Gazdaság
13 ezer közszolgát tettek ki
Két év alatt 13600-zal kevesebb közszolga dolgozik az államigazgatásban. 60-nal kevesebb állami közalaítvány és kevesebb, mint felére csökkentett közigazgatási szervezet működik: mindezzel az állam nettó 46 milliárdot spórolt.
Veres: akár 100 milliárdot is bukhatunk
A kormány elfogadhatatlannak tartja jelenlegi formájában a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) főigazgatójának javaslatát a mezőgazdasági vámok és támogatások, valamint az ipari termékekre vonatkozó vámok leépítésére - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter kedden, a kormányszóvivői tájékoztatón.
Új rend lesz az utakon
Az úthálózat áteresztőképességének növelését és a személygépkocsi forgalom gyorsulását is várják a kamionokra vonatkozó előzési tilalom bevezetésétől. A kormánybiztos erről hétfőn tárgyalt érintett tárcákkal és hatóságokkal, valamint a közúti fuvarozók több érdekképviseletével. Akár 10-20 kilométeres egybefüggő szakaszokon korlátozhatnak.
Netező rendőrök okoztak galibát
Egy belső vizsgálat Lengyelországban kimutatta, hogy a rendőrök a munkavégzés helyett a neten való csevegésben serények. Ezért tiltást vezettek be.
Drága a benzin: a magyarok kisautót vesznek
Az európai trendekhez igazodva Magyarországon is nő a kereslet az alacsony fogyasztású kisautók iránt. Az AAA AUTO csoportszintű kereskedési adatai szerint az elmúlt három évben egyre nagyobb számban vásároltak autót ebből a kategóriából. A kisautók iránti egyre nagyobb érdeklődés maga után vonta a középkategóriás autók iránti kereslet visszaesését, amelyhez szakértők szerint az üzemanyagárak növekedése is jelentősen hozzájárul. Magyarországon az első 6 hónapban az AAA AUTO-nál értékesített autók 47%-a kisautó volt.
50%-os béremelés Romániában?
A román miniszterelnök a hét végén a minimálbér 50 százalékos emelését helyezte kiáltásba 2014-re, mert a kormány úgymond nem akarja alacsony szinten tartani a béreket csupán azért, hogy a külföldi befektetőknek emiatt legyen vonzó Románia.
Jöhet a klónozott rántott hús?
A klónozott állatok húsának tápértéke és összetétele nem tér el a normálisakétól, de nem tudható, hogy kockázatos az ilyen élelmiszerek fogyasztása.
Budapesti autóskeringő: újabb korlátozások!
Hétfőtől Budapesten, három helyen kezdődnek útfelújítások. Forgalomkorlátozásokra kell számítani. Az utak átadása augusztus első két hetében várható.
Nyomon követik a kedvenceket
Vasárnap délután tárgyalóasztalhoz ülnek a dél-békési dinnyekereskedők Karsai József, országgyűlési képviselővel. Normalizálni szeretnék a helyzetet.
Olcsó város Budapest
Idén növekedett a szakadék a legdrágább, melynek többsége európai, és a legolcsóbb városok között. Budapest nem szerepel az első 50 helyezett között.
Külföldön nem készülhet pálinka!
Nem pálinka az a párlat, amelybe cukrot raknak. Törkölypálinkánál a címkén a szőlő nevét kötelező feltüntetni. Itt a rendelet a pálinkákról.
Öt hónap, ötszázezer vendég
Kiugró, nyolctizedes növekedést az ötcsillagos hotelek értek el. Legnagyobb visszaesés az egycsillagos szállodákban mutatkozott a Nyugat-Dunántúlon.
Biobummot robbantottak ki
Az Európai Bizottság a bioélelmiszereket és a biogazdálkodást népszerűsíti új kampányában. Ökológiai gazdálkodást a természetért és az emberekért.
A hadsereg akarja a Megyeri hídat
A Megyeri híd jogerős építési engedélye tartalmazza azt a kikötést, hogy egy kis hidat is meg kell építeni. Utóbbinak a katonaság zöld utat adott.
Új adózás a láthatáron: kisebb tb-járulék, adóköteles minimálbér, nincs többé jóváírás
A nemzetközi adótanácsadók, egyeztetve az üzleti körökkel augusztus 12-re kívánják elkészíteni azt a három évre szóló adócsomag-tervezetet, amely összesen ezermilliárd forinttal csökkentheti a vállalkozások terheit - mondta Oszkó Péter, a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatója.
Létrejött a Gazdasági Egyeztető Fórum
A gazdaság szereplőivel folytatott többhetes egyeztetési folyamat tanulságainak ismeretében, a szakmai szövetségek és érdekképviseletek, valamint a kormányzati szervek közötti együttműködés és párbeszéd erősítése céljából a kormány 2008. július 25-i ülésén Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) létrehozásáról döntött. Az új szervezet tevékenységének középpontjában az ország versenyképességének javítása és a gazdasági növekedés felgyorsításának elősegítése áll.
Szélhámosok kiszűrése
A szakma saját felmérése szerint jelenleg mintegy két-háromszáz olyan hazai cég van, amelyik főtevékenységként vezetési tanácsadással foglalkozik egy piacon, aminek méretét a Vezetési Tanácsadó Szövetségek Európai Föderációja 2007-ben 120 milliárdosra becsülte. Ennek ellenére Magyarországon nagyon sokat kell még tenni mind a piac szereplőinek, mind az államigazgatásnak annak érdekében, hogy a tanácsadást a közvélemény ne a korrupcióval, a pénzmosással azonosítsa, hanem mint szükséges, jelentős hozzáadott értéket teremtő szolgáltatást ismerje el.
Fuvarozók: jön a 30 napos fizetési határidő?
A fuvarozói érdekvédelmi képviseletek, valamint a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) és a Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) képviselői munkabizottságot alakítottak, hogy megvitassák a megrendelők számára kötelező 30 napos fizetési határidő és a kötelező szállítási inkasszó bevezetésének kérdését.
Kétezer kilométert teker a pálinkáért
A Magyar Pálinka Lovagrend egyik tagja már harmadik alkalommal kerekezik végig az országon, és látogatja meg a legjelentősebb pálinkafőzdéket.
Ki tesz halat a Balatonba?
Húszkilónyi hal kifogása a Balatonból a halászatnak 15 ezer, a turizmusnak 170 ezer forint bevételt hozhat. Tart a vita, hogy érdemes kezelni ezt.
70 milliárdos óriásberuházás Káptalanfán?
Több projektet is kidolgoztak a sümegi kistérségben, a fejlesztési elképzeléseket a Sümeg Kistérségéért Alapítvány üzletember találkozón ismertette csütörtökön Sümegen.
Egyre borúlátóbbak a nyugati nagyok
Németországhoz hasonlóan Franciaországban és Olaszországban is tovább romlott az üzleti hangulat júliusban. Egyelőre nem látszik a kibontakozás.
Továbbra is "fekete" a Balaton
A Balaton északi és déli partján 200 munkáltató ellenőrzése során 455 munkavállalónál merült fel jogsértés, 244-en feketén dolgoztak - közölte az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF).
Újabb reptér épül Magyarországon
Nemzetközi áruszállító gépek fogadására alkalmas repülőtér építését tervezik a Vas megyei Porpácon, a tervek szerint 2012-ben fogadnák az első gépeket - írta csütörtöki számában a Vas Népe.
Tíz százalékkal több adó folyt be
Az APEH szerint összességében teljesültek a 2008-as év első felében az elvárt államháztartási bevételi követelmények. A bevételekhez jelentősen hozzájárultak a feketegazdaság fehérítését célzó ellenőrzési és hátralékbehajtási intézkedések is. Az idei esztendő első hat hónapját összegezve kiemelkedően eredményesen működik az elektronikus árverés rendszere, de a korábbi évhez viszonyítva növekedett az adófizetést elkerülő magatartások miatt tett büntető feljelentések száma is.
Egyre nehezebb helyzetben a kiskereskedők
A kiskereskedelmi forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 2008. májusban 1,6%-kal, az első öt hónapban 2,4%-kal maradt el az egy évvel korábbi szinttől. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a kiskereskedelmi eladások volumene az előző hónap szintjéhez képest 0,2%-kal mérséklődött.
Kedvezményeket kap a Daimler-Benz
A kormány döntött arról, hogy a Daimler-Benz kecskeméti gyárát nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházássá minősíti - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter sajtótájékoztatón.
APEH: a veszteség gyanús!
Az APEH ellenőrzési irányelvei szerint az idén kiemelt feladatnak tekinti a több éve indokolatlanul veszteségesen működő vállalkozások vizsgálatát.
Vagyonosodási vizsgálat: túllőttek a célon
Az adóhatóság penzuma 2007-ben tízezer vizsgálat volt, de ennél jóval többet, több mint 15 ezret kezdett meg, amelyekből 11 095 fejeződött be.
Hárommillió eurós prémium
A minden előzetes várakozást felülmúló foci Eb-szereplésért hárommillió eurós prémiumot kapott a holland Guus Hiddink, aki az oroszokat irányította.
Száz cég mutatkozik be a hétvégén
A Jászság idei legnagyobb gazdasági kiállítását és vásárát, a Jász Expót július 25-27. között rendezik Jászberényben, hagyományosan a város önkormányzatának védnökségével valamint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat illetve a megyei kereskedelmi és iparkamara támogatásával.
Az alma nem esik messze a dinnyétől
Az almatermelők blokádja addig fog tartani, amíg az általuk meghatározott áron nem fogják átvenni az ipari almát a felvásárlók és feldolgozók.
Feketén dolgoztatták a gyereket
Gyakori a feketemunka a Közép-dunántúli régióban. Rendszeresen előfordul 18 éven aluliak szabálytalan foglalkoztatása. A nyár végéig ellenőriznek.
Nincs rosszárasítás a UPC-nél
A UPC felülvizsgálta korábbi döntését és visszavonta a papír alapú számlákra vonatkozó díjat. Nem megy még az elektronikus számlafogadás és -fizetés.
Marad a különadó, legális a vagyonvizsgálati becslés
2008. május 27-én megszületett az AB legújabb határozata, amely a 2006-os megszorító törvénycsomagot érinti. Az AB határozatában elutasította a társas vállalkozások 4%-os különadójáról szóló törvényi rendelkezések alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat - olvasható az Ernst & Young hírlevelében.
32 részletben jött a fizetés
Pécsett demonstrált több tucat sorstársával közösen Szűcs László baranyai vállalkozó, miután a megdolgozott pénze felét kapta csak meg.
Kifosztott magyar munkavállalók Angliában
Ismét munkalehetőség ígéretével Nagy-Britanniába csábított magyarokat csaptak be álközvetítők, akik a jelentkezőket utolsó pennyjüktől is megfosztják.
A fiatalok fele fesztiválozik
A 15-25 éves magyar fiatalok nyári rendezvény és fesztivál látogatási szokásairól készítettek felmérést. Semmi meglepő: szeretnek bulizni a fiatalok, kiknek 57 százaléka vett már részt közösségi nyári rendezvényeken, fesztiválon, karneválon. 22 százalékuk pedig rendszeres fesztiválozó. Az érdeklődők legnagyobb hányada a buli és a fellépők miatt látogat a nyári rendezvényre.
Az átlagfizetés 226 ezer az autógyáraknál
Az összesített átlagfizetés bruttó 226 ezer forint a hazai autógyárakban. Szlovákiában ez átszámítva 186 ezer, Csehországban pedig 243 ezer forint.
Többek vagyunk a németeknél
Az olaszok után a magyar cégek a legaktívabb külföldi vállalatalapítók Romániában, 129 közös vállalat létesítésével. Bennünket a németek követnek.
Változó agrárfinanszírozás
Átalakul az Új Magyarország Agrár Forgóeszköz Hitelprogram. Ezek szerint a Magyar Fejlesztési Bank most már többféle hitelt is refinanszírozhat.
Németország továbbra is fél a magyar munkásoktól
A kormánykoalíció döntése értelmében Németország 2011-ig fenntartja a 2004-ben csatlakozott kelet-európai tagállamok munkavállalóival szembeni korlátozásokat.
Átlag 52 forinttal lopnak meg a vendéglátósok
A Kánikula-kommandó elnevezésű ellenőrzés-sorozat első két hetében az élelmiszer-ellenőrző hatóságok 6.003 előállító, kereskedelmi és vendéglátó egységet ellenőriztek - tartalmazza a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatalt (MÉBiH) legfrissebb összegzése.
Dinnyések-kereskedők: 2-0
Medgyesegyházán, a Mediszöv telepe előtt szombat délelőtt feloldják a gazdák a blokádot, miután ígéretet kaptak arra, hogy bruttó 30 forintot kapnak kilogrammonként a dinnyéért - közölte a demonstrációt szervező Karsai József szocialista országgyűlési képviselő az MTI-vel.
Nem hagyják a dinnyések: blokádok az Alföldön!
Blokád alá vontak több dél-békési dinnyefelvásárló-telepet a Karsai József szocialista párti országgyűlési képviselő által vezetett dinnyetermesztők pénteken kora este.
Újabb autópálya épül az Alföldön
Ünnepélyes keretek között letette az M43-as autópálya alapkövét Szeged határában a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) képviselője, valamint Szeged és Makó polgármestere pénteken.
Uniós segéllyel a vágtázó élelmiszerárak ellen
Az Európai Bizottság ma javaslatot tett egy rendkívüli finanszírozási eszköz létrehozására, amely lehetővé teszi a fejlődő országokban égbe szökő élelmiszerárakra való gyors reagálást. Az alap keretében a 2008. és 2009. évben, azaz két éven keresztül, összesen 1 milliárd euró áll rendelkezésre.
A szegényeket csábítják külföldre a csalók
Havonta körülbelül félszáz magyar munkavállaló "dől be" hamis álláshirdetéseknek vagy lesz csaló állásközvetítők áldozata az uniós tagállamokban. Legtöbbször saját honfitársaik csapják be a más országban munkát kereső magyarokat - mondta Oláh Lajos, a Külügyminisztérium osztályvezetője. A tárca tájékoztató akciót indít, hogy figyelmeztessék a külföldi álláskeresőket.