Újabb tiltakozás a vasútvonalak bezárása ellen

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnok város képviselőtestülete a kormány legújabb megszorító intézkedésének tartja a települést érintő vasútvonal megszűnését, és ez ellen tiltakozik.

"A vasútvonal megszüntetésének egyetlen reális indoka sincs, a helyiek munkába és iskolába járása, valamint az egyre fejlődő turizmus is a vasútvonal fenntartását, sőt fejlesztését indokolná." - írja nyílt levelében Tamás Barnabás polgármester.    

A településvezető annak a véleményének is hangot adott, hogy "a veszteséges Borsod Volán nem tudja majd pótolni a vasúti járatokat". A tájékoztatás szerint erről tájékoztatták a gazdasági tárcát is, de az érveiket a döntéshozók nem vették figyelembe.

Tamás Barnabás szerint elfogadhatatlan, hogy az egyébként is hátrányos helyzetű térséget érintő újabb megszorítás felelősségét a kormányzat az önkormányzatokra kívánja áthárítani azzal, hogy felajánlotta számukra a vasútvonal működtetését, mindösszesen egy hetet hagyva a döntésre. "Nyilvánvaló, hogy a működtetést egy önkormányzat sem tudja vállalni" - fűzte hozzá. (A megszüntetés ellen nemcsak Putnok, hanem szakmai szervezetek és szakemberek is tiltakoznak.)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo