Hogyan kezeljük az ellenséges munkatársakat?

Hogy az ember jól tudja elvégezni a munkáját, tisztában kell lennie azzal, kik a megbízhatatlan kollégái, és kik az igazi szövetségesei, akikre támaszkodhat. Ha olyan cégnél dolgozunk, ahol a munkakörnyezet alacsony bizalomszintű (a munkahelyi bizalom még jogi szinten is szabályozott), ahol sok a játszmázás és az intrika, akkor a saját állásunk is veszélybe kerülhet.

Az ilyen munkahelyeken az alkalmazottak között éles a versengés, a főnökök kivételeznek egyesekkel, a rosszindulatú pletykálás állandó, és akár még az ebédet is ellopják egymás elől a hűtőből. De mi alapján ismerhetjük fel az ellenséges kollégát?

Féltékenység

A "hét főbűn" közül sokan ezt tartják a legkellemetlenebbnek, már ami a hétköznapi életünkre gyakorolt hatását illeti. A féltékeny kollégák ugyanazokkal a képességekkel, lehetőségekkel, sikerekkel és jutalmakkal akarnak rendelkezni, mint akik a féltékenységük tárgyai. Mivel erre nem képesek, mérgessé és keserűvé válnak, s bár ezt egy ideig sikerül leplezniük, előbb-utóbb kimutatják. Keresztbe tesznek az irigyelt személynek, és ahol csak lehet, akadályozzák a munkáját. Rosszabb esetben valótlan pletykákat terjeszthetnek, és hamis vádakat is zúdíthatnak rájuk.

Aki attól fél, hogy mások féltékenysége keserítheti meg az életét, általában nagyon társasági lényként viselkednek, igyekeznek segíteni a kevésbé tehetséges kollégáknak, hátha így nem kerülnek célkeresztbe. Ez jó megoldás, de ha nem segít, egész egyszerűen meneküljünk azok elől, akik mások eredményeit becsmérlik! Ugyanis bármikor a célkeresztjükbe kerülhetnek a mi sikereink is.

A féltékenység akkor is súlyos bajokat okozhat, ha a vezetőnek kell féltenie a pozícióját a kimagasló képességű beosztottaktól – mondja a Graphisoft alapítója, Bojár Gábor, aki szerint nagy baj, ha a vezető mindent jobban tud mindenkinél.

Őszintétlenség

Ha többször azon kapunk valakit, hogy elferdíti a tényeket, vagy egyenesen hazudik (nyilván azért, hogy a saját bőrét mentse, és másokra hárítsa a felelősséget), érdemes az ilyen emberrel minimalizálni az őszinte beszédet. Egyáltalán mindenféle beszédet. Ne bízzunk bennük, mert bármit mondunk nekik, az később muníció lehet ellenünk.

Mire jó az egyterű iroda? Pletykálkodásra!

Gondolta volna, hogy a vezetői értekezleten született döntések információi már akár 3 perc alatt is eljuthatnak a dolgozókhoz? Különösen igaz ez akkor, ha egy mindenkit érintő – csoportérdeknek is tekinthető – témáról van szó. A kávézás, a parkoló, az ebéd, a közös aula pedig kiváló helyet, alkalmat ad egy kis céges pletykálkodásra.

Ha nem is él vissza valaki a tőlünk kapott információval, akkor sem árt az óvatosság. Azon egyszerű oknál fogva, hogy nagy hiba olyan emberekre támaszkodni, akik csakis a személyes érdekeiket tartják szem előtt, és azt még hazugság árán is védik.

Ha többször hazugságon és csúsztatáson kapunk valakit, ne mulasszuk el felhívni a figyelmét, hogy tudjuk, mit művel, és megkérdezni, vajon miért teszi. A transzparencia ugyanis a lódítók fő ellensége. Ha kérdezünk, még az is lehet, hogy a végén belekavarodnak a zavaros érvelésükbe. Van, aki azt javasolja, hogy ne a hazudót vonjuk felelősségre, hanem a szituációban felmerült, tényeknek nem megfelelő állításokat cáfoljuk meg. Vagyis ne a hazudóval, hanem a hazugsággal küzdjünk meg, és azt hatástalanítsuk.

Pletykálás

Egy kis pletyizés a munkahelyen még nem árt, sőt, rengeteg pozitív hatása van, például segít megőrizni a kohéziót a kollektívában. De amikor az alkalmazottak kedvenc időtöltésévé válik mások kibeszélése, akkor már baj van. A rosszindulatú és megalapozatlan pletyka reputációkat tehet tönkre, és sértheti mások érzéseit.

Még ha időnként kísértést érzünk is rá, hogy valamelyik kollégáról elejtsünk egy-egy megjegyzést, amit róla hallottunk, de nem tudjuk, hogy igaz-e, inkább fogjunk be a szánk, mert felelőtlenül viselkedünk, s megjegyzésünk következményei beláthatatlanok. Ha mások kedvenc időtöltése a pletyka, akkor is jobban tesszük, ha menekülünk, jobb nem hallani az ilyesmit.

Ha viszont a pletyka a házon kívüli dolgokról szól, politikáról, a szektorról, amelyben dolgozunk, uram bocsá' a konkurenciáról, akkor abba talán érdemes belehallgatni... ha másért nem, hát azért, hogy képben maradjunk, mi történik a szakterületünkön. De itt is ajánlatos megőrizni a passzív hallgatóság szerepét, és csak beszívni az „infókat”. Amik – ne felejtsük – vagy igazak, vagy nem.

Szabotálás

Azok a kollégák, akik elkezdik nyesni alattunk a faágat, rendszerint kicsiben kezdik. Először ellopnak egy jó ötletet, amit megtárgyaltunk velük, aztán nem szólnak, hogy melyik értekezletre kell bemenni, vagy nem tesznek rá címzettként olyan e-mailekre, amelyek tartalma ránk is tartozna. Pszichológusok szerint az ilyen ember azért próbálja akadályozni a másikat a munkájában, mert fél tőle, hogy az illető többre viszi, mint ő. Vagyis valójában a féltékenység áll a háttérben.

„Nyalizás”

Az ellenséges kollégák azzal is bepróbálkoznak, hogy hízelegnek, barátkozni akarnak, mert azt gondolják, így tudnak olyan infókat kiszedni belőlünk, amiket később felhasználhatnak ellenünk (lásd pletykálás, szabotálás stb.).

A bizalomra nem méltó kollégák a főnöknek is megállás nélkül nyalnak, mert nem tudják, hogy sokkal fontosabb a munkaeredményekkel kivívni a főnök megbecsülését, mint a hízelgő viselkedéssel, ami a főnök máját hizlalja. A jó vezetőknél ez a taktika egyébként nem is működik.

A legegyszerűbb az, ha illedelmesen ignoráljuk a hízelgésüket és barátkozási manővereiket anélkül, hogy hidegen reagálnánk, vagy megjegyeznénk, hogy pontosan tudjuk, mi folyik.

Balhé az irodában? Így kezeljük jól

Talán meglepő, de nem az a legjobb munkahely, ahol egyáltalán nincs konfliktus, hanem ahol jól kezelik azokat. Szakértő segítségével megnéztük a legfontosabb elveket és azt, mi a vezető szerepe a munkahelyi konfliktusban.

Drámázás

Az sem könnyíti a munkát, ha valaki állandóan áldozat üzemmódban működik. Az ilyen típusú ember állandóan másokat hibáztat (a világot, a jóistent, adóhivatalt, kormányt, a riválist), és minden eseményben megtalálja a szörnyülködni valót.

Az irodán belüli fejleményeket is mindig túlreagálja, folyton puffog, szentségel, sőt könnyekig sértődik. Az ilyen figurák remekelnek az áldozati bárány szerepében. Önmagukról is túl sok információt osztanak meg, beleértve mindazt, aminek semmi köze a melóhoz. Szóhoz nem nagyon lehet jutni mellettük, de időhöz és levegőhöz sem, hogy zavartalanul elvégezhessük a munkánk. Mert vérükben van, hogy nem ismerik a határt, és zavarnak, hátráltatnak. A drámázós személyek a figyelemben sütkéreznek. Valójában az energiavámpírok egyik típusába tartoznak.

Dróton rángatás

Vannak olyan főnökök, akik elvárják, hogy minden szavukra azonnal ugorjunk, dobjuk félre nemcsak azt a munkafeladatot, amit éppen végzünk, hanem akár a magánéletünket is. Az ilyen ember nem ismeri sem a másik magánéletének a szentségét, sem pedig általában véve a munka és a magánélet egyensúlyát.

Természetesen vannak válsághelyzetek, amikor a munkaidőn túl is teljesíteni kell, és vannak olyan időszakok, amikor el vagyunk havazva, és ahhoz, hogy időben végezzünk bizonyos feladatokkal, muszáj túlórázni. De a dróton rángatásból, hogy mindig mindenütt elérhetők és mobilizálhatók, munkára foghatók legyünk, még egy főnök sem csinálhat rendszert.

Van olyan pszichológus és karrier-tanácsadó, aki arra buzdítja az embereket, hogy beszélje meg a főnökével, ha rendszeresen túldolgoztatja, főleg ha úgy teszi ezt, hogy kirúgott valakit, és ránk lőcsölte az illető feladatait. Fontos azonban, hogy egy jól kiválasztott pillanatban közelítsük meg felettesünket, amikor nem rohan, és ráér egy kis beszélgetésre, valamint ügyeljünk rá, hogy ne vádaskodással és panaszáradattal lepjük meg.

Forrás: Business Insider