Korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy a munkahelyi pszichés terhelés és az a helyzet, amelyben a dolgozó úgy érzi, hogy csak kis mértékben dönthet saját munkája, továbblépése felől, kifejezetten növeli az első infarktus kockázatát. Arra viszont eddig nem voltak adatok, hogy ha valaki infarktus utáni rehabilitáció végeztével visszamegy a munkahelyére, milyen esélye van a szívizomelhalás ismétlődésére. Chantal Brisson és munkatársai Quebecben 972 beteget tanulmányoztak, akik első szívinfarktusuk után átlag három hónappal visszatértek a munkába. Ezeket a betegeket munkájuk újrakezdése után hat héttel, majd két- és hat év múlva vizsgálták meg ismét, de fölmérték a pszichés- és munkahelyi viszonyaikat is, valamint a szívbetegségre vonatkozó kockázati tényezőket. (Egy korábbi cikkünk azzal foglalkozik, hogy az üzleti életben tevékenykedők miként lehet bírni egyre nagyobb erővel a fokozódó tempót és az erősödő stresszhatásokat.)

A munkahelyi viszonyok közül azt vették idegrendszeri szempontból megterhelőnek, ha a dolgozótól sokat követeltek, de a döntésekbe nem szólhatott bele. A következő változatba tartoztak azok a munkahelyek, ahol ugyancsak nagy teljesítményt kellett nyújtani, de a munkát végző önmaga dönthetett a megoldásokat illetőleg. Végül voltak olyanok, ahol a munkahelyi követelmények nem voltak nagyon kemények, de a dolgozót a rá vonatkozó döntésekbe nem vonták be, és előfordult az is, hogy a munkatársnak nagy volt a mozgástere, de nem kellett túlságosan sokat teljesítenie. Két év után az derült ki, hogy az első csoportba tartozó, idegrendszeri szempontból megterhelő munkahelyen dolgozók több mint kétszer nagyobb valószínűséggel kaptak ismét szívinfarktust, mint a többiek. Ilyen munkahelyen Kanadában a vizsgált személyek egynegyede dolgozott.