Bokros: "más, rövid lejáratú csodaszer nincs!"

Bokros Lajos hiányolja, hogy a Bajnai-kormány nem megy tovább a megszorító intézkedéseknél, noha a reformpolitika az egyetlen, ami a csőd elkerülésén túl a kilábaláshoz vezet.

A volt pénzügyminiszter, az MDF EP-listavezetője kedden Debrecenben a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozói fórumán úgy fogalmazott: a reformpolitikán kívül más, rövid lejáratú csodaszer a válságból való kilábalásra Magyarországon nincs. Bokros Lajos az "adómértékek tologatását" önmagában nem tartja reformnak, az csak "parametrikus reform", ami szükséges, de nem elégséges.

Megítélése szerint az adóbázist kell szélesíteni, bővíteni az adófizetők körét, például a minimálbér megadóztatásával. "Tudom, hogy ez recesszióban nehéz, de jelképes összeggel, például 10 százalékkal el lehet kezdeni" - mutatott rá a Horn kormány volt pénzügyminisztere. A nyugdíjak kapcsán felhívta a figyelmet, hogy "a nyugdíjrendszer nem szociálpolitika, hanem biztosítási rendszer, zárt kockázatközösség, amelyben aki fizetett járulékot, kap járadékot, olyan arányban, amilyenben fizetett".

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo