Akik hisznek...

Az utóbbi időben egyre-másra jelennek meg a hazai pénzintézetek portfóliójában azok a befektetési alapok, amelyek kezelt vagyonuk egy részét távol-keleti piacokon fialtatják. Az ügyfelek érdeklődése nem véletlen a térség iránt, hisz annak meghatározó szereplői gazdasági téren az utóbbi időben mind az Európai Uniót, mind az Egyesült Államokat lekörözték.

Miközben az Európai Unió legnagyobb országai csak lassacskán lábalnak a gazdasági recesszióból, az Egyesült Államokban pedig monetáris szigorítással igyekeznek elejét venni az inflációs nyomásnak, addig a Távol-Kelet óriási tempóban fejlődik. Kína rohamléptű erősödése az utóbbi két év egyik kiemelt témája volt a gazdasági szakemberek körében: bár a 2003-2004-es túlfűtött növekedést sikerült némileg megfékezni, idén is legalább 8-9 százalékkal nő a kínai GDP. A világ egyik legnépesebb országa mellett azonban a másik, India is jeleskedik a gazdasági fejlődés terén. A GDP ugyan várhatóan "alig"6-7 százalékkal emelkedik 2006-ban, az IT-szektor azonban óriási ütemben bővül, ami hatalmas lehetőségeket jelent a befektetők számára. Korea és Japán gazdasági növekedése ugyan elmarad az előbbi két országétól, a nagy exportáló vállalataik teljesítménye azonban további árfolyam-emelkedést sejtet, ami jól jöhet a részvénypiaci befektetéseket eszközlő alapoknak.

A biztonságos hozam

A távol-keleti boom előnyös lehetőségeiből nem szívesen maradnak ki a pénzintézetek, és úgy tűnik, külön reklám nélkül is sikerült befektetőket találniuk a piac kiaknázásához. A kisebb-nagyobb arányban Ázsiában befektető alapok iránti érdeklődés az utóbbi hónapokban egyre élénkebb, köszönhetően a bankok vonzó ígéreteinek. A hazai ügyfelek többsége ugyanis óvakodik a magas kockázatot jelentő befektetésektől, ám kedveli a jó hozamokat, márpedig a - többek közt - Távol-Keleten is befektető garantált alapok épp ezt a két célt kombinálják.

A K&H Bank nagy sikerű garantált alapsorozata, a Fix Plusz novemberben kibocsátott 11. tagja volt az, amely szakítva a korábbi hagyományokkal fele-fele arányban európai és ázsiai részvényindexbe fektetett, s kimaradtak belőle a korábbi brit és egyesült államokbeli indexek. A sorozat sikerét jelzi, hogy immár a 13. alapnál tart, amelynek jegyzése legkésőbb április 28-án zárul. A befektetés részvénypiaci árfolyam-emelkedés esetén részvényként, árfolyamesés esetén kötvényként viselkedik, s a korábban megszokott módon az indexek átlagos emelkedésének 70 százalékát kapják a befektetők. A pénzintézet számításai szerint így a hozam három év alatt akár a 70 százalékot is elérheti, de kedvezőtlen tőzsdei folyamatok esetén sem lehet kevesebb, mint 12 százalék. (Ez éves szinten 19,21, illetve 3,82 százalékot jelent.)

#page#

A HVB Bank Triatlon 3 alapja szintén tőkegarantált, ám a végső hozamot más szisztéma szerint állapítják meg a szakemberek. Az elődökhöz hasonlóan a Triatlon 3 is három különféle csomag: egy konzervatív (kockázatkerülő), egy kiegyensúlyozott (közepes kockázatú) és egy dinamikus (kockázatvállaló) portfóliótól függ majd, ezek közül a legjobb teljesítménye lesz mérvadó a befektetők számára.

Mindhárom portfólió részvényekből, EU-ingatlanokból, árupiacokból és pénzpiaci mutatókból áll majd, csak az arányok lesznek mások: a kockázat szerint növekvő sorrendben 20-30-10-40, 30-25-20-25 és 50-10-30-10 százalékos súllyal esnek majd latba. (A részvényindexek közt egy kínai, egy koreai, egy japán és egy közép-európai, a CECEEUR található meg.) Mindez azt jelenti, hogy ha jól teljesítenek a részvénypiacok, várhatóan a harmadik portfólió eredményével gazdagodnak a befektetők, míg egy esetleges bessz esetén a részvényindexek súlya alig 20 százalék lesz a végső elszámolásnál.

Hasonló elvek alapján, ám más piacokkal és súlyokkal indult meg a Budapest Alapkezelő Aranytrió 3. elnevezésű garantált alapjainak jegyzése. A befektetők ebben az esetben szintén három kosár, egy árusúlyos, egy részvénysúlyos, illetve egy ingatlansúlyos portfólió közül részesednek a legjobb teljesítményű hozamából. A hangsúlyos index mindhárom esetben 70, a két kiegészítő 15-15 százalékkal esik latba. A zárt végű alap meglepetése, hogy arany, olaj, alumínium, réz, valamint japán, kínai, koreai, tajvani részvényindexek mellett egy japán ingatlanindexbe fektet, vagyis a befektetők részesei lehetnek a szigetország ingatlanpiacának is.

Akinek ez kevés

Természetesen nem csak a hazai garantált befektetési alapokon keresztül lehet kihasználni a távol-keleti piacok növekedését. Mostanra a legtöbb nemzetközi részvényalap is tartalmaz kisebb-nagyobb arányban távol-keleti részvényeket, részvényindexeket, s léteznek az alapok alapjai közt is olyanok, amelyek távol-keleti részvényalapokba fektetnek. Ezek kockázata természetesen jóval nagyobb, mint a garantált alapoké, de ezzel párhuzamosan a realizálható hozam is sokkal magasabb.

Az OTP Nemzetközi Részvény - UBS Alapok Alapja, amely befektetéseinek egy részét szintén távol-keleti részvényalapokba invesztálja, az utóbbi egy év során csaknem 30 százalékos emelkedést produkált, de hasonló növekedéssel büszkélkedhet a Raiffeisen és a Concorde nemzetközi részvényalapja is.

Azok számára, akik ennél is szorosabban szeretnék fogni a gyeplőt, és maguk kiválasztani, milyen alapba, netalán részvénybe fektetnek, a hazai brókercégek kínálnak megoldásokat. Ezeken a piacokon azonban a magas tranzakciós költségek miatt nem érdemes néhány tízezer forinttal beszállni.

Akár így, akár úgy, az adatok és előrejelzések szerint az ázsiai kis- és nagytigrisek lendületben vannak, és ez az év is töretlen fejlődést ígér. A növekedésben rejlő anyagi lehetőségeket pedig érdemes lehet kihasználni, akár alapos utánajárással, akár szakemberre bízva vagyonunkat.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo