Friss cikkeink


Az most már alap, hogy a repülés kényelmetlen

Az most már alap, hogy a repülés kényelmetlen 

Az utasszállító repülőgépek egyre hosszabbak, szélesebbek – de egyre kevésbé kényelmesek: szűkebbek az ülések, a folyósok, sőt, még a mosdók is.
Nem lesz alkoholista felnőttként az, aki gyerekként sokat volt kint a zöldben

Nem lesz alkoholista felnőttként az, aki gyerekként sokat volt kint a zöldben 

Ha gyerekként nem részesülünk a természet szépségeiben, 15-55 százalékkal nagyobb az esélye, hogy felnőttkorunkban valamilyen pszichiátriai rendellenesség alakul ki nálunk. Ezt 1985 és 2003 közötti adatokból silabizálták ki dán kutatók, akik egymillió dán polgár életét vizsgálták.
Építőipari sikerrecept

Építőipari sikerrecept 

Nehéz helyzetbe kerülhetnek azok az építőipari kis- és középvállalatok, amelyek a mostani bőségkorszakban nem gondolnak a jövőre, és nem ruháznak be innovatív megoldásokba – véli Mészáros Antal. A betonelemek gyártásával foglalkozó CSOMIÉP ügyvezetője szerint arra is szükség lesz ebben a körben, hogy a szereplők konkurensekből együttműködő harcossá váljanak.
Elektromos kocsival még a jogsi megszerzése is tiszta sikerélmény

Elektromos kocsival még a jogsi megszerzése is tiszta sikerélmény 

A jogosítvány megszerzése, különösen az első néhány gyakorlati óra, sok embernek meglehetősen stresszes élmény. Elektromos autóval még ez is kellemesebb.
Vízparti lakás Budapesten? Van élet a Dunán túl is

Vízparti lakás Budapesten? Van élet a Dunán túl is 

Annak ellenére, hogy Budapestet kettészeli a Duna, valódi vízparti ingatlanokból nincs bő kínálat. A Duna persze sok épület ablakából látszik, növelve is az aktuális négyzetméterárat, de a közvetlen vízpart már kevesebbeknek adatik meg. Kellő körültekintéssel azonban a fővárosban is találni még elérhető áron ilyen ingatlant. Az OTP Ingatlanpont összeállításából kiderül, hogy hol érdemes körbenézni azoknak, akik karnyújtásnyira laknának a fővárosi vizektől.
Lesz miből választaniuk a nagycsaládosoknak – ezek lehetnek a kedvencek

Lesz miből választaniuk a nagycsaládosoknak – ezek lehetnek a kedvencek 

Pillanatok alatt nőtt meg az érdeklődés az újautó-piacon a családi autók iránt, miután a kormány bejelentette családvédelmi akciótervét. Ennek értelmében a nagycsaládosoknak 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad az állam a legalább hétüléses, új gépkocsi vásárlásához. De melyik modell kinek éri meg a legjobban? 
Legalább a természet harmadát meg kellene hagynunk

Legalább a természet harmadát meg kellene hagynunk 

Ezerszer gyorsabban pusztitjuk ki az élővilágot, mint ami a természetes fajpusztulás mértéke lenne. Minden életforma egy másik szolgáltatásain alapul. Ahogy, hogy létezni tudjunk bolygónkon, meg kellene őrizni a vadont. A Föld területének 30 százalékát érintetlenül kellene hagynunk. De egyre inkább belakjuk és gazdasági tevékenységünk alá vonjuk e planéta minden egyes szegletét.
Mit tehetünk, ha áron alul árvereznék az ingatlanunkat?

Mit tehetünk, ha áron alul árvereznék az ingatlanunkat? 

Végrehajtási eljárásban sor kerülhet az adós tulajdonában lévő ingatlan árverésen való értékesítésére. Amennyiben az ingatlant árverezik, az adósnak és a követelése megtérülése érdekében végrehajtást kérőnek is fontos lehet, hogy az ingatlant ne piaci áron alul adják el. Mi a teendő, ha az árverezni kívánt ingatlan becsértékét túl alacsonynak találjuk?
200 millió éves találmány a kemény tojás

200 millió éves találmány a kemény tojás 

Egy most publikált tanulmány szerint a dinoszauruszok fosszíliákban ránk maradt tojásainak leheletvékony, mégis kemény héjuk volt. A korábban általános, lágy héjat felváltó evolúciós újítás nagyjából 200 millió éve robbanásszerűen terjedt el a gerincesek több fejlődési ágában is.
Rakétastartot vett a lakáspiac

Rakétastartot vett a lakáspiac 

Az építőipar 29,1 százalékos emelkedést ért el januárban, ami a magas viszonyítási alap miatt is kiemelkedő bővülés jelent. A 2017. januári adatnál ez több mint 80 százalékkal nagyobb értéket jelent.

Okosautókhoz okos védelem is kell 

Az autóipar számára az információ a legfontosabb új üzemanyag, ami az innovációt hajtja. Az okosjárművek által generált adatok számos különféle területen felhasználhatók a termékek és a szolgáltatások fejlesztéséhez. Az információkat azonban meg is kell védeni az illetéktelenektől, hiszen 2014 óta a hatszorosára nőtt az autóipari szereplők ellen intézett kibertámadások száma. A Micro Focus szakértői szerint az adatmaszkolás jelenti a legjobb megoldást ezen a területen, mivel a módszer úgy óvja meg az információkat, hogy továbbra is lehetővé teszi az adatok elemzését.

Ha úgyis mindig a kezünkben van, miért ne használnánk fizetésre is 

Több mint egy év alatt már közel 4 milliárd forintot költöttek a K&H mobiltárcás ügyfelei. Jellemző, hogy leginkább 5 ezer forint alatti vásárlásra használják a mobiljukat.

Fizetek neki, és még jópofizzak is vele? 

A munkaerőhiány miatt a munkavállalók válogatnak a munkahelyek között. Ha elege van a főnökből vagy a munkahelyi körülményekből, elmegy máshova. Hogyan lehet megtartani hát a munkaerőt? Mindenképpen többel, mint pusztán fizetésemeléssel. Mert a lojalitás és a felmondás is ösztönös, zsigeri szinten működik.

Ebben jók vagyunk a régióban 

Globálisan behúzta a kéziféket a gazdaság, ami leképeződött a magyar kiskereskedelmi mutatókban is, de még így is vezet a régióban a napi fogyasztási cikkek hazai piaca.

Kitalálnád, hány millióan válhatnak menekültekké fegyveres konfliktus és éhezés miatt? 

Több száz millióan már most is képtelenek eltartani magukat, mert megsemmisültek a megélhetésükhöz szükséges eszközök és életkörülmények. A fegyveres konfliktusok és a klímaváltozás miatt földönfutóvá váló tömegek persze Európa felé veszik az irányt. Mi a megoldás? A Humanitárius Kötvények újfajta finanszírozási formát jelenthetnek a válságzónákban élők életkörülményeinek kezelésére és javítására.

A kínai kiberveszély miatt aggódik Európa 

Az Európai Parlament közös választ vár az európai technológiai iparágban egyre növekvő súllyal jelen lévő kínai biztonsági veszélyre. A most elfogadott jogszabály létrehozza az Unió első kiberbiztonsági tanúsítási rendszerét, amelynek célja, hogy az Unió területén forgalmazott termékek, folyamatok és szolgáltatások megfeleljenek az uniós kiberbiztonsági normáknak.

Amit a Google nem tud rólad, az nincs is 

A Google legtöbbünkről sokkal többet tud, mint valaha gondolnánk. Hogy mennyit, az bizonyos mértékig függ a beállításoktól – de sokkal inkább attól, hogy milyen eszközöket, szolgáltatásokat, termékeket használunk.

A legtöbb munkáltatónak édesmindegy, hogy sportolsz-e 

Bár a munkavállalók fele rendszeresen sportol, ez nem a munkahelyük érdeme. A munkáltatók 74 százaléka semmilyen módon nem támogatja alkalmazottainak testmozgását, és csak 31 százalékuknak van lehetősége a munkahelyén, vagy annak közelében sportolni.

Elég nagy bajban a Boeing 

A Boeingnek várhatóan közel 1 Mrd. dollárjába kerülhet majd, hogy biztonságossá tegye 737 Max típusú gépeit, egyúttal meg kell térítenie a kárt, amelyet a légitársaságok a gép repülési tilalma miatt elszenvednek. A 737-es megrendeléseit azonban várhatóan nem vonják vissza.

A NAV készen áll, nincs akadálya a bevallásnak 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkészült az szja-bevallási tervezetekkel, így idén a tavalyihoz képest csaknem ötszázezerrel többen, azaz már 5,6 millióan kaphatnak segítséget az adóbevalláshoz. A tervezetek az egyéni vállalkozóknak, őstermelőknek, áfás magánszemélyeknek támpontként szolgálnak a bevallás beadásához.

Az adat az új kincs, használjuk 

Az adat a digitális üzlet alapanyaga és terméke is egyben. A digitalizáció adatot szül. Az adathalmazokból azonban új információkat nyerünk, mellyel felgyorsíthatjuk és megtöbbszörözhetjük hatékonyságunkat. Sok vállalkozás azonban azt sem tudja, hol, milyen adatok keletkeznek nála. A Piac & Profit konferenciáján azonban nemcsak erre kapnak választ, hanem arra is, hogy termelhetnek az adatok nyereséget.

A rossz vezetői döntések okozzák a legtöbb krízist 

A Magyar Public Relations Szövetség piacvezető szakembereinek közreműködésével készült kutatásban olyan eseteket gyűjtöttek össze és elemeztek a „Krízistérkép 2018” című kiadvány szerkesztői, amelyek a tavalyi évben károsan érintettek egy-egy piaci márkát, szervezetet, vagy akár hazai celebritást. 

Nem kell adót fizetni az állampapírok kamata után 

Június 1-jétől nem kell kamatadót fizetni az állampapírok hozama után, ha az Országgyűlés elfogadja a vonatkozó törvényjavaslatot. Ez mentesítené az adókötelezettség alól a Magyar Állam által kibocsátott lakossági állampapírokból származó jövedelmet (kamatot, hozamot).

Sok ezer devizahiteles várt erre a bírósági döntésre 

Az uniós joggal ellentétesek azok a magyar jogszabályok, amelyek kizárják az árfolyamkockázattal kapcsolatos tisztességtelen szerződési feltételt tartalmazó devizaalapú kölcsönszerződés visszamenőleges hatályú megsemmisítését – mondta ki mai ítéletében az Európai Bíróság.

Több tízezer munkahelyet szüntet meg a VW konszern 

Nem sokkal azután, hogy nyilvánosságra hozták az idei, magas nyereség-részesedés mértékét, a VW konszern jelentős leépítéseket jelentett be.

Hogyan juthatok hozzá az szja bevallási tervezethez, ha nincs ügyfélkapum? 

Hogyan juthatok hozzá az szja bevallási tervezethez, ha nincs ügyfélkapum? A jogszabály szerint postán is kérhetem a dokumentumot. A részletekről az Írisz Office Reggeli egyperceséből tudhatunk meg többet.

Hogyan alakítsunk ki bizalmat az online térben? 

A bizalom nem alakul ki magától, tenni kell érte! Vannak bevált módszerek a személyes interakció kapcsán, de hogyan építsünk bizalmat az online térben? Szakértőnk válaszol.

Profibb lett a transzferárazás 

Jelentős átalakulás történt a NAV szervezetén belül a transzferár területen. Ennek révén mára jóval gördülékenyebbé vált mind a szokásos piaci ár megállapítására irányuló kérelmek elbírálása, mind az ellenőrzés.

Ha a beteg meghal, a gyógyszergyár fizet a biztosítónak 

Német betegbiztosítók és gyógyszergyár megegyezése: ha a nagyon drága szer alkalmazása ellenére meghal a beteg, a gyártó visszafizeti a gyógyszer árának egy részét.

Egyetlen gazdaságpolitikai döntés elég egy tenger eltüntetéséhez 

Az Aral-tengernek is nevezett Aral-tó a világ ötödik legnagyobb belföldi víztömege volt egykor. De a moszkvai vezetés úgy döntött, hogy elveszi a tavat tápláló két folyó vizét, és inkább a gyapotföldek öntözését támogatja vele. Óriási hiba volt.

A kínai külügyminiszter is beleállt a Huawei botrányba 

Miután a Huawei perli az amerikai kormányzatot, mert az megtiltotta termékeinek vásárlását, most a kínai külügyminiszter állt ki országa nagy IT-vállalata mellett és „politikai nyomásnak” nevezte a történteket.

Mire jó 1000 svájci frank? 

A Svájci Nemzeti Bank idén hozza forgalomba az 1.000 frankos bankjegy új változatát. Annak sajátossága, hogy részben papírból, részben műszálból készül és 15-féle biztonsági jelzés van rajta. Valamint az, hogy kevés helyen fogadják el...

Ellenkező értesítésig tilos a drónos permetezés 

A rendezetlen jogszabályi környezet miatt permetezési célra jelenleg tilos drónokat használni. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – a társszervezetekkel egyetértésben – sürgeti a szükséges szabályozás megteremtését.

Így támogasd meg a rendezvéyned a közösségi oldalakon 

A tavaszi időszak izgalmas rendezvényszervezői szemmel. Egyrészt azért, mert konferenciák, tréningek, workshopok sokasága zajlik minden nap, ezeket megtölteni és lemenedzselni nem mindig egyszerű. Másrészről ilyenkor sokan már a nyári és az őszi szezon eseményein dolgoznak. Éppen ezért Lévai Richárd közösségi marketing szakértő segítségével foglalkozzunk most egy kicsit azzal, milyen közösségi megoldások, hogyan segíthetik az eseményszervezést.

Itt most mellényúltak Ronaldóval 

A hetest általában szerencsés számnak tekintik Kínában, de nem mindenütt. Erről feledkezett meg egy nagy ruházati cég, amely Christiano Ronaldot bérelte fel reklám-emberének, annak 7-es számú mezében.

No Kontroll különkiadás: Traffic & Conversion Summit 

A Kreatív Kontroll stábja sajtójeggyel ment ki Észak-Amerika legnagyobb és egyik legjelentősebb marketingkonferenciájára, a Traffic & Conversion Summitre.  A 3 nap intenzív közvetítés mellett volt idő Los Angelest és San Diegót felfedezni. Élményekkel kevert szakmai tartalom 18 percben.

A balhék ellenére vannak még tartalékok a Volkswagennél 

Idén is magas, közel 5.000 eurós nyereségrészesedést kap a Volkswagen konszern kereken százezer, kollektív szerződés alapján foglalkoztatott munkavállalója.

A Brexit és a GDPR 

A küszöbön álló Brexit módja máig kérdéses, még mindig nem dőlt el, hogy az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépése megállapodásban rögzített szabályozott keretek között, vagy azok hiányában, rendezetlenül történik-e majd. Függetlenül attól, hogy milyen módon, az Európai Unióval kötendő kilépési megállapodással vagy anélkül, rendezetlenül kerül sor a Brexitre, számos szektorban kell a Brexitet követő időszakkal kapcsolatos nyitott kérdésekre választ találni. Az egyik ilyen az adatvédelem területe, ezt tekintjük át dr. Solt Istvánnal az act legal | Bán és Karika Ügyvédi Társulás ügyvédjével.

Ne csodálkozzunk, hogy meghekkelnek, ha kiragasztjuk a gépre a jelszavunkat 

Január közepén derült ki, hogy az egyik ismert felhő alapú tárolóhely felületein kering egy 700 millió e-mail címet és 20 millió jelszót tartalmazó lista. Ennek kapcsán az ESET szakértői összegyűjtöttek néhány hasznos tanácsot a felhasználói adatok védelme érdekében, amelyek segíthetnek megtudni, hogy illetéktelen kezekbe kerültek-e jelszavaink, illetve hogy miként tarthatjuk biztonságban felhasználói fiókjainkat és a jelszavainkat.

Február a legek hónapja – Buda a legnépszerűb és a legdrágább 

Történelmi csúcson a kereslet, valamint tranzakciószámban az elmúlt évek legmagasabb februári adatait becsülte a Duna House az ingatlanpiacon. Az élénk piac az ingatlanárakra is kihatott, Budán már az adásvételek közel 50 százaléka 750 ezer forint feletti négyzetméteráron zajlott.

150 millióra emelkedett a kedvezményes hitel maximuma technológiafejlesztésre 

Az eddigi 50 millió forintról 150 millió forintra nőtt az igényelhető hitel maximuma az európai uniós forrású KKV Technológia Hitelprogramnál. A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) országszerte megtalálható MFB Pontjain elérhető forrás a vállalkozások technológiai fejlesztési és korszerűsítési igényeire jelent megoldást. A kifejezetten gyors átfutási idővel elérhető forrásra szeptember óta közel 29 milliárd forint hiteligénylés érkezett.

Utánvét és készpénz: soha nem szokunk le róla 

A magyar lakosság 2018-ban – a gazdasági fellendüléssel összhangban – már a webáruházakban is egyre többet vásárolt. Az éves átlagos költés összességében megközelítette a 133 ezer forintot – a GKI Digital és az Árukereső felmérése szerint.

Brexit-szavazás: hány pofon kell még? 

A várakozásoknak megfelelően újból elutasította a londoni alsóház a kedd esti szavazáson a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást.

Ki minősül társas vállalkozónak? 

Ki minősül társas vállalkozónak? Sok más feltétel mellett fontos, hogy részt vegyen a vállalkozás tevékenységében, és az ne munkaviszony keretében történjen – írja az Írisz Office ma Reggeli egypercese.

Állásinterjú: kérdezni akárki tud? 

Az állásinterjú egyik nagy csapdája: minden cégvezető bízik annyira a saját, „természetes” emberismeretében, hogy teljesen erre bízza a kiválasztást. Ilyenkor arra gondolnak, vagy akár ki is mondják, hogy: „ugyan miért kellene az állásinterjú tartásáról külön tanulni? Elvégre kérdezni bárki tud, vagy neeem?”  Valójában még a célzott és eredményes kérdezés se magától értetődő, hát még a válaszok értelmezése – figyelmeztet Nemes-Nagy Szilvia személyzeti és vezetési szakértő.

Mégis kinek az érdeke? Változások a kamerás megfigyelésben 

A biztonsági kamerák üzemeltetőinek kedvező változások jöhetnek a GDPR-ral kapcsolatos hazai jogszabály-harmonizáció eredményeként. A kamerás megfigyelés, mint adatkezelési tevékenység jogalapja az adatkezelő jogos érdeke lesz.

Az influenzavírus mindig előbbre jár, mint a kutatók 

Nem az a kérdés, lesz-e világméretű influenzajárvány, hanem az, hogy mikor – figyelmeztet az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (EVSZ). Nagy erőfeszítéssel dolgoznak a mindenfajta vírus ellen hatékony oltóanyagon, de a problémát még nem oldották meg.

A fenntartható cégek a tőzsdén is jobban teljesítettek 

A Barron’s amerikai üzleti magazin immár másodszor állította össze százas toplistáját a legfenntarthatóbb amerikai tőzsdei cégekről. Az üzletvitelt közel 200 szempont alapján értékelték. E vállalatok kevesebbet vesztettek értékükből a tavalyi árfolyamzuhanások közepette, mint a Top 100-ba be nem került cégek.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Kiszámolták, mennyivel mérsékelheti az inflációt a bankszámlák önkéntes díjcsökkentése

Kiszámolták, mennyivel mérsékelheti az inflációt a bankszámlák önkéntes díjcsökkentése 

Az áprilisi inflációs adatban már erősen megjelent az árréstop hatása is. Ugyanakkor a bankok önkéntes díjcsökkenése még nem lépett életbe ezen időszakban.

Pénzszerzés

Felújítási láz lett a magyarokon

Felújítási láz lett a magyarokon  

10-ből 6 magyar szerint most éri meg belevágni a lakásfelújításba, mert úgy vélik, később magasabb költségekkel kellene számolniuk.

Jogi kisokos

Mivel büntethető egy cég?

Mivel büntethető egy cég? 

Gyakori vélekedés, hogy a büntetőjogi felelősség és kockázat kizárólag a magánszemélyeket terheli.

Klímablog

Már most több hetes várólista van a klímaszerelésre

Már most több hetes várólista van a klímaszerelésre 

Az elmúlt évek nyári hőhullámai sorozatos rekordokat döntöttek, és az előrejelzések szerint az idei nyár sem lesz kivétel.

Gazdaság

Mégis mi történik az ingatlanpiacon?

Mégis mi történik az ingatlanpiacon? 

Az elmúlt hónapokban ellentmondásos hírek jelentek meg a hazai ingatlanpiac aktuális állapotáról.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo