Itt az impact turizmus: a turista, az ökoszisztéma és a helyiek is jól járnak

Az etikus turizmust választó turisták tesznek azért, hogy vendégeskedésükkel ne rombolják az ökológiai kincseket, s az utazási desztináción elköltött pénz segítse a helyi közösség megélhetését és jövőjét is, nemcsak az üdülőparadicsom tulajdonosát.

Sok szó esik a bulinegyedekben az életet élhetetlenné tevő overturizmusról manapság, hiszen a fapados repülőjáratok és az Airbnb-s szálláslehetőségek könnyebbé és olcsóbbá tették a középosztály számára az utazást a világ számos tájára.

Még nagyobb a siserehadszerű lerohanás és lerombolás veszélye a városokon túl, a viszonylag érintetlen ökoszisztémáknál, ha kiszemeli az idegenforgalom és néhány év alatt tönkreteszi a vendégsereg.

A szándék megvan

A hajlandóság már megvan a felelősségteljes turistáskodásra az emberek nem kis hányadában.

  • A Condé Nast Traveler magazin felmérése szerint a válaszadók 58 százaléka választana olyan hotelt, amelynek bevételéből a természeti környezet és a helyi közösség segítésére is jut.
  • A Tourism Cares jelentése azt mutatta, hogy a turisták 72 százaléka fontosnak tartja a helyi közösséget segítését. (Főleg, hogy gyakran a harmadik világba utaznak, ahol a polgárok nagyon is rászorulnak a nyugati világból jövők pénzére.)
  • A Skift turisztikai portál vizsgálata szerint a válaszadók 40 százaléka hajlandó magasabb árat fizetni olyan utazási irodának, mely képes bizonyítani, hogy környezetbarát utakat szervez.
Van már olyan minősítést végző szervezet, mely pontozza az ökotudatos turisztikai cégeket. Ez a CREST. A társadalmi változást tudatosan megcélzó impact befektetés mintájára kezd teret hódítani az impact turizmus.

De ezekről a kezdeményezésekről alig hallani a világsajtóban. Az Impact Travel Alliance 2018-as Fenntartható Turizmus a Tömegek Számára című jelentése szerint az utazók 35 százaléka nagyon nehezen talál információkat az etikus és fenntartható utazási lehetőségekről, 50 százalék pedig nem is tudja, hol keresse a neten. Mint szinte minden más dolog a mai -infótúltengésben szenvedő- világban, ez is adataggregáció, adatgyűjtés és adatadagolás kérdése. Felhasználóbarát appok kellenek ahhoz, hogy bármilyen világjobbító ügy megtalálja a rá nyitott elméket és szíveket.

Kedvesen utazni

A turizmusban ezt a piaci rést tölti be a Kind Traveler (Kedves Utazó) digitális szállásfoglaló platform, mely közhasznú cégként működik (a Public Benefit Corporation cégformát vette fel).

A Kind Traveler arra buzdítja az utasokat, hogy lelkiismeretük szerint "szavazzanak a dollárjaikkal", hogy azzal a helyiek is jól járjanak. Ehhez persze kell az üdülőhely elkötelezettsége is egy-egy helyileg fontos ökológiai/társadalmi ügy iránt, így alakulhat ki a win-win szituáció.

A malibui székhelyű vállalkozásnak 38 ezer lájkot gyűjtött össze a neten, tehát van még mit fejlődnie, ha az etikus turizmus nemzetközileg fontos fórumává akarja kinőni magát.

A növekedés érdekében a Kind Traveler összefogott a modern kalandturizmus pápájának számító tévés személyiség, Richard Bangs által alapított Steller online turisztikai közösséggel, melynek félmillió tagja van 189 országban.

Ha ezen az appon keresztül foglalja le az ember a szállás mondjuk a Maldív-szigeteken, a helyi környezetvédő szervezetbe megy a szállás összegének egy bizonyos százaléka. A kedvezményezett a Manta Trust Foundation, mely az atlanti ördögrájákat védi.

Fotó: Flickr/Velas Vallarta

10 dollár adomány/éjszak

Hogyan működik a dolog? A szállásfoglalás koncepciójaa "Give + Get" (Adj és kapj) elvén alapul. Az app által ajánlott hoteleknél a turisták exkluzív árkedvezményeket és extra szolgáltatásokat kapnak, ha éjszakánként 10 dolláros adományt ajánlanak fel egy a szállodához közeli helységet támogató jótékonysági szervezetnek vagy egy tetszőleges jótékonysági szervezetnek, mely olyan ügyet tűzött a zászlajára, mely közel áll a szívükhöz.

Ha például a dél-kaliforniai Laguna Beachen lévő The Ranchre foglal szobát a vendég, a napi tíz dolláros adomány a környezetvédő Ocean Institute-hoz folyik be, amelyért cserébe természetesen árengedményt kap a szállásdíjból az ember, a gyerekeinek pedig eszközöket az óceánokról szóló ismeretterjesztő programhoz, amin résztvehet.

Branderősítés történetmeséléssel

A Sustainable Brands cikkéből úgy tűnik, hogy a Kind Traveler repertoárján egyelőre néhány tucatnyi hotel szerepel (főleg észak-amerikai és karib-térségi helyszínek, valamint egy olasz és két maldív-szigeteki desztináció), de ez még nem minden.

Richard Bangstől eltanulva a narratíva, a történetmesélésre helyezi a hangsúlyt az app: nem elég terméket kínálni, közösséget is kell építeni köré, mely folyamatosan tartalmakat gyárt. Azok, akik kipróbálták ezeket a hoteleket, képes-videós tudósításokban számolhatnak be élményeikről, illetve jelentkezhetnek be a helyszínről. Talán egy nagy közösség kiépítésére játszik az app, hogy az etikus turizmus közösségi médiája legyen.

Kép:sxc

Moralista turista

A Kind Traveler társalapítója, Jessica Blotter vallja, hogy az adakozás aktusa "érzelmi kapcsolatot" teremt a turista és a hely, illetve a helyiek között, s az, hogy "értékek mentén" történik a nyaralgatás, "emlékezetesebbé" teszi a vakációt.

Az app végső soron arra az emberképre apellál, hogy az ember alapvetően "morális élőlény", s lelkiismerete nagyban befolyásolja létét, döntését, cselekedeteit.

(Sustainable Brands)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo