Gazdaság


Már nem számít kirívónak a milliós négyzetméterár

Már nem számít kirívónak a milliós négyzetméterár 

A múlt évhez képest kétszer annyi olyan ingatlan van a piacon, amelynek millió fölötti a négyzetméterára. A legtöbb nagyértékű ingatlan a főváros belső kerületeiben jelenik meg, de már nem ritka a Balaton-parton, sőt Debrecen is felkerült erre a térképre.
Már a mindennapokban is érződik Japán és Dél-Korea kereskedelmi háborúja

Már a mindennapokban is érződik Japán és Dél-Korea kereskedelmi háborúja 

Japán azzal vádolja Dél-Koreát, hogy nem akadályozza meg katonai szempontból kényes technológiák továbbadását harmadik országokba, akár Észak-Koreába. A világháború örökségével kapcsolatos lépés drámaian visszavetette a két ország kereskedelmét és idegenforgalmát.
Megkezdődtek a leárazások, olcsóbb a nagybevásárlás

Megkezdődtek a leárazások, olcsóbb a nagybevásárlás 

Az előző hónapok tempós áremelkedése után szokatlanul nagy csökkenést mért az élelmiszerárakban a Privátbankár.hu. Legfrissebb, augusztusi Árkosár-felmérése szerint éves mélypontra kerültek az árak. Normalizálódik a helyzet a zöldségosztályon, ahogy a magyar áru átveszi az import helyét; a dinnye ára pedig közelít a 100 forintos lélektani határhoz.
Zsugorodó autópiac – dőlnek a tervek, bedőlhetnek a beszállítók

Zsugorodó autópiac – dőlnek a tervek, bedőlhetnek a beszállítók 

Az autóipar nehézségei súlyosan érintenek sok beszállítót, hiszen a gyengülő konjunktúra, ugyanakkor az új technológiákra való átállás azoknak is nagy nehézségeket jelent. A kiutat a takarékosság és az iparág fokozott együttműködése jelentheti.
Ha családi házat keres, most itt találhat olcsón

Ha családi házat keres, most itt találhat olcsón 

A vevők most leginkább az olcsóbb, közepes méretű családi házakat keresik, aminek az az oka, hogy ezek az ingatlanok jelenleg annyiba kerülnek, mint egy 50-60 négyzetméteres újépítésű lakás.
Trump téved: a kereskedelmi háborúk nem jók és nehéz őket megnyerni

Trump téved: a kereskedelmi háborúk nem jók és nehéz őket megnyerni 

A piacoknak ezúttal igazuk van. Az amerikai–kínai viszony alakulása valahogy ijesztően emlékeztet 1914 nyarára, írja vezércikkében a brit The Guardian.
Érdemes szétnézni a piacon, nagyok a különbségek a diákszámlák között

Érdemes szétnézni a piacon, nagyok a különbségek a diákszámlák között 

A ponthatárok kihirdetése után felpörgő albérletszezon, valamint a rövidesen kezdődő tanév miatt kulcskérdéssé válnak a fiatalok számára a pénzügyek. Számla és számla között viszont komoly eltérések lehetnek.
Billió dolláros hiányt hozott a Trumponomics – Paul Krugman szerint

Billió dolláros hiányt hozott a Trumponomics – Paul Krugman szerint 

A tény, hogy az amerikai jegybank csökkentette az alapkamatot, más szóval azt jelenti, hogy a Trumponomics kudarcot vallott. Trump elnök lázas erőfeszítései pedig, hogy még nagyobb csökkentésre kényszerítse a FED-et, ugyanennek a közvetett beismerése, írja a The New York Timesban a Nobel-díjas közgazdász, Paul Krugman.
Meglepő fordulat jöhet az építőiparban

Meglepő fordulat jöhet az építőiparban 

Hosszú, meredek emelkedés után 2019 második negyedévében több céginformációs mutató is az építőipari lendület csökkenését vetíti előre – az Opten céginformációs szolgáltató szerint. Mind építőipari termelés oldalon, mind cégalapítási oldalon hozott meglepetéseket az április-június közötti időszak.
Olcsóbb lett a tejtermék, drágultak a húsok

Olcsóbb lett a tejtermék, drágultak a húsok 

Összességében mérséklődtek az alapvető mezőgazdasági terményárak, azon belül is főleg a gabonafélék, tejtermékek és a cukor, a húsok és növényi olajok drágultak.

Arattak a boltosok 

Több mint 5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom júniusban. Az élelmiszerek az átlag alatt, a nem élelmiszerek pedig bőven az átlag felett szerepeltek. Az üzemanyagok szintén.

Az USA és Kína csörtéje foghatja vissza a világkereskedelmet 

A világkereskedelem visszaesésére számít a következő időszakban a DHL Global Trade Barometer. A forgalom csökkenése tapasztalható a légi és tengeri kereskedelemben is.

Lakásárak: még mindig van följebb 

Folytatódik a lakásárak ütemes emelkedése, országos átlagban 4-5 százalékos, az új építésű lakásoknál 4-7 százalékos, a pesti belvárosban ugyanakkor akár 10 százalékos áremelkedésre is lehet számítani a következő egy évben a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb, negyedévente publikált ingatlanpiaci felmérése szerint.

Javította idei GDP előrejelzését a GKI 

Legfrissebb előrejelzésében a korábban várt 4 százalékról 4,3 százalékosra javította a GKI Gazdaságkutató az idei GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését.

Csúcshangulatban a vállalkozások 

Stabil és kiszámítható gazdasági környezetet várnak a vállalkozások a következő egy év során. A pozitív várakozások annak köszönhetők, hogy a cégek a közterhek és a vállalati hitelkamatok következő egy évi alakulását is kedvezően látják.

Tíz éve nem vettek ennyi lakást, az árak még tovább emelkednek 

Masszív lakáspiacról árulkodnak a legfrissebb adatok, mind az áremelkedés, mind a forgalomnövekedést tekintve – áll az ingatlan.com elemzésében, amely a saját és a legfrissebb hivatalos adatokat vizsgálta.

A nagy útlevél-biznisz – hol mennyiért lehetünk állampolgárok 

Világ- és Európa-szerte egyre több ország vezet be aranyvízum programot, ahol befektetésért cserébe állampolgársághoz lehet jutni. Teszik ezt annak ellenére, hogy az EU folyamatosan nemtetszését fejezi ki – írja a Crystal Worldwide szakportál.

Jól jöhet egy kis pluszpénz a törlesztéshez 

Számos lakáscélú állami támogatás érhető el lakásvásárláshoz, de van egy ritkábban alkalmazott megoldás, amely az egyetemre járó diákok szüleinek, valamint a lakáshitelt törlesztőknek is jól jöhet - derül ki az ingatlan.com csoporthoz tartozó money.hu elemzéséből.

Egyre vonzóbb a külföldi befektetők szemében Közép-Kelet-Európa 

A világ második legvonzóbb befektetési célpontja Közép-Kelet-Európa – derült ki az EY European Attractiveness Survey-ből, amely a tavaly megvalósult, munkahelyteremtéssel járó beruházásokat vizsgálta. Magyarországon több mint száz ilyen ügyletet zártak le 2018-ban.

Kezdődik a szezon, a panel lehet a sláger 

A felvételi ponthatárok publikálásával megkezdődik az albérletszezon, amelynek során megugrik a kiadó lakások iránti kereslet. Az ingatlan.com a legolcsóbbnak számító 40 négyzetméternél kisebb garzonlakásokat, illetve a panellakások bérleti díjait hasonlította össze Budapesten és az egyetemvárosokban.

Egyre romlanak az üzleti várakozások 

Júliusban a GKI konjunktúraindexe közel két és fél éve nem látott szintre esett, mivel az üzleti és a fogyasztói bizalmi index egyaránt csökkent. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti bizalmi index hét hónapja szinte folyamatosan mérséklődik, s jelenleg 2017 eleji szintjén van.

Nyaralót lakáshitelből? Lehet, de pár dologra figyelni kell 

Egy nyaraló finanszírozása és fenntartása több ponton eltér a lakóingatlanokétól. Az OTP Bank összegyűjtötte, mit érdemes szem előtt tartani a nyaraló besorolású ingatlan vásárlása során.

Robbantottak az új ATM-ek 

Új korszak indul a bankolásban: a készpénzes tranzakciók egyre inkább  automatákon keresztül történnek, a papír alapú tranzakciókat digitálisak váltják fel, miközben a személyes tanácsadásra és a bankfiókokra továbbra is komoly igény van.

Az online vásárlás már mindennapos, de a készpénzről nem tudunk leszokni 

A magyar internetezők szívesebben fizetik ki személyesen, készpénzben a megrendelt terméket. Az online fizetési megoldásokat egyelőre inkább a fiatalabbak preferálják, mégis ők tartják be legkevésbé az adatvédelmi óvintézkedéseket.

A részvénypiac boldog, a kötvénypiac recesszióra számít 

Teljes fordulat történt a nemzetközi gazdaságban, ami a kamatfeltételeket és -kilátásokat illeti - derül ki a K&H Alapkezelő legfrissebb elemzéséből, amely szerint a részvénypiac egyelőre boldog, a kötvénypiacok viszont recessziót áraznak. 

Változik a trend, fordulat a fővárosi újlakás-piacon 

Harmadával esett vissza mind a forgalom, mind az újonnan megjelenő kínálat a fővárosi újlakás-piacon 2019 első felében. Bár az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképe szerint éves összehasonlításban nem ilyen drámai a helyzet, minden jel szerint új korszak indulhat az elmúlt három év szárnyalása után.

Nincs elég telek ingatlanfejlesztéshez 

Bizakodók a közép-európai ingatlanpiaci szereplők a Deloitte és a CEEQUA legfrissebb közös felmérése szerint. Az ingatlanfejlesztők legnagyobb kihívásként a beépíthető telkek felkutatását és az e-kereskedelem növekvő szerepét nevezték meg.

A bankkártyánál is előtérbe kerül az ügyfélélmény 

Szignifikánsan bővült a hazai fizetési kártyás vásárlási forgalom az elmúlt években, a tranzakciók száma és értéke hitelkártya esetében 28 százalékkal, betéti kártyák esetében 32 százalékkal haladta meg az előző évi forgalmi adatokat.

Katedra és befektetési alap – az egyetemi tőkealapok szerepe 

Az egyetemi tőkealapok létrehozása egyes nyugati országokban évtizedes hagyományokkal rendelkező formája az innovatív vállalkozások finanszírozásának, amiben az egyetemek oktatási és kutatási tevékenysége kiegészül a befektetői pozícióval. Ezzel az egyetemek közelebb viszik a diák polgáraikhoz a piaci folyamatokat, saját tudásukat pedig a gazdaság szereplőihez.

A cél az anyagi biztonság 

A fiatalok körében egyre nagyobb a tudatosan, hónap elején megtakarítók aránya. Az átlagos összeg 500 000 forint felé emelkedett, amit lakásvásárlásra, általános tartalék képzésre és autóvásárlásra tesznek félre a 19-29 évesek. 

Családi autó: A lízingcégek felkészültek a rohamra 

Extra keresletet hoz a fokozatosan bővülő magyar újautó-piacra és a lízingcégeknek a nagycsaládosok számára júliustól elérhető állami támogatás. A kedvezmény elősegítheti, hogy csökkenjen a teljes magyarországi autóflotta 14 évet meghaladó átlagéletkora.

A kkv-k többsége profitra számít és fejlesztene 

A kkv-k többsége növekedésre számít mind az árbevétel, mind a profit tekintetében – derült ki a Budapest Bank kutatásából. Beruházást a megkérdezett vállalatvezetők közel harmada tervez idén, átlagosan 45 millió forint értékben.

A CSOK tovább erősíti a fix hiteleket 

Továbbra is meredek emelkedőn van a magyar lakáshitelpiac, és az új lakáshiteleknél látható, hogy az igénylők számára kiemelkedően fontos a kiszámíthatóság - derül ki a money.hu elemzéséből.

Eddig 2532 milliárd forintot adott kkv-fejlesztésre az EU 

A kis- és középvállalkozások körében a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nemcsak a vissza nem térítendő támogatás iránt mutatkozik számottevő kereslet, hanem a nullaszázalékos kölcsönök is felkeltik a szektor érdeklődését.

Egyre jobban mennek a nagy lakások 

Egyre nagyobb ingatlanokat keresnek a vevők: a félszobás lakások helyett inkább a nagyobb szobákkal rendelkező ingatlanok iránt nőtt a kereslet. Az új állami támogatások tovább erősíthetik a nagyobb ingatlanok iránti keresletet.

Erre készüljön, ha a CSOK mellé hitelt is igényelne 

A lakásvásárlást, bővítést, korszerűsítést támogató rendelkezések sora lép életbe július elsején. A legtöbbeket érintő és talán legnagyobb hatású változás a CSOK mellé igényelhető kamattámogatott hitellel kapcsolatban lesz. 

Fellélegezhetnek a kismamák, változások a Babaváró hitelnél 

Már pontosan kiszámítható, hogy mennyi saját megtakarításra van szükség egy lakás megvásárlásához, ha Babavárót is igénybe veszünk. A július 1-31 között születő babák után is járni fog a Babaváró kamatelengedése.

Az állami támogatás mellett lakáshitelre is szükség van 

Bővülnek az állami támogatások, még többen vennének lakást, de a többségnek hitelre is szükségük lesz. A lakáshitel-igénylést tervezők többsége tudatosan választ, 71 százalékuk összevetné egymással a bankok ajánlatait.

Várakozáson felül kilőtt a GDP 

A magyar gazdaság 2019 első negyedévében a várakozásoktól eltérően nem kezdett el lassulni, sőt rekordsebességűre gyorsult. Ennek alapján a GKI márciusi előrejelzéséhez képest emelte GDP-növekedési, beruházási és fogyasztási előrejelzését.

A heti nagybevásárláshoz is az internetet használjuk 

Az az e-kereskedelmi iparág intenzíven bővül, mára 4,5 százalékát adja a teljes magyar kiskereskedelmi forgalomnak. GKI Digital mérései szerint a magyarországi internetes rendelések összértéke 2018-ban mintegy 17 százalékkal múlta felül a 2017-es szintet. 2019 elején 3,2 millió fő vásárol rendszeresen online, ami a tavalyi évhez képest 6,5 százalékos bővülést mutat.

Mekkora jövedelem kell a babaváró hitelhez? 

A nagy előzetes érdeklődésre számot tartó, akár 10 millió forint összegű Babaváró támogatás előfeltétele, hogy az igénylők megfeleljenek a banki hitelminősítésnek. De mekkora igazolt jövedelem szükséges a maximális hitelösszeg lehívásához? A Bankmonitor.hu szakmai összeállítása.

Megtorpant az ingatlanpiac - mindenki a CSOK-ra vár? 

Úgy tűnik, kezd megszaporodni az eladó ingatlanok állománya a budapesti ingatlanpiacon, ami összefüggésben lehet azzal, hogy csökken az adásvételek száma. Úgy tűnik, a vevők kivárnak a változó CSOK-hitel miatt. Kérdés, hogy mi történik július 1. után.

Rekord nyereséget ért el a Gazprom 

Már a hír, hogy lemond Alekszej Miller, a Gazprom vezetője, felhajtotta az óriáskonszern részvényeinek árát – a beruházók nem bíznak a cég vezetőjében, miközben nőnek a nyereségek.

Még mindig vannak fordulatok a lakáspiacon 

Évek óta nem látott fordulat történt idén a lakáspiacon: január és május között idén több ingatlant hirdettek meg eladásra mint egy évvel ezelőtt. Szemben a korábbi évekkel, amikor az élénkülő kereslet mellett egyre kevesebb eladó ingatlan jelent meg a kínálatban.

A Real Madrid átugrotta a Manchester Unitedet 

Három év stabilitás után idén változik a pódium összeállítása: a Real Madrid átugrotta a Manchester United csapatát, miközben a Barcelona visszacsúszott a negyedik helyre, előrébb engedve a Bayern Münchent a KPMG által készített összesített vállalati érték (Enterprise Value) listáján.

A lakásvásárlások fele továbbra is befektetési célú 

Minden második lakást befektetési céllal értékesítenek a fővárosban, azonban egyes népszerű projektek esetében akár a 70 százalékot is elérheti a befektetők aránya. A befektetők körében legkeresettebbek az V., VI., VII., VIII., IX., XI. és XIII. kerületek: itt könnyen találunk olyan társasházat, ahol csupán 30 százalék a saját célra vásárlók aránya – derül ki az Otthon Centrum legújabb elemzéséből.

Milyen lakást kapunk most 20 millió forint alatt Budapesten? 

2015-ben még a 10 millió forintnál olcsóbb ingatlanokat is vizsgálhattuk, ma már ez nevetségesnek számít. Duplájáért, 20 millió forintért is vadászni kell a lakásokat Budapesten, és ha szerencsénk van, sürgős eladások miatt juthatunk hozzá apró, rossz állapotú garzonokhoz, szuterén lakásokhoz vagy házrészekhez.

Egyre fegyelmezettebben fizetjük a számlákat 

Tovább javult tavaly a fizetési fegyelem: a Díjnet e-számlakezelési platform összesítéséből kiderült, hogy 2018-ban az elektronikusan fizetett, közüzemi és a háztartásokhoz köthető más, például telekommunikációs és biztosítási számlák 75,9 százalékát határidőre rendezték a fogyasztók, míg 2017-ben 73 százalékos volt ez az arány.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Kötelező töltőpont-telepítés: aki jól csinálja, sokat nyerhet rajta

Kötelező töltőpont-telepítés: aki jól csinálja, sokat nyerhet rajta 

Egyszerre jelent jogszabályi terhet és piaci lehetőséget az elektromos autók terjedése.

Pénzszerzés

Ilyet még nem láttunk: mindent letartolt az Otthon Start

Ilyet még nem láttunk: mindent letartolt az Otthon Start  

Októberben 257,57 milliárd forint összegben kötöttek a magyarok lakáshitel szerződést. Ekkora még sosem volt a volumen egyetlen hónapban sem.

Klímablog

Milliárdos lehetőség energiatárolásra, de tízmilliókat bukhatnak a cégek

Milliárdos lehetőség energiatárolásra, de tízmilliókat bukhatnak a cégek  

A Jedlik Ányos Program akár 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kínál energiatárolók telepítésére, amelyet társasági adókedvezménnyel is kombinálhatnak a cégek.

Infokom

Elveszett cégek a digitális világban

Elveszett cégek a digitális világban 

A kisvállalkozásoknak a gyakorlati útmutatás hiányzik az MI használatához egy kutatás szerint.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo