Jó termés, árszintcsökkenéssel

A mezőgazdasági termékek termelői árszintje 2004. novemberben 12,9 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatásából. A termelők jövedelmi helyzete 2004 első tizenegy hónapjában 13,2 százalékkal gyengült

A mezőgazdasági termékek termelői árszintje 2004. novemberben 12,9 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatásából.

A kiemelkedően jó termés hatására a mezőgazdasági árak július óta csök­kentek, ennek következtében a január-novemberi átlagos árindex is (3,9 százalékot) csökkent. A háttér­ben azonban ellentétes folyamatok állnak: a növénytermesztési és kertészeti termékek ára 11,1 százalékkal csökkent, az állatoké és állati termékeké 3,8 százalékkal nőtt 2003 első tizenegy hónapjához képest. 2004. január-novemberben a mezőgazdasági termeléshez felhasznált termékek és szolgáltatások ára 10,8 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Az árviszonyok változása következtében a termelők jövedelmi helyzete 2004 első tizenegy hónapjában 13,2 százalékkal gyengült.

A gabonafélék árszintje 2004. január-novemberben 18,0 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel ko­rábban. A novemberi árszínvonal 37 százalékkal elmaradt az előző évitől. A takarmánykukoricáért tonnánként 38 százalékkal (12 400 Ft-tal) kevesebbet fizettek, de a 2003. novemberi mennyiség több mint kétszeresét vásárolták fel.

A burgonya ára 2004 első tizenegy hónapjában 12,4 százalékkal, novemberben pedig már 46,9 százalékkal ala­csonyabb volt, mint egy évvel korábban. A zöldségfélék ára 2004 január-novemberében 5,5 százalékkal emel­kedett, a gyümölcsféléké 25,6 százalékkal csökkent 2003 hasonló időszakához képest.

A vágóállatok termelői ára 2004-ben 9,9 százalékkal nőtt 2003. január-novemberhez képest, ezen belül a vágósertés termelői ára 13,7 százalékkal, a vágóbaromfié 5,7 százalékkal emelkedett. A tej termelői ára 9,9 százalékkal ala­csonyabb, a tyúktojás ára 14,7 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál.

2004. január-novemberben a takarmányok - az év első felében tapasztalt magas takarmányárak következtében - 17,4 százalékkal drágultak az előző év azonos időszakához képest, azonban októbertől a havi árak már csökkentek 2003 azonos hónapjához képest (novemberben 7 százalékkal). A mezőgazdasági termelés­hez felhasznált energia 2004 első tizenegy hónapjában 17,7, a tizenegyedik hónapban 21,9 százalékkal volt magasabb, mint 2003 azonos időszakában. A növényvédő szerek ára 3,0 százalékkal, a műtrágyáké pedig 6,2 százalékkal emelkedett 2003 január-novemberéhez képest. A mezőgazdasági folyó termeléshez felhasznált termékek és szolgáltatások ára 11,6 százalékkal, a mezőgazdasági rendeltetésű beruházási javaké 6,0 százalékkal nőtt.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo