Továbbra is zuhan a külföldi érdekeltségű cégek aránya

Mind a 100 millió, mind az egymilliárd forint árbevétel feletti szegmensekben továbbcsökken a külföldi cégek súlya Magyarországon.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

„Jó éveken van túl a tisztán hazai érdekeltségű nagyvállalatok jelentős része, mind számuk, mind arányuk jelentősen növekszik, míg a külföldi érdekeltségű cégek aránya egyértelmű csökkenést mutat” – idézi Pertics Richárdot, az OPTEN Informatikai Kft. céginformációs igazgatóját az OPTEN közleménye. A visszaesés az egymilliárd forint éves árbevétel feletti cégek tekintetében a legjelentősebb, ahogy az a korábbi években is volt. Egy év alatt közel 2 százalékponttal esett a nemzetközi arány ebben a szegmensben, és már csak 35 százalék körül van a mutató.

Fontos hangsúlyozni, hogy az arányok csökkenése elsősorban a tisztán hazai érdekeltségű kkv-k és nagyvállalatok számának a növekedésének köszönhető. Összességében nem csökken a külföldi érdekeltségű cégek száma, de az országokat vizsgálva jelentős eltolódások vannak. Országok tekintetében leginkább a nyugat-európai érdekeltségek vannak visszaszorulóban. A cégek számát vizsgálva még mindig Németország van az első helyen, de Ausztria már csak a második Ukrajna mögött.

Magyarországon működő cégek nemzetközi érdekeltséggel

Ország neve Cégek száma

(db, 2016-12-31)

5 éves trend
Németország 4 527 –19,7%
Ukrajna 4 008 22,9%
Ausztria 3 956 –12,1%
Románia 3 105 –40,0%
Szlovákia 2 956 48,5%
Nagy-Britannia 2 209 7,0%
Olaszország 2 053 1,4%
Amerikai Egyesült Államok 2 051 –25,5%
Szerbia 1 824 271,5%
Svájc 1 549 1,0%
Hollandia 1 537 –11,9%
Kína 1 195 –54,1%
Ciprus 1 141 –24,2%
Izrael 842 –19,7%
Franciaország 795 –6,6%
Seychelles 782 –12,6%
Csehország 666 45,4%
Oroszország 628 –24,5%
Suriname 578 31,4%
Írország 553 –28,9%
 

A nemzetközi érdekeltségű cégek jelenleg közel 730 ezer hazai munkavállalót foglalkoztatnak, de ez az érték egy év alatt több mint 30 ezerrel csökkent, ami egyértelműen azt jelzi, hogy a hazai dominancia erősödik a foglalkoztatásban is.

A jelenségnek vannak pozitív és negatív olvasatai is. „A külföldiek, azon belül a nyugat-európai cégek súlyának csökkenése a cégstruktúra számára nem feltétlen jelent pozitív hírt. A nyugati cégek általában jobb tőkeellátottsággal és ezáltal stabilitással rendelkeznek, ami sok esetben támaszpontokat jelent az amúgy rendkívül elaprózódott és tőkeszegény hazai cégstruktúrában” – véli Pertics Richárd.

Ágazatok tekintetében a kereskedelemben, az ingatlanügyleteknél és a tanácsadó szektorban a legmagasabb a külföldi érdekeltségű cégek száma. A kereskedelemben nem is olyan rendkívüli a magas érték, hiszen ebben a szektorban összességben is igen magas a cégek száma. Az ingatlanügyleteknél és a tanácsadás esetén viszont már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Ezek a szektorok cégszám tekintetében nem számítanak óriásnak, így a magas nemzetközi cégszám egyben arányaiban magas nemzetközi befolyást is jelent.

Nemzetközi érdekeltségű cégek száma ágazatonként

Ágazat neve Külföldi érdekeltségű cégek száma (db)
MEZŐGAZDASÁG, ERDŐGAZDÁLKODÁS, HALÁSZAT 897
BÁNYÁSZAT, KŐFEJTÉS 119
FELDOLGOZÓIPAR 4 094
VILLAMOSENERGIA-, GÁZ-. GŐZELLÁTÁS, LÉGKONDICIONÁLÁS 232
VÍZELLÁTÁS: SZENNYVÍZ GYŰJTÉSE KEZELÉSE, HULLADÉKGAZDÁLKODÁS, SZENNYEZŐDÉSMENTESÍTÉS 146
ÉPÍTŐIPAR 2 662
KERESKEDELEM, GÉPJÁRMŰJAVÍTÁS 12 993
SZÁLLÍTÁS, RAKTÁROZÁS 1 458
SZÁLLÁSHELY-SZOLGÁLTATÁS, VENDÉGLÁTÁS 1 759
INFORMÁCIÓ, KOMMUNIKÁCIÓ 2 135
PÉNZÜGYI, BIZTOSÍTÁSI TEVÉKENYSÉG 1 139
INGATLANÜGYLETEK 7 731
SZAKMAI, TUDOMÁNYOS, MŰSZAKI TEVÉKENYSÉG 4 577
ADMINISZTRATÍV ÉS SZOLGÁLTATÁST TÁMOGATÓ TEVÉKENYSÉG 2 920
KÖZIGAZGATÁS, VÉDELEM: KÖTELEZÕ TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS 10
OKTATÁS 357
HUMÁN-EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ELLÁTÁS 311
MŰVÉSZET, SZÓRAKOZTATÁS, SZABAD IDŐ 465
EGYÉB SZOLGÁLTATÁS 357
HÁZTARTÁS MUNKAADÓI TEVÉKENYSÉGE: TERMÉK ELŐÁLLÍTÁSA, SZOLGÁLTATÁS VÉGZÉSE SAJÁT FOGYASZTÁSRA 1
TERÜLETEN KÍVÜLI SZERVEZET 26
 

 

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo