Friss cikkeink
Mennyit eszik? Új jelölések a csomagoláson!
Új, önkéntes élelmiszerjelölési rendszert vezet be nyolc nagy cég Magyarországon. A Coca-Cola, a Danone, a Kraft Foods, a Kellogg's, a Mars, a Nestlé, a Pepsico és az Unilever közös kezdeményezésének lényege, hogy a jelenleginél teljesebb és egységesebb jelölések segítségével a fogyasztók számára jobban értelmezhetőek lesznek egyes termékek legfontosabb összetevői.
Közel az állami titkokhoz a Microsoft
Újabb három évre csatlakozott a Microsoft Kormányzati Biztonsági Programjához Magyarország - közölte a Miniszterelnöki Hivatal elektronikus kormányzat központja.
Mérnökképzés a kamarával
A Robert Bosch Elektronika Kft. a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara által alapított intézménnyel együttműködve képzi a tanulni vágyó fiatalokat.
Házasodva érkezett Lengyelországba
A régióban Magyar-, Cseh- és Törökország után Lengyelországban is univerzális bankká alakul a GE Money, miután helyi házasságra lépett az UniCredittel.
Célvonal előtt az operatív programok
Európai Bizottság augusztus elsejével a 15 operatív program közül a Regionális Politikáért felelős Főigazgatósághoz tartozó 13 programot már elfogadta - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).
Viadukt, mely szimbólummá merevedett
Már az autósok használhatják a Balaton déli partjának építészeti látványosságát, a völgyhidat, s Balatonkeresztúrig haladhatunk sztrádán.
Megfeddték a lízing társaságot
Feladattal is bünteti Raiffeisen Lízing Zrt.-t a felügyelet: felülvizsgáltatja a belső szabályozás rendszerét, a befektetési szabályzatot.
Kacsa vagy valóság?
Az észak-rajna-vesztfáliai szolgáltatóknak az E.ON-hoz képest fél áron kínálja a földgázt - írta meg a valós, vagy légből kapott hírét egy német lap.
Árversenyt nyertek
Tesztelték az árpolitikát és kihirdették a végeredményt a Germanwings legnagyobb örömére, a német cég is győztes lett.
Prágai tévedés
A szakértői meglátásokkal ellentétesen alakult az infláció Csehországban, azaz kevesebb lett, mint azt várták, s például alig drágult az élelem.
Alapok nyári szünet nélkül?
Júliusban igen sokat, több mint 100 milliárd forint új befektetést regisztrálhatott a BAMOSZ. E nyári hónapban kilenc új alap indult.
Exportálni már tudunk?
Elégedettségre okot adó módon javult a külkereskedelmi mérleg júniusban - lehet következtetni a KSH által nyilvánosságra hozott adatok alapján.
Felvásárlás barátságból?
Nem tesz le tervéről, a Mol tőkepiaci eszközökkel való megszerzéséről az OMV, melynek vezetője barátságos megközelítésre gondol.
Kezdődhet a csatornafektetés
Elhárultak a jogi akadályok is, így már kezdődhetnek a szakmai munkák: a főgyűjtőcsatornát 2009 augusztusáig kell megépíteni.
Tolvajfogás mesterfokon?
Képfelismerő szoftverrel is lehet már tetten érni a határokon a lopott alkotásokat, e lehetőséggel már megismerkedtek a magyar szakemberek is.
Budapest legyőzhetetlen, de...
A gyógyvizes helyeké az ezüst és a bronzérem az idegenforgalmi látogatottság versenyében. A külföldieknek is kedvükre való a fürdőzés.
Lyuk a csövön
Komoly ellátási zavart okoz, hogy az orosz földgáz nem érkezik meg Görögországba és Bulgáriába: A Gazprom vezetéke ugyanis bolgár területen kilyukadt.
Országos autóipari hálózat születik
Hat autóipari k+f központból álló hálózat felállítását kezdeményezi a Magyar Gépjárműipari Szövetség (MGSZ) - értesült a Világgazdaság.
Gyengül a nyomtatott sajtó
Idén a második negyedévben - az első három hónaphoz viszonyítva - csak egy országos napilap javított minimálisan az eladásain, a többié kisebb-nagyobb mértékben visszaesett - derül ki a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) gyorsjelentéséből.
Kiszervezi járatait a Volánbusz
A Volánbusz Zrt. alvállalkozásba adta a Zsámbék térségi menetrendszerinti, közforgalmú autóbuszvonalait, öt évre 3,87 milliárd forintért, évente nettó 774 millió forintért.
Milliárdos támogatással épül a pápai ruhagyár
Sokéves előkészítés után ősszel kezdődhet meg az Európai Divat Kft. több mint 13 milliárd forintos pápai beruházása - értesült a Napi Gazdaság.
Magyar ékszerek a brit luxusáruházban
Augusztustól a londoni Harrod's, a világ egyik leghíresebb luxusáruháza forgalmazza a Katti Zoób-Zsolnay ékszereket.
Tanárban vagy orvosban megbízunk?
Európa, így Magyarország bizalmát is, leginkább a tanárok és orvosok élvezik - derült ki a GfK Csoport idei Bizalom Index felméréséből. A politikusok és vállalati felsővezetők megítélése továbbra sem javult. A magyarok az átlagosnál nagyobb arányban bíznak a jogászokban és ügyvédekben, de nem egészen a lakosság fele szavaz bizalmat az egyház képviselőinek.
Emeld fel a hangod!
Környezetvédelmi önkifejező programot indít a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) a Sziget fesztiválon "Emeld fel a hangod" címmel - közölte a tárca.
Zöldülő hardverek
Minden felelős gondolkodású számítástechnikai eszközt gyártó ma és a jövőben dollármilliókat költ az energiafelhasználást és a szén-dioxid-kibocsátást csökkentő technológiák kifejlesztésére. A környezettudatos vásárló pedig energiabarát hardvereket és megoldásokat vásárol, olyan informatikai cégtől, mely elég figyelmet szentel a környezetre, s "zöld" projektekben gondolkodik. Kettőjük szinkronja hozzájárul a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez.
Megnyílt a vidékfejlesztési hálózat
Mindannyiunk érdeke az erős és fejlődő vidék, mert Magyarország igazi támaszát a jövőben is a vidék jelenti - jelentette ki Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a Pest megyei Tápiógyörgyén.
10 százalék plusz a gazdáknak
Többlettámogatást kaphatnak a 40 év alatti fiatal gazdálkodók egyebek között növénytermesztés és kertészet korszerűsítésére, gépbeszerzésre, állattartótelep korszerűsítésre - mondta a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (AGRYA) kónyi rendezvénye alkalmából Mikula Lajos elnök.
Hogyan reagálnak az ingatlanárak?
"A győztes terv ugyan végtelenül modern, ám alig különbözik a többi korszerű irodaháztól. A magyar főváros megérdemelt volna egy izgalmasabb, látványosabb kormánynegyedet" - foglalta össze Hans Stimman, Berlin korábbi főépítésze több külföldi szakértő véleményét. A szakembereket és adófizetőket egyaránt megszólalásra késztető témában a Colliers International nemzetközi ingatlanügynökség ügyvezető igazgatója és szakértői segítenek most ingatlanpiaci szemszögből eligazodni.
Hibrid busz jön Magyarországra
Az amerikai tulajdonban lévő Quantum Energy Kft. a jövő tavasszal tervezi az első magyar hidrogénbusz bemutató körútját.
Pályázat szélessávú internet kiépítésére
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) ősszel hirdeti meg Magyarország szélessávú internet-infrastruktúrával még nem rendelkező településeit fejlesztő pályázatát.
A Citit díjazta a Global Finance
A Citibank Zrt., a Citigroup tagja, elnyerte a Global Finance nemzetközi pénzügyi magazin "Legjobb Lakossági Internet Bank', valamint "Legjobb Vállalati és Intézményi Internet Bank" díjait 2007-ben. A rangos elismeréseket a Citi lakossági üzletága világszerte 79, vállalti üzletága pedig 66 országban kapta meg.
Államigazgatás - exportra
Szerbia pénzügyi rendszerének kialakításában vesz részt az AAM, az itthon megszerzett államigazgatási tapasztalatát kamatoztatva a nemzetközi porondon.
Mit csinál a spam a nyaralása alatt?
Talán a legfontosabb: tilos válaszolni és tilos vásárolni, s jó, ha van a háznál antivírus szoftver - ajánlja nyaralás előttre is a McAfee.
Szufficit - már nem először
Július az év második olyan hónapja volt, amikor az államháztartás bevételei meghaladták a kiadásokat - közli a Pénzügyminisztérium.
Bank lett a takarékból
A Kinizsi Bank Zrt. a Nagyvázsonyi Kinizsi Takarékszövetkezet jogutódjaként a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének engedélyével 2007. július 31-én bejegyzésre került.
3,9+1 = 5,5?
Az inflációs számtan nem erőssége a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezetének: mást követelnek a BA-tól, mint amiben megállapodtak.
Miniszteri terv, államtitkári koncepció
Uniós támogatási vonzattal is bíró út- és közlekedésfejlesztésekről dönt a kormány, miközben a szaktárca a témába vágó koncepciót dolgoz ki.
djuice a Szigeten
Több különleges ajándékkal is készül idén a djuice a Szigetre. A Get-a-Track szolgáltatással 99 forintért tölthetők le a Magna Cum Laude és a Garbage számai, a djuice partyhajó pedig ingyen szállítja a bulizókat a Hajógyári szigetre.
Lakást raktárról könnyebb eladni
Az új lakások piacán meghatározó szereplő a hitel, a jó finanszírozás miatt a nagyobb lakásokra is van reális kereslet - közli a GKI és az AL Holding.
Offshore céget pénzel a Posta
Egy adóparadicsomban bejegyzett off-shore cég a tulajdonosa annak a vállalkozásnak, amelynek a jövőben tíz éven keresztül havonta százmillió forintot utal székházbérlet címén az állami tulajdonban lévő Magyar Posta Zrt.- írja a Magyar Nemzet.
Beléphet a magyar piacra a Starbucks
A Starbucks cáfolja, hogy Magyarországon megnyitja régóta várt kávézóját, ám már megállapodást kötött a Burger Kinget és a Pizza Hutot üzemeltető American Restaurants Holdinggal - értesült a Világgazdaság.
Fapados szálló Budapesten
Már folynak a tárgyalások egy budapesti fapados szálloda építéséről, amelyre megközelítőleg 11 millió eurót szánna az alig két éve megalakult osztrák vállalat - értesült a Világgazdaság.
Áfát fölfelé, élőmunka terhei lefelé?
A pénzügyminiszter felsorolta, hogy mely adópolitikai kérdések nincsenek napirenden, miközben akár átstruktúrálják közterheinket a több áfa javára.
Eltűnik a Budai Skála
Ünnepélyes keretek között eltávolítják ma a Budai Skála épületének homlokzatáról az áruház emblémáját, ezzel kezdetét veszi Újbuda központjának korszerűsítése.
Részletek nélkül állapodott meg az FVM a gazdákkal
Megegyeztek a fagykárenyhítés módjáról a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve az érintett gazdák képviselői nyíregyházi tárgyalásukon hétfőn.
Az oroszok is szelelnek már
A következő tíz évben évi mintegy 750 milliárd dollárt költenek az országok a megújuló energiára, s megjelent a piacon egy új szereplő, Oroszország.
Jól megy a cége? Itt vannak az indiai befektetők!
Számos, különböző tevékenységeket végző indiai cég keres felvásárlási célpontokat Európában, nem kifejezetten a Közép-Kelet-európai régióban, de ha minden kritériumnak megfelelő céget találnak, akkor megvetik lábukat akár Magyarországon is. Az egyik legnagyobb vonzóerőnk a költséghatékony EU megjelenés.
Pénzhez jutnak a faluközösségek
Tájékoztató kampány indul a héten az európai uniós források faluközösségek általi felhasználásának lehetőségeiről - közölte Ficsor Ádám, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára.