Már a kormány is

A munkáltatók társadalmi felelősségének erősítéséről és az ezt ösztönző intézkedésekről döntött a kormány. Az 1025/2006. (III. 23.) számú kormányhatározat célja, hogy a munkáltatók önkéntességén alapuló felelős gazdálkodói magatartást erősítse, társadalmilag elismertté tegye.

Az Európai Unió több különböző dokumentumban is kifejezte azt a célt, hogy a tagállamok a társadalmi partnerek párbeszédére alapozva a gazdálkodásba integrálják a fenntartható fejlődés, a társadalmi összetartozás és a környezetért viselt felelősség szempontjait. Ennek érdekében számos lépésről döntöttek: a Gazdasági és Szociális Tanácsban vitát kezdeményeznek a társadalmilag felelős munkáltatói magatartás ismérveiről, az olyan jó gyakorlatok feltárásáról és elősegítéséről, amelyek a gazdaság versenyképességét, a társadalmi összetartozást, valamint a munkahelyi és a családi kötelezettségek összehangolását szolgálják;

A foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter feladata lesz, hogy segítse a vállalkozások társadalmi felelősségvállalásának erősödését, a rendezett munkaügyi kapcsolatokra irányuló törekvéseket az Országos Érdekegyeztető Tanács keretében és az Ágazati Párbeszéd Bizottságokban. 

Elismerés a felelős cégeknek

 A március végi határozat az érintett minisztereket felkéri, hogy a feladat- és hatáskörükben kezdeményezzenek párbeszédet a munkáltatókkal, és dolgozzák ki azokat az eszközöket, amelyekkel a munkáltatók felelősségvállalását elismerik, és azokat az ismérveket, amelyek a társadalmilag felelős munkáltatói magatartást megjelenítik. Cél továbbá, hogy kialakítsák azokat a kommunikációs eszközöket, amelyek révén szélesebb körben megérdemelt társadalmi elismerésben részesülhetnek a felelős munkáltatók, akik a jövőben "a társadalmilag felelős vállalkozás" jelölést viselhetik majd (Ezt a számos nyugat-európai országban már jól működő rendszert angolul Social Label-nek nevezi a szakma). Módszertani útmutató készül majd a vállalati esélyegyenlőségi tervek elkészítéséhez, és kidolgozzák az "Akadálymentes munkahely" elnevezés és embléma használatának feltételeit, amelyet azok a munkáltatók érdemelhetnek ki, amelyek foglalkoztatnak fogyatékos személyeket és a munkahelyeket akadálymentesen alakították ki.

A határozat arra is felszólítja az érintett minisztereket, hogy készítsenek ajánlásokat a hirdető és kommunikációs cégek részére a nők és a kisebbségek reklámokban és hirdetésekben történő előítéletektől és sztereotípiáktól.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo