Trump nagy haszna számunkra, hogy a befektetők Európa felé fordultak

A közelmúlt piaci volatilitása szemléletváltást hozott a befektetők számára az Európai Gazdasági Térség-szerte (EGT), így Magyarországon is. Míg egyesek vásárlási lehetőséget láttak a visszaesésben, mások inkább az európai eszközök felé fordultak a megváltozott piaci környezet hatására.

A Revolut friss adatai mutatják, hogyan változott a befektetői viselkedés az utóbbi hetek eseményei nyomán.

Áttérés az EU-s eszközökre

Az EGT-ben élő befektetők lassan elkezdték diverzifikálni portfóliójukat, és egyre inkább az európai tőzsdén jegyzett részvényeket keresik, ahelyett, hogy túlnyomórészt amerikai részvényekre támaszkodjanak. Történelmileg ügyfeleink részvény vásárlásának csupán ~10 százaléka irányult európai részvényekre, azonban az elmúlt pár hónapban ez az arány 22 százalékra nőtt. Egyes piacokon, például Németországban és Franciaországban meghaladta a 30 százalékot, míg Magyarországon elérte a 28 százalékot.

Akkor maradjunk inkább Európában
Akkor maradjunk inkább Európában
Fotó: Depositphotos
A kötvények előretörése

Az EGT-s Revolut ügyfelek egyre nagyobb érdeklődést mutatnak az alternatív befektetések iránt, különösen az államkötvények vonatkozásában. Az ír, portugál és belga államkötvényekbe történő befektetések jelentősen megugrottak 2025. április 3-8. között: 26 százalékkal, 13 százalékkal, illetve 7 százalékkal emelkedtek.

A leggyakrabban kereskedett eszközök

A Revolut platformján legaktívabban kereskedett pénzügyi eszközök stabilak maradtak az elmúlt hónapokban. A leggyakrabban kereskedett részvények szinte minden piacon, így Magyarországon is, az Apple, Nvidia és Tesla voltak.

Higgadtság a piacokon

Annak ellenére, hogy a piac több mint 10 százalékot esett és sok felhasználó pozíciója zsugorodott, az EGT-n belüli nyitott pozícióval rendelkező felhasználóink mindössze 2,4 százaléka, míg Magyarországon 3,5 százaléka döntött úgy, hogy veszteséggel eladja részvényeit, a többség inkább megtartotta azokat. Az Y-generáció tagjai 1,2-szer nagyobb valószínűséggel tartották meg pozícióikat a fiatalabb és idősebb korosztályokhoz képest. A női befektetők 1,6-szor kisebb valószínűséggel adtak el veszteséggel, mint a férfiak, ami nagyobb érzelmi ellenálló képességet mutat a volatilis piaci környezetben.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo