Előszeretettel hangzik el konferenciákon, szakmai beszélgetéseken, hogy Magyarország agrárország, remek mezőgazdasági adottságokkal, erős és jól felkészült gazdatársadalommal, kiváló intézményrendszerrel, kiépült exportpiacokkal. Valami gond mégis lehet a hazai agráriumban, mert a statisztikák alapján hiába zajlanak beruházások, hiába nő az egy fő munkaerőre vetített előállított érték – azaz javul az ágazat hatékonysága –, a nemzetgazdasághoz adott teljesítmény a GDP arányában nemigen nő. Ez persze nagyban függ az időjárástól, de a magyar bruttó nemzeti össztermékben az agrárium 2016-ban 3,6, míg 2017-ben „csak” 3,3 százalékot jelentett. És ez az adat – némi fluktuációtól eltekintve – nemigen változott az elmúlt évtizedekben.

Mindeközben viszont más országok elhúznak mellettünk. A modern technológia és új eljárások alkalmazása miatt a magyar termésátlagok stagnálnak. Míg a kukorica ötéves hazai termésátlaga hektáronként 6,9 tonna, addig 12 tonna Új-Zélandon, vagy 11 tonna az USA-ban, ugyanennyi Chilében, de még Törökországban is több a magyarnál, meghaladja a 9 tonnát. Hasonló a helyzet a búzánál: itthon a hektáronkénti termésátlag hozzávetőlegesen 5 tonna, alig több, mint az 1970-es években, miközben az akkor velünk azonos szintről induló Franciaország már 7-8 tonnánál tart.

Kép: Freeimages.com

Hiánycikk a szaktudás?

Az említett országok részben azért is tudták lekörözni Magyarországot, mert jelentős erőfeszítéseket tettek az agrárium modernizálására. A folyamatban nem csak az új traktorok beszerzését – sőt elsősorban nem azt – helyezték előtérbe. Jelentősen növelték például az öntözött területeiket: amíg az Egyesült Államokban az öntözött termőterületek aránya eléri a kilenc százalékot, és az EU-átlag is nyolc százalék felett van, addig Magyarországon 1,2-1,3 százalék körüli ennek értéke. A jelenleg öntözés alatt álló terület 100 ezer hektár körülire tehető, csaknem pontosan ugyanannyi, mint 1955-ben. Az öntözött terület ráadásul csaknem teljes egészében szántóföld, a gyümölcsösökben, szőlőkben marginális az öntözött területek aránya.

A termésátlagokat a tápanyag pótlásával, szerves és műtrágya felhasználásával is növelhetnék a gazdálkodók. De ezen a téren is óriási bajok vannak. A tápanyag kijuttatásának időzítése és hatóanyag szerinti megoszlása sok esetben – finoman fogalmazva – nem jól átgondolt – tárta fel egy korábban lezajlott piackutatás, amelyet a Magro.hu szervezett. A vizsgálat igencsak meglepő eredményeket hozott felszínre: a gazdálkodók 10 százaléka nem tudta megmondani, milyen talajtípus található a földjén. De még ha tudják is, akkor sincs benne sok köszönet: a magyar termelők hozzávetőlegesen 40 százaléka egyáltalán nem ismeri a saját szántóföldjének az adottságait, mert nem rendelkezik adattal annak sem a nitrogén-, sem a foszfor-, sem a káliumellátottságáról. Találomra kiszórják a műtrágyát évről évre, miközben előfordulhat, hogy az egyik hatóanyag a szükségesnél több, így pénzkidobás, a másik pedig az optimálisnál alacsonyabb, így a potenciális termésmennyiségnél kevesebb termény betakarítását eredményezi.

Gőzerővel zajlanak a beruházások

Pénz ugyanakkor bőven van az agráriumban. 2017-ben a gazdálkodók 67 százaléka hajtott végre beruházást, ami a két évvel korábbihoz képest 17 százalékpontos emelkedés. A nagyobb, 500 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkező gazdaságok kiemelkedően aktívak voltak: közülük közel 90 százalék vágott bele valamilyen fejlesztésbe. Az átlagosnál ugyancsak magasabb, 80 százalékos beruházási aktivitást mértek a vegyes gazdaságokban és az 500 állatnál többet tartó vállalkozásoknál.

A tavalyi eredményekhez képest valamelyest nőtt a bankhitel vagy lízing segítségével megvalósuló beruházások aránya. A fejlesztéseket 60 százalékban saját, 30 százalékban banki forrásból hajtják végre a vállalkozások. A bankhitelek arányát a finanszírozási mixben az agrárcégek 20 százaléka növelné a következő 12 hónapban, lízingfinanszírozást pedig 15 százalékkal többen vennének igénybe – derült ki a Budapest Bank adataiból.

A hatékonyság növelése lehet a következő évek kulcskérdése azért is, mert a kapacitásbővítések számára korlátot jelenthet a jelenlegi magas foglalkoztatottsági ráta. Az agrárcégek az elmúlt években egyre fokozottabb mértékben érzik a megfelelő számú munkaerő hiányát, közülük is leginkább a végzettség nélküli, betanított munkások felvételének nehézségeit említették (80 százalék), míg felsőfokú végzettségű szakemberekből „csak” 40 százalék szerint lenne szükség többre. Az ismétlődő, szakképzettséget nem igénylő feladatok elvégzésére hosszú távon épp az automatizációs megoldások, technológiai beruházások adhatnak választ, a szakképzést pedig maguk a cégek is igyekeznek segíteni, többek között gyakorlati helyek biztosításával (55 százalék), illetve képzések támogatásával (33 százalék).