Friss cikkeink


Kiviszi? Támogatják!

Kiviszi? Támogatják! 

Folytatódnak az idén az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. által egy éve útjára indított, a kis- és közepes vállalkozásokat felkészítő Európa Export Klub, illetve a nagy- és középvállalati kört megcélzó tanácsadó Export Klub rendezvényei - tájékoztatott az ITDH kommunikációs igazgatósága.
Mennyit is fizetünk autónkért?

Mennyit is fizetünk autónkért? 

Hatályba lépett a regisztrációs adóról szóló törvény decemberben elfogadott módosítása: az új gépjárművekre fizetendő regisztrációs adó hétfőtől átlagosan 6 százalékkal emelkedett, a külföldről behozott használt autók adóterhe ugyanakkor az új avultatási skálának köszönhetően csökkent.
Tízszer annyi forrás, mint korábban

Tízszer annyi forrás, mint korábban 

Az unió mostani költségvetési időszakában a Leader-program finanszírozására mintegy 70 milliárd forint áll rendelkezésre.
Megéri itt pályázni?

Megéri itt pályázni? 

Még meg sem jelentek a 2007-2013-as uniós költségvetés első pályázatai, máris feltámadt a hangorkán körülöttük. Egyesek nagyobb keretösszegre számítottak, mások kisebb önrészre, megint mások szerint pedig a támogatási stratégia úgy rossz, ahogy van. Egyelőre kevés az érv pro és kontra, de talán van néhány szempont, amit érdemes megfontolni.
Havi 2-5 ezer forintba kerülhet az orvos

Havi 2-5 ezer forintba kerülhet az orvos 

Április elsejétől havonta csekken vagy átutalással, egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetniük azoknak, akik eddig nem voltak biztosítottak - tájékoztatott Jurányi Benedekné, az APEH vezető főtanácsosa.
Kóka szerint szakítani kell

Kóka szerint szakítani kell 

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszterrel készített interjút közölt hétfőn a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági szaklap. Kóka szerint őszintén szólva nem tudja, hogy a tavalyi zavargások és a fájdalmas takarékossági intézkedések után a kormánynak van-e még bármilyen esélye a választások megnyerésére, de abban bizonyos, hogy reformlépések nélkül nem lenne esély választási győzelemre.
Gyógyító nyomda

Gyógyító nyomda 

Két módon is szerephez jut az Állami Nyomda a gyógyszerforgalmazásnál. Nyertese a vények versenyeztetésének, s azonosítóval lát el Teva-termékeket.
Olcsóbban csak félévig

Olcsóbban csak félévig 

Úgy enged, hogy nem enged a gazdasági tárca, csak az árampiac teljes liberalizációjáig folyósítható a tarifakedvezmény a villamosipari dolgozóknak.
Kreatív sörverseny

Kreatív sörverseny 

A McCann Erickson - miután bizonyított egy szimulált feladat megoldásával - nyerte el a jogot ahhoz, hogy ellássa a Borsodi márkacsalád kreatív feladatait.
Drágul az üzemanyag

Drágul az üzemanyag 

Emeli bruttó 5 forinttal a benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdától a Mol - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.

Online is rendelhetünk a patikából 

Interneten is lehet gyógyszert rendelni a patikákból - jelentették be hétfőn a Magyar Gyógyszerész Kamarában tartott sajtótájékoztatón, ahol az is kiderült: a megrendelt gyógyszerek között nem lehetnek támogatott, illetve vényköteles termékek.

Három év börtön a Hyundai elnökének 

Három év letöltendő börtönre ítélte a dél-koreai Hyundai autógyárcsoport elnökét, Csung Mong Kut hétfőn az elsőfokú bíróság Szöulban. A védelem fellebbezett.

Valutázokat büntetett a GVH 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2007. január 25-én tartott tárgyalásán megállapította, hogy a Northline Kft., valamint az And Now Kft. versenyt torzító módon összehangolták piaci tevékenységüket.

Ellentmondásos a hazai munkaerőpiac 

Becslések szerint több mint 26 ezer állást szüntetnek meg az idén a cégek, közel 38 ezerrel viszont növelik a létszámukat, így ezekből az adatokból kiindulva bővülni fog a foglalkoztatás. Ez derül ki a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM), valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet (MKIK GVI) felméréséből.

A többség szerint nem lesz nyugalom 

A magyar lakosság relatív többsége, 44 százaléka helyteleníti a Fidesz pénteki kordonbontását, és 68 százalék tart attól, hogy a polgári engedetlenségi akció további utcai zavargásokhoz vezethet - derült ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásából, amit vasárnap ismertettek a Magyar Televízió.

Még az ingatlanadó sem? 

A magyarországi lakáspiac helyzete nehezebb, mint néhány évvel ezelőtt, ugyanakkor az Engel Group úgy látja, hogy jelentős növekedés előtt áll a hazai lakásépítés. Ennek a folyamatnak a 2008-as ingatlanadó bevezetése sem fog gátat szabni.

Ellensúlyoz a külpiac 

A nagyvállalatok 31 %-a a gazdaság kismértékű javulásban, 30 %-uk stabilitásban bízik, s e kör szerint a fogyasztói árak átlagos emelkedése 5,4 % lehet.

Rosszabbul élünk, mint egy éve 

A kiigazítási és reform csak kisebb mértékben lassítja a magyar gazdasági növekedést - segít be nekünk a külső konjunktúra, mondja a GKI-s előrejelzés.

Fejlesztések: elhalasztva 

Mérsékelt bizalomerősödést szodázott a kis és középvállalatok körében az Ecostat. Ám a vállalatok több mint a fele fejlesztései elhalasztását tervezi.

Emelkedő díjak a világ irodapiacain 

A CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb felmérése szerint 2006-ban a tíz legmeghatározóbb irodapiacon nőtt az első osztályú irodák bérleti díja, ebből négy piacon több mint 20 százalékos emelkedés volt megfigyelhető. A bérleti díjak növekedése az irodapiaci feltételek globális szűkülését tükrözi. A kihasználatlansági ráta mind a tíz piacon csökkent és jelenleg egyszámjegyű az értéke.

Múlt heti fonákságok - Csányi-Demján szekrényversennyel 

Szájer képviselő előbb bontotta a kordont, majd úgy érezhette, ő volt az, aki az ablak alá csinált, ezért becsöngetett Hillerhez és Lendvaihoz papírért.

Borbajok az EU-ban 

Már ma is 100 ezer hektó olasz bor jön be illegálisan és alföldiként adják el - állítja a Szent Gaál Pincészet a kártékony EU-s szabályozásra utalva.

Szabadalmasok sikersztori-esélyei 

A ValDeal ZRt. pályázatára száznál jóval több olyan ötlet, találmány, fejlesztés érkezett, amelyek közül kiválaszthatók az üzleti sikerek várományosai.

Választás ismeretlenül 

Az Adverticum által kiszolgált online hirdetések száma 2005 és 2006 júliusa között megduplázódott, 2006 második felében megháromszorozódott.

Euró: a lengyeleknél öt év múlva 

Lengyelország 2012-ben vagy 2013-ba vezetheti be az eurót - vélte a lengyel jegybank közelmúltban kinevezett új vezetője.

Miért fizetnek olyan keveset? 

Újra össztűz alá került a brit visszatérítés, amelyet Franciaország és az Európai Bizottság is támad, mondván London túl keveset fizet az EU kasszájába.

Jeremiás elindul 

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Gazdaságfejlesztési Operatív Programjában (GOP) - a remények szerint - még az idén, az év közepén elindul a kis- és középvállalkozások finanszírozását szolgáló Jeremie-program - hangzott el a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban (GKM) tartott háttérbeszélgetésén, pénteken.

Milyen az igazi vodka? 

Véget vethet a vodkáról folyó ádáz vitának az a parlamenti jelentés, amely kétféle címkézést javasol, s amelyet a tagállamok is támogatnak.

A rendőrség visszaépítette a kordont 

A fideszes országgyűlési és európai parlamenti képviselői polgári engedetlenségi mozgalom keretében pénteken lebontották a Kossuth Lajos teret övező kordont - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.

Senki nem megy Salgótarjánba havi 400 ezerért? 

Interneten is elérhetők már a Szociális és Munkaügyi Minisztérium valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által közösen, több mint 6 ezer cég körében végzett múlt év végi konjunkturális és munkaerőpiaci felmérés különféle jellemzők alapján csoportosítható adatai.

Egyre hosszabb a kívánságlista 

Politikai megosztottság jellemzi az EU-t a Római Szerződés 50 éves évfordulójára kiadandó nyilatkozat kapcsán. Míg az Európai Bizottság konkrét utalást tenne az alkotmányra és ragaszkodik a Barroso által kifundált öt ponthoz is, a tagállamok kívánságlistája is egyre hosszabb.

Az államnak még százmilliárdokat kell spórolnia 

A megkezdett kiigazítási program segítségével kell GDP arányosan az állam kiadásait 5,5-6 százalékkal csökkenteni 2006-2009 között - jelentette ki Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) államtitkára pénteken a Central European Business Centre (CEBC) konferenciáján.

Inkább a külföldben bíznak 

Az Ecostat januári kis- és középvállalati (kkv), 43,2 százalékos konjunktúra-indexe több mint három százalékkal kedvezőbb az előző havi értéknél, szintje azonban még mindig elmarad az előző évek átlagától - áll az Ecostat Gazdaságelemző és Piackutató Intézet pénteki közleményében.

Még nagyobb drágulás jön 

Az inflációs csúcs az év első harmadában magasabb lesz a korábban várt 8,4 százaléknál, s valószínűsíthető, hogy a magasabb áremelkedési ütem elnyúlik,jelenleg még nem látható, hogy az év végére hova csúszik vissza - jelentette ki Auth Henrik, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Central European Business Centre (CEBC) konferenciáján.

Korda stúdió: 100 nap múlva nyit 

A jó projektre hajlandó a tőke "rámozdulni" - méltatta a Korda Stúdió beruházóit a bokrétaünnepségen szónokló Hiller István miniszter.

Bővíti komáromi gyárát a Nokia 

További bővíti a Nokia komáromi gyárát: a közel 10.000 négyzetméter alapterületű új épület várhatóan 2007 augusztusára készül el, a befektetés értéke eléri a 10 millió eurót.

Az EU új cégformát kínál a kkv-nak 

A határokon átnyúló tevékenységeket végző kis- és közepes vállalatok számára európai magántársaság elnevezésű társasági formát hozna létre az EP. A képviselők szerint az európai részvénytársasági forma a nagy tőketársaságok szegmensét fedi le, az európai magántársaság pedig a kkv-k számára lenne megfelelő keret a határokon átnyúló tevékenységekben.

Klímaváltozás: tudjuk mi az 

A globális felmelegedés témakörében a magyar internetezők tájékozottabbak a nemzetközi átlagnál - derül ki a ACNielsen közvélemény-kutatásából, amelyet a piackutató vállalat öt földrész 46 országának internet-használói körében végzett el.

Olcsóbban telefonálhatnak a rászorulók 

Február végéig igényelhetik a rászorulók a havi ezerforintos telefonszámla-jóváírást. A támogatás csak néhány vezetékes előfizetés mellé jár, kábeltelefonra vagy mobilra nem lehet kérni - írja a Magyar Hírlap.

Olvasónk villanyórája 

A Kaliforniából író kedves levelezőnknek igazat adunk: folyósítson csak kedvezményt az áramszolgáltató, a közlekedési vállalat, meg az egyetem.

Ha van, miért nincs munkaerő 

Az esztendő elejét egyformán jellemzi a munkaerőhiány, illetve munkahelyhiány, így nem mindenre gyógyír, hogy 33 ezer új munkahely jön létre az idén.

Legyen pozitív adóslista is! 

Pozitív banki adóslista létrehozását, a bankok közötti váltás könnyítését és magatartási kódex létrehozását is javasolja jelentésében a miniszterelnök által létrehozott banki szakértői bizottság - mondta Várhegyi Éva, a testület elnöke a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

Az Otthon rangja 

Több mint 100 milliárd forint összértékű ingatlant adott el az Otthon Centrum tavaly - a legtöbbet a hazai piaci szereplők között.

Jól menő dokumentumkezelő 

A Montana Zrt. tavaly az előző évinél 40 százalékkal nagyobb, 4,1 milliárd forint konszolidált bevételt ért el, miközben adózás előtti nyereségét megkétszerezte, s 100 millió forintra növelte.

Lakások digitális hőszabályozással 

Egy tanulmány adataival támasztja alá a Rákóczi Liget beruházója, hogy a csepeli lakópark rezsije "odacsábítja" a lakótelepek polgárait.

Vizitdíjat "automatával" 

A vizitdíj beszedésének, az adminisztrációnak és a betegirányításnak automatizált eszközével rukkolt elő ezúttal három, egymással összefogó cég.

Sztrájkolni fognak a közszolgák 

Általános közszolgálati kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett február 21-ére az egységes közszolgálati sztrájkbizottság - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke.

Bill Gates a szomszédban járt 

Bill Gates jelenlétében avatták fel csütörtökön Bukarestben a Microsoft Globális Terméktámogató Központját (GTSC), amely kezdetben nyugat-európai, később viszont a világ távolabbi részén fekvő országokat is kiszolgál majd.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Dupla segítség a turisztikai vállalkozásoknak: hitel mellé támogatás is jár

Dupla segítség a turisztikai vállalkozásoknak: hitel mellé támogatás is jár 

Páratlanul kedvező, 2,5 százalékos fix kamattal érhetők el a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont Start hitelei.

Cégblog

Négy nap alatt kifutott a keret, elkapkodták a támogatást a cégek

Négy nap alatt kifutott a keret, elkapkodták a támogatást a cégek  

Zárul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme.

Infokom

Az olimpia árnyoldala: a csalók már edzésben vannak

Az olimpia árnyoldala: a csalók már edzésben vannak 

Az idei téli olimpia közeledtével nemcsak a sportolók, hanem a kiberbűnözők is csúcsformába lendülnek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo