Ingyenes lehet a gépjármű-biztosítás

Újszerű akcióval jelentkezik a K&H a kötelező gépjármű felelősség-biztosítási piacon az év végi "átigazolási szezonban".

A K&H kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel, melyet a K&H a bankfiókokon kívül a K&H Biztosító biztosításközvetítőin keresztül is meg lehet kötni, jelentős kedvezmény jár - áll a cég szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményében. Öt százalék kedvezményt kap a biztosítási díjból az, aki a K&H Banknál vezetett bankszámlájáról indított csoportos beszedési megbízással egyenlíti ki negyedéves, féléves vagy éves gyakorisággal a biztosítási díjat.

A tájékoztatás szerint jelentős díjmegtakarítást érhet el az, aki a K&H fix plusz autó alapba helyezi pénzét. Az alap a dinamikusan fejlődő autóipari vállalatok részvényeiből összeállított kosár növekedéséből kínál részesedést, így száz százalékos tőkevédelem mellett, az érintett iparág lendületes fejlődésének köszönhetően a hároméves futamidő alatt legalább tíz százalékos, legfeljebb hetven százalékos hozam érhető el a vállalat szerint.

A bank a 2008. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás éves díjából a K&H fix plusz autó alapba történő befektetés mértékétől függően visszatérít bizonyos összeget. Kétszázezer és egymillió forint közötti jegyzés esetén 25 százalék (legfeljebb 12 500 forint) visszatérítés jár, míg hárommillió forint felett már száz százalék a visszatérítés aránya (legfeljebb 50 000 forint). A visszatérítés a biztosított gépjármű típusától és a darabszámtól függetlenül igénybe vehető, ám összesen a fenti összeghatárok erejéig. Az ügyfelek 2008. március 31-ig kapják meg a biztosítási díjból visszajáró összeget.

A K&H fix plusz autó elnevezésű alap november 5-étől december 28-áig jegyezhető a K&H bankfiókjaiban.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo