Friss cikkeink


Fekete bárányok - Miért nem juthatunk el oda, ahova menni szeretnénk?

Fekete bárányok - Miért nem juthatunk el oda, ahova menni szeretnénk? 

László Ervin 85 éves. A Magyar Tudományos Akadémia ma konferencia keretében köszönti a professzort, az MTA külső tagját, a Budapest Klub elnökét. Lapunk ezzel a máshol még nem publikált esszéjével tiszteleg a tudományfilozófus és zongoraművész előtt, aki Demcsák Máriával, a Piac & Profit alapító főszerkesztőjével 2000-ben együtt hozta létre Magyarországon az Üzleti Etikai Díjat.
Családbarát vállalkozásokat díjaznak a 11. kerületben

Családbarát vállalkozásokat díjaznak a 11. kerületben 

Ismét meghirdeti „Családbarát Vállalkozás” elismerő címére a pályázatot Újbuda Önkormányzata. A pályázat olyan 11. kerületi kis-, közepes és nagyvállalkozásoknak szól, akik felismerték, hogy a családok igényeihez igazított munkavégzés választ adhat a munkaerőpiaci kihívásokra. Az elismerő cím pénzdíjjal is párosul.
Ezeknek az országoknak a városaira figyel majd Európa

Ezeknek az országoknak a városaira figyel majd Európa 

Jóváhagyta az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése kedden azt a listát, amely részletezi, hogy 2020 és 2033 között mely országok és milyen sorrendben lesznek az Európa Kulturális Fővárosa-cím birtokosai.
Soha nem hiányzott még ennyi munkavállaló

Soha nem hiányzott még ennyi munkavállaló 

Továbbra is keresik az eladókat a boltok: soha ennyi üres álláshely nem volt a kereskedelemben, de a nemzetgazdaságban sem. 2017 elején harmadával nőtt az üres álláshelyek száma a kereskedelemben.
Csúcstechnológia kerül az egészségiparba

Csúcstechnológia kerül az egészségiparba 

Stratégiai szintű együttműködés veszi kezdetét a BAZ Megyei Központi Kórház És Egyetemi Oktatókórház, valamint a Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. között, elsősorban infó-kommunikációs eszközzel támogatott diagnosztikus terápiás-, távfelügyeleti eljárások, az ellátó intézményben felmerülő kutatás-fejlesztési elgondolások, és mérnök-informatikai fejlesztések szakterületén. Az együttműködési megállapodást dr. Tiba Sándor az Oktatókórház főigazgatója, valamint dr. Grasseli Norbert a Bay Zoltán Kutatóközpont ügyvezetője írta alá.
Inkább bérel az új generáció: növekedési pályára álltak a lízingcégek

Inkább bérel az új generáció: növekedési pályára álltak a lízingcégek 

Erősen kezdte az évet a lízingpiac, a finanszírozott összeg 127,5 milliárd forintot tett ki az első negyedévben, ami a tervezett 5 százalékos növekedéssel szemben 23 százalékos emelkedést jelent. A bővülés a legtöbb szegmensben érezhető, kiugró eredményt a termelőeszköz-, gép- és flottafinanszírozás ért el.
Jobban teljesít: Magyarország az egyik legszegényebb is az EU-ban

Jobban teljesít: Magyarország az egyik legszegényebb is az EU-ban 

Luxemburg volt az Európai Unió leggazdagabb tagállama tavaly is: vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás alapján is vezet a nyugat-európai nagyhercegség a 28 tagú közösségben.
Megszólal a bennünk élő környezetvédő: nem elég gyorsan terjednek az elektromos autók!

Megszólal a bennünk élő környezetvédő: nem elég gyorsan terjednek az elektromos autók! 

Egy év alatt megduplázódott a hibrid és az elektromos autók száma, de még mindig csak kétmillió van belőlük világszerte. Legalább 600 millió kellene ahhoz, hogy az megérződjön az emissziócsökkentésben. Eközben élesedik a verseny az elektromos autók gyártói között: a Tesla piaci kapitalizációja nagyobb, mint a Fordé, de a többi nagy autógyár is el akar orozni vevőket Elon Musk autóitól.
Itt van, megjött Bagaméri, a mozgóbankját maga méri!

Itt van, megjött Bagaméri, a mozgóbankját maga méri! 

Mozgóbankot hozott létre a K&H, amely az ország bármely részén bevethető. A konténerből kialakított, két munkaállomásos egység teljesen készpénzmentesen működik.
Na, helló röfik: nem csak a vágósertés ára nőtt

Na, helló röfik: nem csak a vágósertés ára nőtt 

Áprilisban felgyorsult a mezőgazdasági termelési árak növekedési üteme: 4,1 százalékos volt az éves drágulás a márciusi 1,4 százalékot követően - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal.

Szerdán dönthetnek a szmogrendeletről 

A szmogrendelet módosításáról is dönthet szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, amely ezzel tovább korlátozná a szmogriadó idején használható gépjárművek körét.

Magyarország egy megye kivételével visszakapta madárinfluenza-mentes státuszát 

A Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (OIE) ajánlásai alapján - Bács-Kiskun megye kivételével - Magyarország valamennyi megyéje a madárinfluenza-betegségtől mentes státuszát visszakapta június 10-től - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) hétfőn az MTI megkeresésére.

Alkalmazásokkal kell alkalmazkodnunk a változó világhoz 

Akár egy nagyobb vállalatot irányítunk, akár csak most vágtunk bele egy kisebb cég vezetésébe, számolnunk kell azzal, hogy a saját mobilalkalmazás létrehozása lassan elengedhetetlen része ismeretségünk és márkánk felépítésének. A világ legnagyobb közösségi oldalának statisztikáiból jól kiolvashatóak a mai trendek: 1,9 milliárd ember van fent a Facebookon, ebből 1,15 milliárd naponta használja a Facebook mobilalkalmazását is, és egyre többen vannak, akik csak mobilon használják a közösségi oldalt. A fiatalabb generáció tagjai már többet nézik az okostelefonjukat, mint a tv-t, a vállalkozóknak pedig alkalmazkodniuk kell a változó világhoz.

Kedvezőbb feltételekkel juthatnak pénzükhöz a lakástakarékosok 

Változnak az egyik legjobb hozamot kínáló lakáscélú megoldásokra, a lakás-takarékpénztári megtakarításokra vonatkozó szabályok. A lakás-takarékpénztáraknál az eddigi 75-ről 90 százalékra emelkedik az áthidaló hitelhez felhasználható korlát, ez jobb helyzetet teremthet a piacon - közölte a BankRáció.hu. A lakástakarékkal rendelkezők ráadásul még kedvezőbb feltételekkel juthatnak pénzükhöz a jövőben. Ugyanakkor érdemes a lakástakarékoktól igényelhető lakáshiteleket a bankok lakáshiteleivel összehasonlítani annak érdekében, hogy a legalacsonyabb legyen a havi törlesztés.

Majdnem hét magyar stadion árát zsebelte be a legjobban kereső híresség 

Sean "Diddy" Combs a Forbes magazin szerint olyan celebeket utasított maga mögé a bevételi listán, Beyoncé Knowles, Cristiano Ronaldo, Drake vagy Kylie Jenner.

Teker a magyar, főleg ha pesti 

Az elmúlt néhány évben Magyarország felsorakozott a legnagyobb biciklis nemzetek sorába. Felmérések szerint rendszeres kerékpárhasználatban európai szinten a harmadik helyet foglaljuk el a legendásan sokat kerékpározó hollandok és dánok mögött. Míg a két másik dobogós nemzet polgárainak 36, illetve 23 százaléka választja első számú napi közlekedési eszközként a biciklit, Magyarországon a válaszadók 22 százaléka indul minden nap kerékpárral munkába vagy iskolába. A Vatera adatelemzéséből többek között az is kiderül, hogy 36 százalékban hegyi kerékpárt választunk, a „legbringásabb” magyar város címe pedig nem meglepő módon Budapesté, öt év alatt 8.793 darab eladott kerékpárral.

Hajnali rajtaütésekkel igyekeznek feltárni a kartelleket 

Nagyon fontos az együttműködés a hatósággal a kartellek feltárására is indított, úgynevezett "hajnali rajtaütések" során, mert annak megtagadása esetén az érintett cég éves nettó árbevételének 1 százalékáig bírságolható, egy eljárás során akár több alkalommal is - mondta Miks Anna, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsának tagja a GVH által a témában rendezett üzleti reggelin hétfőn, Budapesten.

Nem csak új korszak, de új kihívások elé is néz a magyar autópiac 

Tartósan bővül a magyarországi jármű- és autópiac, tavaly a személyautóknál 25 százalékos volt a bővülés, az idei év első négy hónapjában pedig 19 százalékos emelkedés következett - derül ki a Magyar Lízingszövetség és a fennállásának 15. évfordulóját idén ünneplő GÉMOSZ közleményéből. A szervezetek szerint tartósan emelkedő pályára állt az új autók piaca, ezzel egy új korszak indult. Ugyanakkor új kihívások is vannak, az újautó-eladások bővülése ellenére az autópark öregszik.

Stresszesebb a magyar fiataloknak a pályakezdés, mint a külföldieknek 

A magyar fiatalok harmada komolyan aggódik a pályakezdés nehézségei miatt, negyedük pedig bizonytalan abban, hogy talál-e a személyiségéhez illő, jól fizető első munkahelyet. A külföldi diákok kevésbé stresszesek a pályakezdés miatt, azonban a magyar hallgatókhoz hasonlóan őket is leginkább az ideális munkahely megtalálásához szükséges idő nyugtalanítja. A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) legfrissebb kutatása közel 300 magyar és külföldi diákot kérdezett meg az útkeresésről és a munkába állás dilemmáiról.

Amerikával a legnagyobb szennyező hagyja el a klímamegállapodást 

Az Egyesült Államoknak a Párizsi klímaegyezményből történő kilépése azért kritikus, mert a világ legnagyobb szennyezője, széndioxid kibocsátója hagyja ott a megállapodást - jelentette ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) környezeti fenntarthatóság igazgatója az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Így segít a Bigdata-boom a vásárlók megtartásában 

Az értékesítés sem menekülhet a big data elől. A hatékonyság növeléséhez a vásárlók minél mélyebb megismerésére, viselkedésük előrejelzésére lesz szükség a jövőben. Az adatok viszont mit sem érnek az emberek nélkül, akik képesek értelmezni azokat, és a vásárlók számára érzelmekké, élménnyé alakítani a belőlük kiolvasott tudást.

Épül a világ legnagyobb vízre telepített naperőműve 

A rendelkezésre álló szárazföld szűkössége Szingapúrban erősen korlátozza a napenergia hasznosításának lehetőségeit. Az úszó napelemek alkalmazása azonban életképes alternatívát kínálhat a vízzel övezett városállam számára is. Az úszó napelemek akár 11%-kal is hatékonyabbak lehetnek, mint az értékes termőföldre telepített társaik. Az innovatív technológiák fejlesztésében élenjáró ABB szállítja a legfontosabb elemeit annak az 1 megawatt teljesítményű úszó fotovoltaikus kísérleti rendszernek („testbed”-nek), amely mérföldkőnek számít a napenergia-hasznosítás terén. A másfél futballpálya nagyságú telep 1 hektár területű. A rendszerben termelt, 250 háztartás áramigényét fedező energiát az országos villamosenergia-hálózatba fogják betáplálni.

Érezhető volt a Tisztelt Ász! versenyzőin a Roland Garros hatása 

Szombaton a szinte ismeretlen Jelena Ostapenko megnyerte a Roland Garros Grand Slam torna női döntőjét Simona Halep ellen, aki emiatt lemaradt élete első GS győzelméről, egyben a világelsőség megszerzéséről. Ilyen előzmények után a parlamenti képviselők, állami vezetők és volt miniszterek 37. Tisztelt Ász! versenyének amatőr teniszezői közül többen elhitték, hogy bárkit legyőzhetnek a verseny során.

Egy óra alatt eldöntik, mire költik az adófizetők pénzét 

Az Országgyűlés tavaszi ülésszaka csütörtök délután zárul. Ezen a napon - amikor mindössze egyórás ülést terveznek - dönt a parlament a 2018-as költségvetésről és az idei módosításáról.

Beruházást és üzletet hoz Budapestre a zsidó olimpia 

A 2019-ben megrendezésre kerülő tíznapos sporteseményen várhatóan több mint 40 ország 2500-3000 sportolója vesz majd részt.

Jó tudni: így történik a követelések beszámítása 

Nem ritka, hogy két szerződésben álló vagy szerződéses kapcsolatban nem lévő félnek egymással szemben kölcsönösen követelései állnak fenn. Ebben az esetben meghatározott feltételek mellett lehetőség van arra, hogy a kölcsönös követeléseiket egymással szemben beszámítsák. Milyen esetekben van lehetőség a követelések beszámítására? Mely követeléseket lehet egymással szemben beszámítani?

Vigyázó szemetek a Fed-re vessétek! 

A hét fő eseménye az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank rendszer, a Fed kétnapos monetáris politikai tanácsülése lesz kedd-szerdán.

Ukrán tömegek, hol vagytok? 

Egyelőre nem nőtt a magyar-ukrán határátkelők járműforgalma az ukrán állampolgárok vasárnap nulla órakor érvénybe lépett európai uniós vízummentessége miatt

Hogyan lehet csillogó mosolya az észak-nigériai menekült családoknak? 

Az afrikai „tojászöldség”, a padlizsán, nem véletlenül kapta az elnevezést: a zöld érett gyümölcse eleinte ovális formájával, fehér színével valóban tojásra emlékeztet. Ez az egyik olyan zöldség, amelyet a Boko Haram által elkövetett erőszaktól az ország északi részére menekült nigériai földművesek termelni kezdtek – az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jóvoltából. A helyi nyelven gorongonak nevezett zöldség nem csak a táplálkozásban, de a közösségi életben is fontos szerepet játszik. A nők gyakran fogyasztják a gorongo nyers termését, hogy fogsorukat tisztán tartsák. Emellett a padlizsán az esküvői vagy keresztelő ünnepségeken is előkerül - írja a FAO.

Ezekre az adatokra leszünk kíváncsiak a jövő héten 

Nem lesz zsúfolt a makronaptárunk a következő héten, a statisztikai hivatal az áprilisi ipari termelés második becslését, valamint építőipari statisztikát közöl.

Nem a munkahelyünket, a főnökünket hagyjuk ott 

Egy amerikai felmérés szerint a megkérdezettek egyharmada azért hagyja ott az állását, mert nem jön ki a főnökével. Van néhány tippünk, mi lehet ennek az oka.

Továbbra is zuhan a külföldi érdekeltségű cégek aránya 

Mind a 100 millió, mind az egymilliárd forint árbevétel feletti szegmensekben továbbcsökken a külföldi cégek súlya Magyarországon.

Orbán nem akad ki soha 

Ezt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke mondta a magyar kormányfőről, akivel, bár Jól kijönnek egymással, gyakran veszekszenek. Az EB-elnök ezen felül azt is elárulta: kötelezettségszegési eljárásra számíthatunk.

Ezt ne hagyja ki: ingyenes informatikus képzés indul 

A Magyar Telekom tavaly márciusban közölt összesítése szerint mintegy 300 ezer ember dolgozik a magyarországi infokommunikációs szektorban, ugyanakkor mintegy 15 ezer szakember hiányzik. A szektor velük 400 milliárd forintnyi GDP többletet állíthatna elő a cég számításai szerint.

Újabb történelmi csúcson zárt a BUX 

Az előző csúcsdöntés június 2-án, pénteken volt, akkor a BUX 35 150,44 ponton állt. A tegnapi emelkedés főként az OTP-papírok közel egy százalékos felértékelődésének volt köszönhető, a BUX pedig 35 411,01 ponton zárta a napot.

Felkészülnek a tanyák: 1, 225 milliárd jut a fejlesztésükre 

Várhatóan a következő egy-két hétben jelennek meg az idei Tanyafejlesztési Program pályázatai, erre a célra költségvetési forrásból 1 milliárd 225 millió forintos keret áll rendelkezésre.

Piac és Profit konferencia: van élet a vissza nem térítendő támogatásokon túl is 

A Piac és Profit legutóbbi konferenciáján olyan tőkeprogramokról is beszéltek előadóink, amelyek akár még csak ötlet szinten létező terveket is segíthetnek megvalósítani.

Orbán nem volt szűkkeblű az adóhatósággal 

Majdnem 3 milliárd forintos pluszforrást kap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az Országvédelmi Alap terhére – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

Ötszázkilencven kkv 14,5 milliárd forintot nyert el 

A pénzt a versenyképességük erősítésére, beruházások végrehajtására, illetve kutatásfejlesztésre, fordíthatják, a fejlesztéseik összértéke eléri a 28,5 milliárd forintot

Ezt kell tudni a diákmunkáról az adóhatóság szerint 

A nyári munkát vállaló diákok a foglalkoztatás és a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében.

Automatizáció és a robotizáció volt a téma a Nagyvállalatok Logisztika Vezetőinek Konferenciáján 

A tizenegyedik alkalommal sorra kerülő Nagyvállalatok Logisztika Vezetőinek Konferenciája 2017. június 1-2-án Balatonfüreden került megrendezésre.

Itt van az ajánlás a késedelmes vállalati hitelek rendezésére 

Jelentős, mintegy 600 milliárd forint a nemteljesítő vállalati követelések értéke a hitelintézeti szektorban.

Fontos! 11 milliárd forintra pályázhatnak fővárosi és Pest megyei vállalatok 

Ismét pályázhatnak a budapesti és Pest megyei vállalkozások arra a felhívásra, amely a jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák házon belüli kifejlesztését ösztönzi.

Piac és Profit konferencia: országszerte segítenek pénzhez jutni az MFB pontok, ha jó a projektünk 

A kkv szektorban állandó kérdés, honnan lehet még a növekedéshez szükséges pénzhez hozzájutni. Az MFB pontok ebben komoly segítséget jelentenek. A Piac és Profit legutóbbi konferenciáján Kolozsvári-Serényi Laura, az MFB Csoport értékesítési osztályának főmunkatársa segített kiigazodni a használatukon.

Klímaegyezmény: Áder szerint nincs itt a világvége 

Nincs itt a világvége azzal, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke bejelentette országa kilépését a párizsi klímaegyezményből, mert az azt aláíró többi ország ezután is kész tartani magát a vállalásokhoz, ahogyan az Egyesült Államok szövetségi államainak többsége is - mondta Áder János köztársasági elnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Felerősödtek az Európa „japánizálódásával” kapcsolatos félelmek 

Az EKB továbbra is kitart a zéró kamatpolitika mellett, így a befektetőknek akár még évekig szembe kell nézniük az extrém alacsony kamatokkal és kötvénypiaci hozamokkal. Megtakarítóként ez azt jelenti, hogy a következő években a betétekkel és kötvényekkel nem lehet érdemi reálhozamot elérni, ehhez egyéni kockázatvállalási hajlandóságunknak megfelelően mozdulni kell a részvények és nyersanyagok irányába – javasolja a K&H.

Keveslik a béremelést, bruttó 200 ezret akarnak 

A Tesco által beígért béremelés több ezer embernek csak négyezer forintos emelést jelentene, a szakszervezeti vezető ősz elejére demonstrációkat ígér.

Bevezetik az azonnali fizetések rendszerét 

Két év múlva jelentős változások lesznek a magyar pénzügyi rendszerben, 2019. július 1-jétől a tervek szerint bevezetik az azonnali fizetések rendszerét, a hét minden napjának 24 órájában minden 10 millió forint alatti belföldi egyedi forint átutalásnak maximum 5 másodpercen meg kell valósulnia - mondta Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója csütörtökön.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet 

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért.

Cégblog

Egyre több magyar városban jelenhet meg az ismert pizzázólánc

Egyre több magyar városban jelenhet meg az ismert pizzázólánc 

Nagykanizsára érkezik, de országos terjeszkedésre készül az ismert lánc.

Gazdaság

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet 

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo