Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

A gazdagok a kártérítés nagy vesztesei

A gazdagok a kártérítés nagy vesztesei 

Budapesten, azon belül is a jómódúnak számító I., II. és XII. kerületben, a pesti oldalon pedig a XXIII. kerületi Soroksáron volt a legtöbb betörés tavaly. A biztosítási kártérítési igények száma is ennek megfelelően alakul: Budán darabszámra jóval több, mint a szegényebb kerületekben, ám a kifizetett összeg messze elmarad a valós értéktől. A jómódúak akár éjjeli őrrel is őriztetik a vagyonukat, de nem törődnek a biztosításukkal.
Öröm a KDNP-nek? Vásárlás helyett pizzát rendelnek a családok

Öröm a KDNP-nek? Vásárlás helyett pizzát rendelnek a családok 

A leleményes magyarok hamar rájöttek, hogyan juthatnak ételhez a hét utolsó napján, hiszen az online ételrendelő portálokra nem vonatkozik az új boltzár, így ezeknél a kiszolgáló egységeknél jelentősen, néhol 30 százalékkal nőtt a forgalom.
Mozi, színház? Már inkább okostelefonon

Mozi, színház? Már inkább okostelefonon 

A számítógépen keresztüli internetes vásárlás mára elfogadottá vált, de a mobileszközükkel online vásárló okostelefon tulajdonosok száma is folyamatosan nő. Aki már próbálta, nagy valószínűséggel több területen is ezt a megoldást választja.
Bizonyos szempontból mindenki integrációra szorul

Bizonyos szempontból mindenki integrációra szorul 

A társadalmi érzékenység alacsony, és ez igaz a munkáltatókra is. Pedig az érzékenyítéssel a védett tulajdonságokkal rendelkező, illetve a speciális helyzetű munkavállalók százezreinek helyzete is könnyebbé válhatna, munkahelyek működése bizonyulna hatékonyabbnak.
Bennünk zajlik az online forradalom

Bennünk zajlik az online forradalom 

Egyre több időt töltünk online vásárlással, mint áruházi nézelődéssel. Az okostelefonok és a tabletek előtérbe kerülése csak fokozza az internet térnyerését, nemcsak a vásárlásnál, de már a hitelfelvételnél is.
Ki felel a fejünkre eső tégláért?

Ki felel a fejünkre eső tégláért? 

Nemrég történt, hogy a Körút egy forgalmas részén található épületről a járdára hulló vakolatdarab sérülést okozott egy járókelőnek. Viszonylag gyakran fordul elő az is, hogy a lehulló vakolat, egyéb épületrész az épület mellett parkoló gépjárműben okoz kárt. Ki a felelős a kárért ilyen esetben? Lényeges-e hogy milyen dolog esik le az épületről?
6 tanács a profi LinkedIn profilhoz

6 tanács a profi LinkedIn profilhoz 

A LinkedIn a világ legnagyobb szakmai hálózata és kikerülhetetlen szereplője a közösségi médiának. Az üzleti élet Facebookja a fejvadászok kincsesbányája lett, elsöpörheti az állásközvetítő portálokat, erőteljes befolyással bír a munkakeresők, a vállalatok és az iparágak területén is. A Hays tanácsait követve könnyen kitűnhetünk a tömegből, ezzel is növelve a saját márkaértékünket.
Egyre népszerűbb a cégvezetői lét

Egyre népszerűbb a cégvezetői lét 

A magyarok egyre optimistábban viszonyulnak a vállalkozásokhoz, hazánkban nemcsak az önfoglalkoztatás megítélése javult, a vállalkozói potenciál is jelentősen nőtt, 10 magyarból 4 el tudja képzelni, hogy önálló vállalkozást indítson.
A szakember? Az hiánycikk...

A szakember? Az hiánycikk... 

Egyre több cég szerint hiánycikk a szakember Magyarországon, de érdemben nem tesznek semmit ennek elkerülésére. A magyarországi hiányszakmák tízes listáját már hatodik éve a szakmunkások vezetik, második helyen a sofőrök, a harmadik helyen pedig a mérnökök állnak.
A sikeres vállalkozó tízparancsolata

A sikeres vállalkozó tízparancsolata 

Egyre többen nyitottak a vállalkozói életforma felé, azonban a nők még mindig hátrányban vannak ezen a területen. Úgy tűnik, a támogató háttér számít a legtöbbet. Van 10 tippünk, ami közelebb visz a sikerhez.

Céges bankszámlák: nem a méret a lényeg 

Sokan azt gondolják, hogy a céges bankszámlájuk számlavezetőjét is a 4-5 legnagyobb bank közül kell kiválasztani, mert ott kapják a legbiztosabb védelmet a pénzükre és egyben a legolcsóbb díjakat is. Ez azonban egyáltalán nem igaz: a kicsik sokszor jóval innovatívabbak, a betétbiztosítás pedig éppúgy kiterjed a kicsikre is, mint a nagyokra. Szakértőnk megnézte, mi az, amit csak a kicsik nyújtanak ma Magyarországon.

Az egészséges dolgozó tuti befektetés 

A kisebb cégektől egészen a nagyvállalatokig a munkáltatók egyre több pénzt és energiát fordítanak alkalmazottaik egészségének megőrzésére. Ennek oka egészen egyszerű: minél egészségesebb a dolgozó, annál hatékonyabban teljesít a munkahelyén.

Újra olvadozik a bizalom 

Zajlanak a rigai tárgyalások, bizonyos reményekkel. Részletekkel remélhetőleg ma este leszünk gazdagabbak. Miközben több piaci szereplő is optimistábban nyilatkozik az esetleges egyezség kapcsán, a kötvény tulajdonosok a „lábukkal” szavaznak, és a CDS felár a hét eleji 16 százalékról, most újra 24 százalékon áll. Vagyis a bizalom újra olvadozik.

A házipénztár az nem a malacpersely! 

Az adószakértők, könyvvizsgálók számos esetben tapasztalják, hogy nincs minden rendben, pedig a házipénztár szabályos vezetése elengedhetetlen egy vállalkozás számára. Sokan egyszerűen nincsenek tisztában a házipénztárakat érintő részletes és teljes szabályozással.

Az irodában ül? Nem kéne 

Idén május 22. a Dolgozz Otthonról Nap, aminek lényege, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson az üzenet: dolgozni nem csak a munkahelyről lehet. Az alkalmanként otthonról vagy egyéb alternatív helyekről történő munkavégzés ugyanolyan hatékony, és számos előnnyel jár mind a cégvezetés, mind az alkalmazottak számára. Van pár tippünk, hogy még hatékonyabb legyen!

Osztalékelőleg: fél évig jók vagyunk 

A számviteli törvény tavaly novemberi módosítása alapján az új Ptk. alatt működő társaságok is hat hónapig használhatják elkészített mérlegeiket osztalékelőleg fizetésére.

Riasztó az élőhelyek helyzete 

Holnap ünnepeljük a Biológiai sokféleség világnapját, és egyben a Magyar Természet Napját, miközben az Európai Bizottság jelentése egyértelműen kimutatja a biológiai sokféleség drámai csökkenését. A természeti értékek védelmét biztosító jogszabályok ennek ellenére gyenge lábakon állnak!

Vásárlással is veszélyeztethetjük a munkahelyeket 

Több százezer munkahely megszűnése és évi több tízmilliárd eurós kár írható a hamisítás számlájára az Unióban. Sajnos még mindig jövedelmező a hamisítás üzlet, sokan választanak ilyen terméket.

Sokan jól járhatnak a növekedési adóhitellel 

Megközelítőleg 18 ezer vállalat vehetné igénybe az összesen 21 milliárd forintnyi hitelt a növekedési adóhitelprogram keretében. Túlnyomórészt a kkv-szektor szereplői érintettek, de a legnagyobb hitelekhez az egymilliárd forint feletti árbevételű cégek juthatnak majd.

Átmárkázott hotelek, avagy mire jó a rebranding? 

Tavaly Európában 14,5 milliárd euró értékben cseréltek gazdát a hotelek, ami 86 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A cégtábla változása azonban nem minden esetben jelent tulajdonosváltást, vannak példák arra is, hogy csak az üzemeltető is változik

Brutális adóemelés a reklámadó 

A szakmai szervezetek szerint az újrafogalmazott reklámadó amellett, hogy óriási adminisztrációs terhet ró a vállalkozásokra, jelentősen megemeli a termelő és szolgáltató cégek költségeit. A nulla százalékos adókulcs pedig a mikrovállalatokon kívül senkinek sem segít.

Ha túl sok pénz pörög, a kaszinóknak is jelentenie kell 

Az Európai Parlament megszavazta azt az új uniós irányelvet, amelynek célja a pénzmosással, az adóbűncselekményekkel és a terrorizmus finanszírozásával szembeni hatékonyabb fellépés.

Szentendrén csaptak össze a menedzserek 

Idén a 10 regionális állomásból és a budapesti döntőből álló XI. Manager Open , a 2015.évi Országos Menedzser Teniszbajnokság második versenyének a Bajnokság történetében első alkalommal Szentendre adott otthont. Helyszíne a Duna korzó melletti Postáslidó Sportcentrum kiválóan előkészített pályái voltak. Nemcsak a helyi egyesületben teniszező menedzserek és cégvezetők indultak el hanem érkeztek vállalkozó és cégvezető teniszezők a fővárosból , Kecskemétről és Szegedről is.

Afrikában jártunk, segítettünk 

A SanOdor Kft. célkitűzései között szerepel egy kézmosási, kézfertőtlenítési oktatóprogram létrehozása, melyen keresztül megtaníthatják a gyerekeknek az alapvető higiéniás szabályokat.

Gáz van: a betéteket is befagyaszthatják a görögök 

A görögöknél egyre forróbb a helyzet, a Moody’s már a bankbetétek befagyasztásáról beszélt, Schauble német pénzügyminiszter szerint pedig elképzelhető a görög csőd. A Moody’s szerint a görög bankok tőkekorlátozások bevezetésére és a betétek befagyasztására kényszerülhetnek.

Hét adókedvezmény, amivel elkerülhetjük a NAV büntetést 

Május a könyvelők és adótanácsadók számára a társasági adó (tao) kalkulációkról szól, hiszen a naptári évvel megegyező üzleti éves vállalkozások társasági adó (tao) bevallási határideje 2015. június 1-je.

Egy körömnyi kütyü válthatja meg a világot 

A viselhető eszközök, okosórák, szenzorok terjedése, de már az okostelefonok léte is felvetheti azt a kérdést, hogy mivel vezérelhetők ezek az eszközök a legkönnyebben. Az érintés alapú kezelőfelületek elérése gyakran akadályokba ütközik, kivéve, ha a felhasználó saját körme is egy érintőfelületként funkcionál.

Napfény segíti a fejlődést Afrika elmaradott tájain 

Napenergiával működő lámpákkal segíti a fejlődést Afrika legelmaradottabb régióiban egy megacég és egy civil szervezet együttműködése. Az ingyenes áram mellett még kereseti lehetőséget is jelent sokak számára a koncepció.

Ha így megy tovább nyugdíjasként is dolgoznunk kell 

Annak ellenére, hogy nagyon optimista és határozott elképzeléseink vannak jövőnkkel kapcsolatban, mindig találunk fontosabbat a jelenben, mint hogy időskori önmagunk biztonságáról gondoskodjunk.

Régóta erre várunk! Megjelent az első GINOP pályázat! 

Megjelent a mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenését támogató felhívás 2015. május 20-án. A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása” című (GINOP-1.3.1-15 kódszámú) felhívás. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd forint.

A cafeteria adója is csökkenhet 

Amennyiben a Parlamentben átmennek a jövő évi adótörvények, mind a béren kívüli juttatások adója is csökkenhet, és az egyes meghatározott juttatások is jól járhatnak.

Az ilyen e-mailt olvassuk el! 

A legtöbb ember a postafiókjába több levél érkezik, mint amennyit valójában el tud, vagy akar olvasni. Szakértőnk elmondja, milyen alapvető szabályokat kell betartanunk ahhoz, hogy a mi e-mailünket tényleg elolvassák a címzettek!

Rio Klub – A magyar sporthősökért 

A mai nappal hivatalosan is elindult a sporthőseinket támogató Rio Klub. A program keretében harminckét egyrészt feltörekvő, a jövő reménységét jelentő, másrészt sportágukban már bizonyított sportoló élvezheti a Klub nyújtotta lehetőségeket.

Ez még a válságnál is rosszabb 

Csaknem 600 cég szűnt meg Magyarországon áprilisban az építőiparban, miközben mindössze 250 új alakult. Ilyen mértékű leépülésre sohasem volt példa, még akkor sem, amikor a lánctartozások és a gazdasági válság egyszerre szedte áldozatait az ágazatban.

Így faragnak rá a befektetővel a magyar startupok 

A legtöbb hazai befektető a magyar startupok többségi tulajdonát kéri a tőkéért cserébe, csakhogy így éppen azt ölik meg a cégben, amely az egész kezdeményezést létrehozta: az alapító motivációját.

Európa kilőtt, Budapest is próbálkozott 

A terv, hogy a nyári kevésbé likvid időszakban kevesebb, míg május, június és szeptember hónapokban több államkötvényt vásárol fel az EKB, erőteljes euró gyengülést eredményezett, amelynek hatására kilőtt a DAX index.

Az NHP húzza a lízinget is 

Folytatódott a bővülés a lízingpiacon 2015 első negyedévében. A teljes növekedés 24 százalékát adták az NHP-hez köthető szerződések. Várhatóan a jövőben is a vállalkozások hajtják majd a lízingpiacot.

Adóbevallás: ezekre ügyeljen utolsó napon 

Itt az idő, ma, azaz május 20-a éjfélig lehet feladni a személyi jövedelemadó bevallásokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. Összegyűjtöttük, mire kell ügyelnie azoknak, akik (megint) az utolsó pillanatra hagyták a bevallás elkészítését!

Már nincs engedmény a későn ébredő gazdáknak 

Szigorúbb benyújtási határidő, csökkenő támogatási keret, ugyanakkor még az idén kifizetett támogatási összegek: ezek a jelentős változások jellemzik az immár negyedik éve működtetett támogatott növénybiztosítási rendszert.

Jobb a kedvünk, de költekezni nem akarunk 

Hazánk ahhoz a tizenöt európai országhoz tartozik, ahol emelkedett a fogyasztói bizalmi index az idei első negyedévben, a tavalyi negyedik negyedévhez képest, elsősorban saját anyagi helyzetüket ítélik meg kedvezően a legtöbben, de a vásárlási kedv visszaesett.

Szeretjük ingyen meggondolni magunkat 

Elsősorban az online vásárlás kényelme miatt választják a magyarok a webshopokat, egyre többen és egyre gyakrabban. Hét százalékponttal nőtt a havi rendszerességgel online módon vásárlók aránya 2014 májusa óta, és az interneten alkalmanként vásárlók száma is emelkedett.

A pénztárcának is megéri a zöld csomagolás 

A szabályozási környezet a zöld megoldások felé tereli a csomagolás-felhasználó vállalatokat. A csomagolt termékeket forgalmazó vállalkozások kétharmadának fontos, hogy az általuk felhasznált csomagolószer környezetbarát legyen.

Ötödször tették mérlegre a magyar márkákat 

2014-ben ötödször tették mérlegre a magyar márkákat a Superbrands bírálói. Objektív cégadatok és a független szakemberekből álló MagyarBrands Bizottság szubjektív döntése, valamint a GfK Hungária Piackutató Intézet által végzett országos fogyasztói kutatás alapján került felállításra a MagyarBrands hazai márkák toplistája.

Leállhat a főváros: sztrájkra készül a BKV 

Átfogó sztrájk készülődik a BKV-nál, ugyanis a buszos ágazatban működő Egységes Közlekedési Szakszervezet is megelégelte a bértárgyalással kapcsolatos időhúzást, ezért csatlakozik a metró, villamos és troli ágazat képviselői által meghirdetett akcióhoz.

Kinek segít a növekedési adóhitel? 

A 2016. évi adócsomag tervezetében megjelent, TAO fizetést érintő változás, a növekedési adóhitel új adótervezési lehetőséget biztosíthat azon adózók számára, amelyek eredménye az egyik évről a másikra hatszorosára változik. Hegedüs Sándor, az RSM DTM Zrt. adópartnere körüljárta a részleteket.

Kiből lesz idén Aranyanyu? 

Ötéves lett a Richter Aranyanyu Díj. A jubileumi év méltó megünneplése alkalmából az alapítók új kategória létrehozásával tisztelegnek azok előtt a nők előtt, akiknek a munkája nélkülözhetetlen a társadalom számára, mégis a háttérben, csekély anyagi és erkölcsi megbecsülés mellett teszik a dolgukat.

Megy a harc a devizahitelesek kegyeiért 

Kamat- és díjkedvezményekkel, egyszerűsített hitelbírálattal és más eszközökkel erős versenyt folytatnak a bankok a devizahitel-elszámolásban érintett ügyfélkör megszerzéséért. Pedig sokan ennek az ellenkezőjét várták, hiszen ezek az ügyfelek nem a legvonzóbbak közé tartoznak.

9 dolog, amiért imádni fog a könyvelő 

A könyvelő jó esetben nem segédmunkás egy cégben, hanem az egyik legfőbb támogatónk. Szakértőnk, Hertay Ákos ügyviteli specialista szabályait betartva drámaian javulhat a kapcsolat!
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Nemzeti Bajnokok: a kkv-k a magyar gazdaság jövőjének kulcsa

Nemzeti Bajnokok: a kkv-k a magyar gazdaság jövőjének kulcsa 

Az ország jövője a hazai kkv-szektor kezében van.

Költségkímélés

Belerokkanhatnak a magyar vállalkozások az áramszámlákba

Belerokkanhatnak a magyar vállalkozások az áramszámlákba  

Az áramszámlák egyik tételének drasztikus emelkedése akár háromszázmilliárd forintos többletköltséget is okozhat a magyar vállalkozásoknak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo