Adomány cikkek


Így adományozhatnak cégek a bajba jutott ukrajnai menekülteknek

Így adományozhatnak cégek a bajba jutott ukrajnai menekülteknek 

A kialakult háborús helyzetre tekintettel a szokásosnál nagyobb aktualitása van az adományozásnak. A társaságoknál azonban érdemes átgondolni azok adójogi következményeit is, ugyanis a hétköznapi értelemben vett adományozás és az adójogi értelemben vett adományozás nem teljes mértékben fedi egymást, így eltérő adójogi következményekhez vezethet.
Kiknek szeret adakozni Áder János és Kövér László?

Kiknek szeret adakozni Áder János és Kövér László? 

Leginkább egészségügyi, egyházi, karitatív és külhoni szervezeteknek adakozott Áder János köztársasági elnök és Kövér László házelnök az elmúlt bő fél évben. Bár egyelőre nem szórták két kézzel az adományokat és a közcélú felajánlásokat, megnéztük, pontosan kiknek és mennyi jutott.
Mikor nem növeli a KIVA-alapot az adomány?

Mikor nem növeli a KIVA-alapot az adomány? 

Szabály szerint alapesetben az adomány céljából adott támogatást adóalap-növelő tételként kell figyelembe venni. Van azonban olyan helyzet, amikor nem növeli a KIVA-alapot az adomány – olvasható az Írisz Office Reggeli egyperces összeállításában.
Itt az impact turizmus: a turista, az ökoszisztéma és a helyiek is jól járnak

Itt az impact turizmus: a turista, az ökoszisztéma és a helyiek is jól járnak 

Az etikus turizmust választó turisták tesznek azért, hogy vendégeskedésükkel ne rombolják az ökológiai kincseket, s az utazási desztináción elköltött pénz segítse a helyi közösség megélhetését és jövőjét is, nemcsak az üdülőparadicsom tulajdonosát.
Aranyos a Magyar Vöröskereszt saját márkás kínálata

Aranyos a Magyar Vöröskereszt saját márkás kínálata 

Hazánk legnagyobb humanitárius szervezete az adománygyűjtés mellett tavaly kezdett önálló kereskedelmi tevékenységbe azért, hogy szabadon felhasználható forráshoz jusson. Ezzel azoknak a területeknek a fejlesztését szeretné finanszírozni, amelyek kevésbé ismertek az adományozók előtt.
Szeretnek civil szervezeteket támogatni a magyarok

Szeretnek civil szervezeteket támogatni a magyarok 

A magyarok háromnegyede adományozott az elmúlt évben, ami nemzetközi összevetésben is jó arány. A civilszervezetek támogatásakor a megkérdezettek szerint döntő szempont a szimpátia és maga a kérés, hogy adományozzunk, míg az elmúlt évek közéleti vitáinak az adakozási kedvre nincs érdemi hatása – derül ki a Human Dialog és az Emocionális Marketing friss, nagymintás, reprezentatív felméréséből.
Kicsikként is lehetünk filantrópok

Kicsikként is lehetünk filantrópok 

Néhány évtizede elindult, és egyre erőteljesebben működik a CSR mint menedzsmentirányzat, amely a környezettudatos szervezeti tevékenység megvalósítására törekszik. A kisvállalatok számára is lehetőség ez arra, hogy felvegyék a versenyt a nagyokkal. Versenyelőnyt jelent, ha a cégnek nemcsak mennyiségi, hanem minőségi követői is vannak. Azonban nem minden CSR tevékenység olyan, hogy arról megéri PR-közleményt kiadni! Könnyen kínos eredménye lehet annak, ha nem tudjuk, hol van a határ az alapvetően korrekt viselkedés, az adományozás és a vállalati társadalmi felelősségvállalás között.
Adakozott Európa leggazdagabb embere, meg is kapta érte a magáét

Adakozott Európa leggazdagabb embere, meg is kapta érte a magáét 

Vitát váltott ki Spanyolországban a Zara divatmárka alapítójának 320 millió eurós (99 milliárd forintos) adománya, amellyel a rák elleni küzdelmet támogatja az állami egészségügyi intézményekben. Az egyik párt "egy milliomos alamizsnájának" nevezte a felajánlást.
Sok vesztese lehet az automatikus adóbevallásnak

Sok vesztese lehet az automatikus adóbevallásnak 

Több milliárd forintos kiesést is okozhat a civil szervezeteknek, ha azok az adózók, akik helyett idén már a NAV készíti el az adóbevallást, elmulasztják külön leadni 1%-os rendelkező nyilatkozatukat. A helyzet megoldásához a civilek most vállalatok segítségét kérik az „1% barát munkahely” akció keretei között.
Viszlát Jeremie! De most honnan lesz pénz?

Viszlát Jeremie! De most honnan lesz pénz? 

2016. május 31-ig kellett a Jeremie kockázati tőkealapok kezelői kihelyeznie kis- és középvállalkozásoknak a rájuk bízott 131,5 milliárd forintot. A kormány közlése szerint ez "szinte teljesült", a cégek viszont alig várják a következő kört. De mikor és milyen lesz?

A felesleg, ami másnak még érték 

Hajléktalannak adott takaró, állatmenhelyre vitt kisállat eledel, árvaháznak adományozott játék, civil szervezet munkáját segítő számítástechnikai berendezések- a tárgyi adományozás formái mind. Ahány ember, annyi féle jó cselekedet. Ahány felajánló, annyi féle adomány. A magánszemélyeken túl azonban a vállalati szférában is érdemes körbenézni, számos jó gyakorlattal találkozhatunk.

A maradék, ami nem hulladék – nem kell kidobni! 

Minden cég működése során számtalan maradék anyag – papír, textil, műanyag, fa – keletkezik, amely mások számára még hasznos lehet. A Humusz új programja segít helyet találni nekik!

A cég és a dolgozó is nyer az adománnyal 

Tavaly összesen 6 milliárd forintnyi önkéntes nyugdíjpénztári befizetéssel támogatták dolgozóikat a felelős munkáltatók – derült ki az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár értékelőjéből. Egy év alatt több mint 84 százalékkal emelkedett munkáltatói hozzájárulásokon felül adható adományok összege. A vállalatok körében nem csak az adó- és költségelőnyök miatt, de a munkavállalók lojalitásának és pénzügyi tudatosságának növelése érdekében is hasznos ez a béren kívüli juttatás.

Adománnyal kívánt boldog karácsonyt a Piac & Profit 

A Piac & Profit munkatársainak adományaival és a cég vezetésének hozzájárulásával 100 családnak juttattunk el élelmiszercsomagot karácsony előtt a Neked Terem és a Mikulásgyár segítségével.

Decemberben adjuk a legtöbbet 

Egyre több adomány érkezik a nonprofit szervezetekhez a magánszektorból a KSH statisztikái szerint. Nemzetközi adatok alapján az összes jótékony célú támogatás harmadát decemberben ajánlják fel, a vállalatok még profitálhatnak is a jótékonykodásból.

Öt vállalat vehette át 2015-ben a MAF Felelős Támogatói Védjegyet 

A 2015-ben 3 hazai vállalat, a K&H Csoport, a KPMG és a Vodafone újította meg és újabb két cég, a Budapest Airport és a Microsoft vehette át a Magyar Adományozói Fórum Felelős Támogató Védjegy elismerését, amely a stratégia, a menedzsment és az átláthatóság területeit átfogó szempontok alapján minősíti és hitelesíti a hazai vállalatok támogatási, társadalmi befektetési tevékenységeit.

Átadták a Magyar Adományozói Fórum Társadalmi Befektetések Díj elismeréseit 

2015. október 1-jén hirdette ki a Magyar Adományozói Fórum (MAF) az idei MAF Társadalmi Befektetések Díj idei pályázatának végső eredményeit és adta át a leginnovatívabb, a legsikeresebb partneri együttműködésen alapuló, és a legnagyobb hatást elérő támogatási programokat megvalósító hazai vállalatoknak az elismeréseit. A díjkiosztóra a MAF „Társadalmi profit = Üzleti profit?” konferenciáján került sor, amelynek fővédnöke Varga Mihály, Nemzetgazdasági Miniszter volt.

Adományozásra tanítja a gazdagokat Bill Gates 

Egy pekingi egyetemmel szövetkezve speciális kurzusokon az adományozás művészetére taníttatja a jövőben az adakozni kész kínai gazdagokat a jótékonykodásáról is híres amerikai milliárdos, Bill Gates.

Kéne egy saját kút Afrikában? 

Az adakozók hiúságára apellál az ivóvízproblémákra szakosodott szervezet, mely afrikai és ázsiai falvakban fúrat kutakat. Az adományt fizetőről nevezik el a kutat.

Egy fenntarthatóbb világ hősei 

Hogyan ábrázoljuk a médiában azokat a példamutató figurákat, akik egy fenntarthatóbb világ létrejöttéért küzdenek? Semmiképpen sem ajnározással. Ebbe az egyébként tanulságos hibába esik a The Starfish Throwers című film. A minneapolisi Jesse Roesler alkotását a Thessaloniki Dokumentumfilm Fesztiválon láttuk.

Jót tenni jól - avagy hogy jótékonykodjunk okosan 

Nem kell milliárdokat keresni ahhoz, hogy kimutassuk emberi oldalunkat és jótékonykodjunk. Egy kisvállalat is lehet gondoskodó, ráadásul a jótékonyság jó hatással van a morálra és a cég imázásra is.

Visszadobták az esőerdő lakosai a félmillió eurót 

A Fuck for Forest nevű szervezet tagjai szabad szeretkezést, erdei nudizmust és esőerdő-védelmet hirdettek. Félmillió eurót gyűjtöttek össze őserdő-vásárlásra. Az akció azonban kudarcba fulladt. Hogy miért, az szomorú és kiábrándító tanmese gazdag ország és szegény ország már-már áthidalhatatlan ellentétéről. A hippi-csoportról szóló dokumentumfilmet a 12. Transylvania Filmfesztiválon láttuk Kolozsváron.

Ne feledkezzen el rendelkezni adója 1 százalékáról!  

Május 21-én jár le a 2012. adóévi személyi jövedelemadó 1+1 százalékának felajánlására nyitva álló törvényi határidő. Évente több mint 2 millió ember érzi szükségét annak, hogy nyilatkozzon az 1+1 százalékról, támogatást adjon a civil szervezeteknek, egyházaknak, bizonyos közintézményeknek és közgyűjteményeknek. Legyünk büszkék e magyar találmányra, melyet több európai ország átvett tőlünk! De éljünk vele jól, és tudatosan!

Egészségügyre és oktatásra adományoznak a legtöbbet a hazai cégek 

Leggyakrabban az oktatási és egészségügyi közintézményeket segítik a hazai vállalatok eseti támogatásaik során. A legtöbbet különleges alkalmakkor, környezeti katasztrófák idején adományoznak.

A bolt is lehet jótékonysági intézmény 

A jótékonyság új dimenzióját ígéri az első nyilvános bemutatkozását tartó társadalmi vállalkozás, a Cseriti. Amit kínál az egy innovatív jótékonysági brand és közösségi szolgáltatás egyben.

Ilyenkor jön az adományok harmada 

Karácsonykor többen és többet adományozunk, mint év közben. Ez a tendencia, úgy tűnik, idén sem csökken, azonban az előző évekhez képest kicsit árnyaltabb az összkép.

Így adományozzunk, hogy tényleg célba érjen!  

Az év végén szerencsére egyre több ember érzi szükségét annak, hogy adományozzon, segítsen a rászorulóknak, civil szervezeteknek. De kinek adományozzunk? Kinek ne? Mire figyeljünk az adományozás során?

Nagyító alatt az adományok felhasználása  

Az Adománygyűjtő Szervezetek Etikai Kódexének ünnepélyes aláírásával megalakult az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testülete. A testületet kilenc nonprofit szervezet hozta létre, de a jövőben bármely civil szervezet csatlakozhat, amely megfelel a kódexben foglaltaknak. A kezdeményezés célja, hogy erősítse a támogatók bizalmát a nonprofit szektorral szemben azáltal, hogy csak az nyerheti el a tagságot és az „Etikus Adománygyűjtő Szervezet" logójának használatának jogát, aki az adományok felhasználásáról egységes keretben, átláthatóan és számonkérhetően nyilatkozik.

Meglopták Bill Gates alapítványát, ezért ismét adakozik 

Nem kevesebb, mint 750 millió dollárt adományozott az AIDS, tuberkulózis és malária elleni küzdelemmel foglalkozó alapítvány részére a milliárdos üzletember. Az alap sajtóértesülések szerint rendszeres készpénz-problémákkal küszködik. Egyes országokban ugyanis illetéktelen felek segélypénzeket nyúltak le a szervezettől.

Felére zuhanó támogatás 

Jelentősen csökkentek a civil szervezetek által megpályázható források 2011-ben - derült ki a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) rendezvényén. A minisztériumi struktúra átalakulása miatt a tárcák által kiosztott pénz nehezen követhető, a Nemzeti Civil Alap (NCA) által nyújtott támogatás kevesebb, mint a felére zuhant.

Adománybolt Budapesten 

A Közösségi Szociális Szövetkezet megnyitotta Budapest legújabb adományboltját E-cherry néven az Alkotás utca 39/a szám alatt. A bolt működése és jellege az angol charity shopok működésén alapszik, és hasonló az elmúlt években Magyarországon megnyílt adományboltokhoz. Az adományozók a már nem használt tárgyaikat ajánlhatják fel a bolt számára adományként, illetve vevők olcsón juthatnak hozzá használt ruhákhoz, könyvekhez, egyéb használati tárgyakhoz.

Vásároljon másokért! 

Már el is felejtettük a karácsonyt és az akkoriban gyarkan előkerülő jótékonyásági felhívásokat. Pedig rászorulók egész évben vannak. A szekrény mélyén, vagy raktárban porosodó tárgyak másoknak valódi segítséget jelenthetnek. A jótékonysági aukciós portálon ezek találhatják meg hasznos helyüket.

Nem jótékonykodnak eleget a magyarok 

Az angol Charities Aid Foundation összeállította a Világ Adakozás Indexet (World Giving Index), mely aszerint állítja rangsorba az országokat, azok polgárai mennyire adakozóak a saját jövedelmükkel. A lista élére az Egyesült Államok került fel. Mi magyarok a 127. helyen végeztünk az összesítésben.

200 eurós konzervdoboz 

Segíteni nagyon sokféleképpen lehet. Lehet ruhát, élelmiszert, pénzt adni a rászorulóknak, de lehet úgy is, mint ahogy azt a Marcel Wanders Can of Gold világhírű karitatív programja teszi, és egy hétköznapi tárgyat művészettel párosít. Így egy konzervdoboz megvásárlásával nemcsak egyedi művészeti alkotást kapunk, hanem az érzést, hogy segíthettünk.

Ők a legjobb magyar adományozók! 

A Magyar Adományozói Fórum (MAF) 2011. december 1-jén a KOGART Házban hirdette ki a MAF Társadalmi Befektetések Díj pályázat idei nyerteseit. Az öt éve alapított pályázat fődíjait az ÉMÁSZ, „Plusz energiát adunk”, a MOL Nyrt. „Zöldövezet” és a Vodafone Magyarország Zrt. „Főállású Angyal” támogatói programjai nyerték el.

Egyre több az önkéntes Vas megyében 

Egyre többen vállalnak önkéntes segítő munkát Vas megyében - mondta el a megyei önkéntes centrum szakmai vezetője. A világon leginkább a fejlett országokra jellemző, hogy az állampolgárok segítik az idegeneket, pénzt adományoznak, vagy önkéntes munkát vállalnak

A legjobb magyar adományozókat keresik 

Összesen 26 vállalat 34 támogatói programmal indult a Magyar Adományozói Fórum Társadalmi Befektetések Díj nagy érdeklődéssel kísért pályázatán. A független bíráló bizottság a legsikeresebb hazai társadalmi befektetési programok seregszemléjén végül 17 pályázatot juttatott a döntőbe, amelyek négy kategóriában küzdenek meg a fődíjakért az értékelés utolsó fordulójában.

Adománybolt nyílt Szegeden 

Cégektől és magánszemélyektől kapott ruhaneműket, játékokat és könyveket árusítanak a Szeged első, nyugat-európai és egyesült államokbeli mintára kialakított adományboltjában.

Kockázati tőkébe oltott filantrópia 

A nagy kockázatra és nagy megtérülésre utazó kockázatitőke-modellhez hasonlóan osztogatja 36,4 milliárd dollárját a Bill & Melinda Gates Alapítvány, mely felvette a harcot korunk legnagyobb kórságaival. Azonban orvosok és kórházak helyett innovációkat támogat.

Adományt tessék! 

Nagy közhely, így aztán nagy igazság is, hogy ami valahol szemét, máshol kincs lehet. Erre az alapvetésre épít az adománybolt műfaja. Újrafelhasználás, társadalmi felelősségvállalás, fenntarthatóság, szolidaritás. Vajon miért nem működik ez itthon? 

Környezetvédelmet támogat a sztárárverés 

Immár hagyománnyá nő az az öko-aukció, amelyet filmsztárok, divattervezők és adakozó milliárdosok szerveznek, hogy az árverésből befolyt összeget környezetvédők csoportok számlájára utalják át.

Jótékonykodás: Romániával és Vietnámmal vagyunk egy szinten 

Leginkább a fejlett országokra jellemző, hogy az állampolgárok segítik az idegeneket, pénzt adományoznak, vagy önkéntes munkát vállalnak - derül ki a Gallup felméréséből, amely 130 országra, köztük Magyarországra terjedt ki.

Cseppekben jut el az adomány a rászorulóknak 

Hétfőn kezdték meg annak a 100 ezer üveg Béres Cseppnek a szétosztását, melyet a Béres Alapítvány idén is a rászorulóknak adományoz. A gyógyszer - melynek piaci értéke több mint 100 millió forint - nagy része már karácsonyra eljut a rászorulókhoz.

200 milliót már összegyűjtöttünk az iszapkárosultaknak 

A hazai telekommunikációs iparág legnagyobb szereplői, a Vodafone, a T-Mobile, a Telenor, a T-Home, az Invitel és a UPC által támogatott 1749-es segélyvonalon összegyűjtött milliók a magyar Vöröskereszt segítségével jutnak el az érintettekhez.

Nyereségünk 2 százalékával segíthetünk! 

Az október 4-én, hétfőn, az ajkai vörösiszap-tározó átszakadt gátja miatt bekövetkezett katasztrófával érintett települések: Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely, Tüskevár, Apácatorna és Kisberzseny lakóinak megsegítéséért a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége felhívással fordul az ország vállalkozóihoz. A károsultak megsegítése ebben a helyzetben mindannyiunk felelőssége. Ismét fogjunk össze a bajbajutott emberek, családok megsegítése érdekében!

1100 akadémikus ajánlotta fel egyhavi tiszteletdíját 

Eddig több mint 85 millió forintot utalt át a Magyar Tudományos Akadémia a Borsod Megyei Közgyűlés számlájára az árvíztől leginkább sújtott településeken élők lakhatási feltételeinek helyreállítására. Az MTA vezetőinek kezdeményezése nyomán több mint 1100 akadémikus és akadémiai doktor ajánlotta fel egyhavi tiszteletdíját vagy annak egy részét a bajba jutottaknak.

Bánréve: egy valóra váltott ígéret 

Megérkezett az a tetőcserép szállítmány, melyet a Mediterrán Magyarország Kft. jótékonysági akciója keretén belül ajánlott fel az észak-borsodi jégkárok pusztítása után.

150 millió gyűlt össze a 1749-esen 

Az adományozók rendkívüli segítő szándéka és a  hazai telekommunikációs iparág példaértékű összefogásával közel 150 millió forint gyűlt össze az árvízkárosultak javára 1749-es segélyvonalon, amelyet a Vodafone, a T-Mobile, a Telenor, a T-Home, az Invitel és a UPC működtet minden díjtól mentesen. Az adományok teljes összege a Magyar Vöröskereszt segítségével jut el az érintettekhez.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Motorvásárláson töri a fejét? Most ezek a legnépszerűbb márkák

Motorvásárláson töri a fejét? Most ezek a legnépszerűbb márkák 

A jó idő beköszöntével kilőtt az érdeklődés a használt motorbiciklik iránt.
Mi jöhet a kötvényalapok csodálatos éve után?

Mi jöhet a kötvényalapok csodálatos éve után? 

Szép hozamokat adott 2023 a kötvényalapok befektetőinek, ritka, hogy ilyen nagy áremelkedést lehet látni. De a jelenlegi állampapírhozamok sem éppen alacsonyak.

Pénzszerzés

Sokan vannak, akik életükben először nyitottak lakossági értékpapírszámlát

Sokan vannak, akik életükben először nyitottak lakossági értékpapírszámlát 

Tíz díjat - három elsőt, három másodikat és négy harmadikat - is elhozott a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2024 szavazáson az OTP Befektetési Alapkezelő.

Cégblog

Piacvezető távközlési cég lett a Veszprém Kézilabda Club partnere

Piacvezető távközlési cég lett a Veszprém Kézilabda Club partnere  

A Telekom helyett a 4iG támogatja Magyarország legsikeresebb, immár 28-szoros bajnok együttesét.

Klímablog

Nő a szakadék a vállalatok között

Nő a szakadék a vállalatok között  

A KPMG legfrissebb kutatása szerint a vállalatok megközelítőleg egyharmada érzi úgy, hogy készen áll az ESG-vel kapcsolatban közzétett adataira irányuló független tanúsításra


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo