Kulcsfontosságúvá vált az élelmiszeripar a járvány alatt

A dolgozók helytállása a járványhelyzetben azt eredményezte, hogy az agrár- és élelmiszeripar stratégiai ágazattá vált - mondta az agrárminiszter a hajdú-bihari Egyeken, ahol átadták a település új piacát és csónakkikötőjét.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Nagy István emlékeztetett rá, hogy ez az egyetlen ágazat, amely egy percre sem állt le a vészhelyzetben, a munkavállalók folyamatosan dolgoztak, etették az állatokat, vetettek, arattak, biztosították az élelmiszereket az ország lakosságának.

Ennek a kitartó munkának is köszönhetően 17,5 százalékról 80 százalékra emelte a kormány a vidékfejlesztési támogatások mértékét, a támogatás összege elérte a 4265 milliárd forintot - mondta a miniszter megjegyezve, hogy az idén annyi pénzt fizetnek ki támogatásra, mint a megelőző hét évben.

Az egyeki piacfejlesztés apropóján Nagy István azt mondta, minden település központjában piacnak kell lennie, ami hozzájárul a helyi gazdaság, termelők és közösségek megerősödéséhez. Minden tizedik forintot a piacokon költik el az emberek, ezt az arányt növelni kell - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a gazdaság erősítésére a legkisebb vállalkozások önrész nélkül ötmillió forintra pályázhatnak, az önkormányzatoknak 100 millió forintot tudnak adni, a kisebb gazdaságokat 50-100-200 millióval, a nagyokat akár kétmilliárd forint pályázati forrással tudják segíteni.

Emlékeztetett rá, hogy tavaly novemberig lehetett pályázni az állattartó telepek korszerűsítésére elkülönített 50 milliárd forintos forrásra. Az ötszörös túljelentkezés miatt úgy döntöttek, ha ilyen nagy a vállalkozási kedv, és a gazdák a járvány kellős közepén ennyire bíznak a jövőben, 260 milliárd forintra emelik a pályázható összeget.

Véleményvezér

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo