Adomány cikkek


150 millió gyűlt össze a 1749-esen

150 millió gyűlt össze a 1749-esen 

Az adományozók rendkívüli segítő szándéka és a  hazai telekommunikációs iparág példaértékű összefogásával közel 150 millió forint gyűlt össze az árvízkárosultak javára 1749-es segélyvonalon, amelyet a Vodafone, a T-Mobile, a Telenor, a T-Home, az Invitel és a UPC működtet minden díjtól mentesen. Az adományok teljes összege a Magyar Vöröskereszt segítségével jut el az érintettekhez.
"Adjátok oda vagyonotok felét!"

"Adjátok oda vagyonotok felét!" 

Amerika két leggazdagabb polgára arra próbálja rávenni a többi milliárdost, hogy hatalmas vagyonuk felét ajánlják fel jótékony célokra. A Fortune magazinban megjelent írásban Bill Gates és Warren Buffet elmondta: az ötlet egy tavaly májusban New Yorkban rendezett vacsorán fogant meg a fejükben.

Technológiával és szaktanácsadással segít a Microsoft 

A Microsoft 2003-ban hívta életre a Korlátlan Lehetőségek programot, amelynek keretében eddig összesen több mint 285 millió dollárt bocsátott non-profit szervezetek és közösségi technológiai központok rendelkezésére készpénz, illetve szoftverek formájában. A vállalat, amely Magyarországon az elmúlt négy és fél évben több mint két és fél millió dollár - azaz mostani árfolyamon mintegy 580 millió forint - értékben nyújtott segítséget hetvenhat magyar pályázónak a Korlátlan Lehetőségek program keretében, az idei évben is számos fontos kezdeményezést támogat.
A mosoly természetes!

A mosoly természetes! 

Minden, 2010-ben csatlakozott Oriflame Szépségtanácsadó belépési díjából származó összeget a Bethesda Gyermekkórház Alapítványának ajánlja fel az Oriflame Magyarország. A pénzből a kórház műszereket vásárolt valamint felújította a liftet. Az év második felében a csecsemőosztály felújítása kerül sorra, melyben szintén az Oriflame jelentős támogatására számítanak.
28 000 gyerek kap ajándékot és élelmiszert a gyereknapon

28 000 gyerek kap ajándékot és élelmiszert a gyereknapon 

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület kezdeményezésére indított adománygyűjtés eredményeként gyermeknap alkalmából összesen 28 000 rászoruló gyermek kap ajándékot. Az összesen 8 tonna adományt az akcióban részt vevő 20 vállalat dolgozói és élelmiszeripari vállalatok ajánlották fel.
Életet menthet a kupakgyűjtés!

Életet menthet a kupakgyűjtés! 

Csontvelő-transzplantáció vár Laurára. Édesanyja is csak steril környezetben, kizárólag maszkban, védőruhával érintkezhet gyerekével. A beavatkozást csak Kölnben vagy Kínában tudják elvégezni. A betegnek és édesanyjának sok-sok műanyag kupakra van szüksége, amiket 45 forintos kilogrammonkénti áron vásárolnak meg tőlük. 
Százezer embert etet a minisztérium

Százezer embert etet a minisztérium 

Akárcsak Jézus Krisztus, a környezetvédelmi tárca is halosztásra szánta el magát, hogy élelemhez juttassa a szegényeket. Ám mágikus halszaporítás helyett Közép-Európa legnagyobb tavában, a Balatonban élő halállomány "megcsapolásából" származó felesleget osztják szét karitatív szervezet között, melyekkel hosszú távú együttműködést tervez a minisztérium.
Gyermekéleteket ment a gálaest

Gyermekéleteket ment a gálaest 

Az Afrikai-Magyar Egyesület a kongói menekülttáborban élő gyermekek megmentésére és az egyesület önkéntes magyar orvosi missziójának támogatására gálaestet rendez 2010. január 14-én a Magyar Tudományos Akadémia budavári épületének dísztermében. A szervezet munkájához olyan hírességek járultak hozzá adományaikkal, mint Fábry Sándor, Vujity Tvrtko, Csányi Sándor és Falusi Mariann. 
Árva gyermekekre ügyel a Generali

Árva gyermekekre ügyel a Generali 

Egymillió forintot adományozott az SOS Gyermekfalunak a Generali-Providencia Biztosító Zrt. Az összegből a gyermekszállító buszokat látják el biztonsági övekkel. Az egykori bécsi anyavállalatnál hagyomány volt az osztrák SOS Gyermekfaluk támogatása. A Generali is évek óta nyújt segítséget a hazai Gyermekfalut működtető egyesületnek.
Rákos gyermekek internezhetnek a Logitech jóvoltából

Rákos gyermekek internezhetnek a Logitech jóvoltából 

A Logitech civil szervezetek között pályáztatta meg számítástechnikai és internet-kommunikációs eszközökből álló termékcsomagját, amelyet az Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány nyerte el.  Az ágyhoz kötött betegek így kapcsolatba léphetnek a külvilággal.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk

A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk 

Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo