Így változott mától a Diákhitel

Újabb, a diákhiteleseket érintő változások lépnek életbe február 1-jén. Többek között módosul a Diákhitel1 keretében felvehető legmagasabb hitelösszeg, így a szabad felhasználású Diákhitel esetében már akár havi 70 ezer Ft is igényelhető. A diákhiteleket az eddigi 40 éves kor helyett 45 éves korig lehet kérni és folyósítani. Az önköltséges képzésben tanuló hallgatók az idegen nyelvű oktatásért fizetendő térítési díjat is kiegyenlíthetik a Diákhitel2-ből.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Az elmúlt negyedévben több jelentős változás lépett életbe a diákhitelezés kapcsán: 2017 októberében 0 százalékra csökkent a Diákhitel2 kamata, illetve bejelentették azokat a kedvezményeket, amelyek a második, illetve harmadik gyermeküket vállaló diákhiteles édesanyákat érintik.

Emellett sok pozitív hír várja a Diákhitelek felvétele előtt álló fiatalokat. A tanév második szemeszterétől emelkedik a Diákhitel1 keretében felvehető összeg: már akár havi 70 ezer Ft-ot is kérhetnek a hallgatók, egy összegben tanulmányi félévenként pedig 350 ezer Ft-hoz juthatnak hozzá. Külföldi részképzés (például Erasmus félévek, AIESEC) esetén, két félévig terjedő időre, a normál Diákhitel1 kétszeresét lehet igényelni, amely egy félévre akár 700 000 Ft-ot, egy teljes tanévre 1 400 000 Ft-ot jelenthet.

Kép: Pixabay

Újdonság a jogosultsági idő kiterjesztése is: az eddigi 40. életév helyett 45 éves korig lehet kérni és folyósítani a diákhiteleket. Az élethosszig tartó tanulás jegyében, így a 40 év fölöttieknek is lehetőségük nyílik arra, hogy Diákhitel segítségével finanszírozzák tanulmányaikat. Ezzel egyidejűleg a törlesztés legkésőbbi megkezdésének életkori határa is változik, szintén 40 évről 45 évre nő.

A felsőoktatási intézményeknek fizetendő ún. térítési díjak mostanáig nem tartoztak a képzési költség fogalmába, így a szabályozás nem tette lehetővé ezek Diákhitel2-ből történő finanszírozását. Mivel igény mutatkozott arra, hogy az idegen nyelvű oktatás díjának kiegyenlítéséhez  is kaphassanak anyagi segítséget a diákok, ezért a Kormány úgy döntött, hogy februártól az alap- és mesterképzés tanterve szerint hivatalosan magyar nyelven oktatott ismeretek nem magyar nyelven történő oktatásáért fizetendő térítési díj is finanszírozható a Diákhitel2 összegéből.

Cafeteriából is lehet fizetni a Diákhitelt
Idén már a cafeteriából is törleszthető a diákhitel, amely havonta legfeljebb a minimálbér 20 százaléka, 27 600 forint lehet. Ez a cafeteria elem kizárólag a diákhitel kiegyenlítésére fordítható, a törlesztési kötelezettség az aktív hallgatói jogviszony megszűnését követő negyedik hónapban lép életbe.
Szintén jelentős segítség lesz a jövőben, hogy a rokkantsági, rehabilitációs ellátásban és járadékban részesülő hitelfelvevők célzott kamattámogatást kapnak, ami azt jelenti, hogy tartozásuk nem növekszik ez idő alatt, az Állam a Diákhitel1-re rakódó kamatot megfizeti helyettük.

További kedvező változás a törlesztőknek, hogy a munkáltatók, foglalkoztatók adó- és járulékmentes juttatásként részben vagy egészben – átvállalhatják a hitelfelvevők rendszeres törlesztési kötelezettségeinek terheit. E megoldással a munkáltatók által nyújtható cafetéria juttatások körébe is bevonható a Diákhitel törlesztés. A juttatás az előírt kötelező diákhitel törlesztőrészlet erejéig, de havonta legfeljebb a minimálbér 20%-áig terjedő összeg, vagyis 27 600 Ft lehet.

Az elektronikus aláírással történő szerződéskötés beváltotta a hozzá fűzött reményeket: egyre több hallgató választja ezt a lehetőséget a Diákhitel igénylése során. Az e-aláírás bevezetése, vagyis 2017. szeptember 6-a óta a beérkező igénylések közel 18%-át elektronikus úton adták le. Az e-aláírással történő szerződéskötés feltétele, hogy az igénylés a Neptun felületen keresztül induljon és az igénylőnek legyen ügyfélkapus hozzáférése.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo