Friss cikkeink


Nem reménykednek uniós pénzben a vállalkozások

Nem reménykednek uniós pénzben a vállalkozások 

Az év első negyedévében gyakorlatilag stagnált a vállalkozások bizalma. Egyedül a vállalati hitelkamatok változásával kapcsolatos álláspont javult nagymértékben, miközben nagyobb pesszimizmus csak az uniós forrásokat illetően tapasztalható.
Jönnek a szakgimnáziumok

Jönnek a szakgimnáziumok 

A Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára közölte, hogy a 2016/17-es tanévtől a szakközépiskolák szakgimnáziumokká alakulnak. Az intézményekben az érettségivel szakmát, plusz egy éves képzéssel pedig technikusi minősítést is szereznek majd a diákok.
Üvegházzal is bekerülhetünk az agrárkár-enyhítési rendszerbe

Üvegházzal is bekerülhetünk az agrárkár-enyhítési rendszerbe 

A 2015. kárenyhítési évtől már az üvegházi és fóliás termesztéssel foglalkozó mezőgazdasági termelők is tagjai lehetnek a 2012-ben megreformált agrárkár-enyhítési rendszernek. Erre a termelői körre is ugyanazon – Európai Bizottság által engedélyezett – szabályok vonatkoznak, mint az agrárkár-enyhítésben régebb óta részt vevő gazdákra.
Nem a kor számít, hanem a tapasztalat

Nem a kor számít, hanem a tapasztalat 

A Facebook és a Google, vagy a magyar piacon a Prezi alapítói mint kiugróan sikeres „garázsvállalkozók” egyre inkább a fiatal startupperek imidzsét helyezik követendő példaként a középpontba. A valós helyzet azonban különbözik ettől.
A kkv-knak indít hitelprogramot az OTP

A kkv-knak indít hitelprogramot az OTP 

Az OTP Bank egyszerűsített és gyorsított ügyintézéssel kívánja növelni hitelkihelyezéseit a kis- és középvállalkozások (kkv-k) körében - mondta Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. Úgy vélte, jelentős növekedés előtt áll idén a kkv-szektor, részben az uniós programok finanszírozása, részben a növekedési hitelprogram (nhp) miatt.
Nyáron jöhet a kamatemelés

Nyáron jöhet a kamatemelés 

Tegnap publikálta a Fed a legutóbbi ülés jegyzőkönyvét, amelyből kiderül, hogy a többség idénre, azon belül is már nyárra gondolja a kamatemelést. Ugyanakkor a tagok 10 százaléka szerint 2016-ban jöhet az első kamatemelés az USA-ban.
Így tűnhet el a pénz a SZÉP Kártyáról

Így tűnhet el a pénz a SZÉP Kártyáról 

Aki kapott 2013-ban Széchenyi Pihenő Kártyára juttatást, annak érdemes az elkövetkezendő napokban utánanézni, hogy felhasználta-e már ezt az összeget. Május végén ugyanis ezt a pénzt visszautalják a munkáltatónak.
Franchise: így lesz jogszerű

Franchise: így lesz jogszerű 

A franchise sokak számára lehetőség, de ne árt tisztában lenni vele, hogy milyen bonyolult jogviszonyt jelent. A Piac&Profit KKV-Akadémiáján jogász szakértői foglalta össze a lényeget.
Mit tudhat rólunk a főnök?

Mit tudhat rólunk a főnök? 

Egy munkáltató óhatatlanul is érzékeny adatokhoz jut, ha bármilyen alkalmazottja van. Fontos azonban, hogyan bánik ezekkel az adatokkal, és az is, mikor semmisíti meg őket. Gyűjteni például tilos az így szerzett információkat.
Rakétaként szállnak el az ingatlanárak

Rakétaként szállnak el az ingatlanárak 

Öt éve nem vettek volna annyian ingatlant, mint ahányan most érdeklődnek, és az árak is elkezdtek felfelé mozdulni. A vásárlók harmada befektetési szándékkal venne lakást, az eladók jelentős része nagyobba költözne.

Itt a bizonyíték, hogy nem lehetetlen átállni megújulókra 

Óriási eredményt ért el Costa Rica, a közép-amerikai ország az év első három hónapjában csak és kizárólag megújuló forrásokból fedezte elektromos energiaszükségletét. És ezzel a lakosság is jól járt.

Mi kell a női vállalkozónak? 

Nőként vállalkozni jó és izgalmas dolog, ráadásul egyre több olyan pályázat, workshop, tanácsadó közösség van, amely segít a gondolattal kacérkodó nőknek abban, hogy belevágjanak a kalandba. Hogyan érdemes felkészülni?

Tényleg olyan okos a főnök? 

Idén újra megrendezésre kerül az „Év intelligens vállalata” verseny. A díjat az a cég kaphatja, amelyik által delegált munkavállalói csapat tagjainak az intelligenciahányados-átlaga a legmagasabb.

Mobil vagy halál 

Világszerte gyorsan nő a mobileszközökön megtekinthető tartalmak iránti igény, így csak azok a médiavállalatok lehetnek sikeresek, amelyek képesek az ezekre optimalizált tartalmakat előállítani, illetve a megcélzott fogyasztókat elérő reklámmegoldásokat kínálni a potenciális hirdetőknek, mutat rá a MAZARS Média Barométer tanulmánya.

A gazdáknak is ügyelnie kell az új tűzvédelmi szabályokra 

Alig egy hónapja lépett érvénybe az új Tűzvédelmi Szabályzat, ami komoly változásokat hozott az eddig bevett eljárásokban, nemcsak a vállalkozások, hanem a gazdálkodók életében is. Bemutatjuk a legfontosabb változásokat!

Így keressünk bérleményt vállalkozáshoz 

Amikor a tökéletes irodát keressük a legfontosabb, hogy ne adjuk fel, akkor sem, ha már fárasztóan hosszú ideje nem találjuk meg azt, amire szükségünk lenne. Az „igazi” ingatlanban is akkor jön, amikor már kicsit feladtuk. Amikor belépve az ajtón azt érezzük: végre, na az lesz a megfelelő. Érdemes kivárni az igazit, és nem túl nagy kompromisszumot kötni. Átgondoltságra viszont szükség lesz!

Egy kedvezmény, amibe még Brüsszel sem tud belekötni 

Az Európai Unió több tagállama ismeri az ún. feltételes adómegállapítás (ruling) rendszerét. Ennek révén azonban több tagország óriási kedvezményeket adott egyes cégeknek. Ez nálunk nem történhetne meg.

Az országban nem, de a cégükben bíznak a vezetők 

Enyhén emelkedett, de továbbra is alatta van a választások előtt mért értéknek az IBS – Nemzetközi Üzleti Főiskola és a Policy Agenda által készített KKV Konjunktúra Index értéke. A felmérés szerint a magyar cégvezetőknek a gazdaság fejlődésébe vetett bizalma minimálisan erősödött, de az optimistább hangulatot az adja legfőképpen, hogy újra hinni kezdtek a saját vállalkozásuk növekedésében.

Tipikus hibák az adóbevallásokban 

Március végéig mintegy 800 ezer adózó nyújtotta be személyijövedelemadó-bevallását, emellett több mint 375 ezer adózó kérte a NAV közreműködését a bevallás elkészítésében. A beérkezett bevallások nagy részét már feldolgozta a hivatal, ám mintegy 10 százalék javításra szorul.

Indul a gyorsjelentési szezon 

A mai nappal elindul a gyorsjelentési szezon az USA-ban. A hagyomány szerint az Alcoa eredménye a szezonnyitó, még akkor is, ha már nem Dow Jones (de S&P500) tag.

Tavasszal a hitelezés is felébred 

A hitelezési folyamatokat jellemző szezonalitás miatt az NHP igénybevétele is visszafogottabb az év első hónapjaiban, a program felfutása a tavaszi hónapokban várható az MNB szerint.

Egyre jobban megnézzük, mit veszünk 

Európában egyre inkább előtérbe kerül a közösségi fogyasztás és a használt tárgyak adásvétele. Az európai válaszadók csaknem 30 százaléka, míg a magyarok 37 százaléka a korábbinál gyakrabban vásárol használt árucikket.

Új generáció: gond lesz? 

Megjelent a Piac & Profit áprilisi száma. Az innovatív üzletemberek szórakoztató magazinjában többek között olvashat patinás márkákról és híressé vált családi vállalatokról. A címlapsztoriból kiderül: miért lehet veszélyes a magyar gazdaság számára, hogy a hazai családi vállalatok hullámszerű generációváltás előtt állnak.

Miért nem szeretik a dolgozók a felhőt? 

Egy lánc mindig annyira erős, mint a leggyengébb láncszeme és az IT területén ez a leggyengébb láncszem maga a felhasználó. Cloud szolgáltatás bevezetésekor gyakran elsikkad annak felmérése, hogy milyen hatással lesz az a vállalat alkalmazottaira, pedig rajtuk áll vagy bukik a siker.

Zsebbe nyúlunk a dokinál 

A magyarok összes egészségügyi kiadásuk harmadát a zsebükből fizetik, mégis kevesen vannak azok, akik egészségbiztosítás keretében lefednék ezeket a kiadásokat. Pedig ez nemcsak olcsóbb, de a várólistákat is megkerülhetjük.

Olcsó, tiszta, mégsem használjuk 

A geotermikus energia, vagyis a bolygónk mélyéből áramló belső hő, számos lehetőséget rejt a hatékony és fenntartható élelmiszer előállítás és –termelés számára a fejlődő országokban, állapította meg a FAO most megjelent tanulmánya.

Jobban védik a képmásunkat 

A korábbi ún. sajtó-helyreigazítási perek mintájára egy új, különleges pertípust alkotott az Országgyűlés a képmáshoz és a hangfelvételekhez fűződő jogok hatékony védelme érdekében. Mivel a mai technika mellett a felvételkészítés másodpercek kérdése, legyen szó akár magáncélú felvételről, akár egy vállalkozás marketing- illetve promóciós célú anyagáról, így az új szabályozás mindenkit érinthet.

Tippek a legegyszerűbb Facebook-hirdetéshez 

A Bejegyzés kiemelés (Boost post) a Facebook legegyszerűbb hirdetési formája. Azonban ahhoz, hogy eredményesen használjuk, nem árt néhány trükköt bevetni, amelyeket szakértőnk Lévai Richárd gyűjtött egybe.

Terjeszkedne? Közel a lehetőség!  

A volt jugoszláv utódállamok új kapukat nyithatnak meg a terjeszkedni kívánó cégek előtt. Az új belépőknek még pont elég idejük maradt az elosztási csatornák felderítésére, a marketing stratégiájuk felépítésére és arra, hogy alaposabban megismerkedjenek az új piaccal.

6 tipp, hogy igazi túlélővé váljunk 

Mi a titka, hogy olyan üzletet építsünk fel, ami évtizedeken át fennmarad? Ami ellenáll a válságok és a változó fogyasztói szokások viharainak és biztonsággal számíthatunk rá, hogy gyermekeinknek is átadhatjuk? Tuti recept persze nincs, de van néhány tippünk, amivel biztosabbá tehetjük a túlélést.

Ki nem kap 100 százalékos bérpótlékot vasárnapra? 

2015. március 27-től a kiskereskedelmi szektorban dolgozók egy részének már jár a száz százalékos vasárnapi bérpótlék, de nem mindenkinek, főleg azoknak nem, akik egyébként tényleg dolgoznak vasárnap.

Mit lehet elrontani a társasági adóbevallásban? 

Közeledik a határidő a társasági adó bevallására: az adóalanyok adóbevallási kötelezettségüknek az adóévet követő év május 31-ig kötelesek eleget tenni. Az április-május hónapok ezért a beszámoló készítés és könyvvizsgálat mellett a társasági adó bevallások összeállításáról is szólnak – és arról, hogy mit lehet benne elrontani.

Keresik a legjobb bérszámfejtőt 

Kétmillió forintos díjak várnak az Országos Bérügyviteli Bajnokság nyerteseire. A versenyre 2015. április 15-ig jelentkezhetnek az érdeklődők, beleértve a főiskolák és egyetemek hallgatóit is.

Fogy a levegő a görögök körül 

Fogy a görög kormány pénze – és ezzel együtt a mozgástere is, lényegében minden napra jut egy nyilatkozat, amiben görög politikusok igyekeznek bizonygatni, hogy képesek fizetési kötelezettségeiket teljesíteni.

Ennél kevesebbet nem kereshetnek az építőiparban 

Óránként 2500 forintos építőipari minimális rezsióradíjat határozott meg az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) a vonatkozó jogszabályokkal összhangban.

A dolgozók fizethetik a cafeteria adóemelését 

A cégek nagyobb része teljesen áthárítja a dolgozókra a cafeteria adóterheinek növekedését, csak minden ötödik cég kompenzálja az így kiesett jövedelmet. A vállalkozások többségénél a keretösszeg sem emelkedik.

Így búcsúzzunk szépen 

A kockázati befektető néhány év után a legjobb cégből is kiszáll, hiszen ez volt a befektetés célja. Íme néhány példa, hogyan valósulhat meg az exit, illetve néhány gyakorlati tanács, mire figyeljünk, miként szerződjünk a befektetővel úgy, hogy az ne akadályozza a majdani továbblépést.

Mit kezdenek a devizás számlákkal a könyvelők júliustól? 

A tavaly év végén elfogadott törvénymódosítás alapjaiban változtatja meg az időszakos elszámolású ügyletek teljesítési időpontjára vonatkozó szabályokat. Célszerű az előírásokat már most áttekinteni, nehogy a júliusi bevezetés után kellemetlen meglepetés érjen bennünket.

Meddig tart még a görögök pénze? 

Meddig tart még a görögök pénze? - úgy látszik, ez az a kérdés, amelyben maguk a görög kormánytagok sem biztosak. Jó példa erre a napokban megtörtént eset: a belügyminiszter azt mondta, hogy már a következő hiteltörlesztést sem fogja tudni kifizetni, majd ezt gyorsan cáfolták.

Magyarok veszik az ígéretes magyar cégeket 

Kétszámjegyű növekedés következett be tavaly az összeolvadások és felvásárlások (M&A) piacán Magyarországon, a tranzakciók száma 12 százalékkal, a piac becsült mérete pedig 18 százalékkal nőtt 2013-hoz képest. A befektetők elsődleges célpontjai már hagyományosan, ismét az IT és a technológiai vállalatok voltak.

Autótesz: magyar szívvel 

Az Opel Astra Sports Tourer nem új modell, sőt már egy időszakos frissítésen is átesett, most azonban új erőforrásai miatt ismét érdemes a figyelemre. Egy teljes felszereltségű példányt teszteltünk a Szentgotthárdon készülő új generációs, 136 lóerős 1,6 literes turbódízel motorral.

Gyorsabban nő a termelékenység, mint a bér 

A bérek és a termelékenység közötti növekvő szakadék azt jelenti, hogy a GDP egyre kisebb része kerül a munkavállalókhoz, miközben egyre nagyobb részét kapja a tőke.

Kalandok és tanulságok kezdő vállalkozóknak 

Egy induló vállalkozás esetében kétségtelenül fontos probléma a logó és az arculat kialakítása. Mindenkinek vannak elképzelései, mindenki a legjobbat akarja - csak sajnos sokszor nem ugyanazt. Dönteni nehéz, a munkát végző szakemberrel kommunikálni még inkább. Gyakorlati tapasztalatok és tanulságok a logó tervezés kapcsán egy valós példán keresztül.

Olajár: kénytelen magát szabályozni a piac 

A tartósan alacsony olajár és az OPEC tétlensége miatt megindult az olajpiac önszabályozási folyamata. Az olajtársaságok csökkentik kitermelésüket és racionalizálják működésüket, miközben az alacsony árak hatására a kőolaj-felhasználás növekszik.

Lassan, de biztosan zajlik a digitális forradalom 

Hazánkban is zajlik a digitális forradalom, de a világátlagnál kevésbé gyorsan. Itthon még kevesebben gondolják, hogy a nagyobb képernyő jobb, mint máshol a világban, és a videós tartalmak sem annyira népszerűek.

Kisebb lehetne a törlesztőnk, de eszünkbe se jut váltani 

Az emberek többsége nem igazán tájékozódik az aktuális pénzügyi kérdésekben, nem hisznek az internetes fórumokon vitatkozóknak vagy a rokonoknak, a leghitelesebb információforrásnak a banki ügyintézőt tartják.

Drónokkal szórna internetet a Facebook 

A világ számos eldugott pontján nincs internetkapcsolat a kedvezőtlen földrajzi viszonyok miatt. Jó növekedési lehetőség ez a Facebooknak: Mark Zuckerberg drónokkal oldja meg az Isten háta mögött a wifit.

Pazarul élhetnénk csak hulladékból 

Túl sok ételt dobunk ki a szemétbe. Világszerte a megtermelt élelmek 40%-át nem fogyasztjuk el. Egy kanadai pár dokumentumfilmet készített arról, milyen jól lehet létezni a kukákból bányászott ételmaradékokon. A Just Eat It: A Food Waste Story című filmet a Thesszaloniki Dokumentumfilm Fesztiválon láttuk.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Úton a klímasemlegesség felé

Úton a klímasemlegesség felé 

A dm első alkalommal készített közös fenntarthatósági jelentést a csoport mind a 14 országára vonatkozóan.

Költségkímélés

E-autó program: 4 ezer cég már örülhet

E-autó program: 4 ezer cég már örülhet  

Újabb mérföldkőhöz érkezett a céges flották zöldítését 30 milliárd forinttal ösztönző pályázat.

Cégblog

Ha OTP-s ügyfél, erről tudnia kell!

Ha OTP-s ügyfél, erről tudnia kell!  

A hitelintézet meghosszabbítja az OTPdirekt internetbank használatát.

Gazdaság

Nem szerencsés, hogy rövid távú célok érdekében állandóan felülírják a szabályokat – Klasszis Podcast

Nem szerencsés, hogy rövid távú célok érdekében állandóan felülírják a szabályokat – Klasszis Podcast 

A Privátbankár.hu idei befektetési alapkezelői szavazásán a szakma által az Év Alapkezelőjének választott cég két szakemberével beszélgettünk.

Társadalom

Az utánozhatatlan álomdöntő nyomában

Az utánozhatatlan álomdöntő nyomában 

Újra megrendezték a Tisztelt Ász! társasági tenisztornát.

Infokom

Így alakítja át a munkaerőpiacot az AI-alapú keresés

Így alakítja át a munkaerőpiacot az AI-alapú keresés  

Az elmúlt években alapvetően változtak meg az emberek információkeresési szokásai.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo