Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei
Zsömléért, kifliért egyre többet fizetünk
Drágábban étkeztünk márciusban, mint februárban, bár a disznóhúsért kevesebbet kértek. Az éves áremelkedést is a kosztolás vezeti.
Kész a labirintusfal
Megkezdődik a szennyvízátvezető csőpárnak a sajtolása a Duna medre alatt, melynek eredményeképp 2009-től Buda szennyvize már nem a folyóba ömlik.
Régióigazgató lett a magyar főnök
Vityi Pétert, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatóját a vállalat Közép-Kelet-európai régió nagyvállalati értékesítési stratégiáért felelős igazgatójává nevezték ki, budapesti székhellyel. 2007. július 1-től Vityi Péter regionális igazgatóként folytatja karrierjét.
Elkelt a százmilliomodik iPod
Az Apple bejelentette, hogy elkelt a százmilliomodik iPod, melynek köszönhetően az Apple digitális zenelejátszó platformja minden idők legnagyobb számban értékesített mp3 lejátszója lett.
Jó helyen dolgozik? Jelentse!
Az előzetes várakozásokhoz képest közel kétszer annyi hazai munkaadó szervezet regisztrálta magát a 2007-es Legjobb Munkahely Felmérésre, amelyet a Hewitt Associates globális HR outsourcing és tanácsadó cég Magyarország vezető üzleti napilapja, a Világgazdaság partnerségével indított. A felmérés idei fókusztémája a teljesítményközpontú munkakultúra.
Kockázatokat lát az IMF
Egyes pénzpiacok kockázata növekszik - állapította meg az IMF a globális pénzügyi stabilitásról készített friss féléves jelentésében.
"Rosszabbul él, mint egy éve"
A GfK Hungária és a Corvinus Egyetem közös felmérése szerint javultak a lakosság várakozásai úgy saját, mint az ország gazdasági helyzetét illetően, bár a jelenlegi helyzetet még a tavaly decemberben mértekhez képest is rosszabbul ítélik meg. A komplex FBI értéke emelkedett, pozitívan változtak a munkanélküliség, a hitelkamatok és az infláció alakulására vonatkozó várakozások. Nőtt azok aránya is, akik alkalmasnak tartják az időt tartós fogyasztási cikkek, autó- és ingatlanvásárlásra.
A Jövő vége?
A Jövőképzés program vége talán épp egy fenntarthatóbb világ kezdetét jelenti. A jövő döntéshozóit látja el információkkal a fenntarthatóság és vállalatok társadalmi felelőssége témakörében az a képzési anyag, melyet a "Jövőképzés" elnevezésű program keretében dolgoztak ki hazai és külföldi szakértők.
A gyógyszerkamara helyreigazítási kérelméhez
A Magyar Gyógyszerész Kamara helyreigazítást kért a Piac és Profit Online-on 2007. március 27-én a "Gyógyszert a gyógyszergyárból?" című írásunk kapcsán.
Gyógyszert a gyógyszertárból? - helyreigazítás
A Magyar Gyógyszerész Kamara helyreigazítást kért a Piac és Profit Online-on 2007. március 27-én a "Gyógyszert a gyógyszergyárból?" című írásunk kapcsán.
A negyedév bejött
A harmadik hónapban a központi költségvetés és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai hiánnyal, az elkülönített állami pénzalapok többlettel zártak.
Hozamot sürgetnek a lakosságnak
Uniós szemléletű és a lakossági megtakarításokat mobilizáló szabályozást sürgettek a pénzügyi tárcánál felszólamló tőkepiaci vezetők.
Kormányzati utaztatók
Brüsszelbe az üzleti utazók veszik igénybe leginkább a SkyEurope repülőgépeit, a társaság ezért növelni kívánja a járatok számát.
Szimpatikus negyedév
Márciusra az önkormányzatok nélkül 373 milliárd forint, az első negyedévre 786,2 milliárd forint államháztartási hiányt vár a fiskális tárca vezetője.
Két-három nehéz év jön!
Az idei év első negyedében 2006 hasonló időszakához képest csaknem 24 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója. A leginkább kockázatos iparágaknak továbbra is az építőipar valamint a kis- és nagykereskedelem minősülnek.
Emelt fővel az Ecofin elé?
Ha az eddigi tendenciákat sikerül megőriznünk az év egészében is, akkor a gazdasági folyamatok eredményes reguláját is elkönyvelhetjük majd.
Látásmódok randevúja
Kárpátaljai, moldáviai és mexikói kulturális környezetből való látásmódok randevújára kerül sor április 13-án, pénteken a Körzőgyárban.
Visszajön a KGST?
Fokozatosan csökken a tizenöt régi, s nő az új tagállamok részesedése Magyarország külkereskedelmi forgalmában. A mérleg javuló egyenlegét dinamikus export és változó földrajzi megoszlás jellemzi, a volt keleti kapcsolatok gyorsan újjáélednek.
"A magyarok kifejezetten jól teljesítettek"
Göncz Kinga külügyminiszter előterjesztésében a kormány jóváhagyta az Országgyűlés elé terjesztendő jelentést Magyarország európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről.
Jövőre lejár a Pannon és a T-Mobile szerződése
A héten nyilvános meghallgatást tartott a Nemzeti Hírközlési Hatóság, mivel a három magyarországi mobilszolgáltató közül kettőnek, a Pannonnak és a Magyar Telekomnak 2008. november 4-én lejár a 900 MHz-es GSM koncessziója. A Pannon és a Magyar Telekom 1800 MHz-es DCS koncessziója - miként a Vodafone 900 és 1800 Mhz-es koncessziója is - 2014-ben jár le. A három szolgáltató 2004-ben elnyert UMTS frekvenciahasználati jogosultsága egyaránt 2019-ben jár le.
Van pénzük, csak elfeledkezdtek róla
Még mindig sok a nevesítetlen betét a pénzintézeteknél. Az uniós csatlakozás után 2004 végéig kellett volna nevesíteni ezeket a megtakarításokat, csakhogy sokan, több millióan vagy elfelejtkeztek róla, vagy az is lehet, hogy egyszerűen eltűntek ezek a régi betétkönyvek. Pedig nem kevesebb mint 14 milliárd forintról van szó.
Csak 33 járatot töröltek
Szombaton délután fél háromkor véget ért a ferihegyi földi kiszolgálást végző Celebi GH Kft.-nél meghirdetett kétnapos munkabeszüntetés, ami miatt a járatok mintegy 5 százalékát kellett törölni és a Celebi GH Kft.-t több tízmillió forintos kár érte.
Félmillióan már bekapcsolódtak
2007. április 5-én, csütörtökön elérte az 500 000 főt az Ügyfélkapu regisztrált felhasználóinak a száma.
Gyurcsány egy kicsit jobb?
A Századvég és a Forsense április eleji adatfelvétele szerint az összes megkérdezett körében 9, a biztos szavazó pártválasztók körében 16 százalékpont a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben. Nem romlott, de továbbra is mélyen negatív a választóknak a hazai politikai elitre vonatkozó megítélése. A megkérdezettek az MDF-et inkább a kormánypártokhoz közeli szereplőként érzékelik. A rokonszenvlista legutolsó helyezettje Gyurcsány Ferenc, aki immár egyedüliként, a legalacsonyabb pontszámmal zárja a listát.
A titkoszolgálat esete a Magyar Nemzettel
Hazugságvizsgáló berendezés is segítette a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) vizsgálatát, amelyet a Szilvásy György miniszter épülő Balaton-felvidéki házát felkereső újságírók ellenőrzése kapcsán indítottak. A Népszabadság úgy tudja, hogy az NBH-ban a vizsgálat lezárása után indított fegyelmi eljárás nemcsak beosztott munkatársak, hanem vezetők felelősségét is felveti.
Természeti csapások jönnek!
Megjelent az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó szervezet - az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) - értékelése az éghajlatváltozás hatásairól, az érintett térségek és ágazatok sérülékenységéről, valamint az alkalmazkodásra való felkészülésről.
Lelépnek a szocialisták
A Beák és Társa Ingatlanközvetítő Kft (1066 Budapest, Oktogon 3.) a Magyar Szocialista Párt, mint tulajdonos megbízásából, nyilvános pályázatot hirdet a Budapest, VIII. kerület, 34622 hrsz. alatt nyilvántartott, a természetben a Budapest VIII. Köztársaság tér 26. szám alatt fekvő, 1378 m2 térmértékű ingatlanra.
Földre szállt megmentő?
A diszkont légitársaság képes besegíteni vetélytársainak is a jelenlegi, szrájkokkal terhes időszakban - tette közzé a SkyEurope.
Hálóüzlet-konferencia
Milyen jogi problémákkal kell megküzdenie annak, aki az EU-piacokra szeretne szállítani elektronikus kereskedőként - derül ki egy konferencián.
Csak a magántőke dolgozik
Nem Demján Sándor érdekeltsége finanszírozza Demján Sándor beruházásátt. A nagyvállalkozó közölte, hogy Etyeken csak a magántőke "dolgozik".
A Bizottság elégedetlen
Az Európai Bizottság a légi utasok jogaival kapcsolatos rendelet eredményeinek és alkalmazásának értékeléséről szóló jelentésében további erőfeszítésekre szólítja fel a légitársaságokat és a tagállamokat. A Bizottság hat hónapot ad a tagállamoknak és a társaságoknak arra, hogy javítsanak a légi utasok rendeletben előírt jogainak betartásán, ellenkező esetben jogsértési eljárásokat indít.
