Történetmesélés cikkek


A legjobb márkák az érzelmeinkre hatnak

A legjobb márkák az érzelmeinkre hatnak 

Nem igazán racionális döntés az, hogy mely márkákat szeretjük. A brand ma nem más, mint élmény. Az élményt pedig történetekkel kell megteremteni, nem érveléssel. Mert az érvek rögtön ellenállást szülnek, vitahelyzetbe tesznek. Ha viszont mesélünk, az emberi lélek egy mélyebb, irracionálisabb, emocionálisabb alapú rétegét érintjük meg. Az élelmes cégek és cégvezetők az érzelmeken keresztül közelítenek meg minket. Erről is szó esett a Piac & Profit Brandépítés – 2018: Híres legyél, ne hírhedt! című konferenciáján.
kezeld úgy a célközönséged, mint egy kiskamaszt

kezeld úgy a célközönséged, mint egy kiskamaszt 

A mai világban rendkívül törékenyek a brandek és a szakmai renomék. A virtuális, online térben összekapcsolódva szinte mindenről gyorsan értesülünk. A cikis céges megnyilvánulásoknak, a lebőgéseknek és lelepleződéseknek hamar híre megy. Mit tehetnek a vállalkozások és a cégvezetők, hogy megvédjék márkájukat? Erről beszéltek szakemberek a Piac &Profit Brandépítés – 2018: Híres legyél, ne hírhedt! című konferenciáján.
Itt az impact turizmus: a turista, az ökoszisztéma és a helyiek is jól járnak

Itt az impact turizmus: a turista, az ökoszisztéma és a helyiek is jól járnak 

Az etikus turizmust választó turisták tesznek azért, hogy vendégeskedésükkel ne rombolják az ökológiai kincseket, s az utazási desztináción elköltött pénz segítse a helyi közösség megélhetését és jövőjét is, nemcsak az üdülőparadicsom tulajdonosát.
Meg kell oldanunk a vevő problémáját, különben nem lesz a vevőnk

Meg kell oldanunk a vevő problémáját, különben nem lesz a vevőnk 

Cégünk előnyeinek és teljesítményeinek elhadarása unalmat kelt, de legfeljebb udvarias bólintást eredményez. Bele kell helyeznünk a termékünk vagy szolgáltatásunk a potenciális kliens életébe, fel kell villantanunk, milyen megoldást kínálunk vele a vevő problémáira. Történetet mesélünk, ha ezt tesszük.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai

Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai 

Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Gazdaság

Elveszett CV-k korszaka: amikor az algoritmus írja át a munkaerőpiacot

Elveszett CV-k korszaka: amikor az algoritmus írja át a munkaerőpiacot 

A vállalati algoritmusok rutinszerűen szűrik ki a 20-30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőket, még mielőtt egy humán szakember láthatná a pályázatukat.

Infokom

Az emberi robotok már az európai kapukon dörömbölnek

Az emberi robotok már az európai kapukon dörömbölnek 

A robotika, különösen a humanoid robotok és a mesterséges intelligencia álltak a Bosh ConnectedWorld című technológiai kiállítás középpontjában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo