Piac és Profit konferencia: van élet a vissza nem térítendő támogatásokon túl is

A Piac és Profit legutóbbi konferenciáján olyan tőkeprogramokról is beszéltek előadóink, amelyek akár még csak ötlet szinten létező terveket is segíthetnek megvalósítani.

A visszatérítendő támogatás elősegíti a fenntartható fejlődést

– Nem meglepő módon először mindig a vissza nem térítendő támogatások fogynak el. Utána a kombinált hitelek a legnépszerűbbek, így ezek is gyorsan kimerülnek, aztán jönnek a támogatott hitelek és végül a kockázati tőke – mondta el a Piac és Profit konferenciáján Pogácsás Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium közigazgatási főtanácsadója.

– Pedig a visszatérítendő támogatási formáknak nagy szerepe van a fenntarthatóságban, ezek által olyan források képződnek, amiket fel tudunk használni a jövőben is. Jól mutatja ezt, hogy az idén bejelentett és bejelentésre váró tőkealapoknak a 2007-2013-as fejlesztési időszakban adott visszatérítendő hitel és tőkeprogramokból visszacsorgó pénzek a forrásai – hozott fel példát a főtanácsadó a visszatérítendő támogatások előnyére.

Piac és Profit konferencia: országszerte segítenek pénzhez jutni az MFB pontok, ha jó a projektünk
A kkv szektorban állandó kérdés, honnan lehet még a növekedéshez szükséges pénzhez hozzájutni. Az MFB pontok ebben komoly segítséget jelentenek. A Piac és Profit legutóbbi konferenciáján Kolozsvári-Serényi Laura, az MFB Csoport értékesítési osztályának főmunkatársa segített kiigazodni a használatukon.
A fenntartható növekedésben nagy szerepe van az iparnak, jelenleg 24 százalékkal járul hozzá a GDP-hez. Az Irinyi nevére keresztelt fejlesztés politikai terv ezért a feldolgozó iparra és az ahhoz kapcsolódó területekre helyezi a hangsúlyt.

– Amikor a 2014-20-as fejlesztési időszak előkészítése zajlott – aminek része a GINOP is – még nagyon más volt a gazdasági helyzet. Például nagyobb volt a munkanélküliség, ezért az akkori célkitűzések sokban eltérnek a maiaktól. Megváltoztak a prioritások. Most munkaerőhiány van, ezért a foglalkoztatottság helyett a termelékenységre, digitalizációra és K+F összetevőkre helyezzük a hangsúlyt. Ezek a prioritások hangsúly-eltolódást jelenthetnek a Ginop programjaihoz képest – magyarázta Pogácsás.

Mint az NGM főtanácsadója elmondta, szemléletváltás kell, középpontba kell helyezni a hatékonyságot, a termelékenységet és a rugalmasságot, mindezt megtámogatva tudatosabb vállalkozási szemlélettel, és kiszámítható, szabályozott támogató rendszerekkel, a szükséges munkaerő mennyiségi fejlesztése helyett pedig magasan képzett, minőségi, piacorientált humán erőforrás biztosítása szükséges.

Az Irinyi tervet közvetlenül támogatják a Ginop 8-as programok, illetve az előző fejlesztési időszakból visszafolyt pénzek is, de közvetetten olyan szereplők is támogatják a fejlesztés politikai tervet, mint a Hiventures alapkezelő tőkeprogramjai is, amiről szintén szó volt a Piac és Profit konferenciáján.

Már egy jó ötlet elég lehet a pénzhez

KisGergely Kornél, a Hiventures Alapkezelő vezérigazgatója előadásában elmondta, hogy az Irinyi tervben lévő tőkelapoktól eltérően ők már teljesen rendelkezésre állnak, sőt már több befektetésen túl is vannak.

– A Hirventures a következő hét évben a kockázati tőkeforrások egyik meghatározó szereplője lesz. Az összes uniós és egyéb forrásokból 56 milliárdot kezel az alapkezelő, melynek fő célja, hogy a nagyon korai fázisú, akár még nem is létező vállalkozásokat karolja fel – magyarázta Kisgergely Kornél.

A Hiventures akár olyan ötleteket is támogat, ami mögött még cég sincsen, csak egy jó csapat, egy kiforrott megvalósítási tervvel. – Ebben az esetben a jelentkezőkkel együtt alapítunk egy kft.-t, amit 9 millió forinttal támogatunk meg 9% részesedésért cserébe – mondta el a korai fázisú befektetésre elkészített Inkubációs program lényegét az előadó. – Végig odafigyelünk arra, hogy kisebbségi tulajdonosok maradjunk, így az alapítóknak megmarad a motivációja – tette hozzá Kisgergely Kornél.

Kép: Hiventures Zrt.

Az Inkubációs program futamideje egy év, de ez nem azt jelenti, hogy ennyi idő után vissza kell fizetni a befektetett összeget, pusztán ekkor értékelik ki, hogy sikeres volt-e az első időszak. Amennyiben igen, és a cég igényt tart rá, és időközben nem lett más befektetője, lehetőség van belépni a második szakaszba, aminek Magvető program a neve.  Ez nem csak az Inkubációs programból előlépett vállalatoknak érhető el, hanem bármely cégnek, amelyik már ebben a fázisban tart. A Magvető program már lényegesen nagyobb, 60-150 milliós befektetéseket takar, célja pedig az, hogy a vállalatoknak legyen erőforrása kifejleszteni a prototípusokat, és elvégezni annak piaci validációját.

Az utolsó fázis a Növekedési tőkeprogram, ahol akár már 300 milliós befektetésekről is beszélhetünk 2-5 év időhorizonttal. Itt a cél már a piacra lépés támogatása és az értékesítés felfuttatása.

– A Magvető tőkeprogramra 18 milliárd forintot különítettünk el, ami nagyjából 200 cég támogatására elég, azonban az Inkubációs programra szánt összeg több mint 1000 cég felkarolására elegendő, amiből reméljük több száz sikeres startup fog születni. A programokra könnyen lehet online jelentkezni, és amennyiben a másik fél is kooperatív, pár hónap alatt el lehet jutni a jelentkezéstől a befektetésig – tette hozzá Kisgergely Kornél.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo