Mit kockáztat, aki ittasan ül a volán mögé?

Hiába a kampányok, az előre bejelentett fokozott ellenőrzések: húsvétkor továbbra is rengetegen ülnek alkoholos állapotban a volán mögé. Az Országos Rendőr-főkapitányság beszámolója szerint tavaly húsvétkor az ellenőrzött járművezetők közel harmada (ezer körüli személyből 327 fő) vezetett ittasan, a lefülelt elkövetők több mint fele (186 fő) ellen pedig büntetőeljárás is indult. Amennyiben az alkoholt fogyasztott vezető balesetet is okoz, nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a biztosítási fedezetet is – figyelmeztet az Insura.hu biztosításközvetítő portál.

A KSH előzetes adatai szerint továbbra is súlyos probléma az ittas közlekedés: 2024-ben 844 esetben okozott ittas személy személyi sérüléssel járó közlekedési balesetet. E balesetek 69 százalékát személygépkocsival okozták, a többi esetben főként motorkerékpárt vagy kerékpárt hajtott az ittas elkövető.

A jogosítványon kívül a biztosítói kártérítéstől is elbúcsúzhatnak az ittas sofőrök
A jogosítványon kívül a biztosítói kártérítéstől is elbúcsúzhatnak az ittas sofőrök
Fotó: Depositphotos

Ittas járművezetés esetén a törvény előírása alapján az elkövetőt számos körülmény figyelembe vétele alapján minimum 1 hónap, maximum 10 év időtartamra tilthatják el a járművezetéstől, a jogosítvány visszaszerzésének pedig egy utánképzés is a feltétele. Személyi sérüléssel járó baleset okozásáért akár szabadságvesztés is kiszabható. Emellett további súlyos következménye az ittas vezetésnek, hogy ha az ilyen állapotban okozott baleset során akár személyi sérülés, akár csupán dologi kár keletkezik, az ittas vezető nem számíthat biztosítói kártérítésre sem.

Hiába kötöttek bármilyen jó casco biztosítást az ittasan kárt okozó vezető járművére, a biztosítási feltételek 0,8 ezrelék feletti véralkoholszint felett szinte minden esetben kizárják a kártérítést – hívja fel a figyelmet dr. Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója. – A kötelező biztosítás (kgfb) pedig térít ugyan a vétlen károsultaknak, de ezt az összeget a biztosító utólag szintén behajtja a károkozón.”

A jogszabály szerint a kifizetett kártérítéseket 5 millió forintig követelheti vissza a biztosító a vezetőtől, ha az autót alkoholos befolyásoltság alatt, vagy vezetési képességre hátrányosan ható szertől befolyásolt állapotban vezette.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo