Közbeszerzések: irány külföld!

Az Európai Bizottság lehetővé akarja tenni, hogy az uniós tagállamok cégei, mindenekelőtt a kisebb vállalatok részt vehessenek a többi tagországban kiírt közbeszerzési pályázatokon. E célból Brüsszel segíti azt a kísérleti programot, amely nyolc ország, köztük Magyarország részvételével kezdődik.

Pénteki brüsszeli bejelentés szerint a bizottság Ausztriával, Dániával, Finnországgal, Franciaországgal, Magyarországgal, Németországgal, Olaszországgal és (az Európai Gazdasági Térség tagjaként) Norvégiával működik együtt a programban.

A program lehetővé teszi az összes tagállamnak és érintett félnek - köztük a szabványosítási testületeknek, a szoftveriparnak és vállalkozásoknak -, hogy részt vegyenek a programban, nyomon kövessék a munkát, és részt vegyenek az előírások kidolgozásában. (Számba vették a közbeszerzésekkel kapcsolatos szabálytalanságok főbb okait. Magyarország ebben nem hibázott, így nem kellett visszafizettünk pénzt.)

A bizottság emlékeztet arra, hogy a kis- és középvállalkozások foglalkoztatják jelenleg a kereskedelemben dolgozóknak a 67 százalékát, és az EU forgalmának 58 százalékát adják, de a közbeszerzések csupán 42 százalékát nyerik el.

A kísérleti program a brüsszeli remények szerint meg fogja teremteni a tagállamokban létező elektronikus közbeszerzési rendszerek közös hálózatba szervezésének feltételeit. A határokon átnyúló beszerzések egyszerűsítése pedig megtakarításokat hoz majd az adminisztratív és tranzakciós költségekben, "ami előnyös az adófizetőknek, hiszen a közbeszerzések költségét végső soron ők viselik".

A program keretében három év alatt több mint 19 millió euró értékű beruházásra kerül sor, ebből 9,8 millió eurót az Európai Bizottság versenyképességi és innovációs programja bocsát rendelkezésre. (Újságírói munkának köszönhetően a Magyar Posta a közbeszerzési döntőbizottsághoz fordult, hogy vizsgálja meg a kerékpár-beszerzési tender menetét.)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo