Esőcsinálók: nem sci-fi az időjárás módosítás

A világhírű író, Kurt Vonnegut testvére fejlesztette ki az esőcsináló technológiát a GE-nél a 40-es években. Ma egyedül Kína vallja be mennyit költ ilyen programra, de a nyugati országok is permetezik a felhőket. Angliában egy cég már pénzért ígér tiszta égboltot az esküvő napjára. Potom 150 000 dollárért, vagyis közel 44 millió forintért. Amerikában egy másik vállalkozás farmereknek kínálja az esőcsinálást.

Meddig húzza még ilyen lapos pénztárcával Budapest?
Politikai csatározások közepette vagy stabil háttérrel működik majd a főváros?
Online Klasszis Klub élőben Kiss Ambrussal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a Fővárosi Önkormányzat főigazgatójától!

2024. október 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Sean Connery, Ralph Fiennes és Uma Thurman főszereplésével készült Bosszúállók (1998) című utopisztikus film az időjárás-módosításról szólt. Azt hittük, ez hagymázas, őrült teória. Nos, kiderült, hogy nem az. Hanem konkrét üzleti érdek. Elsősorban persze az agrárium számára jelent nagy lehetőségeket a technológia, ami komoly profitot generálhat.

Néhány éve a Thesszaloniki Filmfesztiválon vetítettek egy meglehetősen fantáziátlan dokumentumfilmet a svájci hegyekről, s a mezőgazdaságot taglaló jelenetekben egy ilyen időjárás-módosító kisrepülőgép akcióját követték. Éppen egy olyan szélsőséges vihar jött Svájcba, ami nagy eséllyel leverte volna a már-már beérő almatermést, ezért felszállt egy gép, hogy bizonyos anyagokat szórjon a levegőbe, ami arra készteti a felhőket, hogy oszoljanak és más irányt vegyenek. (Ez a svájci film nem azonos azzal, az amerikai dokumentumfilmmel, ami a "chemtrails-nek" nevezett -vagy hitt- jelenséget vizsgálja, melyet itt ismertettünk.)

Esőcsinálás: a GE-nél indult

A "geoengineering", vagyis az ökológiai folyamatokba való belenyúlás technológiai eszközökkel virágzó tudományág, amelynek különböző lehetséges -kísérlet alatt lévő vagy már gyakorlatban is alkalmazott- módozataival foglalkoztunk már a klímablogon az elmúlt években. (Például a földi légkor üvegházgáz-tartalmának világűrbe exportálásával vagy a tengerek vassal történő "trágyázásával" a savasodásuk megállítása végett.)

Manapság az esőcsinálás és a viharelterelés az időjárás-befolyásolás két legfontosabb célja napjainkban. Ez két módszerrel lehetséges: a felhők permetezésével vagy olyan ionizáló eszközökkel, melyek a légkörbe sugározzák hullámaikat.

fotó: flickr/schizoform

Kína bevallja, Amerika tagadja

Kína az egyetlen ország, amely nem titkolja, hogy mennyi pénzért és hogyan terelgeti és turbózza fel a felhőket. Az ázsiai nagyhatalom elismerte, hogy 2006 óta permetezi a fellegeket ezüst-jodiddal vagy szárazjéggel. (Más országok szulfát aeroszolt szórnak.)

A módszerről úgy tartják, hogy hatékonysága tudományosan nem alátámasztott, de Kínát ez nem érdekli: állításuk szerint 2006 és 2016 között e metódus révén 55 milliárd köbméterrel sikerült növelni a csapadékmennyiséget az ország nyugati részében, mely Kína legszárazabb régiója, ahol a helyiek rendszeresen szenvednek vízhiánytól. A rendszer bővítésére a közeljövőben 168 millió dollárt szánnak, amiből fejlesztik az e célra használt 8 repülőgépet, valamint a 900(!) rakétafellövő eszközt helyeznek üzembe.

2014-ben egy szenátusi albizottság (Appropriations Subcommittee, SD-192) katonai K+F-et vizsgáló meghallgatásán Dr. David Walker, az Amerikai Légierő főtitkár-helyettese Lisa Murkowski szenátor kérdésére azt válaszolta, hogy a HAARP (High Frequency Active Aural Research Program) rendelkezik egy elektromágneses állomással, melyet Alaszkában épített a légierő 300 millió dollárért. A létesítményt "arra tervezték, hogy energiát küldjön az ionoszférába és kontrollálja azt". (Dr. Walker kijelentését a Youtube-on is közzétették.)

Korábban egyszer ismerte el nyilvánosan kormányzati alkalmazott az időjárás-módosítás létét. 1997-ben William Cohen egykori védelmi miniszter azt mondta, vannak terroristák, akik "ökotípusú terrorizmust űznek, módosítják az éghajlatot, földrengéseket és vulkánokat váltanak ki távolról, elektromágneses hullámok használatával".

2014-ben a bizottsági meghallgatáson az illetékesek azt mondták, hogy befejezték a HAARP használatát és szétszerelik az alaszkai bázist, ami nyilvánvalóan azt a benyomást hivatott kelteni, hogy a hadsereg többé nem manipulálja az ionoszférát.

fotó: flickr/Adam Singer

A neten azonban olvashatók olyan értesülések, melyek szerint mobil HAARP-állomások is vannak a Fülöp-szigeteken. Ezek szállítható platformokon nyugszanak és a világon bárhol fel lehet őket állítani, hogy tetszőleges célpontra irányítva mikrohullámokkal "melegítse fel" a légkört - legalábbis ezt állítja a geopolitics.co. A honlap fotót is közöl a technológia szabadalmi bejegyzéséről: 1987 augusztusában keletkezett engedélyezési száma 4 686 605, s a szabadalom nevéből kiderül, hogy nemcsak az ionoszférára alkalmazhatják, hanem a mágneses tér, a magnetoszféra befolyásolására is alkalmas.

2011 elején látott napvilágot a hír a világsajtóban, hogy Abu Dhabi tudósai sikeresen befolyásolták a helyi időjárást, "egész időjárási rendszereket", amivel egy nap alatt 50 esőzést tudtak indukálni. Egy egész mezőnyi nagyságú ionizáló eszközt telepítettek a sivatagba, melyek negatív ionokat lövöldöztek az alsó légköri övezetekbe, hogy porrészecskéket vonzzanak magukhoz, azok pedig "kondenzációt" indítsanak be, vagyis esőcseppeket vonzzanak be a levegőből. Amikor ez elér egy bizonyos szintet, a felhők többé nem képesek magukban tartani a csapadékmennyiséget és elindul a zápor.

Elemzők ennek tudták be, hogy a bejelentést megelőző évben, 2010 júliusában és augusztusában óriási viharok voltak tapasztalhatók Abu Dhabiban, holott normális körülmények között a nyári szezonban szinte semmi eső nem zúdul a sivatagra. Arról azonban kevés szó esik, hogy az ionizáló sugárzás használata -amivel a HAARP is élt- állítólag hurrikán kialakítására, sőt földrengés kiváltására is képes.

Piaci alapon is megy a dolog

A tekintélyes amerikai politikai folyóirat, a The Atlantic 2015-ben foglalkozott a felhők permetezésének témájával. "Nem oldja meg a téli bajokat, de az esküvő napjára sem ígér felhőtlen napot", szólt a cikk bevezetője. Másképp hiszik ezt az angliai Oliver's Travel alapítói. A cég vagyonos ügyfeleknek ígér tiszta égboltot a lagzi napjára. Mindössze három hetes vizsgálatra és 150 000 dollárra (43,74 millió forintra!) van szükségük, hogy a megadott helyszínen szétoszlassák a felhőket a kérdéses napon.

Van benne némi irónia, hogy éppen Anglia került az első országok közé, ahol megkezdték e szolgáltatást lakossági ügyfelek számára. Elvégre éppen a szigetországban szólt Kate Bush 1985-ös slágere, a Cloudbusting videoklipje arról, hogy az énekesnő tudós apukája (akit Donald Sutherland alakít) felhőszétlövő masinát fejleszt ki, majd csúnya gonosz bácsik jönnek a kormányzattól (értsd: a titkosszolgálattól) és elbánnak vele meg a gépével... Érdekes módon, amikor az Oliver's Travel szolgáltatása elindult, csak azt vállalták, hogy Franciaországban kivitelezik a kívánt időt, Angliában nem. Ennek oka azonban nem ismeretes.

fotó: flickr/veggiefrog

Az angol cég azonban nem az első a felhőpermetezés piaci alapú alkalmazásában. Az Egyesült Államokban a Weather Modifications, Inc. kínál esőcsinálást mezőgazdáknak. Az észak-dakotai vállalkozás vezetője, Bruce Boe 1974 óta dolgozik időjárás-módosító módszereken. Szerinte a közvéleményben hamis fogalmak élnek a metódusról: az esőzés elhárítása teljes mértékben lehetetlen, a földi időjárás, a légköri rendszerek sokkal komplexebbek ennél, inkább arról van szó, hogy a felhők működését erősíthetik a szakemberek. Vagyis időjárás-módosítás helyett célszerű lenne felhő-módosításról beszélni, vagy még pontosabban a felhőkben lévő "csapadékfolyamatok" modifikálásáról. (Boe szerint az Oliver's Travel ajánlata is eltúlzott, tökéletes biztonsággal nem ígérhető, hogy tiszta lesz az ég egy bizonyos napon.)

Ráadásul csak bizonyosfajta felhőknél lehetséges a hatékony csapadékmódosítás. Boe egyébként ma már lézereket, diódákat, optikai szondákat használ a felhők elemzéséhez, hogy meghatározza, mi a leghatékonyabb módszer a befolyásolásukhoz.

Nem most kezdték

A felhők buherálásának története 1946-ra nyúlik vissza, amikor a General Electric vegyésze, Vincent Schaefer elkezdett kísérletezni a csapadékmanipulálással. Ő szárazjeget használt, hogy kristályok képződjenek a felhőkben.Projektjéhez csatlakozott Bernard Vonnegut (Kurt Vonnegut regényíró fivére), aki ezüst-jodid használatát szorgalmazta, amivel az esőcseppek méretét tudták növelni. Vonnegut, Irving Langmuir és E.G. Suits is, akik 1951 márciusában washingtoni szenátoroknak mutatták be a felhőmódosításnál használt eszközöket (az Associated Press fotóriportere megörökítette a találkozót).

Az amerikai Meteorológiai Intézet (U.S. Weather Bureau) tudományos igazgatója, Harry Wexler is kísérletezett már laboratóriumi körülmények között a technológiával, de amikor meglátta Vonneguték eljárását, rájött, hogy náluk van a megoldás, nem nála.

Forrás: Business Insider, geopolitics.co, cnet.com, The Atlantic, naturalnews.com

Így készül az eső
  • Fagyasztó permetezés (glaciogenic seeding): nukleációs, azaz gócképző hatóanyagot, többnyire ezüst-jodidot juttatnak a felhőkbe. Az ezüst-jodid vonzza magához a vizet és felgyorsítja a felhők kialakulását.
  • Nedvességtartalmú permetezés: elindítja az esőcseppek kialakulását, illetve nagyobb esőcseppek formálódására serkenti a felhőket, ezek beindítják a zivatart.
Forrás: The Atlantic
 

Véleményvezér

Az még rendben, hogy a bizalomlistán az utolsó helyre került a magyar egészségügy, de ennyire

Az még rendben, hogy a bizalomlistán az utolsó helyre került a magyar egészségügy, de ennyire 

A magyarok több mint háromnegyede nem bízik az egészségügyben.
Dupla annyi különadót fizetett a Lidl az államnak, mint amennyi nyeresége lett

Dupla annyi különadót fizetett a Lidl az államnak, mint amennyi nyeresége lett 

Mohó volt az állam, ami elég gyakori probléma manapság.
Elkészült a világ első olyan robotja, amely már beszél és reagál, természetesen Tesla - video

Elkészült a világ első olyan robotja, amely már beszél és reagál, természetesen Tesla - video 

8 millió forint lesz az ára az új szuper robotnak.
Titkos viszonyra derült fény Donald Trump és Putyin között

Titkos viszonyra derült fény Donald Trump és Putyin között 

Újabb botránykönyv érkezik a piacra.
Hatalmas bakot lőtt Orbán Viktor

Hatalmas bakot lőtt Orbán Viktor 

Lesz-e bocsánatkérés egy ilyen fajsúlyos tárgyi tévedés után?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo