Kevesebben mentek csődbe tavaly

A csődök és felszámolások száma nagyjából húsz százalékkal esett vissza, míg a kényszertörlések száma több mint huszonöt százalékkal mérséklődött 2016-ban. Ezzel szemben a végelszámolások száma közel tíz százalékos emelkedést mutatott, derül ki a Bisnode Magyarország Kft. elemzéséből.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Jelentősen csökkent a kényszertörlések, a felszámolások és a csődök száma hazánkban. 2016-ban 18,9 százalékkal kevesebb új felszámolási eljárás indult, mint az azt megelőző évben, ám a kényszertörlések száma még ennél is nagyobb mértékben, 25,3 százalékkal mérséklődött. Mindkét eljárástípusra igaz, hogy a tavalyi év első felét még sokkal intenzívebb visszaesés jellemezte, hiszen a felszámolások száma 19,3, míg a kényszertörlések száma 34 százalékkal esett vissza 2016-első hat hónapjában. A második félévben a csökkenés üteme lelassult, így a felszámolások közül már csak 18,4, míg a kényszertörlésekből 15,2 százalékkal regisztráltak kevesebbet, mint 2015 azonos időszakában. Persze, már a 2015-ös év is rendkívül jól alakult, hiszen 2014-hez képest új felszámolások száma több mint 40 százalékkal kényszertörlések száma pedig 27 százalékkal mérséklődött. A csődeljárások száma továbbra is elenyésző hazánkban, 2016-ban mindössze 50 ilyen eljárás indult.

Míg a tavalyi év első felében még 19,8 százalékos növekedés történt a végelszámolások számának alakulásában, addig az év második felében már négy százalékkal kevesebb ilyen esemény indult 2015 hasonló időszakához képest. Ennek a visszaesésnek köszönhető, hogy a végelszámolások számának növekedési üteme lelassult, és végül 9,81 százalékos emelkedés mellett 8600 új eljárással zártuk 2016-ot. Végelszámolások tekintetében - több mint 27 ezer eljárással - 2012 volt a legrosszabb, akkor több mint háromszor annyi új végelszámolást regisztráltak, mint a tavalyi év folyamán.

Kép: SXC

Jó hír továbbá, hogy szinte minden szektorban csökkent kisebb-nagyobb mértékben a kockázatosság, az egyetlen kivétel a vegyipar, ahol 0,45 százalékpontos emelkedés történt. A legnagyobb – közel 2 százalékpontos – javulás a közigazgatás, védelem, társadalombiztosítás terén történt, ami így a 2015-ös 19. helyről az első helyre ugrott. Bár mindössze 260 társaság mondhatja el magáról, hogy ezt a területet jelölte meg főtevékenységként, közülük a tavalyi évben senki sem került sem felszámolás, sem csődeljárás alá. Az így második és harmadik helyre szoruló humán-egészségügy, illetve oktatás 0,06 és 0,13 százalékponttal ért el alacsonyabb bedőlési arányt, mint 2015-ben.

Hetente tűnnek el milliárdos cégek
Bár a törölt cégek döntő többsége mikrovállalkozás, nem szabad megfeledkezni a kevés számú, de annál jelentősebb szerepet betöltő megszűnő nagyvállalati körről sem.
Még mindig a vendéglátás volt a mumus

A legmagasabb kockázat 2016-ban is a vendéglátóipart jellemezte. Bár a bedőlési arány 0,7 százalékponttal mérséklődött, még így is megközelíti a 2,7 százalékot. A tavaly év közbeni adatok alapján második legkockázatosabbnak számító építőipar – a 2015-ös év végi helyezéséhez hasonlóan – harmadik lett a legkockázatosabb iparágak versenyében. A vendéglátóipar és az építőipar mellett a nagykereskedelem, valamint a fafeldolgozó ipar is megőrizte 2015-ös helyezését a tavalyi rangsorban. Érdekesség, hogy a 2015-ben második legkockázatosabb élelmiszeripar bedőlési aránya 2016-ban közel egy százalékponttal csökkent, így helyet cserélt a rangsorban a 2015-ben hetedik adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenységgel. Ehhez a cseréhez az is nagyban hozzájárult, hogy az adminisztratív tevékenységek bedőlési arányának mérséklődése 2016-ban nem érte el 0,02 százalékpontot. Jelentősen csökkent viszont a kockázatosság az élelmiszeripar mellett a kommunális tevékenységet végző, valamint a gumigyártással foglalkozó cégek körében.

Jelentősek az eltérések a megyék kockázatosságát vizsgálva is. A legkockázatosabb továbbra is Heves megye, ahol a bedőlési arány az országos átlag több mint 2,5-szerese, 3,98 százalék. A megyei viszonylatban ugyancsak magas kockázatúnak számító Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Békés megyei bedőlési arányok a tavalyi évben két százalék körül alakultak. Az országos átlagot meghaladó mértékben indultak csődök és felszámolások még Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Budapesten, Fejér, Zala és Somogy megyében is. A legalacsonyabb – egy százalék körüli – bedőlési arányú területek Csongrád, Tolna, Vas, Veszprém, Komárom-Esztergom és Pest megye voltak. 2016 folyamán a legnagyobb – fél százalék körüli – mértékben Heves megye kockázatossága növekedett. Minimálisan Nógrád megye cégeinek is emelkedett a bedőlési aránya, míg Fejér megyében és a fővárosban némi mérséklődés történt. A kockázatosság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében csökkent a leginkább, csaknem egy százalékponttal.

Már nem annyira rizikós fővárosi céggel üzletelni
Csökkent a budapesti cégek kockázatossága az év első kilenc hónapjában a Bisnode cégminősítő adatai szerint. Egy év alatt több mint 0,6 százalékpontot esett a budapesti cégek bedőlési indexe, megközelítve az országos átlagot. A felszámolások száma közel 7 százalékkal mérséklődött 2016-ban, a kényszertörlések száma 40 százalékkal csökkent.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo