A mosoly természetes!

Minden, 2010-ben csatlakozott Oriflame Szépségtanácsadó belépési díjából származó összeget a Bethesda Gyermekkórház Alapítványának ajánlja fel az Oriflame Magyarország. A pénzből a kórház műszereket vásárolt valamint felújította a liftet. Az év második felében a csecsemőosztály felújítása kerül sorra, melyben szintén az Oriflame jelentős támogatására számítanak.

Az együttműködés létrejöttét Zuzana Machovà, az Oriflame Hungary Kft. ügyvezető igazgatója valamint a dr. Velkey György a kórház főigazgatója jelentette be.  A támogatás jelképe, az Oriflame vállalat svéd eredetét is jelképező vikinglány, jelmondata: "A mosoly természetes!"

1967-es megalapítása óta az Oriflame mindig is nagy hangsúlyt fektetett a Globális Közösség elnevezésű programjára. Ez a program a társadalmi ügyek iránti erős elkötelezettségének bizonyítéka - különös tekintettel a fiatalok és a segítségre szorulók támogatására. Az Oriflame vallja, hogy minden gyermeknek joga van a boldog és biztonságos gyermekkorhoz és a tanuláshoz - a legalapvetőbb emberi jogokhoz.

Ezért is lett az Oriflame a Világ Gyermekeiért Alapítvány társalapítója, melyet a svéd királyné, Szilvia hozott létre 1999-ben. A szervezet célja a hátrányos helyzetű gyermekek életminőségének javítása az egész világon.

Az Oriflame aktív szerepet vállal a különböző országokban működő jótékonysági programokban és hasonló célú, saját programokat is kezdeményez.

Az Oriflame Magyarország 1991-es alapítása óta az anyavállalat koncepciójával összhangban segíti a hazai gyermekintézményeket. Számos iskola, óvoda, nevelőotthon, kórház jutott Oriflame-termékekhez illetve anyagi támogatáshoz.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo