Felkészülnek a tanyák: 1, 225 milliárd jut a fejlesztésükre

Várhatóan a következő egy-két hétben jelennek meg az idei Tanyafejlesztési Program pályázatai, erre a célra költségvetési forrásból 1 milliárd 225 millió forintos keret áll rendelkezésre.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ezt jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken pénteken. Szakáli István Loránd elmondta, a kiírások az FM és a Herman Ottó Intézet honlapján lesznek elérhetőek, a potenciális pályázóknak a pályázatok megjelenésétől számítva harminc napjuk van a pályázati dokumentációk kidolgozására és elektronikus úton történő benyújtására. A helyettes államtitkár hozzátette, a program keretein belül a zártkerti revitalizációs alprogramra 2017-ben 300 millió forintot különített el a tárca. A zártkerttel rendelkező önkormányzatok egyedi támogatási kérelmeiket papír alapon június 25-ig küldhetik meg az FM részére.

Tájékoztatása szerint a közösségi típusú pályázatokon önkormányzatok, tanyagondnoki szolgálatok, egyházi jogi személyek és civil szervezetek kaphatnak támogatást, amit a tanyán élők életfeltételeinek és vagyonbiztonságának javítására, vagy a gondnoki szolgálat fejlesztésére fordíthatnak. A másik típusú pályázaton magánszemélyek kérhetnek anyagi segítséget saját gazdaságuk fejlesztésére, illetve a tanyai lakóépületük felújítására, de a pénzből például kommunikációs vagy vagyonvédelmi eszközöket is vásárolhatnak - ismertette a helyettes államtitkár, hozzátéve, a kormány utóbbi kategóriában új gazdaságok indítását egyaránt támogatja.

A közösségi pályázatok esetében a támogatási intenzitás 90 százalékos, a gazdálkodást segítő támogatások esetében 75 százalék, a fiatal gazdálkodók számára kiírt pályázatokon pedig szintén 90 százalék támogatást kaphatnak - mondta Szakáli István Loránd. A helyettes államtitkár megemlítette, az elmúlt tíz évben egyre többen élnek tanyákon, a legutóbbi kimutatás szerint körülbelül 300 ezren élnek tanyai környezetben Magyarországon. A kormány által 2011-ben indított tanyafejlesztési programban az elmúlt hét évben 1700 pályázatot támogattak összesen több mint 8 milliárd forint értékben. A zárkertekre vonatkozó pályázatot harmadik alkalommal írja ki a tárca, eddig mintegy 50 önkormányzatot támogattak megközelítőleg 500 millió forinttal.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo