom vagyunk, csak éppen nem idén. A libamáj ára az egekbe szökött, mert 50-60 százalékkal is csökkenhet az idén megtermelt libamáj mennyisége. A Földművelésügyi Minisztérium a gazdasági károkat enyhítendő az unióhoz fordul válságtámogatásért.

Ha van hozzá net, a traktor is vonzóbb 

Sok vállalkozás számára komoly gond az utánpótlás biztosítása, az agráriumban azonban fokozottan jelentkezik a probléma. A fiatalok megszólítása olyan sürgető kérdés, amelyre mielőbb választ kell találni, hiszen évtizedekre meghatározhatja a hazai mezőgazdaság sorsát. A modern technológia itt is segít?

Védik az őserdőket az olajpálma-ültetvények terjeszkedésétől 

Egyezményben vállalták a közép- és nyugat-afrikai országok kormányai , hogy megvédik őserdőiket az olajpálma ültetvényektől. Az aláíró országokhoz tartozik az afrikai trópusi őserdők 70%-a. Közben megy a harc a zöldek és a termelők között a fenntartható termelésről igazolást kiállító szervezetben.

Pénzek, álmok, gazdák 

Banki konstrukciók, vissza nem térítendő uniós támogatások, garanciaprogramok állnak az agrárium szereplőinek a rendelkezésére annak érdekében, hogy javuljon a szektor exportpotenciálja, versenyképessége, hatékonysága. Most úgy tűnik, a gazdáknak is van kedvük beruházni, amit most újabb 400 millió eurós EKB hitel is segít.

Évtizedes mélyponton a magyar méhészek 

Az elmúlt tíz évben ennyire rossz évet még nem zártak a magyar méhészek, közepes alatti termés, alacsony felvásárlási ár és egy, a méheket tizedelő kórokozó terjedése is nehezítette a munkát - nyilatkozta az MTI-nek a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke.

Napfényes évet várnak az agráriumban 

Gazdálkodási környezetük javulására számít a mezőgazdasági vállalkozások döntéshozóinak többsége a következő 12 hónapban – derül ki a Takarék Csoport kutatási adataiból. A válaszok élénk beruházási szándékot jeleznek, a cégek mintegy 82 százaléka tervez beruházást a következő egy évben.

Újabb elszánt gazdák vágnak a közösségi mezőgazdálkodásba 

Egyre többen látnak fantáziát a fenntartható, emberarcú és szolidáris gazdálkodásban. Virágzik a közösségi mezőgazdálkodás. A jó minőségű termékek a lehető legrövidebb úton cserélnek gazdát. Az eddig jellemzően zöldségtermesztéssel foglalkozó szektorban az első húsos közösségek is útnak indultak.

Jöhet az ipari műhús 

A világ egyik legnagyobb húsfeldolgozó vállalata, az amerikai Beyond Meatben vett részesedést, melynek egyik korai befektetője Bill Gates. Mivel az állattenyésztésnek óriási az ökológiai és a vízlábnyoma, egyre nagyobb szükség lesz a hús környezetbarát alternatíváira.

Már csak az új idény segíthet a termesztőkön 

Mi az, amit 40 forintos önköltségi áron állítottak elő, de az áruházakban 100, az utak mentén 70, a nagybani piacon pedig 50 forintért árultak?

Kiéleződő verseny vár az agráriumra 

Egyre inkább kiéleződő versenyre, hektikus időjárási jelenségekre kell felkészülniük a magyar gazdálkodóknak. A Piac & Profitnak nyilatkozó szakértők szerint az előrelátó tervezés, a piacok megszerzése és megtartása érdekében való összefogás, de mindenekelőtt a fejlesztés, a termelékenység és a hatékonyság javítása jelentheti a kitörési pontot a magyar gazdálkodóknak.

Október közepétől figyelhetik a számlájukat a gazdák 

Megjelent a földművelésügyi miniszter rendelete az idei egységes területalapú támogatás és az egyéb közvetlen támogatások összegeinek megállapításáról a Magyar Közlönyben.

Újabb 50 milliárdot ad az EU magyar agrárvállalkozóknak 

50 milliárd forintot biztosít mintegy 2000 magyar mezőgazdasági vállalkozás részére az Európai Beruházási Alap (EBA) és az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) egy COSME-programról szóló megállapodás.

Senki nem számol a mezőgazdaság rejtett hatásával 

A városi lakosság és az agrárium exponenciális növekedésével a vízlábnyomuk is rohamosan nő. Egyre nehezebb kielégíteni az igényeket tiszta vízzel. Egyes nagyvárosokban 50%-kal nőtt a víztisztítás költsége. De a növénytermesztés externáliái is tetemesek.

Holnapig kell befizetni a kárenyhítési hozzájárulást 

Az agrár kárenyhítési hozzájárulást szeptember 15-éig kell befizetniük a rendszerben lévő gazdáknak - hívta fel a figyelmet Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke.

Kell az EU az agráriumnak is 

Egyértelműen szüksége van a magyar agráriumnak az unióra, hiszen ide irányul az export jelentős része. A fejlesztési pénzekre is nagy az igény, bár a szektor szereplői kicsit csalódtak az új rendszerben.

A húsevés és a pazarlás miatt nő az ökolábnyom 

A fejlődő országok gyarapodó középosztálya átáll a húsintenzív étrendre. Az emiatt növekvő állattenyésztés óriási terheket ró az ökoszisztémákra. Eközben tömérdek élelmiszer landol a kukákban.

Kié a föld? Senki sem tudja 

A lakosság vagyoni helyzete, az agrárium, az élelmiszerbiztonság, ezek mind profitálhatnak abból, ha sikerült elfogadtatni a földtulajdon-nyilvántartás új globális sztenderdjét. A magánszemélyek vagy cégek birtokában lévő földterületek 70 százalékának tulajdonviszonyát nem tartják nyilván.

A kamara segít megtakarítani 

Az Energiahatékonysági törvény a nagyvállalatok számára kötelező energetikai audit elvégzését írja elő. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara egy új szolgáltatás keretében online felületet és adatbázist hozott létre, hogy segítse a gazdálkodókat az auditorok kiválasztásában, illetve az elvárt megtakarítások elérésében.

Dupla pénzt kapnak a borászok 

Negyvenmilliárd forint keretösszegű pályázati felhívást tett közzé a Miniszterelnökség a borágazat támogatására - jelentette be a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Mégse kell EKÁER a traktorokra 

Cáfolta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, hogy augusztus 1-től a traktorokra is kiterjesztenék az EKÁER-kötelezettséget. Több eszközre kell majd, de a traktor nem gépjármű a szabályozás szerint.

A termelőkre is számítanak az agrárium mentésében 

A kormány a jövőben is jelentős szerepet tulajdonít és szán a termelői együttműködésnek, az alulról szerveződő, nyitott tagság elvén működő termelői szervezeteknek az agrárágazat megújításában – mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Hagyományok helyett tudatosság kéne 

A hazai búza- és kukoricatermesztésből hiányzik a tudatosság és az odafigyelés, hagyományok alapján termelünk, holott ez a két gabonafajta a fő növényi kultúránk – hangzott el a K&H és az Agrár Európa Kft. által szervezett Agrár Klub legutóbbi rendezvényén.

Négymilliárd mezőgazdasági hulladékért 

Elindította idei lágyszárú tüzelőanyag-beszerző kampányát a Magyarország legnagyobb biomassza-tüzelésű erőművét működtető pécsi Pannonpower. Idén mintegy 200 ezer tonna mezőgazdasági melléktermék felvásárlását tervezik.

Okostelefonnal az éhezés ellen 

A szegények egészségének javításáért küzdő Bill Gates figyelme az agráriumra is kiterjed, hiszen az éhezés megszüntetése lehetetlen e szektor fejlesztése nélkül. Az okostelefonok használata nagy lökést adhat a kistermelőknek az elmaradott régiókban.

Ezt művelte a spekuláció a gabonapiacon 

A világ gabonatermésének majdnem 70 százalékát a búza és a kukorica teszi ki idén. A korábbi magas árak miatt sokak érdeklődését felkeltette az árutőzsde gabonaszekciója az elmúlt években. Ez a figyelem pedig azt is jelentette, hogy a piacot torzító hatások érték. Megjelent a spekuláció és vele együtt a bizonytalanság mértéke fokozódott. Ez pedig az időjárás kiszámíthatatlanságával együtt időnként túl sok a piacnak.

Végre nem hagyják a pénzt az államnál a gazdák 

Az idei évben 8 600 termelő kötött támogatott növénybiztosítást, összesen 5,7 milliárd forint értékben. Idén fordul elő második alkalommal, hogy a rendelkezésre álló 3 milliárdos támogatási keret nem fedezi a kérelmekben szereplő díjtámogatások maximumát. Kedvező változás ugyanakkor tavalyhoz képest, hogy mintegy 8 ezer gazdálkodó már nem a következő év tavaszán, hanem év végéig hozzájut az utólagos díjtámogatáshoz. A további tapasztalatokat, illetve a jövő évi kilátásokat összegzi a Független Biztosítási Alkusz Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) alábbi összegzése.

A belföldi fogyasztásra koncentrál jövőre az állami agrármarketing 

A belföldi tejfogyasztás növelése érdekében ösztönző programokra és aktív marketingtevékenységre is szükség van. Sokmilliós marketingkampány indul jövőre.

Erre lesz pénz a vidékfejlesztésben 

Pályázati nagyüzem kezdődik hamarosan a vidékfejlesztésben, mintegy 80 féle pályázatot hirdetnek meg és menedzselnek a vidékfejlesztési hivatalon keresztül.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Meglepő, de a hazai Európa egyik legpezsgőbb lakáspiaca

Meglepő, de a hazai Európa egyik legpezsgőbb lakáspiaca 

2023-ban 107 ezer lakás cserélt gazdát Magyarországon. Ez 26,1 százalékos visszaesést jelent az előző évi eredményhez képest.

Infokom

Hogyan írja át a mesterséges intelligencia az orvostudományt?

Hogyan írja át a mesterséges intelligencia az orvostudományt? 

A robotika már nem a jövő, hanem a jelen: Magyarországon is forradalmasítja az orvostudományt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo