Friss cikkeink


Nem lesz a nevünk a várólistán!

Nem lesz a nevünk a várólistán! 

Az elmúlt napokban - pontatlanul fogalmazott nyilatkozatok hatására - "kórházi várólista-ügyben" jelzések tucatjai érkeznek az Adatvédelmi Biztos Irodájához. Felháborodottan tiltakoznak az ellen, hogy személyes adataik az ún. várólistákon nyilvánosságra kerüljenek.
Indokolt-e a földvásárlási moratórium?

Indokolt-e a földvásárlási moratórium? 

Az önkormányzatok az esetek túlnyomó többségében már ma sem gördítenek akadályt a vásárlás elé, gond nélkül vehetnek második lakóingatlan a külföldiek.
"Nem mazsolázzák ki a jómódú ügyfeleket"

"Nem mazsolázzák ki a jómódú ügyfeleket" 

Az egymás mellett tevékenykedő egészségbiztosítók között egy lenne az OEP Zrt., legalábbis az üzleti biztosítók ezt így gondolják - mondta a Generali Reform Műhely és a Széchenyi István Szakkolégium által rendezett kétnapos konferencián Paál Zoltán a Generali-Providencia Biztosító igazgatósági tagja.
Megszűnik az "elitcsapat"

Megszűnik az "elitcsapat" 

Évi csaknem egymilliárd forinttal terhelte meg a költségvetést a főtisztek és főtisztviselők kiemelt bérezése, ezt a pénzt takaríthatja meg a kincstár részben, ugyanis a felszabaduló forrás egy részét a teljesítménybérezésre fordítaná a kormányzat - mondta a Napi Gazdságnak Dudás Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára.
Még két hónap?

Még két hónap? 

Várhatóan július második felében adják át a forgalomnak a mintegy 53,6 milliárd forintos költséggel épülő dunaújvárosi Duna-hidat - közölte az MTI érdeklődésére az építési munkálatokat irányító főmérnök.
Kóka támogatja a Fideszt

Kóka támogatja a Fideszt 

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter üdvözölte és a szerdai kormányülésen támogatásra javasolta a Fidesz kulturált vasúti személyszállításról szóló törvényjavaslatát, amely összhangban van a tárca reformterveivel.
A siker feltételei

A siker feltételei 

Inkább pozitív képet rajzol a magyar gazdaság állapotáról, mint borúlátót három évvel európai uniós csatlakozásunk után Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézet igazgatója. Hiszen a jóslatok, hogy megugrik az infláció, nőni fog a munkanélküliség, hogy tömegesen mennek csődbe kisvállalatok, ráadásul nettó befizetők leszünk, nem igazolódtak be.
Kell nekünk a golf

Kell nekünk a golf 

A fejlődő golfpiacokon a golfot egyre inkább az ingatlan- és turizmusfejlesztés eszközének tekintik - az integrált golf- és ingatlanberuházásokhoz ma Dél- és Kelet-Európa számít a legígéretesebb régiónak. Magyarországon is egyre inkább ez a trend, ezt igazolja a már zajló öt golfberuházás, és több tervezés alatt álló fejlesztés.
"Csalnak a cégnél!"

"Csalnak a cégnél!" 

A nemzetközi cégek többsége egyre inkább hajlandó tenni a vállalati korrupció megelőzéséért, ám még így is elmaradnak a munkavállalók várakozásaitól. Kevés vállalat rendelkezik etikai kódexszel, még kevesebbnél követik a benne foglaltakat. Az etikai forródróton bejelentést tevő dolgozók némi védelmet is elvárnának, ám úgy érzik, a vállalat nem állna ki mellettük - derül ki az Ernst & Young legfrissebb, Vállalati csalások és az etikai forródrót című tanulmányából.
Kevesebb ruha, drágábban

Kevesebb ruha, drágábban 

A GfK Hungária legfrissebb FashionScope Jelentése szerint 2006-ban a hazai ruházati piacon a fogyasztók által vásárolt termékmennyiség csökkent, ám ezzel azonos mértékben nőtt a vásárlók által ruházati termékekre kiadott összeg. Legtöbbet jellemzően a mennyiségében legnagyobb felsőruházati szegmens, a póló és body termékcsoportra költött összegek növekedtek.

Wolfowitz-utód - nagy a választék 

Bőséges a Fehér Ház választéka, a Világbank éléről távozó elnököt nem lesz nehéz pótolni. A listát már nyilvánosságra hozták Washingtonban.

Három hónap alatt 120 milliárdos profit 

A bankszektor 2007 első negyedévében 120,958 milliárd forint adózott nyereséget ért el, 20,5 százalékkal többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) honlapján közzétett adatokból.

Nem drágul az alkohol? 

Elutasította az Európai Parlament szerdán az Európai Bizottság tervezetét, amely az inflációhoz igazodva megemelte volna az alkoholos italokra kivetett jövedéki adó szintjét.

Olajozottan csordogálnak a tartalékolás hírei 

Az amerikai kőolaj- és benzinkészletek mennyiségéről megnyugtató és egyben talán árkorrigáló hírek érkeznek a tengeren túlról.

Közbeszerzett miskolci virágok 

Uniós pénzekből fedezik manapság a parkosítási, játszótér-építési munkák költségeit, Miskolc például 1,2 millió négyzetméteren ültettetett virágot.

Tartós áramszünet fenyegetett hétfőn? 

2007. május 21-én délután régen nem tapasztalt válságos órákat élt át a magyar villamosenergia rendszer. Kora délután több olyan erőművi, illetve hálózati üzemzavar következett be, amelyek miatt rövid időn belül mintegy 660 MW-nyi erőművi kapacitás esett ki a termelésből.

Bérlakások orvosoknak 

Rászoruló családok és orvosok költözhetnek Baranya megye két településén, Komlón és Szederkényben azokba az összkomfortos új önkormányzati bérlakásokba, melyek a Holcim Hungária Otthon Alapítvány támogatásával épültek meg. Az új otthonokat a két település polgármesterei, Páva Zoltán és Herrgenröder János, valamint Márta Irén, a Holcim Hungária Zrt. kommunikációs igazgatója adta át.

Roaming-díjak: a csökkentés előszobájában 

Közeledik annak a napja, hogy a barangolás tarifája valóban olcsóbb lesz, mint most: az Európai Unióban végéhez közeledik a döntési folyamat.

Páratlan esemény az 56-osok terén 

A magyar sajtótörténetben páratlan eseményre kerül sor május utolsó szombatján, Budapesten az '56-osok terén, a Magyar Lapkiadók Egyesületének (MLE) szervezésében.

A Pannon továbbra is a kultúra támogatása mellett 

Újabb egy évre szóló főtámogatói szerződést írt alá a Magyar Nemzeti Galéria és a Pannon.

Dunaferr, a gigaberuházó 

A privatizáció sikersztorijává vált a Dunaferr pár évvel ezelőtti tranzakciója, a kohászat ktűnő adófizető és rekordösszegű beruházó is egy füst alatt.

A legeredményesebb magyar teniszezőnek 

Második alkalommal került átadásra a Bárdy György-díj a legeredményesebb utánpótlás korú magyar teniszező részére.

Kovács újabb megbizatása 

Újabb megbízatást kapott Kovács Zoltán, az IVSZ elnöke az EICTA (Európai Digitális Technológiaipari Szövetség) elnökségében, amely a legjelentősebb európai infokommunikációs szervezet. Az EICTA közgyűlése - amelyen Viviane Reding, az Európai Unió Információs Társadalom és Média ügyekért felelős biztosa is részt vett - újraválasztotta Rudy Provoost-ot és John Higginst, a szervezet korábbi elnökét és alelnökét. A tisztújításon Kovács a szakmai szövetségek közül a második legtöbb szavazattal került be a rangos európai testület 20 fős elnökségébe.

Hogy működik Európában? 

Miközben a Parlamentben zajlik a biztosítási törvénynek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (KGFB) is érintő vitája, ismét sokakban - szakemberekben és laikusokban egyaránt - felmerült a kérdés, hogy hogyan működik a KGFB rendszere Európa más országaiban? A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) most áttekinthető, táblázatos formában készítette el azt az összefoglalóját, amely a KGFB-vel kapcsolatos főbb ismérvekről nyújt információt az EU csaknem valamennyi országára vonatkozóan. Hasonló adatbázis Magyarországon eddig sehol nem állt rendelkezésre.

Nem a rendőrökről beszéltek a szocialisták 

A kormány egy évét értékelte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP-frakció budapesti, informális ülésén.

Nem büntethetők a nem fizető parkoló autósok? 

A Centrum Parkoló Kft. ellen elsőfokon pert nyert ügyvéd szerint a társaságok nem ellenőrzik, hogy pontos időt mutatnak-e a parkolóórák és jól vannak-e beállítva a bizonyítékként használt fényképezőgépek órái. A Centrum Parkoló Kft. cáfol: nem érintett az ügyben.

700 dollárért a szomszéd számítógépébe? 

Hétszáz dollár az ára annak a Mpack nevű programnak, amelynek segítségével bárkiből lehet hacker. A "hálózatban" már 160 ezer számítógép érintett világszerte.

"Több ezer munkást túlhajszolt" 

A republikánus Rudy Giuliani volt New York-i polgármestert teszi felelőssé a liberális The New York Times azért, mert hat évvel ezelőtt nem védték meg az egészségre káros por belégzésétől a Világkereskedelmi Központ ledőlt tornyainál mentési és romeltakarítási munkálatokat végzőket.

Egy kattintás ára 

Kattintson! Nyerjen! Utazzon! Ugye, ismerősek az efféle felszólítások? Legtöbbször kedvenc internetes oldalunkon villannak fel, vagy egy azt esetleg teljesen eltakaró ablakokban olvashatók. Az on-line reklámpiac rohamléptekben fejlődik hazánkban is, ahol tavaly 7,2 százalékkal többet, 540 milliárd forintot költöttek reklámokra az egy évvel korábbinál, ezen belül az internetes reklámköltségek viszont 70 százalékkal nőttek. A webes reklámok megítélése kedvezőbb, mint a televíziós hirdetéseké.

Képesített éjszaka 

Műgyűjtők kóborolnak kiállítóhelyről kiállítóhelyre műszakváltás után, azaz 24-én éjszaka, hogy kiállításokon, bemutatókon vehessenek részt.

Miért nem utazhatnak féláron? 

A szakszervezetek kifogásolják, hogy a kormány megszüntette a munkavállalók és családtagjaik évi egyszeri 50 százalékos utazási kedvezményét és erről nem tájékoztta előre a szakszervezeteket, a minisztérium szerint viszont tájékoztatták az érdekegyeztetésben a partnereket, de korábban nem hangzott el kifogás részükről az intézkedés ellen.

A hideg napok sötét napokhoz vezetnek? 

Lehűtöttük magunkat is, kedélyeinket is: a gombamódra elszaporodott berendezésekkel a klimatizálás az első igazán meleg napon üzemzavart okozott.

Az akadályozott gyermekek környezetéért 

A Budapest Bank (GE Money Bank) több mint száz munkatársa az országszerte 19 helyszínen zajló GE Közösségi Napok alkalmából - a pedagógusokkal és a szülőkkel közösen - a XVIII. kerületi Speciális Oktató és Fejlesztő Intézményben végzett önkéntes munkával tette barátságosabbá több mint kétszáz, tanulásban és értelmileg akadályozott gyermek környezetét.

Grafika Press: érdemes volt befektetni 

Sikeres exittel zárult a Magyar Fejlesztési Bank több mint két éves tőkebefektetési időszaka a Grafika Press Nyomdaipari Zrt-ben. A Bank 2005 januárjában 323 mFt-t fektetett a Társaságba. A tőkeemelésnek köszönhetően olyan fejlesztésre vált képessé a társaság, mellyel a korábbi megrendelések sokszorosát tudja teljesíteni.

Pólusprogram: 12 milliárd forint 

A klaszterek jó eséllyel pályázhatnak a hamarosan "felálló" pólusprogram pénzére. A magas hozzáadott értékű tevékenységeket kívánják segíteni.

Uniós belépő a bankrendszerbe 

Amíg van lehetőség, a banki önszabályozás elsőbbséget élvez az állami beavatkozással szemben - nyomatékosította a kormányfő.

Felsejlik a visszarendeződés réme is 

A lakosság jövedelmének reálértéke 2%-kal mérséklődik az idén, ennek ellenére erős a törekvés a fogyasztási színvonal megőrzésére - érvel a GKI.

Veres János több gyereket akar 

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentése visszaigazolta a tavaly július óta megtett magyarországi stabilizációs és reform lépéseket, amelyek révén folytatódhat a tartós felzárkózási folyamat - mondta Veres János pénzügyminiszter a keddi budapesti tájékoztatón.

Kell-e magyar központ a kínaiaknak? 

Nagyjából eldőlt, hogy Budapesten lesz a világban vezető szerepre törő kínai óriáscégek európai "főhadiszállása", ennél többet azonban egyelőre nem lehet tudni a Huszty András magyar-kínai kapcsolatokért felelős kormánybiztos által beharangozott egymilliárd dolláros kínai óriásberuházásról.

5 és félmillió forintot kérnek 

A támogatott lakáshitelek aránya a két évvel ezelőtti 50 százalékról 25 százalékra esett vissza ez év első negyedének végére, a növekvő összegű új deviza hiteleket azonban kevesebben vették fel - a DEM Információs és Gazdaságkutató Iroda Lakáshitel Monitora szerint.

Meghódíthatja Ausztriát 

Hazai bevételeinek megkétszerezése mellett az osztrák képviselet jogát is megszerezte a Sicontact, 2006 legjobb antivírus rendszerének választott NOD32 kizárólagos magyarországi forgalmazója.

A bér a legbizonytalanabb 

Sem a jegybank által hétfőn nyilvánosságra hozott inflációs jelentése, sem a jegybanki alapkamat szinten tartása nem okozott nagy meglepetést az MTI által megkérdezett elemzők szerint.

Melyik lesz a befutó? 

Bár az egészségügyi ellátás több területén is megvalósult már a versenyhelyzet, a finanszírozást továbbra is az Országos Egészségpénztár nyújtja. A több-biztosítós modell bevezetéséről szóló vita nem új keletű, ám az utóbbi hónapokban felerősödött, és lehet, már el is dőlt. Ennek ellenére az nem derült ki világosan, hogy a vitában melyik félnek lenne igaza. És azt sem tudni pontosan, hol lesz a helyük az egészségpénztáraknak.

Kóka eladná az autópályákat 

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) felkérte az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt-t, hogy magyar és nemzetközi befektetők meghívásával készítsen elő pályázatot az Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Zrt-ben meglévő 40 százalékos állami részvénycsomag értékesítésére.

Gyurcsány: "számomra természetes volt" 

Gyurcsány Ferenc blogjában búcsúzik a lemondott igazságügy-miniszterétől.

Önállóan folytatják a borászhallgatók 

A középfokú borászképzés ennek köszönhetően a Budapesti Corvinus Egyetem keretei között folyhat tovább - foglalt állást az egyetem.

Az OTP-nek nyolc 

Augusztusig nem számítanak a jegybanki alapkamat csökkentésére az OTP Bank elemzői, akkor viszont nagy lendületet vesz a kamatvágás.

A Baby Boom nyugdíjba megy! 

A lakosság elöregedése globális szinten az állampolgároknak nyújtott szolgáltatásoknak és az állami szolgáltatások finanszírozásának átgondolására kényszeríti majd a kormányzatokat a Deloitte új, Serving the Aging Citizen című tanulmánya szerint.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Jönnek az olcsóbb bankszámlák

Jönnek az olcsóbb bankszámlák 

Jövőre a bankunk megmondja, hogy melyik számlájával tudnánk spórolni.

Jogi kisokos

Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament

Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament 

Továbbra sem ismerik el a külföldön kötött azonos neműek közötti házasságokat.

Gazdaság

Leáldozóban a Facebook álláskereső szolgáltatása

Leáldozóban a Facebook álláskereső szolgáltatása 

Főként állásportálokon keresünk állást, a közösségi médiában egyre kevésbé.

Társadalom

Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament

Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament 

Továbbra sem ismerik el a külföldön kötött azonos neműek közötti házasságokat.

Infokom

Érkezik a nagy sebességű internet

Érkezik a nagy sebességű internet  

2030-ra az ország minden részében elérhetővé válik a gigabit-képes hálózat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo