Mennyire kell tartani az új járványtól?

Valószínűleg egyelőre nehezen terjed emberről emberre a Kínában megjelent új típusú koronavírus - mondta Szlávik János infektológus.

A szakértő szerint a koronavírusnak - amely elsősorban állatokat fertőz - négy, emberre veszélyes fajtája van, ezek felső légúti megbetegedéseket, torokgyulladást, náthát okoznak.

Mivel a mostani megbetegedések mind a közép-kínai Vuhan tartományban jelentkeztek, arra lehet következtetni, hogy a vírus emberről emberre egyelőre nehezen terjed. A nem kínai megbetegedések hátterében az áll, hogy a vuhani betegek különböző országokba utaztak - mondta, hozzátéve, ezért volt jó döntés, hogy lezárták a fertőzött területet.

Több vírustörzs

A fertőzés egy másik változata, a távol-keleti koronavírus 2002-ben több mint nyolcezer embert betegített meg Kínában és Hongkongban, közülük mintegy nyolcszázan, tehát a fertőzöttek 10 százaléka meghalt.

A közel-keleti változat - amely a tevéről került át az emberre - jelenleg is fertőz például Szaúd-Arábiában és a környező országokban, ez összességében csak kétezer megbetegedést okozott, de a halálozási aránya már 25 százalék körül van.

A Kínában most felbukkant, új típusú koronavírusról egyelőre nem tudják, hogy melyik állatról került át az emberre, de vannak olyan kutatók, akik a kígyókat „gyanúsítják”, ami érdekes lenne, hiszen általában emlősök, például denevérek játsszák a közvetítő szerepet – tette hozzá a szakember.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo