Bokrosnak tetszik az ingatlanadó

Feltétlenül szükség van az ingatlanadóra, de annak bevezetésével párhuzamosan csökkenteni kell a jövedelemre rakódó adóterheket - mondta Bokros Lajos, az MDF európai parlamenti listavezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A közgazdász szerint az ingatlanadó bevezetésével megszűnhet az országnak jelentős versenyhátrányt okozó iparűzési adó, hiszen az ingatlant terhelő adó nem csak a magánszemélyekre vonatkozna. Bokros Lajos helytelennek nevezte a tételes egészségügyi hozzájárulás (eho) tervezett eltörlését. Szerinte ennek a hozzájárulásnak a megtartására, növelésére és az adóbázis szélesítésére szükség van.

Bokros Lajos szerint az adórendszer területén történt lépéseket csak kiigazításnak lehet nevezni. "A reform az majd ott kezdődik, hogy ha nem pusztán az adó mértékeket kezdjük el igazgatni, vagy az adósávhatárokat, hanem merünk belevágni olyan holmiba, mint például ez a bizonyos ingatlanadó" - fogalmazott. Azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz közölte, kormányra kerülése esetén eltörli az ingatlanadót, az MDF-es képviselőjelölt azt mondta, ezt lehet mondani, de akkor ehhez logikusan az tartozik, hogy akkor megtartják az iparűzési adót.

A képviselőjelölt elmondta, hogy a válságkezelés nagyon fontos, de korántsem elégséges eszköze a gazdasági növekedés, a verseny-, a tőkevonzó képesség javításának, a munkahelyteremtésnek. Úgy vélte, szükség van reformokra, amelyeket nem lehet tovább halogatni. Hozzátette: örömteli, hogy a kormány is gondolkozik reformokon, és néhány területen van előrelépés, például a nyugdíjkorhatár emelésében.

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo