Friss cikkeink


Füstölgő feketepiac

Füstölgő feketepiac 

Egy konténernyi cigarettán 28 milliót kereshet az ukrán-magyar reláció csempésze. A hatékonyabb finánc-felderítés csökkenő esélyt ad a feketepiacnak, a BAT pedig eredménnyel száll be a negatív árversenybe.
Észak-Magyarország befejezte

Észak-Magyarország befejezte 

A 2001. évi területfejlesztési Phare program 4 millió euró támogatást biztosított turizmusfejlesztésre Észak-Magyarországon. A régió komplex termálfürdő- és konferenciaturizmus-fejlesztés programjának célja a turisztikai infrastruktúra fejlesztése révén a térség gazdasági fejlődésének elősegítése volt. A 2003-ban elindult projektek közül 2005 végén hét termál- és egy konferenciaturizmus-fejlesztési beruházás fejeződött be Egerben, Mezőkövesden, Miskolc-Diósgyőrben, Miskolc-Tapolcán, Sárospatakon, illetve Tokajban.

Az ügyfélgyűjtés sikerévét teljesítette a BB 

A múlt év végére a mikro és kkv ügyfelek száma 8300-zal 63 ezerre nőtt, s ezzel is felülmúlta saját várakozását a Budapest Bank.
Turizmusrekordok '2005

Turizmusrekordok '2005 

A szállodák forgalma egyenes arányban nőtt a csillagok számával. Kolber István szerint a kereskedelmi szálláshelyek bevétel tekintetében is rekorderedményt értek el tavaly.

Bizalomerősítő outsourcing 

A magyarországi informatikai outsourcing vállalkozások közül elsőként sikerült BS7799 tanúsítványt szereznie a MagiCom Kft.-nek.
Kiégés huszonévesen

Kiégés huszonévesen 

Új tendencia jelent meg a huszonéves pályakezdők világában. A fiatalok életük első munkahelyein nem tudnak mit kezdeni a megváltozott körülményekkel.
Szállodások egymás között

Szállodások egymás között 

A szállodák vendéglátás részlegének jövedelmezősége a témája a European Hotel Managers Association budapesti konferenciájának.
PM: a bizottság nem büntet, de kíváncsi

PM: a bizottság nem büntet, de kíváncsi 

Magyarország azzal számol, hogy 2008-ig fokozatosan, s erőteljesen csökkenti azt államháztartási hiányt, az államadósság a GDP 60 %-a alatt marad - kommentálja a PM az Európai Bizottság értékelését.

Svájcifrank-alapú HVB-kedvezmények 

Változatlanul tart a HVB svájcifrank-alapú jelzáloghitel akciója, eszerint jobb kondíciókkal lehet pénzhez jutni, mint normál körülmények között.
Internetes vita a főapátnál

Internetes vita a főapátnál 

Az interneten élőben hallgatható a harmadik "Középpont fórum" című kerekasztal-vita. A január 12-én sorra kerülő rendezvény házigazdája Várszegi Aszhtik mellett Baráth Etele.

Kitüntetés a legjobb projekt-nyerteseknek 

Térplasztikát és elismerő oklevelet vehetnek át "A 2005. év projektje" nyertese. Még pályázhatnak az elismerésre a különböző kategóriák a pályázatok amúgy is sikeres szereplői.

Húszezren már szerződtek a kormánnyal 

Az esztendő végéig 15.143 kérelmet fogadtak be a pénzintézetek 17,9 milliárd forint értékben - számol el a kormányzati lakásprogrammal a tárca nélküli miniszter.

Mibe kerül egy vidéki lakás? 

Bőséges kínálat, stagnáló kereslet jellemezte az elmúlt év vidéki újlakás-piacát. A fejlesztők, forgalmazók nagy része egyelőre nem vár fordulatot eredményező élénkülést.

Nem tudjuk, mennyi lesz a nyugdíjunk 

A Generali Vienna Holding AG elkészítette az osztrákok pénzköltési szokásait vizsgáló fogyasztói felmérését. A reprezentatív, a 2006-os évre tervezett kiadások preferenciáját vizsgáló kutatás és a Magyarországon múlt év végén készült hasonló - a GfK Hungária honlapján közölt - felmérések eredményeit vizsgálva jelentős különbségek mutathatók ki a két ország fogyasztói szokásai között.

RosUkrEnergo, az abszolút győztes? 

A RosUkrEnergo került ki abszolút győztesen eddig az orosz-ukrán gázvitából. A január 10-én megjelent lapokból is kiderül: a cég igen szép summát keres ezen a bolton.

A többségnek több pénze lesz 

Év végi időszakban még soha nem ért el olyan magas értéket a komplex Fogyasztói Bizalom Index, mint 2005 decemberében - áll a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb jelentésében. Az adatok szerint a lakosság a korábbiakhoz képest pozitívabban ítéli meg jelenlegi és a jövő évben várható pénzügyi helyzetét.

Alerant a T-Mobilnál 

Az Alerant már másodszor vett részt a T-Mobile teljes informatikai infrastruktúráját érintő fejlesztésben. Ezúttal a SIM kártya kezelést egységesítésére kaptak megbízást.

Hatósági roncsgyűjtés Budán 

Nagytakarítás vette kezdetét a II. kerületben, a hatóságok a gazdátlan nyolcvan autóroncsot elvitetik. A be- és feljelentőknek pedig szabad utat adtak.

Vendégmunkások lesznek a németek 

A német polgárok a lábukkal nyilvánítanak véleményt hazájuk munkaerőpiaci lehetőségeiről. Többen mennek külföldre dolgozni, mint az 1940-es évek óta bármikor.

GVOP programhosszabítás! 

A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) GVOP-2005-3.3.3. számú, Vállalati innováció támogatása című pályázat beadási határideje 2006. április 10-re módosul.

Információ minden tenderről 

Január 1-én indult különleges szolgáltatásával a Tender-Értesítő kft. A cég egyedülálló módon on-line kínálja a magyar, európai uniós illetve a közép-kelet európai térség további 5 országának (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország) közbeszerzi felhívásait, tendereit, információit. Ez mintegy 80-100ezer felhívást és információt jelent a felhasználó számára.

Nyugdíjas bankolók a BB-nél 

Kedvezményeket kínál a nyugdíjasként számlát vezető, banki szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfeleinek a Budapest Bank. Vásárlási kedvezményeket is kapnak a kártyabirtokosok.

Hitel kevesebb biztosíték esetén is 

Ingyenes és automatikus garanciavállalást kínál az Európai Beruházási Alap fejlesztési hitel felvétele esetén a kis- és középvállalatoknak a HVB Bank.

West End a menő 

Egyre kiegyenlítettebbé válik London belvárosának irodapiaca. A kereslet és kínálat közti különbség tavaly jelentősen csökkent, és idén is fokozott bérlői érdeklődés várható - derül ki a DTZ Research legfrissebb adataiból.

Kefelevonat-keresőben a PM 

"Vizslafax" után vizsgálódik a Pénzügyminisztérium, kutattatja, hogyan jutott el a Magyar Postához az a fax, amely a Magyar Vizsla című kiadvány "kefelevonatát" mutatta be a terjesztő cégnek.

Decemberi tőkekivonás a kötvényalapoknál 

Az alapok mintegy 7,5 milliárd forintnyi hozamot értek el decemberben, ezt csökkentette a 4,2 milliárd forintos tőkekivonás, így összességében 3,3 milliárd forinttal nőtt az alapok vagyona.

Finanszírozási ajánlatok január végére 

Közbeszerzési pályázaton versenyezteti a hitelintézeteket a MÁV, hogy finanszírozóra találjon az első harminc elővárosi motorvonathoz.

Fogadalmak statisztikája 

Leggyakrabban életmódunkat szeretnénk átalakítani: a szilveszteri fogadkozók háromnegyede - különösen a hölgyek - egészsége érdekében próbált már változtatni addigi életvitelén - derült ki egy internetes felmérésből.

Develor: vezetőváltás 

Január elsejétől más veszi át a kommunikációs vezetői és az értékesítési igazgatói posztot a Develor tanácsadócégnél.

Javultak a Mikrohitel feltélei 

"Annak érdekében, hogy a Mikrohitel Program konstrukció a jövőben még jobban szolgálja a banki követelményeknek még eleget tenni nem tudó mikrovállalkozói kör finanszírozási forráshoz jutását", Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a Mikrohitel feltételeit módosította.

Egymillió minden új dolgozóra! 

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium a munkahelyteremtő beruházások támogatására összesen 2 milliárd forint keretösszeggel pályázati programokat indít az új munkahelyeket létrehozó, elsősorban kis- és középvállalkozásoknak.

Múlt heti fonákságok - leporolható Dimitrov téri tankönyvvel 

A Cinege utcába még akkor sem egyszerű elkocsizni, ha maga Gyurcsány Ferenc fogad örökbe egy-két kátyút abból a kilométerenkénti nyolcból, amelyre sikerrel akadt rá a kormányzat.

HSDPA teszt a Pannon GSM bemutatótermeiben 

A szolgáltató bemutatótermeiben az előfizetők mostantól saját maguk is kipróbálhatják a Pannon GSM 2005 november 22-én beindított HSDPA hálózatát.

Felejtsük el az E111-est! 

Év elejétől kizárólag az európai egészségbiztosítási kártyával kaphatnak egészségügyi ellátást a magyar állampolgárok az Európai Unió másik 24 tagországában, illetve Norvégiában, Izlandon és Lichtensteinben. Szombat éjfél óta ugyanis már nem érvényes az E111-es nyomtatvány.

A Motorola mobilokban is lesz Google 

A Motorola és a Google bejelentette közös együttműködését, így a Motorola felhasználók világszerte használhatják majd a Google kereső szolgáltatását.

Memorizálás felsőfokon 

Kis gyakorlással könnyedén, jegyzetelés nélkül megjegyezhetjük a főnök által elhadart feladatokat.

Az érzelmes stratéga 

Diplomata édesapa gyermekeként Indiában született, Ausztráliában járt egyetemre. Angolszász kultúrában, konzervatív családmodellben nevelkedett, ám a négyévenkénti országváltás következtében életeleme lett az állandó változás, megújulás, a gyors beilleszkedés új kultúrákba. Ezeket a tulajdonságait előnyösen kamatoztatja az üzleti életben, vezetőként is.

Egymillió tag az OTP-s pénztárakban 

A három OTP-s pénztárnak meghaladja az egymilliót a taglétszáma, az általuk kezelt vagyon együttes értéke pedig eléri a 400 milliárd forintot.

700 milliárd a turistáktól 

2005-ben nem csupán a turistaforgalom, de az idegenforgalomból származó bevételek is kedvezően alakulnak Magyarország számára.

Egymillióan olvasták a Havaria híroldalát a PannonW@P-on 

A Pannon GSM előfizetői nem egészen tizenhárom hónap alatt egymilliószor vetettek pillantást a nagyvilág borúsabb oldalára.

Osztrákok a hálón 

Az osztrákok kedvelt vásárlók Magyarországon. Nem csupán a turizmusban, hanem egyéb szolgáltatási ágakban, és a bolti kiskereskedelemben is jelentős összegeket költenek nálunk évről-évre. Érdemes viszont arra figyelni, felkészülni a hazai szolgáltatóknak, webshopoknak, hogy az osztrákok egyre szívesebben vásárolnak az interneten keresztül.

Garantált hitel kicsiknek 

Ingyenes és automatikus garanciavállalást biztosít az Európai Beruházási Alap (EIF) fejlesztési hitel felvétele esetén a kis- és középvállalatok számára, a HVB Bankkal megújított szerződés alapján. A HVB Bank Hungary Rt. e megállapodás értelmében egyszerűsített feltételek mellett nyújthat fejlesztési hiteleket olyan kkv-k részére, akik maguk nem rendelkeznek elég biztosítékkal.

Egy euró minden VB-jegy után 

A MasterCard International minden 2006. január 15-ig a labdarúgó világbajnokságra igényelt és MasterCard bankkártyával fizetett jegy után 1 eurót ajánl fel az UNICEF javára.

A legjobbak passzívak is lehetnek 

A legkitűnőbb szakemberek gyakran nem keresnek maguk állást, hanem a cégeknek és a fejvadászoknak kell felkutatni őket.

Államháztartás, mínusz ezerrel 

A miniszter elégedett, a makrogazdaság valamennyi 2005-ös adata a számított módon, vagy annál is jobban alakult. Veres János szerint kézben tartott költségvetése volt az országnak.

Sokasodnak a jegy nélküli Malév-utasok 

Mindössze egy kód az, amellyel pótolja a papírból készült repülőjegyet a Malév. Az ehhez szükséges informatikai beruházással és a rendszer teljes elterjesztésével 2006 végéig elkészül a cég.

Akciósan szép az élet 

Bár a napi fogyasztási cikkek piacán egyre nagyobb a hipermarketek és diszkontok részesedése, a vásárlók többsége mégis kis mennyiségeket vásárol - gyakran.

A fiatalok zsebében több pénzt cincog? 

A lakosság mintegy fele, 46 százaléka nem érez változást háztartása pénzügyi helyzetében az egy évvel ezelőtti állapothoz képest - állapította meg saját vizsgálata alapján az Ecostat.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet 

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért.

Pénzszerzés

Havi 266 ezer forint hiányzik a magyar családok kasszájából

Havi 266 ezer forint hiányzik a magyar családok kasszájából 

Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de többségük továbbra is nehezen jön ki a jövedelméből.

Cégblog

Mi kell az újraiparosítás felpörgetéséhez?

Mi kell az újraiparosítás felpörgetéséhez? 

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon.

Gazdaság

Nagy terveik vannak a magyar gyáraknak, de három komoly veszély fenyegeti őket

Nagy terveik vannak a magyar gyáraknak, de három komoly veszély fenyegeti őket 

A hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo