Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei
E-önkormányzati kompetencia központ Egerben
Az Európai Unió e-Europe 2005 programjának értelmében az EU tagországainak 2005-re rendelkezniük kell modern, elektronikus közszolgáltatásokkal az e-kormányzat, e-oktatás és e-egészségügy terén. Eger önkormányzata a 2004. április 6-án átadott e-kompetencia központtal fontos lépést tett az e-közigazgatás sikeres megvalósítása felé.
Elképzelhető a harmincnyolc tagú Unió is
Miközben a hetekben ér véget az Európai Unió (EU) legnagyobb arányú bővítése, Palánkai Tibor, egyetemi tanár már 35-38 tagállamból álló Uniót vizionál. Igaz a szakember ezt legkorábban 20-35 év múlva valószínűsíti. Csaba László közgazdász ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az „egyen megoldások” kontroll nélküli átvétele számos kockázatot rejt magában a jelenlegi tagállamok és a most, illetve a távolabbi jövőben csatlakozni szándékozók számára. Mindez szerdán egy könyvbemutató kapcsán hangzott el.
Új Nemzetközi Számvitel Standard az üzleti kombinációk elszámolásaira
A KPMG szerint alapvető változást hoz az összeolvadások és akvizíciók számvitelében a Nemzetközi Számviteli Standardok Testület (IASB)1 által a napokban elfogadott új nemzetközi standard. A szakmai szolgáltató cég fontos lépésnek tartja, hogy az IFRS 3-ként ismert új standard2 – az értékvesztés kivételével – eltörli a goodwillnek és bizonyos immateriális javaknak az eredményre hatóan történő ráfordításként való elszámolását, valamint a cégegyesítési módszerként ismert, korábban is ritkán alkalmazott számviteli eljárást.
Az MVA már csak a gazdasági tárcára vár
Már csak a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium jóváhagyása szükséges az elmúlt két évben többször módosított Mikrohitel Program újbóli modernizálásához, miután a programot koordináló Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriuma márciusi ülésén egyhangúlag megszavazta a mostaninál kedvezőbb feltételű, széles támogatottságnak örvendő mikrohitel-tervezetet.
Axelero Marketline: túl az ezredik aukción
A hazai aukciós piac – az Axelero Internet becslése szerint – 2003-ban nemzetgazdasági szempontból is jelentős 60-70 milliárd forintos forgalmat bonyolított le, amelynek az immár több mint ezer aukciót lebonyolított Axelero Marketline 23 milliárdos forgalmával meghatározó szereplője volt.
Magyar elektronikus számlabemutatási és fizetési rendszer
A Sun Microsystems Kft., az SAP Magyarország Kft. és a Kventa Kft. konzorciumot hozott létre, a magyarországi elektronikus számlabemutatási és fizetési rendszer (Electronic Bill Presentment and Payment röviden EBPP) közszolgáltatóknak történő szállításának céljából. Az EBPP a sárga befizetési csekket helyettesíti majd.
Elindult a FOTEXnet Research
Magyarország piacvezető internetes áruházát üzemeltető FOTEXnet Kft. portfoliójának bővítéseként elindította internetes piac- és közvéleménykutatási szolgáltatását FOTEXnet Research néven. A FOTEXnet Research célja egy magas színvonalú, megbízható eredményű online piackutató szolgáltatás biztosítása, amely hiteles képet ad a véleményformáló internetező réteg ismereteiről, attitűdjeiről és preferenciáiról.
Az adónemek közül az áfát érinti leginkább a csatlakozás
Az Európai Unióba való belépés számos olyan, a közvetett adózást, és az ezekkel kapcsolatos adminisztrációs kötelezettséget érintő kihívást hoz magával, amelyekre a vállalatoknak létkérdés időben felkészülniük.
Pályázatírók képzése
Pályázatíró szakemberek képzését folytatja a Nemzetközi Bankárképző Központ Rt. Az első „turnus” már végzett, a folytatás nem sokat várat magára.
Brüsszeli milliárdok Schengenre
Brüsszel 10 milliárd forinttal járul hozzá a shcengeni információs rendszerhez való csatlakozással összefüggő magyar innovációkhoz. A hardver- és szoftverfejlesztéseket egyaránt érintő beruházáshoz a költségvetésnek is hozzá kell járulnia, ám ennek mértéke még nem ismert. Az innováció során előbb a vízumoknál, később az útleveleknél is be kell vezetni a biometrikus azonosítók használatát. Egyelőre azonban nem lesz hazánkban újabb okmánycsere. A Belügyminisztériumból ugyanis úgy értesültünk, hogy a biometrikus azonosítók használatáról még nem hoztak döntést Brüsszelben.
Csehország a leggazdagabb a tizek közül
A német Consodata Marketing Intelligence és az osztrák RegioData Research felmérése szerint a román és román vásárlóerő között mintegy tizenötszörös a különbség. Az elemzés készítői úgy találták, hogy a csatlakozó országok kezdik behozni lemaradásukat. E téren legjobban Csehország áll. Magyarországgal kapcsolatosan csak annyit állapítanak meg a kutatók, hogy az osztrák határ közelében lévő térségeknek van még mit behoznia.
Hétmilliárdos támogatási igény a KKV-k részéről
2002. év végén a nyilvántartásba vett vállalkozások száma elérte az 1.152 ezret, s ezek közül 860 ezer működött. Így a hazai vállalkozások 99,9 százaléka kis- és közepes vállalkozásnak (KKV) minősül. A KKV szektor ad munkát a foglalkoztatottak több, mint kétharmadának, a bruttó hozzáadott érték csaknem 40 százalékát állítja elő és az exportértékesítés egyötödét realizálja. 2004-ben kifejezetten a kis- és középvállalkozások részére hét pályázati konstrukciót hirdetett meg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. A felhívásokra eddig 764 pályázat érkezett, több mint 7 milliárd forint támogatási igénnyel.
Hazánkban a legalacsonyabb a középiskolát végzettek aránya
A képzési színvonal alapján a csatlakozó országoknak jók a felzárkózási esélyeik - állapítja meg egy német felmérés. Van hova fejlődni, hiszen a csatlakozó országok GDP-je jóval alacsonyabb, mint az EU-tagoké - teszik hozzá. A felmérésből kiderül: nyolc csatlakozó ország közül hazánkban a legalacsonyabb a középiskolai végzettséggel rendelkezők aránya.
Nem lesz telefonadó
Elszámolhatók a mobiltelefonálás költségei, de áfa nem vonható le. Továbbá a kormány befagyaszthatja a gyógyszerárakat - két fontos tegnapi parlamenti döntés.
Mit kell tudni az adójóváírásról?
2004. január 1-től érvényes személyi jövedelemadó törvény sok változást hozott az életünkben. Az egyik lényeges és legfontosabb, hogy az adójóváírást, kiegészítő adójóváírást csak akkor számolhatja el a kifizető a dolgozója javára adófizetési kötelezettséget csökkentő tételként, ha a dolgozó legkésőbb a kifizetés időpontjában nyilatkozik az adójóváírás igénybevételi szándékáról.
Milyen színeket használjunk az üzleti siker érdekében?
Az Oki, Nyugat-Európa második legnagyobb színes nyomtatógyártójaként egy teljesen újszerű nemzetközi kutatásra adott megbízást tavaly októberben, amely annak az elméletnek a gyakorlati bizonyítását kísérli meg, amely szerint az egyes színekre adott reakcióink - függetlenül attól, hogy melyik kultúrkörbe tartozunk - megjósolhatók.
DSS – Sun – Sybase megoldás a banki kockázat csökkentésére
A DSS Consulting, a Sun Microsystems és a Sybase Magyarország a készülő Bázel II EU direktívának az alkalmazását támogató informatikai megoldást mutatott be a hazai pénzintézetek számára. A gyakorlatban alkalmazható megoldás a felkészültség jelenlegi fokától függetlenül minden pénzintézet számára előnyt jelent az előírt kötelezettségek teljesítéséhez, illetve a Bázel II megfelelőséget megvalósító rendszer kínálta előnyök mind teljesebb kihasználásához.
350 millió eurós rekordhitel az OTP-nek
Ötvenmillió eurós túljegyzéssel, 350 millió euró értékű hitelt vett fel az OTP Bank nyolc ország 19 hitelintézetétől. Ez a legnagyobb tranzakció, amit nem állami pénzügyi intézménynek valaha is nyújtottak, összegében és lejáratában a legnagyobb, és legkedvezőbb kondíciójú hitel, amihez az OTP eddig jutott.
Az év közepétől csökkenhet az infláció
Az infláció emelkedik – tényállításhoz teszi hozzá a GKI Gazdaságkutató Rt.: - átmenetileg. A GKI előrejelzése szerint az év eleji adatok is alátámasztják, hogy folytatódik a gazdasági növekedés tavaly ősszel elkezdődött export- és beruházás-vezérelt gyorsulása és az egyensúly némi javulása. Az Ecostat pedig a korábbi éves szintű növekedés előrejelzését felfelé korrigálta, 2004-ben Magyarországon a GDP bővülési üteme átlagosan elérheti a 3,5 százalékot. Az Ecostat prognózisa szerint 2004-ben az éves fogyasztói árindex 6,5 százalék lehet, a GKI az év végére 6 százalék körül várja az inflációt.
Bruttó hazai termék (GDP) 2003/IV. negyedév
A bruttó hazai termék (GDP) 2003 IV. negyedévében 3,6 százalékkal, az év egészében pedig 2,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan kiigazított adatok szerint 2003 IV. negyedévében a növekedés 1,0 százalék volt az előző negyedévhez képest.
Ezüstérmes a Microsoft Magyarország Kft
Rangsorolták egy felmérés eredményeként a cégeket, aszerint rangsorolva őket, hogy melyek minősülnek a legjobb munkahelynek. Több magyar cég is előkelő helyen végzett a nemzetközi összemérésben.
Drágulási győztes: Budapest
Összehasonlítva Közép-Kelet-Európa három fővárosát, kitűnik, hogy a legdrágább Varsó, ahol a legmasabb bérleti díjak elérik az évi 338 eurót négyzetméterenként, Prága a legolcsóbb, ahol hasonló kategóriáért 270 eurót kell fizetni évente, melyet Budapest előz meg évi 286 euróval. A magyar fővárosban evesebb új épületet adnak át 2004-ben, ezek legtöbbjét már az elkészülés előtt kivették.
Az európai bankoknak nem könnyű a kontinentális terjeszkedés
A legtöbb európai ügyfél elégedett saját országa bankrendszerével, szívesebben veszi igénybe a hazai bankok szolgáltatásait, mint a külföldiekét, és nem örülne pán-európai szuperbankok kialakulásának - derül ki a YouGov piackutató cég felméréséből.- De ez nem jelenti azt, hogy eleve elzárkóznának külföldi bankok szolgáltatásainak használatától.
Kiosztották a 2003. évi Magyar Innovációs Nagydíjat
Az évente egyszer kiadott Magyar Innovációs Nagydíjat az a Magyarországon bejegyzett társaság vagy egyéni vállalkozó kapja, amely (aki) a díjátadást megelőző évben nagy, illetve a legnagyobb jelentőségű innovációt valósította meg, és ennek révén kiemelkedő hasznot ért el. A Magyar Innovációs Alapítvány kuratóriuma első ízben 1993. januárjában hirdette meg az Innovációs Nagydíj Pályázatot.
Leszálló ágon a személyi kölcsön
Minden tizedik magyar felnőtt hitelt törleszt, azaz ugyanannyian, mint hat évvel ezelőtt. Azonban míg korábban a személyi kölcsön dominált, addig a lakosság most inkább lakásra és autóra vesz fel hitelt, és többen használják ki folyószámlájuk hitelkeretét is - állapítja meg a GfK Piackutató Intézet.
Rekord késztermékkészlet növekedés
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított márciusi értéke: 48,0. Az indexsorok szezonális kiigazítása után a februári index értékét (47,8) márciusban 0,2 százalékponttal kisebb csökkenés követi. Az év első hónapjára még jellemző enyhe növekedést (50,2) az elmúlt két hónapban csökkenés követte a később jelentkező szezonális hatás eredményeként.
Wienerberger: az idei építési engedélyek száma 22 százalékkal nőtt
A téglaipar jeles vállalata szerint nem kell tartani az építési piac szűkülésétől, a tavalyi lakásépítési boom pedig jelentős eladási és jövedelemnövekményt eredményezett a vállalatnak. Az idén elkezdődő, illetve folytatódó beruházásokkal piacvezető szerepét erősítheti a Wienerberger Téglaipari Rt.
Lakáshitel-kamatverseny: előnyben az Erste és Postabank
Továbbra sem változtatja meg a fontosabb lakáshitelek kamatait az Erste Bank és a Postabank, csak az egy éves kamatperiódusra folyósított támogatott hitelek esetében kell áprilistól többet fizetni.
Ismételt MKB I. Kötvény kibocsátás
Az pozitív eredményeinek és az ügyfélérdeklődésnek köszönhetően a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. az MKB I. Kötvény ismételt kibocsátásáról döntött.
Az IKB Leasing beszáll az önerőbe
Vállalkozások használhatják ki az IKB Leasing Hungária 20 millió euró összegű hitelkeretét, melyet a társaság az SME Finance Facility keretében a CEB/KfW-től kapott.
Tiltakozó kamara az áfa-visszaigénylési tilalom miatt
A telefonhasználatra jutó áfára teljes körű visszaigénylési tilalma ellen tiltakozik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A Piac & Profithoz eljuttatott közleményből kitűnik, a kormányzati intézkedés 17 milliárd forinttal szűkítené a gazdaság erőforrásait.
Már Brüsszelben van hazánk első Kohéziós Alap pályázata
Magyarország benyújtotta első Kohéziós Alap pályázatát az Európai Bizottsághoz. A Központi Szennyvíztisztító Telep támogatási kérelmének jóváhagyásáról a Bizottság várhatóan az év végéig dönt. Közép-Európa legnagyobb környezetvédelmi beruházásának keretében 2008-ra épül meg Csepel északi részén a Budapest szennyvizeinek több mint felét megtisztító Központi Szennyvíztisztító Telep.
Kitüntették a BB vezérét
Magyar Gazdaságért Díjjal tűntette ki Dr. Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter Richard Pelly-t, a Budapest Bank elnök-vezérigazgatóját.
A háztartások lakásfenntartási kiadásai 1996-2002
A lakásfenntartás a magyar háztartások kiadásai között az élelmiszer után a második legnagyobb, az összes személyes célú kiadás majdnem ötödét kitevő tétel. Az élelmiszerhez hasonlóan a különböző jövedelmi szinteken élők lakásfenntartási költségei közötti különbségek is viszonylag alacsonyak, köszönhetően a fogyasztás alapvető szükségletet kielégítő jellegének.
Több lesz az adóadminisztráció
A közösségen belüli termékbeszerzésekre is érvényesül majd az önbevallás rendszere, így az üzleti célú vásárlások utáni áfát már nem szükséges ténylegesen megfizetni, mivel ugyanabban a bevallásban szerepeltethető levonható adóként is. A PricewaterhouseCoopers azonban jelzi, az adminisztrációs kötelmek száma nőni fog.
Múlt és jövő: tanulságok az EU-hoz csatlakozó közép-európai országok számára
Még mindig nehéz felmérni az EU kibővítésének várható hatását a gazdasági növekedésre és a vállalati szféra eredményeire. Az Economist Corporate Network az Ernst & Young és az Oracle támogatásával most egy tanulmánysorozatot indított útjára, amelynek első tagja a bővítés gazdasági hatásaira összpontosít. A jelentés viszonyítási alapot szeretne kínálni a vállalatoknak Spanyolország, Portugália, Görögország és Írország példája, illetve tapasztalatai alapján.
Európai informatikai díj Nyíregyházának
Nyíregyháza város honlapja nyerte az Európai Bizottság által a legjobb európai honlapoknak adott EuropeCrest 2004 díjat.
Számhordozási regisztráció a Pannon GSM-nél
A Pannon GSM április 1-től fogadja azon mobiltelefon-tulajdonosok jelentkezését, akik a telefonszám-hordozhatóság 2004. május 1-i bevezetését követően korábbi hívószámukat megtartva szeretnének a Pannon GSM ügyfelei lenni.
Az innovációs járulék
2004. január 1-jétől új kötelezettség, az innovációs járulékfizetés terheli a gazdasági társaságokat, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. törvény (a továbbiakban: ATV) alapján.
LLP: csúcson a magyar leány
Az üzleti és pénzügyi szoftvermegoldások forgalmazójaként ismert London Logic Csoport (LLP) 2003-as árbevétele elérte a 6,6 millió eurót, a hét közép- kelet európai országban jelen levő multi budapesti leányvállalata mutatta fel a legnagyobb forgalmat: 2,4 millió eurót.
Februárban csökkentek az ipari termelői árak
2004 februárjában az ipari termelői árak 0,2%-kal csökkentek az előző hónaphoz képest. Az árváltozás a belföldi értékesítési árak 0,6%-os növekedésének és a forintban mért exportértékesítések árszintjének közel 1%-os mérséklődésének eredőjeként alakult ki - tette közzé a KSH.
Webszerkesztők figyelmébe!
A www.piacesprofit.hu pályázatot hirdet on-line gazdasági újságjánál webszerkesztői állás betöltésére. Várjuk azokat a fiatalokat, akik rendelkeznek már webszerkesztői vagy napilapos újságírói gyakorlattal, jól beszélnek angolul és/vagy németül, és az üzleti szféra sem áll távol az érdeklődési körüktől. Gazdasági főiskolai vagy egyetemi végzettség nem feltétel, de előny!
Üzleti intelligencia megoldás az LLP-től
Egy KPMG tanulmány szerint a menedzsment idejének 20-30%-át fordítja tervezési feladatok elvégzésére, az éves költségvetés elkészítése pedig mintegy 4-5 hónapot vesz igénybe. A tervezések gyorsabb és pontosabb előkészítésére ma világszerte sok helyen üzleti intelligencia megoldásokat alkalmaznak.
Sun applikációs szerver az Egyesült Államok hadihajóin
Az Egyesült Államok haditengerészete a Sun Java System Application Server Standard Edition 7 rendszerét választotta minden Global Command and Control - Maritime (GCCS-M) rendszer futtatására a 2005-ben kezdődő pénzügyi évben. A tervek szerint a négyéves telepítési időszakban végül több mint 200 hadihajót szerelnek fel ezzel a szerverrel.
British Airways oktatási program Oracle megoldással
A British Airways az Oracle és a Thomson NETg új, átfogó oktatási megoldására alapozza 48 ezer dolgozóját érintő nemzetközi oktatási programját. A British Airways az Oracle iLearning és a NETg Open Learning segítségével jelenlegi képzési stratégiáját egy olyan integrált oktatási programmal váltja fel, amely képes különböző országokban egyszerre több száz online és hagyományos tanfolyam lebonyolítására és nyilvántartására.
Élénk gazdasági növekedés
Az év első hónapját élénk gazdasági növekedés jellemezte. Az ipari termelés 7,2%-kal, az építőipari 11%-kal, az export 18%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - tette közzé a KSH.
Áprilisi adónaptár
Ne tévessze meg, hogy az adózással kapcsolatos teendők zöme, ugyanaz, mint tavaly. VAnnak kivételek, és az ismétlés sem árthat!
Epson: a világ első távmérős digitális fényképezőgépe
A fotózás rajongói már régóta várnak arra a fényképezőgépre, amely egyesíti magában a digitális és az analóg fotózás előnyeit – azaz a digitális képességek mellett a hagyományos lencsék használatát is támogatja. Az Epson 6,1 megapixeles R-D1 gépe ezt az álmot váltja valóra: gyakorlatilag minden M és L bajonett-csatlakozású lencsével kompatibilis.