Adománybolt Budapesten

A Közösségi Szociális Szövetkezet megnyitotta Budapest legújabb adományboltját E-cherry néven az Alkotás utca 39/a szám alatt. A bolt működése és jellege az angol charity shopok működésén alapszik, és hasonló az elmúlt években Magyarországon megnyílt adományboltokhoz. Az adományozók a már nem használt tárgyaikat ajánlhatják fel a bolt számára adományként, illetve vevők olcsón juthatnak hozzá használt ruhákhoz, könyvekhez, egyéb használati tárgyakhoz.

 


Kép:sxc

Ezt az adományboltot azonban nem egy karitatív célú szervezet hozta létre, hanem a Közösségi Szociális Szövetkezet, amely fő célkitűzésében és működésében segíti elő a társadalmi és környezeti igazságtalanságok felszámolását. Így a segítés még közvetlenebb. Az adománybolt támogatásával a vevők hátrányos helyzetű emberek számára teremtenek munkalehetőséget, csökkentik a környezetükben felhalmozódó hulladékmennyiséget, illetve a szövetkezet egészének működését is támogatják.
Az üzlet létrehozását és kezdeti működtetését támogatja a XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata helyiség kedvezményes bérleti lehetőségével, továbbá egy Támop. 2.4.3. pályázatnak is része az adománybolt, így egy komplex támogatást élvez a projekt a működésének első évében.

Adományt az üzlet nyitva tartási idejében bármikor, előzetes egyeztetés nélkül be lehet adni. Alapvetően minden olyan tárgyat szívesen fogadunk, amely egy átlagos háztartásban előfordul, használható állapotban van, nem nagyméretű és a beadójának már felesleges. A legjellemzőbb áruk: ruházati termékek, könyvek, dísztárgyak, konyha eszközök, játékok, sportszerek. Bútort, nagyobb háztartási gépeket nem tudunk fogadni. A beadott adományokat piaci ár alatt árusítjuk, ezzel kedvező vásárlási lehetőséget biztosítva azok számára is, akik nem tudják megengedni maguknak, hogy új és drága termékeket vásároljanak. Adományozóink és vásárlóink hozzájárulnak ahhoz, hogy kevesebb hulladék keletkezzen.

Hogy működik?
Az adománybolt - charity shop - az egyesek számára már haszontalan, mások számára azonban még értékkel bíró adományokat - könyveket, ruhákat, játékokat, kisebb műszaki cikkeket - árusítja olcsón, egy erre a célra létrehozott, általában valamilyen alapítvány által működtetett üzletben. A rendszer több irányban is segítséget nyújt.
A rászorulók a piaci ár alatt juthatnak hozzá számukra szükséges árucikkekhez, a működtető, a társadalom számára hasznos munkát végző szervezet forráskiegészítéshez jut, ráadásul az újrafelhasználásnak köszönhetően kevesebb hulladék termelődik. Mindezeken túl pedig a jótékonysági üzletben végzett önkéntes munkával hasznossá tehetik magukat a környék idősei, lehetőséget kapnak a tartósan munkanélküliek, hogy elkerüljék a teljes elszigetelődést, de a társadalomból különböző okokból kiszakadó emberek - például korábbi elítéltek, drogfüggők - is remek kiindulóponthoz juthatnak a későbbi beilleszkedéshez. (Az adományboltok működési rendszeréről itt olvashat bővebben.)

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo