200 milliót már összegyűjtöttünk az iszapkárosultaknak

A hazai telekommunikációs iparág legnagyobb szereplői, a Vodafone, a T-Mobile, a Telenor, a T-Home, az Invitel és a UPC által támogatott 1749-es segélyvonalon összegyűjtött milliók a magyar Vöröskereszt segítségével jutnak el az érintettekhez.

Eddig közel 200 millió forint értékű adomány érkezett majdnem egymillió sms és telefonhívás formájában a 1749-es segélyvonalra. Az összeget a Veszprém megyei vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére közösen gyűjtik a hazai telekommunikációs szolgáltatók. Minden, 2010. október 5-től a segélyvonalra érkező hívás és sms teljes, 200 forintos összegét a Magyar Vöröskereszten keresztül a bajba jutottak megsegítésére fordítják. A szolgáltatók a beérkező összegből semmilyen költséget nem vonnak le, ezzel is támogatva a segítségnyújtást.

A segítségnyújtásra továbbra is nagy szükség van, ezért a telekommunikációs szolgáltatók és a Magyar Vöröskereszt várja a 1749-es számra érkező hívásokat, és az „ISZAP" szót tartalmazó sms-eket.

Még mindig súlyos állapotok

A telekommunikációs szolgáltatók gyors összefogásának, a Magyar Vöröskeresztnek és az ügyfeleknek köszönhetően már megkezdődtek a mentési munkálatok, de az érintett településeken még mindig súlyos állapotok uralkodnak.

A Magyar Vöröskereszt a katasztrófa első napjától a helyszínen tartózkodik. A szervezet munkatársai részt vettek a túlélők utáni kutatásban, a lakosság és az ott dolgozók ellátásában. A Magyar Vöröskereszt a 1749-re beérkező adományokból az iszapkatasztrófa károsultjainak elsőként tartós élelmiszert, ásványvizet, tisztító- és tisztálkodási szereket juttat el.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo