Kína lenyomja Európát

Tavaly még Nyugat-Európa volt a külföldi tőkebefektetések legvonzóbb célpontja, Kína azonban hamarosan átveheti a vezető szerepet. Ugyanakkor ez a várakozás még nem vált valósággá. Tavaly a külföldi tőkeinvesztíciók harminchét százaléka Nyugat-Európába irányult, míg Kína részesedése nem érte el az öt százalékot.

Kína lesz a külföldi tőkebefektetések (FDI) legvonzóbb befektetési célpontja, megelőzve Nyugat- és Kelet-Európát is, derül ki az Ernst & Young nemzetközi befektetői vonzerőt vizsgáló felméréséből. Az idén immáron ötödik éve megjelenő tanulmány szerint a jövőben a világ régiói között sokkal kiegyenlítettebben oszlanak majd el a külföldi tőkebefektetések, mint korábban.

A felmérés során megkérdezett vállalatvezetők 41 százaléka Kínában látja a legjobb befektetési lehetőségeket, bár az ország egyenlőre az összes külföldi tőkeinvesztíciók kevesebb, mint 4,4 százalékát birtokolja az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD) adatai alapján. A világ kinyílt a vállalatok határon túli befektetési lehetőségei szempontjából - vélekedett a folyamatokról a Marc Lhermitte, az Ernst & Young partnere a 2008-as Nemzetközi Befektetési Konferencián, La Baule-ban.

Az Egyesült Államok és Nyugat Európa fejlett piacaival már sok régió képes versenyezni, a befektetők pedig a növekedést egyre inkább az ázsiai fogyasztók vásárlóerejében látják - tette hozzá Lhermitte. A 2007-es tényleges befektetési adatok első helyezettje azonban még Nyugat-Európa, mely a teljes FDI 37 százalékát tudhatja magáénak.

Az Ernst & Young Európai Befektetési Monitor (EIM) adatai szerint a régióban múlt évben 3712 projekt indult, ami 15 százalékos növekedést jelent 2006-hoz képest. A befektetések által létrehozott munkahelyek száma ennek ellenére 18 százalékkal csökkent. A teljes európai térség öt vezető országa (Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Spanyolország és Belgium) külföldi tőkeberuházások szempontjából továbbra is nyugat-európai, de a Közép és Kelet Európai régió is gyors felzárkózást mutat.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo