Hízik a májunk; lám, ősmagyar vér csörgedezik az ereiben; ez ám a ravasz és tökös legény. Valószínűleg napestig sorolhatnánk azokat a magyar felsikkantásokat, amelyeket - Cécilia asszony kivételével - érdeklődéssel figyelnek a Szajna partján, mámorosan a Duna mentén.
Cécilia asszony helyzetét persze megértjük.
Nálánál nagyobb veszteséget csak több száz évvel korábban és a csatorna túloldalán szenvedett el az ország első asszonya, igaz, Angliában, VIII. Henrik udvarában nem pénzügyi természetű kár érte a fejétől megvált hitvest, azaz hitveseket.
A francia first lady Cécilia asszony válásáról már hónapok óta cikkeztek a francia lapok, s legalább két hete a tényt is elkönyvelhette a világ: Sarkozy elnök úr nélküle folytatja életét, a törvény előtt is szentesítették a frigy megszűntét. Ám a veszteségről - velünk, a közvéleménnyel együtt - csak a múlt héten értesülhetett Cécilia asszony is. Arról, hogy nem csupán az Elysée-palotától - ágytól, asztaltól - vált el, hanem az addiginál jócskán több konyhapénztől is. Bizonyára már írják is a párizsi krónikások a különlegességek eseménysorának második fejezetét: a Francia Köztársaság történetében először fordul elő, hogy a hivatalban lévő államfő elválik feleségétől. De az is először fordul elő, hogy fizetésemelést a válás hatályba lépése utáni héten kapjon a köztársasági elnök, akkor, amikor először ment haza asszonymentes otthonába. Lábjegyzet: Nicolas Sarkozy szavatartó ember, elnökválasztási kampányígéretének maradéktalanul eleget tett, s a minap a francia nemzetgyűlésnek valóban beterjesztette az elnöki hivatal költségvetésének megháromszorozásáról, a köztársasági elnök fizetésének csaknem megduplázásáról szóló törvénytervezetet.
Még mielőtt a "no ez ügyes volt" bélyeggel látnánk el a Sarkozy-akciót, néhány apróságot nem árt tudni. Azt, hogy a 180 százalékos új bér tetszetős növekmény, de az elnök vélhetően mégis hazaadni kénytelen egy tisztes összeget a konyhapénzből, a gyermektartás az gyermektartás még Franciaországban is. A fizetésemeléssel is legfeljebb csak azt éri el, hogy az óceánon innen nem csomagolnak neki agglegény vacsorát, ha például Berlinből utazik haza: a gyermek- és asszonytartás levonása nélkül is szerény az évi 50 millió forintnak megfelelő bére Merkel kancellár csaknem 70 milliójához képest. Az óceán túlsó partján - Sarkozy az idén már másodszor is benézett az amerikai elnökhöz - talán már a reptéren sem süvegelik meg, a határőrök pedig finoman meg is kérdezik tőle, tetszik-e menekült státuszt, kivándorlási engedélyt kérni? Kollégája - akinek szintén nem dolga az asszony- és gyermektartás folyamatos átutalása - picit többet keres, évi 90 millió forintnak megfelelő összeget, melyet csak az kurtít meg leginkább elvileg, hogy minap a Fed kamatdöntést hozott. Sarkozy elnök euróban dukáló járandóságához képest a Bush-bért dollárban illik számolni, s így bizony már az mégsem az igazi...
Cécilia asszony mindenesetre keveset vall terveiről, nem tudjuk, milyen jövőképet fest magának. Talán csak sejtjük, ha ismét férfiember lépi át háza küszöbét, annak valószínűleg egyetlen cseppnyi magyar vér sem fog folydogálni az ereiben. Cécilia asszonyt művelt, a világ dolgaival tisztában lévő, naprakész teremtésnek tartják Franciaországban, ezért talán még arról is tájékozott lehet, hogy magyar földön legújabban például főállású parlamenti képviselőkben kezdtek el gondolkodni, meg talán abban, hogy a kötelező vagyonosodási vizsgálat a közhivatali dolgozók körére is igaz lesz, nem csupán a honatyákra, miniszterekre és elnökökre.
Napjainkban mifelénk a vagyonosodás véletlenül sem számít az ész, a munka hozadékának, örökölni, nyerni sem az igaz, s ha Cécilia asszony véletlenül mégis belebotlana egy 400 ezer forintos tiszteletdíjú magyar - nem politikai értelemben független - országgyűlési képviselőbe, aki még meg is kérné a kezét, azonnal komoly belpolitikai bonyodalmat okozna. A vagyonbevallással - a vagyonosodás módjának elismertetésével - annyi baja lenne a magyar politikusnak arája Nicolas Sarkozytől származó járandósága, apanázsa miatt, hogy Cécilia Asszony nem nászágyban, hanem egy elmegyógyintézeti gumiszoba gumiágyában találná meg legújabb magyar választottját.
A Sarkozy ex-házaspár történetéből tehát alighanem mi tanulhatunk a legtöbbet. S nem csupán azt, hogy praktikus politikusainknak gazdagon nősülni, hanem azt is, hogy nem árt megalkotni a legújabb törtvényt a politikus anti-vagyonosodásáról. Pontosabban a politikus elszegényedéséről, mert hát nagyon is életszerű, hogy a miniszternek, a képviselőnek csak a csupasz sejhaja marad, ha az elváló asszonya a gyerek mellé becsomagolja a legutolsó ezüstkanalat is a közös háztartásból.
Az anti-vagyonosodási törvény első aranyszabályát Párizsban már megalkották - csak adaptálnunk kell. A faképnél hagyott államférfi - honanya - fizetését rögvest meg kell duplázni.
Gondoljuk, még csak tartózkodás sem lesz, ha ez a jogszabály kerül terítékre a Házban.