A honfitársak nem mozdulnak
Ha valaki nem beszél tisztességesen németül, biztosan nem is tud rendesen dolgozni - állítja a német gondolkodásmódról a szakértő Deák Andrea.
Sátrazó munkakeresők
Szabadban érte a munkanélküliség azokat a román és bolgár utazókat. A brit hatóság a Hyde parkban felvert sátrakból tessékelte ki őket.
Milyen lakást szeretnénk?
Átmeneti időszak tapasztalható az újépítésű lakások kínálati piacán. Leginkább a meglévő lakástípusok mérete és elrendezése változik, de a közeljövőben várható a lakóparki szolgáltatások széles körű elterjedése is.
Mit csináljunk otthon?
Óvakodni kell az olyan programoktól, amelyek reklámokat dobnak fel a kezelőfelületre. Sok kémszoftver azt figyeli, hogy miként reagálunk az ilyen reklámokra, és jelenlétük veszélyt jelent. Ha a program kezelőfelületén reklámok láthatók, akkor lehetséges, hogy kémszoftverrel állunk szemben. Jótanácsok magánfelhasználóknak.
Kémek munka közben
Óvakodni kell az olyan programoktól, amelyek reklámokat dobnak fel a kezelőfelületre. Sok kémszoftver azt figyeli, hogy miként reagálunk az ilyen reklámokra, és jelenlétük veszélyt jelent. Ha a program kezelőfelületén reklámok láthatók, akkor lehetséges, hogy kémszoftverrel állunk szemben. Mit tehet a cég?
Személyazonosság 20 dollárért
Az internetes veszélyek legújabb vizsgálata kimutatta a számítógépes bűnözők által működtetett világméretű, együttműködő netes közösségek felé történt elmozdulást.
Fejlett szemetelők
A társadalmi jólét legmagasabb szintjével rendelkező országokban a legmagasabb az ökotermékek aránya - állapítja meg egy összehasonlító tanulmány.
Ismét egy kórházigazgató lesz miniszter?
Az SZDSZ Molnár utódját még nem nevezte meg, ám a hírek szerint a legesélyesebb jelölt Badacsonyi Szabolcs, a Budai Gyermekkórház ügyvezető igazgatója.
Miért nem repül Londonba 1500 forintért?
1967. áprilisától üzemeltet menetrendszerinti járatokat Budapest és London között a British Airways. A 40. magyarországi "születésnapja" alkalmából, egy nap erejéig "nosztalgia áron", azaz a 40 évvel ezelőtti árakon nyújt utazási lehetőséget Londonba a brit légitársaság, amely április 4-én a ba.com oldalon történő foglalás esetén, már irányonként 1.500 forinttól kínál repülőjegyeket a brit fővárosba.
Pénzügyi analfabéták vagyunk
Hiába emelkedik az országban a banki plasztikkártyák száma dinamikusan, a pénzügyi kultúra csak nagyon lemaradva a követi bővülést.
Lehúzás a kártyás vásárlás
Egy átlagos amerikai családnak akár évi 300 dollárjába is kerülhet, hogy a kereskedők kénytelenek magasabb árakat alkalmazni a banki tranzakciós költségek miatt.
Mit gondolunk Oroszországról?
A belpolitikában gyakran hallható egyoldalú megfogalmazásoknál a közvélemény jóval árnyaltabb és összetettebb módon gondolkodik Oroszországról és az oroszokról, bár a mostani vélemények sokban támaszkodnak a közelebbi és a távolabbi múlt eseményeire, emlékeire - olvasható a Medián elemzésében.
Sztrádamatrica a bagó mellett
Újabb szereplő jelenik meg a piacon és lát hozzá autópálya matricát értékesíteni. Az új szereplő partnerei az újságárusok és trafikosok lesznek.
Sármellékről teltházzzal
Várakozásokon felüli sikerre számít a Lufthansa Sármellék-Hamburg és Sármellék-Düsseldorf járatain.
Erőnyerők a virtuális térben is
Nagygyörgy Tibor tulajdonos: a Biggeorge's Holding az ingatlan értéklánc döntő részében jelentős súllyal képviselteti magát.
A film pereg tovább
A Művészmegálló című rendezvénysorozat márciusi előadásán a meghívott vendégek a filmművészet kiválóságai voltak.
A kormány nyert, az üzletemberek vesztettek
"Csók Tenisz!" kupa a tenisz szerelmeseinek csapatversenyét rendezték 2007. március 25.-én. A kormény csapata nyert, másodikként az ellenzék végzett. Harmadik helyen a közélet, negyediken az üzleti világ képviselői végeztek.