200 eurós konzervdoboz

Segíteni nagyon sokféleképpen lehet. Lehet ruhát, élelmiszert, pénzt adni a rászorulóknak, de lehet úgy is, mint ahogy azt a Marcel Wanders Can of Gold világhírű karitatív programja teszi, és egy hétköznapi tárgyat művészettel párosít. Így egy konzervdoboz megvásárlásával nemcsak egyedi művészeti alkotást kapunk, hanem az érzést, hogy segíthettünk.

A Menhely Alapítvány felmérése szerint napjainkban minimum 7700 hajléktalan él Budapesten. Jóval magasabb azonban azoknak a száma, akiknek a napi étkezésük nem biztosított, ők azok, akik ételosztáskor egy tál meleg ételért órákat állnak sorba.

 

Marcel Wanders
Marcel Wanders 1963-ban született Hollandiában. 1988-ban az arnhemi School of the Arts-on diplomázott, de hírnevét igazából az 1996-ban a Droog Design körben a Cappellini számára tervezett, ikonikussá vált, kötött székével alapozta meg, ami többek között megtekinthető a Museum of Modern Art New York gyűjteményében. A világ egyik legünnepeltebb formatervezője, munkái a legnagyobb közgyűjteményekben és múzeumokban tekinthetők meg, a legjelentősebb magazinok foglalkoznak vele.

A Can of Gold világhírű karitatív program 2001-es indulása óta a konzervdoboz azt az egy tál ételt is jelképezi, ami belőle készült. A program Hamburg, Washington, Sydney, London, Mexikóváros és Brugge után idén Budapesten is megvalósul a NextArt Galériának köszönhetően.

A Can of Gold keretében, annak indításakor 100 ételkonzervet osztanak ki a hajléktalanoknak. Az ételek elfogyasztását követően a konzervdobozok aranyozásra kerülnek, és Marcel Wanders design pecsétjével látják el őket. Az így elkészült, sorszámozott művészeti alkotásokat értékesíti a NextArt Galéria 200 eurós áron. A program különlegessége, hogy a teljes folyamat önzetlenségen alapul, tehát a konzervek, az ételosztás, az aranyozás, a címkézés, a szervezés és a program kommunikációja mind-mind karitatív munkaként történik, érte fizetséget senki nem fogadhat el.

A budapesti programot október 17-én, a Szegénység elleni küzdelem világnapján indították el, amikor a 100 ételkonzerv tartalmát szétosztották a rászorulók között. Azóta 10 sorszámozott konzervdoboz talált tulajdonosra a 100 közül - a magyar Can of Gold program konzervdobozainak jellegzetessége, hogy rajtuk a Wanders design pecsét mellett a Széchenyi Lánchíd is helyet kap. A kampány ünnepélyes záró eseményére 2012 tavaszán kerül sor, melyen Marcel Wanders személyesen vesz részt, és ahol az adomány mellett a sorszámozott, megvásárolt konzervdobozok is átadásra kerülnek. A befolyt teljes összeget (minimum 20.000 euro!) a szervezők a Menhely Alapítvány javára ajánlották fel.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo