Gyorsan fogy a magyar gazdák ideje

A tovább csökkenő mezőgazdasági árak mind inkább rászorítják a gazdákat a költséghatékony termelésre. Ennek megteremtéséhez az alacsony kamatszinten elérhető beruházási hitelek és az idén márciusig meghirdetett eu-s források is lehetőséget biztosítanak. Az idő azonban sürget, hiszen az uniós ciklus lezárultát követően jóval kevesebb forrás áll majd a gazdák rendelkezésére, ezért a következő 2-3 évben át kell állni a támogatás nélküli termelés megvalósítására – hívja fel a figyelmet a K&H.

Kép: Fotolia

2016 novemberében is folytatódott a mezőgazdasági termelői árak csökkenése, átlagosan 5,5%-kal csökkentek az előző év azonos időszakához képest. „Az árcsökkenésben a termelési volumen változásai, a piaci körülmények és a termelési költségek változásai egyaránt szerepet játszottak. A gabonafélék esetében a globálisan magas készletállományt tovább növelték a jó terméseredmények, miközben az alacsony üzemanyagárak a termelési költségeket is lejjebb tolták. A zöldség-gyümölcsféléknél a termésmennyiségen belül egy eltolódás figyelhető meg az ipari feldolgozás irányába, ami alacsonyabb felvásárlási árat eredményez a termékcsoporton belül. Az élőállatok esetében pedig azt látjuk, hogy a két éven át visszafogott kínai hús és tejtermék kereslet most ismét beindult, és a távol-keleti piacok nagyobb mennyiséget igényelnek” – részletezte a hatásokat Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője. (Az állattenyésztésben hosszú távon is áremelkedésre áll a zászló!)

A növényi termékek árcsökkenése a takarmányárakon keresztül rövid távon kedvezően hat az állattenyésztőkre, igaz, az alacsonyabb árak várhatóan hamar beépülnek a fogyasztói árakba is. „Az állati termékek jelenlegi áremelkedése egyrészt a kínai piac kinyílásának, másrészt annak tudható be, hogy az orosz embargó miatt kieső kereslet után kezd visszarendeződni a piac, és egy új kereslet-kínálati egyensúly alakul ki. Az EU mezőgazdasági termékek kiesése miatt önállátásra berendezkedő orosz piac azonban előbb-utóbb várhatóan megjelenik az exportpiacon is, így – főleg a sertés esetében – nem várható, hogy visszatérünk a korábbi árszintekre” – mondta el Tresó István.

„Ha a trendeket nézzük, továbbra is az látható, hogy a költségek leszorítása életbevágóan fontos a gazdaságok számára. A költséghatékony termelésre és a genetikaváltásra irányuló beruházások megvalósítása azonban nemcsak ezért időszerű, hanem mert a 2020-as eu-s költségvetési ciklust követően jóval kevesebb forrás áll majd ilyen céllal a gazdák rendelkezésére. Jelenleg az alacsony kamatszintek és a kormány szándékai szerint március végéig kiírt pályázatok is támogatják ezen beruházások megvalósítást. Az idő pedig sürget, hiszen a következő 2-3 évben kell megteremteni annak a képességét, hogy uniós támogatás nélkül is életképesek legyenek a gazdaságok” – hívta fel a figyelmet a szakember.

Kiéleződő verseny vár az agráriumra
Egyre inkább kiéleződő versenyre, hektikus időjárási jelenségekre kell felkészülniük a magyar gazdálkodóknak. A Piac & Profitnak nyilatkozó szakértők szerint az előrelátó tervezés, a piacok megszerzése és megtartása érdekében való összefogás,de mindenekelőtt a fejlesztés, a termelékenység és a hatékonyság javítása jelentheti a kitörési pontot a magyar gazdálkodóknak.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo