Garancia segít hozzáférni a pályázati előleghez

Április 26-tól igényelhetnek a takarékszövetkezeteknél a Vidékfejlesztési Programban projektjeikhez, beruházásaikhoz támogatást elnyert agrárvállalkozások előleg visszafizetési garanciát. A hazai piacon eddig egyedülálló termék meggyorsíthatja az uniós támogatások lehívását, így a beruházások megkezdését.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Mivel a mezőgazdaságban az év második negyedére esnek a tavaszi munkák, ilyenkor jelentkezik a termelési költségek, finanszírozási igények nagy része. Ezért ebben az időszakban az idén 4-5 százalékkal növekedhet a hazai agrárhitel-állomány a január-márciusihoz képest. Ez azt jelenti, hogy a Takarék Agrár Központ várakozásai szerint az első negyedév végére 450 milliárd forint körül alakuló hitelállomány körülbelül 20 milliárd forinttal emelkedhet tovább - írja a Takarékbank közleménye.

A hitelpiac élénküléséhez hozzájárulhat, hogy március végéig a Széchenyi 2020 támogatási ciklus összes uniós vidékfejlesztési pályázatát kiírták. Az elsőként benyújtott beruházási pályázatok bírálata az utolsó szakaszához érkezett, a következő hetekben, hónapokban a pályázók folyamatosan fogják kézhez kapni a támogatói okiratokat. Ennek birtokában azonnal igényelhetik az ötven százalékos előleget. Ennek lehívását gyorsíthatja fel a Takarékokban április 26-ától – a hazai piacon elsőként – elérhető támogatási előleg visszafizetési garancia termék, amelyből az agrárvállalkozások a Takarékbank várakozásai szerint több tízmilliárd forint értékben igényelhetnek.

Kép: PP

Valamennyi vidékfejlesztési pályázat megjelent március végével. A pályázatok iránt hatalmas a kereslet, a beruházások támogatására biztosított 600-700 milliárd forint összegű keretre mintegy három-négyszeres túligénylés érkezett. Már csak néhány konstrukció érhető el.

Erre kell készülni
A támogatási előleg visszafizetési garanciát a Vidékfejlesztési Program projekt jellegű, beruházáshoz kapcsolódó jogcímekre (a LEADER/HACS programba és az egyszerűsített elbírálás alá eső, rendszeres támogatás kategóriába tartozók kivételével) érvényes, hatályos támogatási okirattal rendelkező mikro, kis- és középvállalatok igényelhetik. Bármilyen vállalkozási forma (őstermelő vagy egyéni vállalkozás is) nyújthat be kérelmet. Induló vállalkozásnak a takarékok a támogatói okiratban szereplő, megítélt támogatás 50 százalékának, de legfeljebb 200 millió forintnak a visszafizetését garantálja. A garancia lejárata igazodik a támogatói okiratban szereplő előleg elszámolási határidőkhöz. A garancia iránti kérelmekről a takarékszövetkezetek egyszerű bírálati folyamatban döntenek. A kérelmezőknek 100 millió forint garancia igényig nem szükséges tárgyi fedezetet nyújtaniuk. Az alapbiztosíték az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány és egy természetes személy készfizető kezessége.
A Vidékfejlesztési Program felhívásainak teljes körű megjelenését követően a kormány célja, hogy a rendelkezésre álló forrásokat minél hamarabb tudják felhasználni a nyertes pályázók. Ennek alapja a támogatói előlegekhez való egyszerűbb hozzáférés, amihez viszont az európai uniós szabályok szerint 100 százalékos mértékű biztosítékot kell a kedvezményezettnek nyújtania. A most elkészült garanciatermék ezt könnyíti meg a gazdák számára. Az előlegigénylés lehetőségének megteremtése, valamint a támogatási előleg visszafizetési garancia a kifizetések felgyorsulását eredményezi majd – húzta alá Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

A Takarék Csoport agrárhitel-állománya már az előző év azonos időszakban is a piacinál nagyobb mértékben bővült, s a Takarék Agrár Központ hasonló eredményre számít az idén is. Ennek hátterében nemcsak a Takarékok hagyományosan erős vidéki jelenléte áll, hanem az is, hogy az ügyfelek között magas az egyéni gazdaságok aránya. Ezek száma országosan ugyan csökken, de összességében egyre több földet művelnek. A KSH adatai szerint a 2003-as mintegy 2,5 millió hektárhoz képest a tavalyi év közepén már 190 ezer hektárral (7,7 százalékkal) nagyobb területen gazdálkodtak. E tendencia várhatóan a jövőben is folytatódik, így a Takarék Agrár Központ arra számít, hogy a gazdálkodóknak egyre több hitelre lesz szükségük. Ahogy a Vidékfejlesztési Program pályázatainak értékelése nyomán is élénkülés várható a mezőgazdasági beruházásokban ebben az évben.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo