Gazdaság

Mit akar Gyurcsány Orbántól?
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levelet írt Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének; azt kéri tőle, hogy "az ország, az emberek és a magyar vállalkozások érdekében" gondolja újra korábbi véleményét, és vegyen részt a gazdasági csúcson - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.

Fizetéscsökkentésben lát perspektívát a kormány
Inkább a bérek csökkentésére, mintsem elbocsátásokra van szükség - véli Szanyi Tibor, az MSZP gazdasági kabinetfőnöke, aki szerint az adócsökkentés a jelenlegi helyzetben ostobaság lenne. A parlamenti pártok gazdasági kabinetvezetőinek néhány kérdésben eltérő a véleménye, ám többször is ugyanarról beszéltek, amikor a teendőket sorolták.

Gyurcsány: első hullámon túl, másodikra készülve
A járványt letörni sokkal nehezebb és költségesebb, mint megelőzni - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken magyar újságíróknak az Európai Unió rendkívüli brüsszeli csúcsértekezlete előtt, amelyet a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság kezelése témájában, a jövő heti washingtoni értekezletre való felkészülés jegyében hívtak össze.

Csak növeli Magyarország sebezhetőségét az IMF hitel
Visszaminősítette, de még az elsőrendű "A" besorolási sávban tartja a magyar szuverén adósosztályzatot a Moody's Investors Service, amely szerint a korábbi évek "nem megfelelő" gazdaságpolitikája most, a jelenlegi kockázatkerülő környezetben növeli az ország sérülékenységét. A térség többi állama sincs jobb helyzetben.

Mire számíthat egy diplomázó álláskereső?
Az őszi "KarrierExpo - országos, integrált állásbörze diplomázóknak, friss és fiatal diplomásoknak" rendezvény 2008. november 12-13-án ismét betölti az egész földszintet a Budapesti Corvinus Egyetem Fővám téri főépületében.

Mit ígért Magyarország az IMF-nek?
Az MNB és a Pénzügyminisztérium közzétette az IMF-nek írott, a hitelfelvétel hátteréül levelét, mely az Indexen volt olvasható.

Januártól újabb gázáremelés, 15%-os drágulás várható
Jövő héten kellene elkészülnie a Magyar Energia Hivatal (MEH) előterjesztésének a januári gázárváltozásról ahhoz, hogy az árszabályozási jogkörrel rendelkező miniszter legkésőbb december elsején kihirdethesse az új árakat - írta a pénteki Napi Gazdaság.

Növekszik az adókockázat a kkv-knál
A vállalkozások nyeresége részben adókerüléssel érhető el, így vállalják a kockázatot és sok esetben jelentős adókockázatot halmoznak fel.
Kell-e valakinek a 600 milliárd?
A kormány 600 milliárd forintos pénzügyi mentőcsomagot tett a magyar bankok elé, ám az érdekelt háromból egy már lemondta a részvételt, egy pedig még mérlegel. A szakértők szerint sem fogják felhasználni a pénzt.

Ne is reménykedjünk, jövőre sem lesz jobb
Magyarországon hitelszűke van a gazdaságban, és ez fogja jellemezni a jövő évet is - mondta Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség elnöke a Magyar Lízingszövetség csütörtöki siófoki rendezvényén.
"Az adózás önmagában is kockázatot jelent Magyarországon"
"Gyakran olyan változásokat is bevezetnek, majd néhány hónap után korrigálnak, amelyeket más EU tagállamokban egy évvel korábbi kihirdetés és oktatás előz meg."
Ön adócsaló vagy csak félreérti a törvényt?
A vállalkozások nyeresége részben adókerüléssel érhető el, így vállalják a kockázatot és sok esetben jelentős adókockázatot halmoznak fel.
8 százalékban maximálnák a hitelkamatot
Nyolc százalék fölött ugyanis már nem lehet fenntartani az üzletfinanszírozást - állította az Európai Kereskedelem Napján Demján Sándor, a VOSZ vezetője.
Obama nyert! Hogyan tovább?
A frissen megválasztott amerikai elnök Barack Obama tervezett politikájának üzleti kihatásairól szóló értékelést jelentettetek meg a Hill & Knowlton washingtoni szakértői.
Megnyitnák az IMF-hitelkeretet: 300 milliárddal szállna be az állam a bankokba
Átmeneti részesedést szerezne az állam a magyarországi bankokban a pénzintézeteknek szóló tőkenövelési alap keretében nyújtott összeg igénybevétele esetén - mondta Veres János pénzügyminiszter Simor András jegybankelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.
Tízezrek kerülhetnek az utcára
Az építőipari megrendelések tíz százalékos visszaesésére lehet számítani. A legálisan foglalkoztatottak száma a tavalyi 12 ezres esés után az idén 15 ezer fővel csappanhat meg, az infláció miatti bevételkiesés és a lánctartozások fokozódása után a tömeges csődök jönnek majd - írta a csütörtöki Magyar Nemzet
Európa "New Deal"-t vár Obamától
Az Európai Unió vezetői üdvözölték Barack Obama győzelmét az amerikai elnökválasztáson: a Tanács soros elnökségét betöltő Franciaország elnöke, Nicolas Sarkozy elismerését fejezte ki az amerikai választók "változás" és "optimizmus" mellett tett voksa miatt.
Máris nehéz helyzetben Obama
Nehéz gazdasági helyzetet örököl Barack Obama és a demokrata adminisztráció, a gazdaság jövőre a legjobb esetben is csak stagnálni fog, és miközben takarékosságra volna szükség, Obama választói a körülmények gyors javulását várják. A piacok a demokraták gazdaságpolitikáját jobbnak minősítik, mint a vesztes republikánus koncepciót - összegezték az MTI által megkérdezett gazdasági, piaci szakértők.
Öt és fél éve először csökkent a külkereskedelem
Augusztusban a külkereskedelmi forgalom volumene exportban 7 százalékkal, importban 8 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban, miközben január-augusztusban a kivitel és a behozatal volumene egyaránt 8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét, s a mérleg így 25 millió euró pozitívumot mutatott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a részletes adatok alapján szerdán.
Egyre több ember megy tönkre az USÁ-ban
Októberben 40 százalékkal nőtt a bejelentett személyi csődök száma az Egyesült Államokban az egy évvel korábbihoz képest, és várhatóan tovább nő a lakóingatlanok árának csökkenésével.
Magyarország kivétel - ennek isszuk a levét
A legfelsőbb személyijövedelemadó-kulcsok átlagosan 2,5 százalékkal csökkentek világviszonylatban az elmúlt hat évben, mivel a kormányok igyekeznek megtalálni az egyensúlyt bevételszükségleteik és a munkaerő fokozottabb globális mobilitásának hatása között - állapítja meg a KPMG új nemzetközi tanulmánya. Az EU több országában, de különösen Közép- és Kelet-Európában mindenféleképpen trendnek tekinthető az egyének adóinak csökkentése, talán az egyetlen figyelemre méltó kivétel Magyarország.
"APEH? Csak hárommilliárddal tartozom!"
Az APEH ismét közzétette azon adózók listáját, akiknél jelentős összegű adóhiányt állapított meg. Az adatokból kiderül: 2008 harmadik negyedévében 210 adózónak összesen 39,2 milliárd forint összegű adótartozása volt, az adóhatóság követelése velük szemben a jogkövetkezményekkel együtt megközelíti a 69,5 milliárd forintot.
Ezer munkahelyet kínálnak Újbudán
Több mint ezer álláshely és hatvan munkáltató várja az álláskeresőket csütörtökön a III. Újbudai Állásbörzén. Életrajz nélkül el se induljunk.
"Bezzegíroroszág, Bezzegésztország" bajban már az idén
Az Európai Unió idei gazdasági növekedése mindössze a fele lesz a korábban várt értéknek, jövőre pedig stagnálni fog - áll az Európai Bizottság hétfőn (2008. november 3.) közzétett gazdasági előrejelzésében.
Csődközelben a napraforgó-termelők is
Több tíz százalékkal lesz olcsóbb az étolaj, ennek viszont az az ára, hogy ráfizetéses a napraforgó termesztése. A felvásárlási árak megfeleződtek - olvasható a Magyar Agrárkamara legfrissebb elemzésében.
Villány és Szekszárd: közös borrégió
Négy dél-dunántúli borvidék részvételével megalakította a Pannon Borvidéki Régiót (rövidítve: Pannon Borrégiót) a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.
Megvan a Magyarországnak szánt kölcsönkeret
Jóváhagyták az EU tagországainak pénzügyminiszterei azt a 6,5 milliárd eurós középtávú pénzügyi támogatást, amellyel Magyarországot kívánják segíteni.
Egyszerűen nem éri meg új ötletet kitalálni
Az elmúlt két évben megtorpant a kutatás-fejlesztési kiadások GDP-arányos növekedése, Magyarország csupán az Európai Unió (EU) átlagának felét, a GDP 0,97 százalékát fordította innovációs kiadásokra 2008-ban; holott egy uniós egyezmény értelmében a tagországok kutatás-fejlesztési ráfordításainak 2013-ig el kell érnie a GDP 3 százalékát - hangsúlyozza az Országgyűlés kutatási és innovációs eseti bizottságának összefoglaló jelentése.
Sokan örülnek az ilyen dolgozónak!
A megváltozott munkaképességűek csak nehezen tudnak visszatérni a munkaerőpiacra, ezért januártól bevezették a rehabilitációs járadékot, amely a rokkantsági nyugdíj összegének 120 százalékát biztosítja számukra. Ezért cserébe teljesíteniük kell a munkaügyi központtal közösen kidolgozott, és így személyre szabott rehabilitációs tervben foglaltakat - derült ki a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ október 30-ai sajtótájékoztatóján.
Javuló bizalom: hazánk törlesztheti adósságait
Ütemesen és jelentősen csökken a magyar adósság törlesztésének leállása elleni biztosítások ára a londoni adósságpiacon. Angol elemzők szerint Magyarország akár már 2012-ben is csatlakozhat az euróövezethez. Az Ecostat viszont lehangoló statisztikákat közölt a jövő évről: bár korábban növekedést prognosztizáltak, a GDP 0,6 százalékkal is csökkenhet.
Az IMF-csomagért cserébe Gyurcsány mondjon le?
A 25 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomag lehetővé teszi a magyar kormánynak, hogy továbbra is túl sokat költsön és még jobban eladósodjon: józanabb lett volna szerényebb összeget utalni és cserébe a lehető leggyorsabban választásokra kötelezni Magyarországot - írta Martin Hutchinson, a breakingviews.com pénzügyi hírportál munkatársa a Le Monde című francia napilap hétfő délután megjelent számában.
Megint megéri szerdáig várni a tankolással!
Hét forinttal csökken a benzin és három forinttal a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon - erősítették meg a holtankoljak.hu értesülését piaci forrásokból. Így a benzin átlagára 265 forint, a gázolajé 291 forint lesz szerdától. A legolcsóbban alig több mint 250 forintért tankolhatunk majd benzint és 280 forint körüli áron gázolajat.
Jelentős zuhanást mértek
Begyűrűző negatív trend. Ezt állapítja meg az Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság Üzleti Jelentések című legutóbbi kiadványa.
Brüsszel borúlátóbb a kormánynál
Egy százalék alá csökken a magyar növekedés jövőre Brüsszel szerint. Mindössze 0,7 százalékos gazdasági növekedést vár jövőre az Európai Bizottság.
Csökkent a lakásépítési kedv
A használatba vett lakások száma egy százalékkal, az új lakásépítési engedélyeké négy százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt.
Kínai és arab segítséget várnak
Az IMF tartalékainak közvetlen, pénzzel való feltöltésében kérte Szaúd-Arábia tevőleges szerepvállalását vasárnap a közel-keleti országban tartózkodó brit miniszterelnök. Gordon Brown "cserében" azt ígérte a királyságnak, hogy a jövőben így majd nagyobb beleszólása lehet a világgazdasági rend alakításában.
Kínát csak a növekedés érdekli
Ven Csia-Pao kínai miniszterelnök szerint országának fő feladata a stabil gazdasági növekedés biztosítása mellett az inflációt kordában tartani.
Jön a teljesítménymérés a közigazgatásban
Fokozatosan a részleges teljesítményalapú bérezésre tér át a francia közigazgatás egy jelentős része - értesült a Le Figaro című párizsi napilap.
Eltűnő szociális juttatások
Ukrajnában pénzügyi stabilizációs alapot hoznak létre. Megerősítik a lakossági bankbetétekre vonatkozó betétbiztosítási garanciát. Szigorítanak is.
Lesz-e kétszázmilliárdunk?
Veres János pénzügyminiszter határozottan cáfolta, hogy Kínában 200 milliárd dollár értékű kínai projektekről tárgyalt. A kínaiak azért jönnének.
Tömeges elbocsátások jönnek?
A francia munkaügyi miniszter egy rádiós műsorban arra figyelmeztette a vállalatokat, hogy ne legyen tömeges elbocsátás, a válságra hivatkozva.
Válságbiztos foglalkozások
Pénteken gazdaságkutató szakemberek közreműködésével, újságírók összegyűjtötték a tíz válságbiztos állást, amelyeket biztosan nem sújt a válság.
Ügyvezetőt váltott a gépjármű-biztosító
Mától új ügyvezető áll a Közlekedési Biztosító Egyesület (KÖBE) élén. A poszton Zámbó Ákos váltja Takács Jánost.
Sípályát építenek a gyógyfürdő mellé
A tervek szerint december tizenötödikére elkészül az a sípálya, amelyet a gyógyvízéről és gyógyfürdőjéről is híres Tusnádfürdön álmodtak meg.
Modell a mezőgazdasági vállalkozásoknak
Bioerőművet tervez tizenkét megawatt teljesítménnyel Fornádpusztán egy magánszemélyekből álló pénzügyi csoport tulajdonában lévő társaság.
Befektetői látomás: Debrecenbe kéne menni
Akad olyan városa, térsége az országnak, ahol képesek előre látni, megtervezni a helyi gazdaság várható szakemberigényét, s ha már ezt tudják, akkor arra is áldoznak, hogy a képzés lépést tartson a kereslettel - mintegy odacsábítva a befektetőket.
A főnököt is megbüntetik, ha az alkalmazott nem ad számlát
Kevés változtatás, sok fehérítést ösztönző elemmel - így összegezte a jövő évi régi-új adócsomagot a csütörtöki sajtóbeszélgetésen Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers (PwC) cégtársa.
"Magyarország kvótája tízszeresét kapta"
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) várhatóan november 6-án hagyja jóvá a pénzintézet által Magyarországnak nyújtandó, 15,7 milliárd dolláros készenléti hitelkeretet, közölte az intézmény szóvivője.