Friss cikkeink

Az ingatlanpiacot is átalakítja a technológiai forradalom
Az új technológiák, mint a mesterséges intelligencia és a blokklánc alapvető változásokat indítottak el az ingatlanszektorban is. Az adatvezérelt megoldások révén számos tevékenység válhat lényegesen hatékonyabbá ebben a szegmensben, azonban a kínálkozó lehetőségek kihasználásához az ingatlanpiaci szakemberek összefogására is szükség van.
Hiába ellenzik milliók, közeleg az óraállítás
Március 31-re virradóan ismét beköszönt a nyári időszámítás az EU országaiban – de nem utoljára, amint azt az Európai Bizottság szerette volna. Így legkorábban 2021-től szűnhet meg a téli-nyári óraigazítás – ha egyáltalán.

Mire juthatunk, ha nincs 100 milliónk?
Felmérés szerint a 10- és 100 millió forint közötti kutatás fejlesztési támogatást elnyerő cégek alig 38 százaléka tudta a következő öt évben a támogatás minimum kétszeresével növelni eredményét. A közép-és nagyvállalati szektorból átlagon felül teljesített, míg a mikró- és kisvállalkozásoknál harmadánál volt erre példa.

Tankolhatok-e céges kártyával magán célra?
Mi a teendő, ha a munkavállaló magántankoláshoz használja a céges üzemanyagkártyát? A választ megadja az Írisz Office Reggeli egypercese.

Munkaerőhiány: még 19 évig?
Hiába mindennapos téma a munkaerőpiaci helyzet és a magyarországi demográfiai válság, van az egész kérdéskörnek egy oylan aspektusa, amelynek kevés figyelmet szentelnek: hogy a születési kedv növelése nem oldja meg a munkaerőhiányt.

Ne hallgass a károgókra, 40 fölött is válthatsz
Egy kutatás szerint a mai pályakezdőknek átlagosan 14 munkahelyük lesz életük során. Ráadásul, sokszor nem csak munkahelyet, hanem pályát is kell módosítani ahhoz, hogy piacképes tudással rendelkezzünk.

A lakásban élők sportosabbak, mint a kertes házban lakók
Nincs időm; nincs erőm elkezdeni; nem találok megfelelő mozgásformát; nem tudom hogyan vágjak bele; nincs, aki támogasson: ezek a leggyakoribb kifogásaink, ha a sportról van szó – derül ki egy online kutatásból.

Orángutánokat ölnek meg a csokidért
A Greenpeace 2010-ben a KitKatot orangutánujjal helyettesítette egy provokatív reklámjában, tudatosítva a fogyasztókban, hogy nassolásunk állatpusztítással jár. Az élelmiszerekben felhasznált pálmaolaj létrehozásához őserdőket égetnek fel, hogy helyet nyerjenek a hatalmas ültetvényeknek.

Bejött az átszervezés, újra nyereséges az Opel
1999 óta először lett nyereséges az Opel, amelyet 2017 közepén vett át az amerikai General Motorstól a Peugeot és a Citroën kocsikat gyártó PSA konszern. A termelés átszervezésével és az állomány leépítésével az Opel az elmúlt évben 18,3 Mrd. eurós forgalomnál 860 millió eurós nyereséggel zárt.

Mire figyeljünk külföldi befektetések adózásánál?
Érdekes helyzeteket teremthet adózási szempontból a külföldi tartós befektetés, vagy az ingatlan értékesítése és bérbeadása, valamint a kriptovalutával próbálkozók számára is tartogathat meglepetéseket az egyes országok eltérő gyakorlata.
Öt fontos újdonság a Facebook hirdetési rendszerében
Bár úgy tűnik, mostanában ritkábban változik a Facebook hirdetési rendszere, nagyon sok olyan újdonságot vezettek be az elmúlt időszakban, ami javíthat, vagy éppen ronthat az eredményeinken 2019-ben. Lévai Richárd segítségével ezekből mutatunk be most ötöt.
A kkv eladásánál döntő az érzelmi szál
A vállalkozás eladása eddig a magyar kkv-k csupán 5%-ánál merült fel. Pedig a cégértékesítés akár a kkv-szektorban egyre inkább jellemző utódlási nehézségek esetén is jó alternatíva lehet.
A kis cégnél is a HR a siker kulcsa
Gyakran hallani a cégvezetőktől, nem kell nekünk HR, meg HR-s, mi ehhez kicsik vagyunk, álláshirdetést bárki tud feladni. Ez igaz, csak a kérdés az, hogy kik fognak jelentkezni arra az álláshirdetésre.
Hiába halogatják, készülni kell a Brexitre
Elkészült az Egyesült Királyság Európai Unióból történő rendezetlen kilépésére felkészítő magyar törvényjavaslat, ami a magánszemélyeknél felmerülő kérdéseket rendezi.
Audi, Spar, Tesco: leépítés, bezárás és kivonulás?
Audi, Spar, Tesco. Vajon mi a közös ezekben a cégekben? Első ránézésre talán nem túl sok. Magyarországon is jelen lévő, külföldi tulajdonú multinacionális vállalatok, ami még nem nevezhető komoly hasonlóságnak. Ha viszont kiegészítjük azzal, hogy Magyarországon is jelen lévő, külföldi tulajdonú multinacionális vállalatok, amelyek legutóbb olyan kifejezések kíséretében kerültek be a hazai médiába, mint sztrájk, leépítés és kivonulás, akkor máris szembetűnő a hasonlóság.
A hazai cégeknek még jól is jöhet az új szabályozás
Az év elejétől az Európai Uniós adóelkerülést célzó irányelveivel összhangban Magyarországon is változnak az alultőkésítési szabályok. Az új megközelítés miatt célszerű a banki hitelekhez kapcsolódó költségek és ráfordítások tételes vizsgálatára az eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetni.
Van remény a követelés-behajtásra
Nagy port kavart szakmai berkekben az Európai Bíróság két áfa témában hozott, behajthatatlan követelésekkel kapcsolatos döntése. Az egyik ítéletben megfogalmazott bírósági álláspont megalapozott reményt adhat a nagy összegű behajthatatlan követeléssel rendelkező magyar vállalkozások számára is az áfakötelezettség megítélése kapcsán.
Aratnak az okos automaták – rászoktunk az ATM-es befizetésekre
A tavalyi évben az OTP Bank okos ATM-jein történő befizetések száma meghaladta a 2 milliót. Volt, hogy egy nap alatt két milliárd is gazdát cserélt.
Mi a különbség beruházás, felújítás, karbantartás között?
A civil életben többnyire tisztában vagyunk a három fogalom közötti különbséggel, sok esetben még némi átfedés is lehetséges a tevékenységek között. Jogi szempontból azonban a költségeknek, az értékcsökkenésnek, az élettartamnak mind jelentősége van. Ezekre világít rá az Írisz Office újabb reggeli egypercese.
Akkor most kövessük a trendeket, vagy sem?
Érdemes vajon minden vállalatnak figyelnie és követnie a legfrissebb üzleti trendeket? Szederkényi Zsolt vállalatirányítási szakértőnk szerint fontos tisztában lennünk azzal, mi zajlik körülöttünk, de ugyanakkor nem szabad meggondolatlanul "ráugranunk" a legújabb trendekre.
Ránk zúdul a kormányzati program-cunami
A magyar gazdaság 2018-ban 4,9%-kal, az EU-ban Lengyelország után valószínűleg a második leggyorsabban növekedett. Idén minden előrejelzés jelentős lassulással számol, a GKI 3,5% körüli ütemre számít.
Magyar iroda képviselheti a KLM-et 11 országban
Az act legal | Bán és Karika Ügyvédi Társulás nyerte a Air France - KLM 11 országra kiterjedő jogi megbízását. A meghívásos tenderen öt regionális és nemzetközi ügyvédi iroda vett részt, a győztest február végén hirdették ki.
Szigeteléssel nemcsak a rezsit csökkentjük, hanem a klímát is védjük
A legnagyobb mértékben energiafelhasználásunk mérséklésével csökkenthetjük karbonlábnyomunkat. Egy családi ház leszigetelésével több mint 0,4 tonnával, akár 40-50%-kal is csökkenthetjük CO2-kibocsátásunkat, vagyis több üvegházhatású gáztól mentjük meg a Föld légkörét, mint amivel marhahúsfogyasztásunk és teljes internethasználatunk szén-dioxid-kibocsátása minden évben megterheli azt.
Hol érdemes lakás helyett házat venni?
A magyarok lakásvásárlási szokásai elsősorban élethelyzetük megváltozásához igazodnak. Azt gondolhatnánk, hogy a család bővülésével párhuzamosan válhat legégetőbbé a négyzetméterek növelése, azonban még azok számára sem biztos, hogy ez csak családi ház vásárlásával vagy építésével oldható meg, akik ezt megengedhetik maguknak.
Öt kerti munka, amit már most elvégezhetünk
A szürke téli hónapok után igazi felüdülést jelentenek az első meleg napok. Tavasszal ébredezik a természet és vele együtt bennünk is a vágy, hogy minél több időt töltsünk a szabadban. A kerttulajdonosoknak van is rá okuk, hiszen a tavaszi kertben bőven akad feladat. A STIHL szakértői hasznos tippeket adnak, hogy kertünk mihamarabb teljes zöldjében pompázhasson.
A siker egyetlen útja a példamutatás
A Mystic Nails Hungary Bt.-t tizenegy éve Gyimesi Dóra és édesapja alapította, majd csatlakozott a céghez az édesanya is, az egyetem elvégzése után pedig ifj. Gyimesi László vette át a családi vállalkozás irányítását, hogy nemzetközi sikerre vigye a nővére által megálmodott magyar műkörömmárkát.
Akkora a baj, hogy városokban fosztogatnak a jegesmedvék
Az éghajlatváltozás miatt évről évre korábban térnek vissza Európába és Észak-Amerikába a vándormadarak – a jégtakaró olvadása miatt egyúttal egyre nagyobb veszélyt jelentenek a sarkköri városokban élelmet kereső jegesmedvék.
Kaszát fognak a bécsiek a rovarok megmentéséért
Az elkövetkező három évben Bécs és Pozsony közösen küzd a rovarok kipusztulása ellen. A City Nature néven futó EU-s projekt keretében nemcsak a rovarok eltűnésének következményeire hívják fel a figyelmet, de azt is megtanítják az embereknek, mit tehetnek a zümmögő városlakókért.
Kivel köt szerződést a biztosító önjáró autó esetén?
Alapvetően átalakíthatják az autóbiztosítási rendszert az önjáró kocsik. Csökkenhetnek a díjak is – hiszen a balesetek 90 százaléka emberi hibából származik.
Minden, ami repül – kérdés, kinek telik rá
Jó száz éve ígéri a repülő autókat a sci-fi irodalom, de kísérleteknél tovább nem jutottak. Napjainkra a technológiai alap már készen áll, sőt: az Uber 2023-ra ígéri repülő taxijait Amerikában, amelyeket a Bell helikopter-gyártóval fejleszt.
Családi játszmák és titkok is nehezíthetik a cégutódlást
Családi dinamikák, irracionális indulatok mérgezhetik a családi cégek működését. És beleszólhatnak a cégutódlásba is. A le nem rendezett családi feszültségek nem fogják könnyíteni a generációváltást a vállalkozás élén. Az önreflexió, önismeret és tudatosság elengedhetetlen a helyzet megoldásához, hangzott el a Piac & Profit Generációváltás – Finisben című konferenciáján.
Két magyar kkv is megkapta a GREEN BRANDS minősítést
Február 26-án a GREEN BRANDS Hungary Magyarországon elsőként adta át a hasonló nevű elismerést nyert márkáknak a védjegy kétéves használatára feljogosító oklevelet. A díjazottak között két magyar kkv is helyet kapott.
Fiatalok kontra Fehér Ház: egy veszteség, egy félgyőzelem a klímaperekben
Minden bizonnyal az évszázad egyik nagy jogi meccse, hogy a bíróságok helyt adnak-e világszerte a kiskorúak kereseteinek, és rákényszerítik-e a kormányokat arra, hogy élhető környezetet hagyjanak hátra a jövő generációk számára. Egyelőre egy elutasító és egy helyt adó ítélet született Amerikában. Három másik országban már klímavédelemre kötelezte a bíróság a kormányokat.
Palya Bea vállalkozása lett a legizgalmasabb sikertörténet
Nagyon fontos, hogy a gazdaság számára komoly potenciált képviselő nők minél többen kezdjenek el vállalkozni, illetve minél többen döntsenek vállalkozásuk fenntartása, továbbvitele mellett.
Rendeljen Teslát mobilon
Elon Musk, a Tesla villanyautók gyártója, takarékoskodni akar. Bezárja boltjait, elbocsát alkalmazotakat – ezentúl interneten lehet majd Teslát rendelni.
Welcome to Hungary – könnyebb beszállás Ferihegyen
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér indulási csarnokaiban új, fix kordonrendszerben állhatnak a check-in pultok elé az utasok. A változással nemcsak a terminál képe lett rendezettebb, de az utasok is könnyebben tájékozódhatnak a várakozás közben.
A mezőgazdaság és az építőipar a húzóágazat
A valós növekedést legjobban tükröző korrigált adatok szerint 5 százalékkal nőtt 2018-ban a magyar GDP. Bár a gazdaság motorját a szolgáltatások jelentették, a 2017-hez képest bekövetkezett növekedés elsősorban a mezőgazdaságnak és az építőiparnak köszönhető – egy friss elemzés szerint.
A vágányzár megdobta a telekocsizást
Stabilan a legnépszerűbb telekocsi útvonallá vált 2019 februárjában a Budapest-Miskolc útszakasz, csak itt több mint 20 ezren választották ezt a közlekedési formát – derült ki az Oszkar.com Telekocsi friss elemzéséből.
Kopátsy Sándor: legyenek gazdagabbak a gyerekek
A kormány rossz irányba tesz lépést, amikor a családokat arra biztatja, hogy neveljenek több gyermeket – véli Kopátsy Sándor. A Piac & Profit egyik alapítója, a nemrégiben a 97. esztendejét betöltő gondolkodó szerint inkább a határon túli magyar gyermekek itthoni oktatását lenne ésszerű támogatni.
A bukás tartja vissza a vállalkozókat
Hiába szeretne vállalkozást indítani a magyarok túlnyomó többsége, csak töredékük mer belevágni, mert tartanak a kudarctól. Pedig egy friss pályázati programnak köszönhetően minden korábbinál kedvezőbb feltételek mellett lehet belevágni az új életbe.
Keményen büntet az elégedetlen vásárló
Az elégedett vásárló akár 2,5-szer annyit is költhet egy vállalatnál, mint egy elégedetlen. Ez a legfontosabb tanulsága a ClientFirst Consulting Kiválóság Programjának, amely több ezer ügyfél véleményét mérte fel.
Aki időben ébredt, akár az ár negyedét megspórolhatta
Az idén 20-25 ezer új lakás átadása várható. Az ingatlan.com becslését alátámasztja, hogy csak tavaly több mint 36 ezer lakásépítési engedélyt adtak ki.
Kriptovalutával kerülik ki a szankciókat az olajtermelők
Irán és Venezuela után Oroszország is olaj-alapú kripto-valuta bevezetését tervezi, hogy kikerülje az amerikai szankciók miatt jelentkező veszteségeket és nehézségeket.
Lakásvásárlás esetén mennyi a visszterhes vagyonátruházási illeték mértéke?
Lakásvásárlás esetén mennyi a visszterhes vagyonátruházási illeték mértéke? Az általános szabályon túlmenően a részletek az Írisz Office reggeli egyperceséből tudhatók meg.
Megszegett szerződésnél megúszható a kártérítés?
Ha valamely szerződő fél a szerződésben vállalt kötelezettségeit megszegi, többféle következménnyel kell számolnia. Az egyik következmény, hogy a szerződés megszegése miatt a másik félnek okozott kárt meg kell térítenie. Milyen esetben mentesülhet az érintett a kártérítési felelősség alól?
A semmittevés is okozhat kárt
Csak az nem hibázik, aki nem is dolgozik – szokták mondani. Bizony előfordul, hogy akár már egyetlen hiba is súlyos kárt okoz a munkáltatónak. Mikor lesz felelős a dolgozó? Mennyi kártérítést kell a munkavállalónak megfizetnie? Megtudhatjuk az Érthető Jog blogjából.
Peking ebben is lehagyta New Yorkot
Nem New York-ban, hanem Pekingben él a legtöbb dollár-milliárdos. A kínai fővárosban 103 van belőlük, az amerikai metropolisban „csak” 92.
Nagy az ökolábnyoma a sajtnak
Az emberiség 22 milliárd tonna sajtot eszik évente, és ez a mennyiség csak nőni fog a népességgyarapodásnak köszönhetően. A legnagyobb karbonlábnyomot hátra hagyó állati eredetű élelmiszerek közül a sajt a harmadik helyen szerepel a toplistán a bárány- és a marhahús után.