Adatbázis készül a lakásárakról

Kolber István tárca nélküli miniszter, a fészekrakó program kormányzati felelőse kedden délután vezető lakásügyi szakemberekkel folytatott megbeszélést a február 1-jén induló fészekrakó program elemeiről.

Kolber István tárca nélküli miniszter, a fészekrakó program kormányzati felelőse kedden délután vezető lakásügyi szakemberekkel folytatott megbeszélést a február 1-jén induló fészekrakó program elemeiről. A megbeszélésen szóba kerültek a fiatalok érvényesülését és első lakáshoz jutását megkönnyítő program előnyei, így többek között az állami garanciavállalás, a szocpol emelése, a félszocpol (más néven otthonteremtési támogatás) bevezetése, valamint a lakbértámogatás.

A miniszter szólt a hazai lakáshelyzettel kapcsolatos további elképzelésekről, melyek megvalósulása hamarosan várható, többek között a panellakások felújításának gyorsításáról is. Az idei évben várhatóan 27 ezer panellakás felújítása kezdődhet meg a költségvetés támogatásával. Hegedűs József, a Városkutatás Kft. igazgatója felvetette azt a lakossági és szakmai igényt, hogy mielőbb készüljön el egy átfogó és hozzáférhető adatbázis, amely az ország nagyvárosainak és kisebb településeinek aktuális lakásárait tartalmazza adás-vétel, illetve bérlés esetén. A miniszter egyetértett a javaslattal és az adatbázis mielőbbi létrehozásával megbízta az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal nemrég kinevezett elnökét, Borsi Lászlót.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo